Két hét múlva kerül sor a Google, a Twitter és a Facebook vezetőinek kongresszusi meghallgatására az USA-ban, ahol a központi téma a fake news, a dezinformáció felszámolása és a gazdasági erejük mérséklése lesz. Mindeközben szerte a világban, és itthon is az idei évre tervezik a nagy techcégek megregulázását. Ezen csatornák szabályozásával védve maradhat-e a szólásszabadság mint abszolút, mindenkire kiterjedő jogosultság? Lehet-e és kell-e ezeket a véleményformáló erőket jogi korlátok közé szorítani?
A szólás és vélemény hatalma
„A demokratikus közvélemény azt kívánja meg, hogy a társadalom valamennyi polgára szabadon fejthesse ki gondolatait, és ezzel a közvélemény alakítójává válhasson. A korlátozás alkotmányosságának a megítélésénél a kiindulási pontot a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának a demokratikus rendszer fenntartásában, a közösség tájékoztatásában és a közvélemény kialakulásában játszott különösen fontos szerepe jelenti. Ez a szerep előtérben áll és ezért e szabadságjogok korlátozása szűk körben lehetséges olyankor, ha politikai vitáról, az állam bírálatáról van szó.” – 57/2001 AB határozat
Az előbbi gondolatmenet egy 2001-es alkotmánybírósági indokolásban áll. Viszont korunk jogi gondolkodásából teljes egészében kimaradt magának a vélemények kialakulásának, formálásának gondolatköre, amely során – mint egyfajta első lépcsőfok – az egyén kialakítja mondanivalójának formai és tartalmi elemeit.
A véleményszabadság a kommunikációs jogok anyajoga, az 1948-as ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata alapján elidegeníthetetlen és abszolút szabadságjog. A bevezetőben említett változások nem akarják az egyént e jogosultságától megfosztani, egyszerűen csak a közösségi médiumok szigorúbb szabályozását kívánják elérni. Ezeket a csatornákat eddig világszerte egy kalap alá vették bármelyik másik jogi személlyel, azonban mára kiderült, hogy mennyire összetett és nagy az erejük. Ugyanis az információ lett napjainkra a legnagyobb erőforrás, amelyből a legtöbb ezen felületeken keresztül érhető el.
Ezt a problémát próbálja meg most szupranacionális módon szabályozni az Európai Unió, vagy éppen szövetségi szinten az Egyesült Államok, ahol a közelmúltban több esemény is globális és világpolitikai káoszt okozott, valamint új kérdéseket vetett fel.
Többek között ez sarkallta az állami és államközi jogalkotókat arra, hogy átgondolják ezekhez a big tech cégekhez való viszonyukat, egyrészt a kommunikációs jogok szabadságának védelme, másrészt az állam gazdasági és politikai autonómiájának megőrzése érdekében.
Miért van olyan nagy hatással ránk is, mint minden felhasználóra, a közösségi média?
Lényeges leszögezni, hogy minden korban léteztek vélemény- és értékformáló erők, amik hatni akartak és hatni is tudtak a közösség tagjainak nézeteire, azokat megerősítve, vagy azokon alakítva. A régi idők színháza, nyomtatott sajtója, majd televíziója után a XXI. század megkerülhetetlen tényezőjévé vált az internet és azon belül is a közösségi média, ami látszólag a legdemokratikusabb, leginteraktívabb platform a történelmünk során. Hiszen itt az egyén nem csupán szemlélő, figyelő eleme a szerkezetnek, hanem az adott felületen felszólaló, véleményét– legyen az bármennyire hiányos és megalapozatlan– kinyilvánító fogaskereke a rendszernek.
Másik fontos téma: addikció. A vállalatok mindenkori célkitűzése az, hogy a felhasználók minél több időt töltsenek el az oldalon. Ennek fényében kitűnő ötlet volt részükről, hogy mindenki azokat a tartalmakat kapja maga elé , amihez hasonló neki már korábban tetszett. Ez azt a téves képzetet adja, hogy amit ő lát, csak az létezik és csak az a lényeges.
