Életünk legnagyobb irányítója a technológia. Keresztül szövi mindennapjainkat, még legféltettebb titkainkba is behatol. Rászorulunk a segítségére, ugyanakkor élvezzük is, hiszen minden amit keresünk, amire szükségünk lehet, megtalálható az interneten. De vajon tisztában vagyunk azzal, mi ennek a valódi ára?
A kijelzőfüggőség fogalma
Mindannyian tudjuk, mi a függőség: egy olyan belső inger, mely miatt valamely dolog rövid, illetve hosszú távú nélkülözése elviselhetetlen lesz számunkra. Eddig talán el sem tűnődtünk azon, hogy vajon függők vagyunk-e , hiszen úgy gondoltuk, ha nem iszunk, nem dohányzunk, nem űzünk káros szenvedélyeket, akkor minket nem fenyegethet ez a veszély. Ennek ellenére sajnos azt kell mondanom, hogy igenis szenvedélybetegek vagyunk, hiszen függünk a telefonunktól, a televíziónktól, az internet világától. Ezt nevezzük ,,kijelzőfüggőségnek”.
Hogyan is alakul ki ez a fajta függőség?
Teljesen észrevétlenül. Nem vagyunk tudatában, de már azzal, hogy folyamatosan nézegetjük a kijelzőnkön található alkalmazások sokaságát, e-mailezünk, vagyis egész egyszerűen elmerülünk az okostechnológia világában, felszabadítjuk szervezetünkben a boldogságért felelős hormont, a dopamint. Akárhányszor végigpörgetjük a Facebook, Instagram vagy Snapchat oldalainkat újabb és újabb értesítések után kutatva, ez végső soron örömöt okoz a számunkra. Éppen ezért szabadidőnkben, amikor unatkozunk, vagy amikor olyan feladatunk lenne, melynek elvégzése nagyobb fáradtságot jelentene számunkra, elővesszük okostelefonunkat és hagyjuk magunkat belefeledkezni a világhálóba.
Hatása az életünkre
A legtöbb cikkben azt a témát boncolgatják, hogy mennyire befolyásolja a kisgyermekeket (egészen kamaszkorig) a mindennapos internethasználat. Ha azonban körülnézünk környezetünkben, elég könnyedén arra a megállapításra juthatunk, hogy ez korosztálytól függetlenül az egész emberiségre kiterjedő probléma. Való igaz, a gyerekek a legveszélyeztetettebbek, ugyanakkor a kijelző függőség gondot tud okozni a felnőtt társadalom körében is. Már fel sem tűnik számunkra, mekkora hatással van ránk a világháló, holott a társas életünk és az adataink felett lassan teljesen átveszi az uralmat.
Az internet káros hatásai az élet különböző területein, minden életszakaszban megjelennek. A kisgyermekeknél a túlzott nethasználat figyelemzavar vagy diszlexia kialakulásához vezethet. A kamaszok értékrendszerüket a kapott ,,lájkok” alapján határozzák meg, ezt igazolja sajnos a depressziós betegségek és az öngyilkosságok számának növekedése is. Az internet világa továbbá olyan testkép modellt állít az emberek elé, melynek hatására a plasztikai sebészeti beavatkozások egyre nagyobb teret nyernek.
A folyamatos kütyühasználat miatt csökkennek a kommunikációs képességeink is. Nehezebben fejezzük ki magunkat élőszóban, valamint a helyesírás rovására megy a gyakori szleng és idegennyelvű szavak használata. Ezen a területen azonban a pandémia okozta helyzetben egy kedvező hatását is megtapasztalhatjuk. Sokkal jobban rászorulunk a videóhívásokra, az online meetingekre, ezáltal több lehetőségünk nyílik a szóbeli megnyilvánulásaink fejlesztésére – bár kétségtelen, hogy ezek nem adják vissza a személyes beszélgetések élményeit.
Mi haszna belőle?
