Nyár volt, forró, meleg nyár
lila színben játszott a mező,
s szél fuvallatára
táncra kélt, sok száz meg száz
levendula tő.
Hívogató, tiszta, édes illat
lengte körbe mind.
Lila volt a nap, és
lila volt a világ,
lila volt az én kedvem is.
Fáradtan jártam arra,
meggyötörten, és gyengén…
Egyedül. Vágyam más nem
maradt semmi; mint megpihenni
a mező ölén, tétlenül.
Egy. Egy… apró kis virág,
ennyi maradt meg én nekem
mert ősz lett. Elmúlt a nyár,
vele elmúlt a mező, és
elmúlt a boldog végtelen.
De én őrizlek!
Őrizlek édes, kisvirág,
míg újra lilába borul a mező.
Ne félj, a sivár tél után
jön majd még ránk szép idő.
~L.F.K.
(Pest, 2021)
(A költemény szerzője L.F.K., vendégírónk.)