A rendszert a pszichológiából ismert pozitív szakaszos megerősítés jelensége nyomán alakították ki: a lefelé görgetés és egy-egy új poszt felbukkanása elégedettséget ad az egyénnek és nyugtató hatása van az elmére, hiszen az információéhséget csillapítja, miközben észre sem veszi, hogy kizárólag egy szűk, általa látni kívánt spektrummal találkozik. (Éppen emiatt a politikailag radikálisabb hangok is felerősödtek, mert mindenki megtalálja a saját maga pozitív feedback-jét biztosító virtuális csapatát.) Többek között ez a mechanizmus tette világóriássá a Facebookot és társait.
A közelmúlt tapasztalatai a tengerentúlról
A gazdasági, illetve a politikai erők is hamar rájöttek arra, hogy ezeken a felületeken érik el a fogyasztókat és az állampolgárokat a leghatékonyabban.
A Snowden-ügy 2013-as kirobbanása és a Google által eladott, kiszivárogtatott személyes adatok botránya sokakban kétségeket keltett ezen felületek használata iránt. Ha ez nem lett volna elég, Zuckerberg és a Facebook a 2016-os amerikai választások után nyíltan elismerte, hogy Donald Trump elnöki kampányának sikerességét jelentős mértékben a Facebook-hirdetéseknek, továbbá a Cambridge Analytica adatelemző cégnek köszönheti.
2019-ben már azért hallgatták meg a Facebook-pápát a Kongresszusban, mert több nagy céggel együtt közös fizetőeszközt kívánt bevezetni, aminek a libra nevet adták volna. Az állam részéről félő volt, hogy ezt a valutát terroristák vagy más, külpolitikai tényezők is használhatnák, adott esetben éppen ellenük.
A tavalyi elnökválasztás vesztese, Trump Twitter-fiókján keresztül dezinformációkat terjesztett a választások eredményeiről, majd uszító felhívásokat tett republikánus híveinek. Ennek a tábornak fanatikus követői megostromolták a Capitoliumot, ami után sem az elkövetők, sem a leköszönő elnök nem vállalta magára a felelősséget. Ennek következményeként a Twitter örökre – míg a Facebook, Instagram határozatlan időre – letiltotta Trumpot. Sok szaktekintély véleménye és az én véleményem szerint is a techcégek helyett inkább egy erre a célra felállított jogi bizottság hatáskörébe kellene sorolni ilyen szankciók kirovását.
Ezen előzmények és a cégek nagy gazdasági befolyásának csökkentésére irányuló törekvések vezettek oda, hogy 2021. március 25-ére a Kongresszus elé beidézték a Google, a Facebook, és a Twitter vezetőjét –már megint.
Hiszen ez nem az első eset, tavaly már volt rá példa – azonban Joe Biden és a demokratatöbbségű Kongresszus és Szenátus újszerű szankciókat is kilátásba helyezhet.
A trösztellenes hangok erősebbek a demokrata oldalon, és így akár a feldarabolás is veszélyeztetheti a behívottak cégeit.
Az önszabályozás eddig nem működött, az elmúlt hetekben azonban mégis mintha a cselekvési szándék jeleit mutatnák a tech-óriások. Egyrészt a Facebook kijelentette, hogy sem politikai mozgalmak, sem civil szervezetek oldalait nem fogja felhasználóinak ajánlani. Másrészt a Google a múlt héten nyilvánosságra hozta, hogy felhagy az internetezők nyomon követésével, mégpedig úgy, hogy a harmadik féltől származó cookie-k támogatását kiiktatják a rendszerükből.
