Egyetemünk falai között számos emblematikus személy oktatott már, akikre méltán lehetünk büszkék. Valószínűleg a nevükkel is találkoztunk korábban – mégis keveset tudunk róluk. Cikksorozatunk fókuszában azok a jogtudósok állnak, akik az 1948 előtti „szocialista átalakítás” előtt tanítottak nyilvános rendes tanárként a budapesti jogi karon. Célunk, hogy közelebb hozzuk őket a ma joghallgatóihoz és jogászaihoz. Az első részben a magánjog három kiemelkedő professzoráról lesz szó.
Kik azok a nyilvános rendes tanárok?
A szocialista átalakítás előtt a legmagasabb tudományos fokozat a nyilvános rendes tanári cím volt a magyar felsőoktatásban. Közülük azonban tanszékvezetőket nem választottak ki, mivel ez a pozíció egyáltalán nem létezett. Sőt az egyetemünk 1948 előtti almanachjai a tanszék kifejezést sem használják. A jogi karon egy-egy tudományterületnek („tanszéknek”) általában egy-két, ritkább esetben három nyilvános rendes tanára volt.
Ebben a rendszerben a magyar magánjogot jellemzően mindig két nyilvános rendes tanár oktatta az egyetemen. A kereskedelmi és váltójogi tanulmányok ekkoriban még nem tartoztak bele a magánjogi stúdiumokba, így ennek a területnek külön professzora volt. Jelen cikkünkben a magyar magánjog tanárai közül hármat emelünk ki, akik három különböző generációt képviselnek.
Grosschmid Béni, a magánjog „mestere”
Először Grosschmid Béniről (1851–1938) érdemes szólni, aki nemcsak kronológiailag az első oktató, hanem jelentőségét tekintve is. Grosschmid már életében bekerült a magyar jogtudomány panteonjába, és helyét azóta is megtartotta ott. Pozitív megítélését még a halála utáni történelmi viharok sem tépázták meg. Méltatói gyakran Werbőczy mellett emlegetik a nevét, és azt állítják, hogy senki se adott olyan sokat a magyar jogtudománynak, mint ők ketten.
Grosschmid lényegében a polgári jog minden területén alkotott, a kutatásának tárgyától függően sokszor eltérő szemléleteket alkalmazva. A családjog és az öröklési jog területén a nemzeti hagyományok feltárására és megerősítésére törekedett, abból kiindulva, hogy a magánjognak ezek az ágai állnak legközelebb az ember legbensőségesebb viszonyaihoz, és ezért nincs helye területükön a gyakori változtatásoknak. A kötelmi jog terén viszont a modernizáció és a dogmatika megújítása mellett foglalt állást. Összességében Grosschmid egy egyszerre hagyományőrző és modern magyar polgári jog létrehozására törekedett.
Oktatói karrierjét Kolozsvárott kezdte, de hamar az ELTE jogelődjére, a Budapesti Tudományegyetemre került, 1890-től a fővárosi jogi kar nyilvános rendes tanára volt. A kutatás ugyanakkor mindig közelebb állt hozzá, mint az oktatás. Egyetlen tankönyvet sem írt.
Monográfiáinak bonyolult nyelvezete pedig nemcsak a hallgatók, hanem néha még kollégái gyomrát is megfeküdte.
Legnagyobb hatású műveként a Fejezetek kötelmi jogunk köréből című könyvet emelik ki.
Márai Sándor – akinek eredeti neve egyébként Grosschmid Sándor, és Grosschmid Béni unokaöccse volt – így ír a professzor vizsgáztatói gyakorlatáról: „különös tanár volt, nem sokat törődött tanítványai buzgalmával, gyűlölte a magolókat, s hamarabb és szívesebben átbocsátott a vizsgán egy értelmes embert, ha nem is tudott választ adni a vizsgakérdésekre, mint egy biflázó jelöltet, aki hadarta a tételt, mint a vízfolyás.”
Szladits Károly, a szenvedélyes oktató
Grosschmid 1928-ban vonult nyugdíjba. Negyvenéves egyetemi karrierje alatt Szladits Károly (1871–1956) volt az egyetlen olyan tanítványa, akivel nagyon közeli viszonyba került, sőt akinek mentorává vált. Szladits felfedezésével pedig egy kiemelkedő tudóst adott a magyar magánjogtudománynak, aki a Grosschmidet követő generáció legnagyobb hatású polgári jogásza lett.
