A szakma, a család, a barátok, a párunk, a környezetünkből bárki, egyszóval a földi élet, követeli, hogy beszéljünk. Ám ennek mindenképpen eleget kell tenni? Ki tanítja meg nekünk, mikor kell beszélni, illetve, hogy mikor kell hallgatni? Napjainkban ha valaki a “becsület szavát adja”, szinte semmire sem számítunk. Hiba volna felülvizsgálat nélkül hagyni a cselekedeteinket, – így akár a beszédszokásainkat – hiszen ösztönösségük okán gyakran hatnak vissza negatívan ránk. Ugyancsak hiba volna azt hinnünk, hogy a korunk oly egyedi, hogy semmilyen más időszakból ránk maradt tudás nem veheti fel vele a versenyt. Azonban nem maradtunk tanács nélkül: íme az útmutató olyanoktól, akiket bölcsnek nevezünk:
- Szókratész hármas szűrője:
A történet szerint Szókratészt megkörnyékezi egy ismerőse, aki “pletykálkodni akar”, ám a filozófus ezt hamar észleli, és elvégzi rajta az ún. hármas szűrőt, melynek segítségével hamar kiderül csak fölöslegesen fecsérelte volna a szót. A hármas szűrőt könnyű használni, és nagyon sokat segít a tudatosabb kommunikációban:
Szókratész ekkor így szólt: „Ha az, amit mondani szeretnél, se nem biztos, hogy igaz, se nem jó dolog, és még nem is hasznos, akkor miért mondanád el egyáltalán?”
Amennyiben beszélni kezdünk, tudatosítsuk magunkban a következőt: Kimeríti szándékunk a három kritérium legalább egyikének tartalmát? A legideálisabb az, ha mind a háromnak megfelel, vagyis igazat szóljunk, jót és hasznosat.
- Popper Péter gondolatai:
A korban közelebbi tanító (igen, tanítót írok, nem pszichológust vagy gondolkodót!) Platón mesteréhez hasonlóan vélekedik, tekintve, hogy a következőket fogalmazza meg:
„Beszédem akkor lesz egy velem, ha jóakarattal igazat és fontosat mondok annak, akit megillet. Nem kötelességünk, hogy mindig szórakoztassunk másokat. Nem fontos, hogy mindig szerepeljünk és érdekesek legyünk. Meg kell tanulnunk, hogy kinek mit érdemes elmondani. És hallgathatunk is, ha nincs lényeges mondanivalónk.”
A jóakarat, az igazság és fontosság. Ne szórakoztassunk fölöslegesen, mert az energiapazarlás, de tanuljuk meg, ha a fentiekbe illő mondanivalónk van, mondjuk ki (elhallgatni legalább olyan rossz dolog)! Ezen a ponton pedig még egy Popper idézetet kell itt hagynom, bár csak részben illeszkedik a témához, de rendkívül tanulságos:
“Igazi mondanivaló nélkül beszélni, igazi szomjúság nélkül inni, és igazi vágy nélkül lefeküdni valakivel – ez a három alapvető bűn, amit a mai európai ember leggyakrabban elkövet.”
- Márai Sándor tanácsai:
“Vigyáznunk kell társaságban azokra az emberekre, akik soha nem asztalszomszédjukhoz, hanem mindig az egész társasághoz beszélnek, […] Az ilyen embereket kedvelik, […] De ezek az emberek hamis próféták: Nem az a fontos nekik, amit mondanak, nem is, hogy meggyőzzék azokat, akikhez beszélnek; egyes-egyedül saját hiúságuk kielégülése fontos nekik.”
Az idézet mindenekelőtt arról tanúskodik, hogy minél jobban dominálni kívánjuk a beszélgetést, annál jobban érezhetik beszélgetőtársaink, hogy semmilyen jelentős mondandónk nincsen. A töltelékszavak és az állandó fölösleges szórakoztatás (amely Poppernél is feljött) a tartalom halálát okozzák. Tévhit, hogy többé tesz minket, ha reklámozzuk magunkat, ugyanis senki nem szereti, ha az arcába másznak. Érdemes inkább a kérdésre válaszolni, vagy akkor magunkhoz ragadni a szót, ha az általunk kifejezni kívánt tartalom mindenki számára kardinális, jelentős tartalommal bír. Azok, akiknek számít a véleményünk megkérdezik, ezért azokat traktálni, akiket nem érdekel, fölösleges energiapazarlás. Aki ennyire ragaszkodik az önérvényesüléshez és ilyen fokú szereplési vágyat mutat, annak szava jobbára keveset ér, még akkor is, ha egyébként igaz, erről egy másik Márai gondolat is tanúskodik:
“Az okos emberek mindig fárasztottak. Társaságukban úgy éreztem magam, mint valamilyen rosszhiszemű vizsgán. […] S nem is tudtam meg tőlük soha semmi lényegeset. […] Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség. […] Az okos emberek soha nem bölcsek, túl izgatottak ehhez, mintegy állandóan megrészegednek okosságuktól. […] A bölcsek társaságát keresd. Az okosakkal lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni.”
Keressük a bölcseket, hallgassuk meg őket, és mi is bölcsek lehetünk… Bakos Attila szavaival: „Ez a tanítvány dilemmája: Hogy nem veszi észre az előtte álló mestert.”
