…együtt harcol, s issza borát. Ezt a mondást bizonyára sokan ismerik mindkét országban. De vajon honnan ered a két nemzet közötti barátság, és hogyan alakultak a kapcsolatok az elmúlt évszázadok során? Kétrészes cikksorozatunk első fejezetében a X. és XX. század közötti időszakot mutatjuk be.
X. – XIII. század: a kezdetektől a trónviszályokig
A két nép története már az államalapítástól kezdve összefonódott. A mai Lengyelország területén élő nyugati szláv törzseket (polánok, lendzianok, viszlyánok, mazurok, goplánok, pomeránok, mazóvok, szlezánok – nevüket őrzi több lengyel vajdaság) a X. század közepén I. Miesko fejedelem egyesítette. Elűzte pogány feleségeit, elvette a cseh uralkodó, a Premysl-házi I. Boleszláv leányát, Dobravát. Ezzel a friggyel megalapította a Piast-dinasztiát. 966-ban államvallássá tette a római katolicizmust, majd 986-ban (szintén a csehek közreműködésével) megalapította Poznańban az első püspökséget. Fia, I. (Vitéz) Boleszláv tekinthető az első lengyel királynak.
I. Miesko (forrás: Wikipédia)
Hasonló folyamatok játszódtak le Magyarországon is, Géza fejedelem, majd I. (Szent) István vezényletével. A koronázásokhoz kötődik Hartvig püspök legendája, aki szerint II. Szilveszter pápa eredetileg Mieskónak készítette a fejdíszt, de egy angyali látomás hatására inkább úgy döntött, hogy az I. István nevében érkező Asztrik püspöknek adja azt.
Az Árpád- és a Piast-dinasztiát – így a magyar és a lengyel államot – az elkövetkezendő évszázadokban családi kapcsolatok fűzték össze. Géza fejedelem lánya, Judit lett I. Boleszláv felesége. Gyermekük, Bezprym herceg a Balaton-felvidékre menekült, egyes történetírók szerint Veszprém városa róla kapta a nevét. Fordított utat járt be három magyar herceg: András, Béla és Levente, akik aztán a lengyel király közreműködésével tértek vissza Magyarországra. II. Miesko lányát, Richezát I. Béla királyunk vette el. Ebből a házasságból született többek között I. Géza és Szent László is. Utóbbi fogadta be II. Boleszláv királyt, miután őt kiátkozta a pápa.
A XII. századtól kétszáz éven át trónviszályok zajlottak a Lengyel Királyságban. 1138-ban Ferdeszájú Boleszláv (a lengyelek szokása különféle jelzőkkel illetni az uralkodókat, volt például Szemérmes és Göndörhajú Boleszláv is) a végrendeletében három részre osztotta országát, ezzel megkezdődött a részfejedelemségek időszaka, ám a lengyel-magyar kapcsolatok továbbra sem szakadtak meg. Magyar közreműködésre indult meg a sótermelés a wieliczkai bányákban, több fejedelemnek magyar felesége volt (Szemérmes Boleszláv krakkói herceg IV. Béla Kinga nevű lányát vette el, míg Jámbor Boleszláv kujáviai herceg Kinga nővérét, Boldog Jolánt.)
Ferdeszájú Boleszláv (forrás: Wikipédia)
XIV. – XVII. század: kölcsönös uralkodók
A széttagolt Lengyelországot hosszú harcok, merényletek után I. Łokietek Ulászló egyesítette, véglegesen 1320-ban. Állama megerősítése érdekében közeledett a Magyar Királysághoz, lányát, Łokietek Erzsébetet I. Károly királyunk vette feleségül, aki aztán katonai segítséget is nyújtott a csehek és a németek ellen. Az 1330-as évekre Károly inkább arra törekedett, hogy kibékítse a cseheket és a lengyeleket, ez 1335-re sikerült is, de ekkor már III. Nagy Kázmér uralkodott. Négy évvel később Kázmér felesége, Anna váratlanul, fiúutód nélkül elhunyt, ezért Kázmér és Károly abban állapodott meg, hogy ha előbbi örökös nélkül hal meg, a trón Károlyra vagy fiára száll, viszont ezért kötelező visszaszerezni az időközben elveszített lengyel területeket (Balti-tenger partja).
Ebben a korszakban játszódik az egyik legnépszerűbb lengyel történelmi filmsorozat, melynek magyar szinkronizált változata (Koronás sas) itthon az M5 csatornán látható.
III. Kázmér 1370-ben bekövetkezett halála a Piast-dinasztia végét is jelentette. A megállapodás értelmében I. Lajosból (Magyar Lajos – Ludwik Węgierski néven) lengyel király lett, de ő inkább anyjára bízta birodalma ezen felét. Erzsébet viszont nem örvendett nagy népszerűségnek, mivel inkább a kislengyel nemzetiségekkel kereste a kapcsolatot, kiváltva ezzel a lengyel nemesség haragját. 1376-ban Krakkóban az öreg királyné kíséretéből százhatvan magyart mészároltak le egy este alatt, emiatt az idős Erzsébet inkább visszatért Budára.