A Netflix Social Dilemma című alkotása olyan embereken keresztül mutatja be a közösségi médiát, akik ténylegesen részt vettek a weboldalak szerkesztésében, kialakításában. A legmegdöbbentőbb észrevételük, azon a tényen kívül, hogy szándékosan okoznak függőséget, az adattal kapcsolódik össze.
Az ingyenesnek gondolt oldalak, melyeket szórakozás, kapcsolatfenntartás céljából használunk, valójában az adatainkkal kereskednek.
Lekövetik kereséseinket, elemzik érdeklődési körünket és ezáltal profilozzák személyiségünket. Egy olyan általános társadalmi sémát alakítanak ki, mely az internet körül forog, és egyetlen célja, hogy kedvére formálja a társadalmat a kereskedelem hatásosabb működése érdekében.
Az internetes oldalak fejlesztői minden felhasználó számára egy sajátos világot hoznak létre, és ez alapján alakítjákák keresési eredményeinket, valamint a feldobott hirdetések témáját. Személyiségünkre szabva kínálják közösségi oldalaink felületeit, hogy minél jobban, minél több időre a képernyő elé láncoljanak bennünket. Végső soron megalkottak egy olyan rendszert a társadalom alakításához és szétbontásához, mely legálisan jött létre és legálisan működik, csak éppen egy manipulatív algoritmussal. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy nem maga a technológia az, amely rossz számunkra, hanem a hatás, amit ténylegesen kivált, és amit képes kiváltani belőlünk.
Egy teljesen új foglalkozás is létrejött a kijelző függőség által, az influenszer. Olyan személyek tartoznak ebbe a csoportba, akik nagyszámú követői bázissal rendelkeznek, és ezt kihasználva egyfajta társadalmi nyomást gyakorolva, képesek befolyásolni az emberek vásárlási szokásait. A vállalatok rajtuk keresztül irányítják a figyelmünket a legújabb termékeikre, hisz pontosan tudják, hogy megbízunk az általunk kedvelt ember véleményében, és így nagyobb valószínűséggel választjuk az ajánlott terméket.
Persze vannak jó oldalai is a függőségünknek. Fenntarthatjuk a kapcsolatainkat, ha a távolság vagy a világjárvány akadályozza a személyes kontaktust. Megbeszélhetjük a mindennapi eseményeket, a munkát vagy a házi feladatot is. Megtalálhatjuk leendő házi kedvenceinket, vagy akár azokat a rokonokat, akiktől elsodort az élet. A helyes használathoz azonban elengedhetetlen a figyelem és az önkontroll.
Lehet kezelni a függőséget?
Sokszor elhatároztam már, hogy kevesebb időt töltök a képernyő előtt. Először azt mondtam: este hét órától nem használom, végül azonban sosem tudtam letenni a telefont, úgy éreztem szükségem van rá. Kifogásokat gyártottam, melyekkel igazoltam saját tevékenységemet, azért, hogy aztán újabb és újabb órákat szánjak az internet világára. Egyre nehezebben tudtam odafigyelni, legyen szó egy tanóráról, vagy akár egy baráti összejövetelről. Személyes tapasztalatom alapján az online oktatás csak tovább ront a helyzeten, mivel ilyenkor nincs szemben a tanár megrovó tekintete, így nyugodt szívvel vesszük elő a telefont, vagy nyitunk meg egy új ablakot a neten, és merülünk el a virtuális térben.
Na de hogyan leszünk újra képesek irányítani ezt a rendszert, ha kezdjük elveszíteni a kontrollt magunk felett? Véleményem szerint a kis célok vezetnek el legjobban az eredményhez. Elég, ha felállítunk magunknak egy határt, melytől, nem foglalkozunk a technológiával. Ezt a kis szabadidőt tölthetjük beszélgetéssel, olvasással vagy a halogatott teendők elvégzésével. De bevezethetjük otthoni szabályként, hogy a ház egy bizonyos pontjáról legyenek kitiltva okoseszközeink. A lényeg az, hogy ne feledkezzünk el arról, hogy kint is van egy világ, amit fel kell fedeznünk, és egy élet, amit meg kell élnünk.
