A migráció az elmúlt évszázadok során mindig jelen volt a Földön, és ma is egy kritikus pont az aktuálpolitikában. Ennek kapcsán sokszor felmerül az igazságosság kérdése, miközben a nemzetek és az államok közti béke fenntartása is cél. Cikkemben a migráció történelmi hagyományait mutatom be az Amerikai Egyesült Államokra fókuszálva.
Az Egyesült Államok megalakulása óta több migrációs hullámmal nézett szembe. Az első komolyabb hullám a XIX. század közepén, az ipari forradalom után jelent meg, amikor nyugat- és észak-európai bevándorlók érkeztek a tengerentúlra a Brit-szigetekről és Skandináviából, gazdasági, politikai vagy épp vallási okokból. A legtöbbjük kétkezi munkásként kezdett dolgozni különböző területeken, a bányáktól kezdve a vasútvonalak építéséig. Megjelenésükkel kialakult az amerikai munkásosztály egy új szegmense az aktív népességen belül.
A polgárháborút (1861-1865) követően, még az első világháború előtt bevándorlók újabb hulláma érkezett az országba, ezúttal főleg Dél-, Közép- és Kelet-Európából (pl. Olaszországból, az Osztrák-Magyar Monarchiából és Oroszországból). Hasonló okokból hagyták el eredeti hazájukat, mint a korábbi bevándorlók, és elsősorban nagyvárosokban, például Chicagóban vagy New Yorkban telepedtek le. A különböző etnikai csoportok a nemzetiségük alapján létrehozták saját környéküket. A legnagyobb bevándorlónegyedek az ipari kerületekben, illetve körzetekben voltak, az érkezők munkájából kifolyólag.
Ezek a bevándorlók ugyanúgy megtarthatták hagyományaikat, anyanyelvüket, és gyakorolhatták vallásukat, mint az első hullámban betelepülők. Az 1910-es évekig a két legnépesebb „bevándorló nemzet” az ír és az olasz volt. Az USA-ba érkező emberek háttere nagyon különböző volt, de a legtöbbjük egy új, jobb élet reményével kelt útra. Mivel a „Régi világban” nem tudták elérni céljaikat, valóra váltani álmaikat, ezért ezt az Újban próbálták meg, ami így a lehetőségek és a szabadság földjének szimbóluma lett.
Bár az első világháború (1914-1918) „ideiglenesen megszakította a bevándorlók áradatát”, ez nyomban újraindult, amint a „Nagy háború” véget ért, mivel a legtöbb európai ország gazdasága válságba került, vagy olyan radikálisabb csoportok kerültek politikai hatalomra, mint például a bolsevikok. Ugyanakkor ezzel egyidőben az új bevándorlók között is voltak radikális nézeteket vallók, akik nem tudtak könnyen integrálódni az amerikai társadalomba.
A radikálisok közé tartozó anarchisták által elkövetett merényletek, illetve robbantások sokkolták a közvéleményt. Talán a leghíresebb eset ebből a korszakból két olasz – feltehetően anarchista – bevándorló, Nicola Sacco és Bartolomeo Vanzetti ügye volt, akiket rablással és gyilkossággal vádoltak meg, és végül ki is végezték őket, bár máig vitatott, hogy ők bűnösek vagy ártatlanok voltak-e. Ez a hét (!) évig tartó ügy a bevándorlók diszkriminációjának illusztrációjává vált, és megmutatta, hogy milyen igazságtalan körülményeket kellett nekik elviselniük.
1921-ben – abban az évben, amikor Saccót és Vanzettit letartóztatták – a Kongresszus elfogadta az első megszorító jogszabályt a legális, illetve illegális bevándorlók kérdésében. Ugyanebben az évben az amerikai költő, Robert Frost (1874-1963) megírta híres versét Mending Wall címmel – Weöres Sándor a költeményt Fal-építésként fordította magyarra –, amelynek szintén volt, illetve van egy bevándorlókra vonatkoztatott értelmezése– nemcsak saját korára visszatekintve, hanem az elmúlt évekre is. A vers által bemutatott helyzetben a narrátor és a szomszédja egy falat javítgat, ami jól láthatóan elválasztja földjeiket. A szomszéd a következőket mondja: „Before I built a wall I’d ask to know / What I was walling in or walling out, / And to whom I was like to give offence”. A magyar fordításban: „Fal-építés előtt megkérdeném, / Be mit kerítek és ki mit kerítek, / S ki az, akit tán megsértek vele.” A költemény a szomszéd szavaival zárulnak: „Good fences make good neighbors”; „Jó szomszédság, jó kerítés.” Ebben a képben Frost leírta, hogy egy ilyen megszorító jogszabály milyen polemikus helyzetet tud előidézni.
Az évtizedek során Amerika az odaérkező nemzetek olvasztótégelyévé vált.
Mai napig sokszor használják az amerikaiak erre a kohó (furnace) kifejezést több okból is. Egyrészt a bevándorlók nagy része a bányászathoz tartozó kohászatban dolgozott, sokszor embertelen körülmények között, másrészt, ahogy egy kohóban felolvad a kibányászott fém, úgy olvadtak egybe az Amerikában letelepedő bevándorlók a már ott élőkkel.
Nagyon sok hétköznapi amerikai állampolgár említi úgy a hazáját, mint ami „egy bevándorlók által alkotott ország”. Még az egyetemista korosztályba tartozó fiatalok is pontosan tudják általában, hogy milyen nemzetiségű öröksége van családjuknak, ahogy azt is, hogy ők második- vagy harmadik generációs bevándorlók-e. Szintén számon szokták tartani, hogy a déd-, illetve nagyszüleik a XX. században érkeztek az országba, vagy a családi történetük régebbre nyúlik vissza, XIX. századi bevándorló ősökkel. Ugyanakkor ők teljes mértékben integrálódott tagjai az amerikai társadalomnak, jogszerű állampolgárai az Egyesült Államoknak, amerikai identitással.