Szladits sok mindenben különbözött a mesterétől. Számára az egyetemi pálya elsősorban a tanítást, és a hallgatókkal való foglalatoskodást jelentette. Elsődleges célja az volt, hogy a tanítványai is elsajátíthassák, amit Grosschmid a magánjogról tanított. Ahogy Ekchart Ferenc jogtörténész fogalmazott:
Szladits „emberi fogyasztásra alkalmassá tette Grosschmid nézeteit, amikor magánjogi tankönyvében a grosschmidi elveket közérthetővé tette, világos fogalmazásban elterjesztette”.
Ugyanakkor a professzor saját jogán is nagyot alkotott, az ő szerkesztésében jelent meg a hatkötetes Magyar magánjog című kézikönyv, amit terjedelme miatt sokáig Nagy-Szladits néven emlegettek.
Szladits 1917-ben nyerte el a nyilvános rendes tanári széket Budapesten, néhány évvel később ugyanakkor kis híján el is vesztette. 1920-ban ugyanis azzal vádolták, hogy egy évvel korábban támogatta a Tanácsköztársaságot, és részt vett a kommunista igazságügyi kodifikációban.
Szladits – aki a XX. század elején közel állt a Társadalomtudományi Társasághoz – a kommün ideje alatt a szociáldemokraták közül érkező népbiztosokkal működött együtt kisebb-nagyobb mértékben. Emiatt az egyetem a tanév hátralévő részére felfüggesztette tanári jogosítványait, komolyabb következményei viszont nem lettek az ügynek, és 1920 szeptemberében folytathatta a tanítást.
Jogfilozófiai és egyben politikai krédóját a következőképpen foglalta össze 1918 végén: „a magántulajdonon épülő mai jogrendünk sötét árnyakat vet, de csak azért, mert belőle árad egyúttal a társadalmi életet megtermékenyítő napsugár. Ám mi nem tudunk fatalista módon belenyugodni abba, hogy ez így van jól, hogy ezeknek az árnyaknak ilyen sötéteknek kell lenniük. Hitünk szerint a jogrend napjának egyre magasabbra kell emelkednie, arra a delelőre, ahonnét lehetőleg egyenletesen árasztja szét fényét, s a lehető legkisebb árnyakat veti.”
Mint fentebb említettük, Szladits nagy hangsúlyt fektetett a tanításra és a tehetséggondozásra. Az ő kezei közül került ki többek között a polgári jog oktatását és kutatását az 1950-es évektől évtizedeken keresztül meghatározó Eörsi Gyula és Világhy Miklós is. Nem véletlen, hogy 1953-ban „a haladó jogásznemzedék nevelése érdekében kifejtett tevékenységéért” kapott Kossuth-díjat. Ő volt az első jogász, aki átvehette a néhány évvel korábban alapított kitüntetést.
Nizsalovszky Endre, a szelíd forradalmár
Amikor Szladits 1942-ben nyugdíjba ment, Nizsalovszky Endrét (1894–1976) nevezték ki a helyére a magyar magánjog nyilvános rendes tanárának. Ő a harmadik nagy pesti jogoktató generáció képviselője, még úgy is, hogy nem a Szladits-tanítványok közül érkezett, hiszen Nagyváradon és Debrecenben végezte jogi tanulmányait.
Nizsalovszky a magánjog összes területével behatóan foglalkozott. Diplomája megszerzése után 1916-ban az Igazságügyi Minisztériumban helyezkedett el, ahol a Törvényelőkészítési Osztályon elsősorban a magánjogi törvényjavaslatok kidolgozásában vett részt. Ezután 1929-től kereskedelmi és váltójogot oktatott előbb Debrecenben, majd a Műegyetem közgazdasági karán. 1938-ban került a pesti jogi karra, ahol a polgári törvénykezési jog (mai szóhasználattal élve: polgári perjog) nyilvános rendes tanára volt, majd négy évvel később megbízták a magyar magánjog előadásával.
