Képzeljen el egy világot, amely teljesen mentes a gyilkosságoktól! Csábítóan hangzik, nem igaz? Azonban nem lesz-e lehetséges ezzel az, hogy a gyilkosságok folytonos megelőzésének végül lenne valamilyen sokkal nagyobb ára? Olyan ár, mint például a szabad akarat végleges eltörlése? Ezzel a témával foglalkozik Steven Spielberg 2002-ben bemutatott filmje, amely Philip K. Dick azonos című novellája alapján, a Különvélemény elnevezést kapta.
A film egy, a nem is olyan távoli jövőben játszódik, ahol egy különleges eljárásnak köszönhetően teljesen eltörölték a gyilkosságokat a társadalomból. A történet szerint ugyanis létezik egy Pre-Crime nevű vállalat, amelynek birtokában van három különleges személy (az úgynevezett prekogok), akiknek az összekapcsolt tudata előre meg tudja jósolni a még el nem követett gyilkosságokat. A Pre-Crime ennek a felhasználásával pedig létrehozott egy rendőri szervet, ami arra specializálódott, hogy megfejtse a prekogok gyilkosságokról szóló látomásait, és még a bűncselekmény bekövetkezte előtt elfogják a „gyilkost”. A tettét végrehajtani nem tudó elkövetőt pedig ezek után elítélik azon gyilkosság miatt, melyet elkövetett volna, ha a rendőrök időben nem avatkoztak volna közbe.
A filmnek két nagyon komoly oldala van, melyek közül jelen cikkünk csak az egyikkel fog behatóbban foglalkozni. Ezen rendszer működése ugyanis feszegeti a szabad akarat kérdését, amely azonban inkább a filozófia tudománykörébe tartozik. (Ám ez ennek ellenére most sem lesz teljesen elhanyagolható.) Amit azonban részletesebben szeretnék tárgyalni, az nem más, mint a film büntetőjogi aspektusa, azon belül is a kísérlet stádiumának kérdésköre.
Célom ekként tehát az, hogy röviden bemutassam a bűncselekmények kísérleti fázisát, majd mélyrehatóbban foglalkozzunk azzal, hogy milyen problémák merülnek fel a fent felvázolt rendszerrel kapcsolatban. Fontosnak tartom azonban kiemelni azt, hogy a büntetőjogi információk, melyekről a soron következőkben olvasni lehet, kifejezetten a ma hatályos, magyar jogrend részei.
Ki tudná ugyanis azt ismertetni, hogy az amerikai közeljövőben játszódó film büntetőjoga hogyan is vélekedne ezekről a jogkérdésekről? Ezen utóbbi problémakört értelmetlen is volna aprólékosabban körbejárni, így lássuk inkább, hogyan is hozható összefüggésbe a Különvélemény a kísérlet stádiumával.
A kísérlet fogalmával a magyar Btk. 10. §-a foglalkozik. E szerint: „kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be”.
A legfőbb különbség tehát a kísérlet és a befejezett bűncselekmény között az, hogy a kísérleti stádiumban a törvényi tényállás nem valósul meg teljesen. Ezek mellett a kísérletről fontos megemlíteni még, hogy egy úgynevezett „önállótlan tényállás”. Ez azt jelenti, hogy önmagában nem létezik, ekként kísérlete csak valamely konkrét bűncselekménynek lehet.
Ilyen például a rablás, a lopás vagy az emberölés. A jelenlegi cikkünk pedig ezek közül kifejezetten csak az utolsóról fog szólni, ugyanis a filmbéli prekogok nem minden bűncselekményt, hanem csak a gyilkosságokat észlelik.
Ugyanakkor, még mielőtt belemerülne a cikk a konkrét elemzésbe, lényeges, hogy pár szóban kifejtésre kerüljön a filmben elkövetett bűncselekmények előkészülete is. Arra pedig, hogy ennek a témának az említés szintjén túl, miért nem érdemes komolyabb figyelmet szentelni, az egy filmbéli mozzanatnak köszönhető.
A történet szerint ugyanis a prekogok az előre megtervezett gyilkosságokat már napokkal előtte meglátják, így a rendőrségnek roppant könnyű feladata van, hiszen kényelmesen fel tudnak készülni a cselekmény megakadályozására. Ennek köszönhető, hogy ebben a fiktív világban az előre eltervezett gyilkosságok, melyekre az előkészület vonatkozna, szinte már egyáltalán nem fordulnak elő. Ezért az egyetlen megmaradt gyilkossági forma a hirtelen felindulásból elkövetett emberölés lenne, ha a prekogok segítségével nem akadályoznák meg azokat is.
Ugyanakkor ezen utóbbi esetek meggátolására a Pre-Crime ügynökeinek már sokkal kevesebb idejük van. A filmben bemutatott első gyilkosság bekövetkezését csupán körülbelül tizenöt perc múlvára jósolják. Ezen előkészületi aspektusa a filmnek tehát emiatt érdekessé válik. Igaz, ebben a világban már nincsenek előre megtervezett gyilkosságok, de ennek ellenére azokat is ugyanúgy büntetnék, mintha befejezett bűncselekmények lennének.
Ezt a gondolatsort tovább boncolgatva azt már nem tehetjük meg viszont, hogy ne kezdjünk jobban elmélyedni a kísérlet objektív és szubjektív irányzatában.
Az objektív teória lényege, hogy a bűncselekmény kísérletének kezdetét a befejezettséghez egy közeli időpontban állapítja meg. Ezen kívül nem kívánja büntetni az abszolút alkalmatlan kísérleteket. A kísérlet büntetését pedig a befejezettségéhez képest enyhébben rendeli szankcionálni.