Február eleje óta már – a minnesotai szenátor által benyújtott – a CALERA néven törvényjavaslat is terítéken van az amerikai Kongresszus előtt, mely szerint a felvásárlás során a felvásárlónak bizonyítania kell, hogy nem jár piaci hátrányokkal az adott adásvétel. A szabad piac elve sokszor azáltal sérül, hogy ezek a cégek előre megveszik a lehetséges jövőbeli kihívóikat, amit könnyen megtehetnek, mert „monopszón” – azaz monopolhelyzetű vásárló – helyzetben vannak.
Eközben Ausztráliában egy új törvény szerint, ha a közösségi médiában megosztják egy ausztrál portál cikkét, akkor a kommunikációs tech-cég fizetni köteles a helyi médiumnak, mivel hirdetési felületet vesz el tőle. Hiszen többen látják és olvassák a megosztott hírt, mint az eredetit, így a bevételek nagyrésze a big-tech-eknek megy. Ez a felvetés sok másik államnak is megtetszett, így például többek közt Kanada is erre az útra térhet.
Mi lehet a megoldás a mi kontinensünkön?
Az Európai Unió jelenleg is dolgozik a digitális szolgáltatásokról és a digitális piacokról szóló jogszabályokon (DSA/DMA), amelyek magukba foglalják a közzétett káros és téves információk kezelését is. A GDPR 2018-as bevezetése után az Európai Parlament szerint ez lehet egy átfogó, új joganyag, amely alkalmazásra kerülhet a közös piac minden nemzeti jogában és megreformálja az információhoz és adatvédelemhez fűzött viszonyainkat. Cél az adók beszedése és a szólásszabadság fenntartása, valamint, hogy ne ezek a jogi személyek, hanem az EU-s és a nemzeti szervek szabják meg a „játékszabályokat”.
A lassú EU-s döntéshozatalt (a GDPR átfutása is 6 évbe telt) azonban több tagállam nem győzi kivárni. A lengyel „szólásszabadság védelméről szóló” törvényjavaslat szerint az adott közösségi médiumot működtető cégre – egészen 14 millió dollárig terjedő (!) – bírság szabható ki, ha olyan tartalmat vagy fiókot töröl le, ami nem megy szembe a nemzeti (lengyel) jogszabályokkal.
Ezzel a közösségi médiában használt bot-ok által történő ellenőrzés fejlesztését is elvárja a lengyel állam. Erre azért van szükség, hogy a jövőben csak megalapozottan kerülhessen sor a posztok törlésére. A most működő automatizált szűrők, „kapuőrök” a szólásszabadság korlátozását jelentik, hiszen legtöbbször a véleményeket csupán formai ismertetőjelek alapján iktatják ki.
Varga Judit igazságügyi miniszter szerint – a lengyel mintát követve – Magyarország is megelőzné az uniós jogalkotást, és Lex Facebook névvel állítólag már tavasszal be fog nyújtani a kormány egy tervezetet az Országgyűlés elé. A jogszabály a cikkemben tárgyalt kommunikációs csatornák transzparens, ellenőrizhető és törvényes működésének elvén alapulna.
Együttműködés?
Láthatjuk, hogy több réteg és indok húzódik meg a közösségi médiumok nagyobb ellenőrzésének vágya mögött. Egyrészt a gazdasági túlsúly csökkentése megadóztatással, másrészt a politikailag szélsőséges, uszító vélemények kiszűrése törvényi feltételek megszabásával.
Míg a tengerentúlon a techcégek vezetőinek felelősségre vonása a kongresszusi látogatásaik során történik, addig az öreg kontinens államai ezt a joghézagot láthatóan bürokratikusabban, jogi rendelkezésekkel próbálják kitölteni és ezzel megoldani a problémát. A cégek felosztása csak ultima ratióként jöhetne szóba. Az államok egyelőre az ellenőrzés és az együttműködés szándékával nyújtják a kezüket a big tech cégek felé. Kérdés, hogy mennyire lesz számukra erős ez a szorítás?
Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8
Kiemelt kép forrása: x