Azon kevesek közé tartozott, akiket a kommunista rendszer kiépülésével párhuzamosan nem bocsátottak el a régi oktatói gárdából. Az 1950-es évek elején átfogó egyetemi átalakítás keretein belül létrejövő két polgári jogi tanszék közül az egyiket így már ő vezethette, míg a másikat Világhy Miklós kapta meg.
Ez nem jelentette azt, hogy Nizsalovszkyt nem érték volna támadások világnézete, és az 1945 előtti egyetemi világban betöltött szerepe miatt. A tanszékén dolgozó Eörsi Gyula például gyakran kritizálta tudományos megállapításait, ami mögött feltehetően politikai célzat húzódott Ennek ellenére a Ptk. szövegének végleges formába öntése Eörsi, Világhy és Nizsalovszky közös munkájaként valósult meg az 1950-es évek első felében. Nizsalovszky szerepvállalása már csak azért is hasznos volt, mert nála kevesen ismerték jobban a magánjogi törvényjavaslat 1920-as évekbeli kodifikációs folyamatait, hiszen az akkori Igazságügyi Minisztérium alkalmazottjaként maga is részese volt ezeknek.
Nizsalovszky ebben az időben sem simult bele a marxista-leninista fősodorba – múltja mellett emiatt is érték támadások –, de azért ügyelt arra, hogy különösebben ne szóljon ki a kánonból. 1956-ban mégis úgy döntött, hogy kiáll a forradalom mellett. Az októberi napokban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárának.
Október 23-án beszédet mondott az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottsága előtt, amiben a következőképpen vallott az ezt megelőző időszakról: „Persze hiba volt irodalmunkban a sok marxista-leninista tétel ismételgetése. De emiatt az ismételgetés miatt ne vessük el a munkák egyéb érdemleges tartalmát. Ez az ún. garasletevés olyan fürdővíz volt, amely nélkül szellemi gyermekeinket – sokan úgy hitték – nem is lehet felnevelni. (…) Bocsánat, hogy most szubjektív leszek, de senki másnak az ilyen vívódását nem ismerem olyan jól, mint a magamét, és még nem volt módom erről teljes nyíltsággal beszélni. (…) Ösztönszerűen kialakult bennem az a törekvés, hogy ha valami értelmesnek tartott gondolatom támadt, amit féltettem a (…) lehengerléstől, (…) igyekeztem a gondolatomat a klasszikusok [itt a marxista klasszikusokról van szó] valamelyik megállapításával logikai kapcsolatba hozni.”
Ennek az aktív szerepvállalásnak természetesen meglettek a következményei: 1957-ben eltávolították az egyetemről, és megfosztották akadémiai tisztségeitől is. Életének hátralévő közel húsz évében fel sem merült a rehabilitációjának lehetősége, egyedül azt engedték meg neki az 1960-as évektől, hogy néhány publikációját megjelentethesse.
Mádl Ferenc visszaemlékezései szerint ezekben az évtizedekben is a kutatásnak és az írásnak szentelte az életét, és kizárólag azt fájlalta, hogy korábbi kollégái még látogatóba sem hívták vissza az egyetem épületébe. Végül 1994-ben került sor egyetemi és akadémiai pozícióinak posztumusz helyreállítására, ünnepélyes keretek között.
A következő részben egyetemünk egykori közjogász-professzorai kerülnek sorra.
Források: x
A Magyar jogtudósok című könyvsorozatból a Grosschmidről (írta: Weiss Emília), Szladitsról (írta: Hamza Gábor és Sándor István) és Nizsalovszkyról (írta: Mádl Ferenc) szóló fejezetek.
A Budapesti Királyi Magyar (1921-től: Pázmány Péter) Tudományegyetem almanachjai
Görög Márta: Grosschmid Béni (1851–1938)
Sereg András: Szladits Károly – Az iskolateremtő magánjogász
Szladits Károly: Jogrendszerünk átalakulása
Képek forrásai:
Borítókép – x
Grosschmid – x
Szladits (Szladits Károly 2021-ben felavatott szobra szülővárosában, Dunaszerdahelyen) – Dunaszerdahelyen szobrot avattak Szladits Károlynak
Nizsalovszky – Jubileumi interjúk IV. – Harmathy Attila