Nagy Lajos egy lengyel érmén (a szerző saját fényképe)
Nagy Lajos fiúörökös nélkül halt meg, utódjának egyik lányát, Máriát szánta, de őt a lengyelek nem fogadták el, helyette a mindössze tizenkét éves Hedviget koronázták királynővé azzal a feltétellel, ha hozzámegy a litván nagyfejedelemhez, Jagelló Ulászlóhoz. Ezzel létrejött a lengyel-litván perszonálunió, mely egészen a XVIII. század végéig fennállt. Hedvig a férjével együtt uralkodott, sokat tett a litvánok keresztény hitre térítéséért. A lengyel-magyar gazdasági kapcsolatokban kulcsszerepet játszó Biecz város védőszentje lett.
Biecz – a középkorban a lengyel-magyar gazdasági kapcsolatok központja (forrás a város Facebook oldala)
Jagiello (magyarosítva Jagelló) uralkodója háromszor volt Magyarországnak. Először 1440-ben választották a rendek királlyá III. (nálunk I.) Ulászlót, aki a várnai csatatéren esett el 1444-ben. Mátyás halálát követően II. Ulászló lépett trónra. Ragadványneve a „Dobzse” volt (magyarul jól), bár valóban sokat támaszkodott az általa kiválasztott előkelőkre, kulcskérdésekben a végső döntést ő mondta ki. Halálát követően utódja fia, II. Lajos lett. A lengyeleknél az utolsó előtti Jagiello Öreg Zsigmond volt, akinek Izabella lányát Szapolyai János vette el, míg Annának Báthory István lett a férje.
Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király (forrás: erdelyinaplo.ro)
Magyarország három részre szakadását követően a lengyel-magyar kapcsolatok elsőszámú hordozója az Erdélyi Fejedelemség lett. Báthoryból 1573-ban lengyel király lett (feltételként szabták Anna feleségül vételét), aki sikeresen tartotta egyben a birodalmat, mert kibékítette az egymás ellen forduló nemeseket. Dédelgetett álma, az egységes közép-európai fellépés a törökök ellen, végül III. Sobieski János vezetésével valósult meg. Lengyel hadak szabadították fel többek között Párkány és Esztergom várát is.
XIX. század: Forradalmak és felkelések
A Habsburg-uralom elől a kuruc lázadók Lengyelországban találtak menedékre, ahogyan 1701-ben a bécsújhelyi börtönből megszökött Rákóczi Ferenc is. A XVIII. századra a lengyel állam meggyengült, a környező nagyobb birodalmak három lépcsőben felosztották. Hiába bíztak Napóleon támogatásában (nemzeti himnuszuk, a Mazurek Dąbrowskiego is a francia császár mellett harcoló lengyel legionisták lelkesítő dala volt eredetileg), a Szent Szövetség 1815-ben végleg megpecsételte sorsukat.
1830-ban felkelést szerveztek a lengyelek, melyet a magyar vármegyék tevékenyen támogattak anyagilag, míg sokan átszöktek a határon segíteni. Deák, Kossuth, Kölcsey és Vörösmarty is kiállt mellettük. 1831-ben a felkelők súlyos vereséget szenvedtek az oroszoktól, sokan közülük Magyarországon leltek menedéket.
Tizennyolc évvel később hasonló helyzetben a lengyelek támogattak minket. Bem és Dembiński mellett fontos szerepük volt a császári oldalról tömegesen átállóknak is. Érdemes még kiemelni Wysoczki nevét is, az ő vezetésével alakult meg 1849 májusában a lengyel Légió, melynek elsőszámú célja Buda visszafoglalása volt.
Bem József (a Döntés)
1863-ban újabb felkelés tört ki a lengyel területeken, ebben többszáz magyar vett részt, sajnos ezt sem koronázta siker. A megtorlás elől körülbelül négyezren érkeztek Magyarországra. A dualizmus évtizedei során a nagy fővárosi, vidéki építkezéseken jelentős lengyel munkaerő vett részt. Kulturális egyleteket alapítottak, de működtek lengyel vendéglők is.
A véres XX. századra a lengyel-magyar kapcsolatok még erősebbek lettek. Cikkünk második részéből kiderül, milyen szerepünk volt a független lengyel állam létrejöttében, hogyan fogadtunk be menekülteket a világháború éveiben, majd a két 1956-os felkelésben. Szó lesz a lengyel piacokról és szurkolói üzenetekről is!
Kiemelt kép forrása: Grafika Patriotyczna