A szubjektív irányzat ezzel szemben azt fogalmazza meg, hogy a kísérlet büntethetőségi alapját már a jogellenes magatartás akarata is megadja. Az alkalmatlan kísérletet pedig épp ugyanúgy bünteti, mintha alkalmas lett volna.
Ahogyan pedig ebből következik, a kísérletet éppen annyira bünteti, mint a teljesen befejezett bűncselekményt. Így az írásunkban a kísérlet szubjektív odalával fogunk foglalkozni, hiszen a jelenleg tárgyalt filmünk létfontosságú része az akarat büntetése.
Az alkalmatlan kísérlet, bár egy kifejezetten fontos eleme a stádium kérdéskörének, a filmünk szempontjából mégis hiányos. A Btk 10.§ (3) bekezdése szerint ugyanis: „a büntetést korlátlanul enyhíteni vagy mellőzni is lehet, ha a kísérletet alkalmatlan tárgyon, alkalmatlan eszközzel vagy alkalmatlan módon követik el”. Ahhoz ugyanis, hogy a prekogok észlelni tudjanak egy bekövetkezendő gyilkosságot, szükséges a gyilkos szándék és egy halálos áldozat. Az alkalmatlan kísérlet tekintetében pedig az utóbbiról nem beszélhetünk. A Pre-Crime rendszere ebben tehát mégiscsak eltér a kísérlet szubjektív irányzatától, hiszen, ha például a katonai kiképzésen megalázott újonc úgy dönt, hogy éjszaka egy késsel kivégzi kegyetlen kiképzőtisztjét, de az a cselekmény kifejtése alatt már szívrohamban elhalálozott, ez a tiszta szubjektív rendszer alapján épp ugyanúgy lenne büntethető, mintha csak még a szívroham előtt gyilkolta volna meg.
A Pre-Crime tehát nem végez e tekintetben teljesen következetes munkát.
Ahhoz pedig, hogy a prekogjaik kiszúrják az elkövetőt, nem elég a gyilkos szándék, hanem valódi áldozat is szükséges. Ezek alapján talán ki lehet jelenteni, hogy a Pre-Crime bűnüldözési filozófiájának ezen része a büntetőjog objektív irányzatával áll párhuzamban.
Ezáltal pedig a Pre-Crime rendszerének legnagyobb hibája, és egyben az a része, mely teljesen ellentmond a jelenlegi magyar szabályozásnak, az nem más, mint az önkéntes visszalépés kérdése. Ezen problémakört a Btk. 10.§ (4) a) és b) pontja szabályozza. E szerint: „nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, vagy aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja.”
Fontos eleme tehát az aktív tevékenység, így annak legalább sikeresnek kell lennie. Ha például valaki megmérgezi egy másik ember italát, de közben rájön, hogy helytelen, amit tesz, és rohanni kezd a mérgezett folyadék irányába azzal a szándékkal, hogy a földre öntse, még nem minősül önkéntes visszalépésnek. Emellett pedig a terhelt döntő elhatározása is nélkülözhetetlen elem. Ekként bár más segítségét felhasználhatja arra, hogy például a sebesült áldozatát kórházba szállíttassa, de akkor mégsem mentesül, ha ez a segítség tőle függetlenül történik meg.
Végezetül pedig, a szubjektív oldal egyik kiemelkedő szempontja az önkéntesség. Ez azt jelenti, hogy a tettesnek minden lehetősége meglenne a bűncselekmény megvalósítására, de mégsem teszi meg, mert meggondolja magát.
Mindezek után pedig vizsgáljuk meg jobban, hogy a Pre-Crime rendszere miért is zárja ki teljesen az önkéntes visszalépés lehetőségét. Az önkéntes visszalépésnek ugyanis magától értetődő eleme az, hogy a bűntett a befejezettségéig bármikor megvalósítható.
Tételezzünk fel egy tíz másodperces idősíkot. Ez az az idő, amikor a fiktív tettes eldönti magában, hogy befejezze-e gyilkos tervét avagy sem. Ha a tizedik egész másodperc az, amikor meghúzza a ravaszt, és végez az áldozatával, akkor az előtte lévő végtelen törtnyi idő alkalmas lenne arra, hogy meggondolja magát, és felhagyjon a gyilkos szándékával. Erre lehetne azt mondani, hogy a Pre-Crime rendszere olyan kifinomult, hogy csak azokat az eseteket jelzi, ahol biztos a gyilkosság, és emellett még az önkéntes elállás lehetőségét is belekalkulálja a számításaiba. Ez viszont lehetetlen! A szervezet bűnüldözői ugyanis céljuknak megfelelően minél hamarabb oda akarnak érni a tetthelyre, és elkapni az „elkövetőt”. Ezzel viszont pontosan azt teszik, hogy megvonják tőle azt a lehetőséget, hogy a gyilkosság előtti, akármelyik másodpercben elálljon a szándékától.
A gyilkos szándék ugyanis, melyet a prekogok érzékelnek, teljes mivoltában ott lehet az emberben, akár az utolsó másodpercekig.
Ennek ellenére azonban nem szabadna elvenni az embertől azt a maradék időt, mely alatt a szándéka teljes mértékben megszűnhetne.
Úgy gondolom, hogy a kísérlet stádiumának objektív és szubjektív oldalának vizsgálata rendkívül érdekes téma mégpedig azért, mert nem csupán jogi, de filozófiai vetülete is van. Biztos vagyok benne, hogy még számos kérdés és probléma szembe jöhetne velünk e kérdéskör tárgyalásában. Ezen kívül én mindig hálásnak érzem magam, amikor láthatok egy olyan filmet, amely ilyen komoly, jogilag releváns témákkal foglalkozik. Megnézését szívből ajánlom mindenkinek!
A film forrása: 1
Szívesen olvasnál hasonló cikkeket: 1; 2