Másrészről viszont az USA a mai napig küzd a bevándorlók egymást követő hullámaival. A XX. század utolsó évtizedeiben az újabb bevándorlók már ázsiaiak és latinók voltak – utóbbiak főleg Közép-Amerikából. Az 1980-as évektől kezdve napjainkig a mexikói volt a legnagyobb etnikum, amelyik az Államokba érkezett. . Ezért is a mexikói határvédelem az egyik legáltalánosabb kérdés az amerikai belpolitikában.
Az elmúlt évek talán legemlékezetesebb eseménye ezzel kapcsolatban az volt, amikor Donald Trump még elnökjelölti kampányában azt mondta, hogy falat akar építeni az amerikai-mexikói határon, amiért Mexikó fog fizetni. Az illegális bevándorlás Trump elnöki kampányának egyik központi témája volt – nem véletlenül. Napjainkban ugyanis „mintegy 11 millió” (!) ember él illegálisan az USA-ban, ami nem kevés! A demokrata Obama-kormányzat idején Barack Obama elnök (2009-2017) szerette volna kierjeszteni a „deportálás elleni védelmet nyújtó programot”, de ennek ellenére ezreket utasítottak és toloncoltak ki az országból. Obama ezt a folyamatot lassította le, amikor az elérte a zenitjét 2012-ben, de a kiutasítások száma így is magas maradt ciklusa végéig.
Ugyanakkor a migráció kérdése a republikánus Donald Trump elnöksége (2017-2021) idején is kulcsfontosságú volt. A bevándorlási rendszer újra szabályozásával Trump célja az volt, hogy az illegális bevándorlók, vagy ahogy ő nevezte őket, az „illegális idegenek” (illegal aliens) száma csökkenjen. Az egyik fő oka a nagyszámú „dokumentálatlan migránsnak” a lánc-migráció (chain migration). Ez a megnevezés egy olyan jelenséget ír le, amikor az USA-ba (vagy akármelyik más államba) bevándorolt személyek kérvényezik, mintegy szponzorálják a saját családtagjaik bevándorlását az országba.
Ezzel kapcsolatban a Fehér Ház álláspontja a Trump-kormányzat idején az volt, hogy az efféle „családegyesítések” veszélyeztetik az amerikai társadalmat, és úgy használják ki az Egyesült Államok előnyeit, hogy közben a helyieket, vagyis az állampolgárokat leterhelik és kifárasztják. Megmagyarázhatja, illetve más megvilágításba helyezheti ezt a hozzáállást, hogy a politikai és a gazdasági körülmények mások napjainkban, mint kétszáz évvel ezelőtt voltak.
Bár új szabályozás lépett hatályba a migráció témájában, illegális bevándorlók továbbra is érkeznek az Egyesült Államokba, ahol emiatt sokan gondolják úgy, hogy az ország nem biztonságos. Ennek oka lehet, hogy gyakori sztereotípia a bevándorlók kapcsán, hogy bűnözést hoznak az országba. Nem egy példát láttunk erre a történelem során, de manapság már valójában más a helyzet.
2018 áprilisában négy egyetem összefogásában készült egy átfogó kutatás, mely bemutatta, hogy a bevándorlás növekedésével a bűnelkövetések száma a nagyvárosi régiókban „az ellenkező irányba halad”. A kutatásról kiadott tanulmány szerint „az ilyen körzetek nagy részében sokkal több bevándorló él manapság, mint az 1980-as években, ugyanakkor az erőszakos bűncselekmények száma kevesebb”.
A tanulmányozott nagyvárosi területeken a bűnözési arányok mutatói „stagnáltak vagy estek”. A kutatás bizonyítékként szolgálhat arra, hogy az Egyesült Államokban a bevándorlás nem jár együtt a bűnözési ráták emelkedésével, mivel az ilyen mutatók csökkenő tendenciát mutatnak a bevándorlók számának növekedése mellett is.
A bevándorlás meghatározta az USA helyzetét az ország születésétől kezdve egészen napjainkig. Viszont ez egy olyan kérdés, ami jelenleg megválaszolatlannak tűnik, és ezért ezt a problémát a Szövetségi Kormányzatnak kell orvosolnia. Megoldás lehet a krízisek helyben kezelése, hogy az emberek ne érezzék azt, hogy el kell hagyniuk hazájukat. Mindenesetre az új elnök, a demokrata Joe Biden egyik első rendelkezése volt hivatalba lépése után, hogy visszavonta elődje „falépítéses” tervét. Alelnökének, Kamala Harrisnek pedig mindkét szülője bevándorló, ami szimbolikus jelentőségű.
Források:
Mintz, Steven & Kellogg, Susan. Industrialization and the Working-Class Family. in Domestic Revolutions: A Social History of American Family Life. New York: The Free Press, 1989. Pages 86-87.
Philpott, Thomas Lee. The Outlines of the Ghetto. in The Slum and the Ghetto: Immigrants, Blacks and Reformers in Chicago, 1880-1930. Belmont: Wadsworth Publishing Company, 1991. Pages 116-146.
Davidson, James West & Lytle, Mark Hamilton. Sacco and Vanzetti. in After the Fact: The Art of Historical Detection. New York: McGraw-Hill, 2010. Pages 256-281.
Why It Matters: Immigration. by Associated Press in Daily Mail. Published on 8 September
Flagg, Anna. The Myth of the Criminal Immigrant. in The New York Times. Published on 30 March 2018.
