Az elmúlt pár évet figyelve az tapasztalható, hogy vagy a covidjárvány uralta a közbeszédet, vagy az orosz–ukrán háború töltötte be a fő tematizáló szerepet. Bár mindkét tárgykör erőteljes befolyást gyakorolt a gazdasági szférára is, az mégsem jutott irányadó pozícióhoz eme válságszituációk mellett. Most azonban, amikor 2008 után ismételten egy nagy jelentőséggel bíró amerikai, majd egy svájci pénzintézet jelentett csődöt, minden más megvilágításba kerülhet.
Népszerű, a geopolitikát évtizedeken át meghatározó nézetként jelent meg az a gondolat, hogy gazdaságilag kell érdekeltté tenni az országokat annak céljából, hogy elkerülhetővé váljon egy újabb világháború. Sokáig úgy tűnt, a gazdasági kooperációkra felépített elképzelés működőképes. Ennek az eredménye lett például az, hogy a létfenntartáshoz szükséges gazdasági összefonódások alakultak ki a nemzetállamok között. Azonban mi történhet olyankor, amikor az addigi empíriákból épített világot romba dönti egy olyan esemény(láncolat), amelyet nem lehet előre megjósolni?
Nassim Nicholas Taleb 2007-ben publikálta A fekete hattyú, avagy a legváratlanabb hatás című munkáját, melynek kiindulópontjában az a tézis áll, miszerint a világunkat „a rendkívüli”, illetve „a jelenlegi tudásunk szerint valószínűtlen uralja”. Valamennyi változást, fordulópontot a ritka és a kirívó események idéznek elő, egyúttal ezek a jelenségek képesek megfordítani a fejlődés addigi irányvonalát is, ezért a szerző szerint a szokatlanon keresztül lehet megérteni magát, a bennünket körülvevő világot. A cikk a fentiek mentén és azoknál fogva, a következőkben a 2023 márciusát tematizáló, a bankszektort értintő kihívásokkal foglalkozik.
Mitől is hangos az amerikai tőzsde?
A Silicon Valley Bank (SVB) az Amerikai Egyesült Államok 16. legnagyobb bankjaként tartható számon, mely alapvetően a technológiai és az innovációs tevékenységéről volt híres, ezért leginkább a technológiai startup cégek finanszírozásával kapcsolatban találkozhatott a pénzintézet nevével a társadalom. Március 10. után viszont az SVB hallattán már egy olyan bankcsődre asszociál a világ, amelyre 2008 óta nem volt precedens.
Felvetődik ugyanakkor, hogy miért következhetett be az összeroppanás, ha a technológiai fejlődés már évek óta felfelé ívelő periódusban van, sőt a covidjárvány idején az SVB képes volt megháromszorozni a betétállományát. A probléma ott kezdődik – derül ki az ATV interjújából –, hogy a betétesei már nem jutnak hozzá ilyen nagyságrendű pénzekhez, miközben a befolyt összegeket is olyan kötvényekben helyezték el, amelyek leértékelődtek a kamatemelés következtében, tehát veszteséggel tudott megválni tőlük a Bank. Ebből következik az is, hogy az SVB nem bírta kifizetni a betéteseit, ami pánikhangulatot gerjesztett, vagyis a pénzpiaci szereplők nagy arányban kezdték el kivonni pénzeszközeiket a Bankból. Fontos viszont hangsúlyozni, hogy nem tömeges jelenségről van szó, és leginkább a szférához szorosan kapcsolódó entitásokat érinti a betétkivonási hullám.
Két másik pénzintézet, a Silvergate és a Signature Bank is bedőlt az elmúlt napokban. Az említett intézményeket a legtöbben a kriptovaluta világából ismerhetik: a nagyközönség ezeket az Egyesült Államok legmeghatározóbb kriptobarát létesítményeiként tarthatta számon, így bukásukkal egy vákuum keletkezett a kriptotőzsde-szektorban. Ebből a sajátosságból adódik viszont, hogy ez a csődszituáció – hasonlóan az SVB-hoz – csak egy adott szegmensét érinti a társadalomnak. Ugyanakkor a kihívás nem korlátozódik a kriptodevizák tárolására, mivelhogy az azonnali fizetési rendszerek leállítása például a munkabérutalási és a kereskedelmi aspektusokból vizsgálva is hátrányokkal járhat.
A feszült környezet orvoslása érdekében a Pénzügyminisztérium, a Federal Reserve és az FDIC közös nyilatkozatot adott ki március 12-én. Ebben hitet tesznek azon reform mellett, amely „biztosítja, hogy az Egyesült Államok bankrendszere továbbra is betöltse létfontosságú szerepét, azaz a betétek védelmét, illetve a háztartások és a vállalkozások hitelhez jutását oly módon, hogy elősegítse az erős és a fenntartható gazdasági növekedést”.
Jól látható, hogy a hatóságok, a szabályozók és a döntéshozók gyorsan reagáltak az amerikai pénzpiaci fejleményekre, amelyek lehetővé teszik, hogy az anyagi és az ágazati károk a lehető legkisebb mértékben ütközzenek ki.
Mi a helyzet Európában?