- Weöres Sándor tanulságos művei:
Weöres Sándor a gyerekverseiről ismert, ám érdekes módon állítása szerint még soha nem publikált ebben a műfajban.. A költő remek egyszerűséggel fogalmaz, ráadásul olyan tanításokat, közvetít felénk, melyek megértéséheznem szükséges “irodalmi érdeklődés”. Lássuk hogyan siet segítségünkre a beszéd terén:
“Az igazság mihelyt kimondtad: már nem igazság, legjobb esetben is csak gyarló megközelítése a valóságnak.”
“Ne fontoskodjatok! Ne akarjatok zászlót lengetni, építő, romboló, mentő mozdulatokkal hadonászni, hagyjátok a jelszókat, fontoskodó elveket, rángató eszméket! Halljátok: Semmi előnyt ne kívánjatok, előny érdekében ne higgyetek, s lemállik rólatok a százféle téboly, mely mind előnyt kínál! És olyanok lesztek, mint a szívverés: nyugalma működés, működése nyugalom.”
“Az igazi felelet szótlan.”
“A dolgokra nem kell bonyolult magyarázat, csak szemébe kell nézni, mint egy szál virágnak.”
“Ne büntessétek más véleményét, akkor megőrzik a szavak tiszta hatalmukat s elvesztik szennyes hatalmukat. Ó állhatatlan szavak! Bilincstörésre, bilincselésre egyformán hatalmasak.”
Mindegyik vers vagy műrészlet világosan hirdeti a szavak gyakorta hamis jellegét, melynek oka az, hogy az ember – ha beszél – jobbára csak saját helyzetét szretné jobb színben feltűntetni. Ezért ne beszéljünk – javasolja Weöres Sándor. Ne akarjuk kiforgatni a világ igazságát a saját hazugságunkra. „Az igazi felelet szótlan”. A ki nem mondott szónak hatalmas ereje van; éppen ezért ne ködösítsünk, ne hazudjunk, ne hajtsuk minden áron a saját malmunkra vizet. Miért lennénk mi hatalmasabbak, mint a másik? Mely érdemünk az, mely a másik fölé emel? Ne a saját kivetített képünket lássuk a másikban, egy szivacsot, akit úgy csűrünk-csavarunk szavakkal, amíg megfelelően nem folyik belőle a víz. Szemléljük magát a másik embert. Nézzünk végig Ő rajta: figyeljük a szavait, a mozdulatait, a viselkedését, a mosolyát. Ha beszélgetünk valakivel, vele tegyük és ne magunkat érvényesítsük mindenáron.
- Jordan B. Peterson szabályai:
Peterson könyvében találhatunk két fejezetet, melyekben kifejezetten azzal foglalkozik, mikor érdemes beszélni és hogyan, valamint, hogy mikor érdemes hallgatni és miképp. Ezen részekből osztok meg most pár gondolatot:
“A szavak segítségével manipulálhatjuk a világot, […] Mindenki ezt csinálja, ha akar valamit, […] meghamisítja magát, hogy mások kedvére tegyen.”
“Az egyén tudja, hogy mikor hazudik. Lehet, hogy szándékosan vak a tettei következményére. Lehet, hogy elmulasztotta feldolgozni és kifejezni a múltját, ezért nem érti. Sőt még az is lehet, hogy elfelejtette, hogy hazudott, ezért nincs tudatában a tettének. […] A hazugság megrontja a lelket és az államot, és a egyik korrupció a másikat táplálja.”
“Úgy döntöttem, hogy inkább hallgatok. Már megtanultam, hogy ne lopjam el a betegeim problémáit. Nem akarok megváltó hős lenni, se deus ex machina – főleg nem mások történetében. Nem tartok igényt az életükre.”
“Rendszeresen összefoglalom, amit mások mondtak nekem, és megkérdem, hogy jól értettem-e őket. Néha elfogadják az összegzést. Néha kijavítanak. Olykor-Olykor teljesen rosszul értelmeztem a mondandójukat. […] Az emberek sokszor első alkalommal fogalmazzák meg gondolataikat, ez pedig együtt jár a zsákutcákkal és az ellentmondó, sőt akár nonszensz állításokkal.”
“Ha viszont hallgatunk, ahelyett, hogy idő előtt ítélkeznénk, az emberek általában mindent elmondanak, ami megfordul a fejükben – és általában alig hazudnak. […] Ha a beszélgetés untat minket, valószínűleg nem figyelünk eléggé.”
Peterson szavai az igazmondás és a hallgatás köré szerveződnek. Ezek tulajdonképpen olyan gigászi erők, melyeknek birtokában sokkal kifinomultabb, érthetőbb és szükségszerűbb gondolatok hagyják el majd szánkat. A hazug szavak megkövülnek bennünk és csak kemény csákányozás árán tűnnek el. Segítsünk magunknak azáltal, hogy nem nehezítjük meg a saját dolgunkat. Mindezen túl pedig csodálkozzunk rá, mennyi mindent tanulhatunk a másiktól. Hallgassunk, és ami a legfontosabb, értsük is meg. A visszamondás nagyon jó módszer, személy szerint is gyakran használom, remekül tud közös nevezőre hozni két embert.
Akinek meghozta a kedvét, igyekezzen minél tudatosabb lenni abban, mi hagyja el száját, na és természetesen igényesebb abban, ami bemegy a fülén!