Nem sokkal az amerikai bankok bejelentését követően már sejthető volt, hogy az európai kontinensen is várható hasonló összeomlás. Március 16-án (csütörtökön) a Credit Suisse (CS) fordult a svájci jegybankhoz mintegy 50 milliárd frank kölcsönért. A jegybank azonban már szerda este – a zürichi bank értékpapír-árfolyamának 24 százalékot meghaladó mértékben prezentált zuhanása után – deklarálta, hogy amennyiben szükséges lesz, akkor biztosítani fogják a Bank számára a pótlólagos finanszírozást. A források igénybevételének fő céljai közt tartható számon a likviditási problémák mérséklése, illetve a befektetői bizalom helyreállása. A CS megsegítésének érdekében egyébként már korábban is sor került egy 4 milliárd svájci frank értékű tőkeemelésre, melynek következtében azonban a Saudi National Bank már közel 10 százalékos részesedést tudhat magának a pénzintézetben – az pedig már egy másik dilemma lehet, hogy egy svájci bank egyik legnagyobb részvényese egy közel-keleti bankóriás. A legnagyobb szaúdi kereskedelmi bank azóta viszont már leszögezte, hogy nem kívánja újabb finanszírozásban részesíteni a svájci nagybankot.
Felmerül a kérdés, hogy a CS háza táján voltak-e előjeleli a Bankra váró kálváriának. A Forbes.hu értesülései alapján már korábban is akadtak problémák a nagybank körül, ezek közül többek közt megemlíthető a Greensill hitelbotrány. A botrány százmilliós nagyságrendben okozott anyagi kárt az ügyfeleknek, hiszen a megnevezett vállalat hiteleit új köntösbe bújtatva értékesítették az ügyfeleknek. Ugyanakkor stratégiai átalakításról is lehet olvasni, ennek célkitűzése a költségcsökkentés, melynek egyik eszköze a 9000 munkavállalótól történő (tervezett) megválás 2025-ig.
Március 19-én egy svájci befektetési bank, az UBS bejelentkezett, hogy 1 milliárd dollár értékben felvásárolná korábbi riválisát – írja az Euronews. A tranzakció mihamarabbi végrehajtása, illetve a részvényesi szavazás kikerülése céljából a svájci hatóságok még a jogszabályok átdolgozását is készek voltak alkalmazni. A brit jegybank ugyancsak a sürgősségi eljárás mellett emelt szót, amelynek hatterében két ok is meghúzódhat. Egyrészt, hogy az ázsiai tőzsdék ébredése előtt sor kerülhessen a felvásárlásra; másrészt, hogy a svájci jegybank által nyújtott hitelkeret nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, vagyis nem szűnt meg a pánik a betétesek körében.
Tekintve, hogy az emberiség hosszú évtizedek óta a pénzügyi stabilitás fellegváraként asszociál Svájcra, a márciusi fejlemények már önmagukban fejtörést okozhattak a piaci szereplőknek. Amennyiben viszont hozzávesszük a tényt, miszerint: a „Credit Suisse a világ legnagyobb vagyonkezelői közé tartozik, és egyike annak a 30 globális, rendszerszinten fontos banknak, amelyek csődje az egész pénzügyi rendszerben hullámzást okozna ”, még inkább realizálhatóvá válik a helyzetben rejlő veszély.
Kísérthet-e az 1930-as évek szelleme?
Érdemes lehet pár gondolat erejéig visszakanyarodni a bevezetőben említett fekete hattyú paradigmára. Taleb ugyanis megfogalmazza, hogy az extrém helyzetekben tudnak megjelenni azok a kiemelkedő személyiségek, akik sorsfordító hatást képesek gyakorolni a világra és a történelemre – miként ez az 1929-es nagy gazdasági világválságot követő évtizedben többízben is kiválóan manifesztálódott. Noha jelen kérdéskör csupán egy hipotézisként értelmezhető, de leginkább csak érdekességként merülhet fel, mégis vonzónak tűnhet eljátszani a gondolattal: az egymásra épülő válságjelenségek kinőhetik-e magukat múltat idéző globális konfliktusokká. Egy olyan parázsló nemzetközi környezetben ugyanis, ahol az orosz–ukrán események következtében kiéleződhettek a regionális ellentétek, megindulhattak a fegyverkezési hullámok, továbbá – például a háborús és a migrációs kérdések hatására – erősödő tendenciát írhatnak le a nacionalizmusok, könnyen olajat önthetne a tűzre egy, a pénzügypiacot mélyen megrengető eseménysorozat.
Összességében viszont egyelőre az látható, hogy a 2008-as válsághoz képest más természetű csődök változtatták hangossá a tőzsdét és a médiát – nem indítottak el tehát egy olyan lavinát, amilyet annak idején az ingatlanbuborék kidurranása jelentett.
Mindezekből kifolyólag, amikor ez a cikk íródik (2023. március 19-én), a tőzsdéken nincs pánikhangulat. A szituáció azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a napjainkat gyökeresen meghatározó technológiai fejlődés is egyfajta fekete hattyúként, vagyis extrém helyzetként tartható számon, amely azontúl, hogy felgyorsítja az időt, csak még tovább fokozza a világot alakítani tudó kiszámíthatatlanságot. Kiváltképp annak a fényében, hogy a hálózatosodás miatt egy-egy nagybank értékpapírjait gyakorta más országok vagy azok vezető pénzintézetei vásárolják meg.
