A tudomány örök kérdése, hogy hogyan alakult ki a világűr, a galaxisok és a mi naprendszerünk. A körülöttünk lévő világ felfedezése az emberiség egyik legnagyobb kihívása, ennek pedig része az univerzum azon részének vizsgálata, felfedezése, amely számunkra is megfigyelhető.
A mi galaxisunk a Tejútrendszer. Ez egy nagyobb galaxisnak számít, mivel százmilliárdtól is több csillag alkotja. Saját példánk is azt mutatja, hogy ezen csillagok körül, mint ahogyan a mi Napunk körül is, bolygók keringenek.
A képen a Tejútrendszer látható
A Föld a Naptól számítva a harmadik bolygó, amelynek egy holdja van. A Föld, a Nap és a többi bolygó, valamint a kisbolygók és az aszteroidák együtt alkotják a Naprendszert.
Természetesen mindezeket onnan tudjuk, hogy a 20. és a 21. század kutatásai, valamint az emberiség űrtevékenysége már messze túlhaladt az egyszerű „földi” megfigyelésen.
Sokan nem is gondolnák, hogy a Föld közelében és a Naprendszerben végzett emberi tevékenység egyre nagyobb hatást gyakorol az emberi civilizáció fejlődésére és mindennapjaira. Példaként említhető az elektronikus hírközlés, a helymeghatározás, a földmegfigyelés vagy egyes biztonsági tevékenységek.
1957-ben állították földkörüli pályára az első műholdat, ettől kezdve pedig sorra követték egymást az űrrel foglalkozó expedíciók. A holdraszállás a XX. század legjelentősebb projektjeként számontartott Apollo-program keretében történt meg. Az 1970-es években pedig elkészült az első kísérleti űrállomás.
A Naprendszert érintő felfedezések egyik legmeghatározóbb eseménye 1969-ben történt, amikor Neil Armstrong – a történelem folyamán első emberként – a Hold felszínére lépett.
Tudjátok, „Kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek.”
Attól eltekintve, hogy a program az űrverseny (USA és Szovjetunió) részeként valósult meg, azért is kiemelkedő, mert az elmúlt 50 évben nem történt újabb hasonló próbálkozás.
(Most tegyük félre a különböző összeesküvés-elméleteket arról, hogy valójában akkor, 1969-ben sem járt ember a Holdon és egyszerű „szemfényvesztésről” volt szó, kifejezetten a kiélezett verseny okán.)
A fenti képeket Neil Armstrong, a lábnyoma, melyet a Hold felszínén hagyott, lent pedig a Nemzetközi Űrállomás látható
Természetesen nem lenne helytálló, hogy a vizsgálódás és a kutatás megállt volna. Rengeteg információ és adat száguld a Föld felé nap, mint nap. A Hubble és a James Webb űrteleszkóp és a Voyager küldetések mind ezt támasztják alá. Emellett nem feledkezhetünk meg arról, hogy már a 1970-es években megindult a Nemzetközi Űrállomás (ISS) megépítése, napjainkban pedig már Föld körüli pályán kering, sőt, közel 500 tonnájával a legnagyobb tömegű ilyen pályán keringő objektum.
Bal felül egy homokórát formáló protocsillagot, alatta galaxisok távoli képét, bal alul a teremtés oszlopai láthatóak. Mellette a Stephan’s quintet galaxisai. A jobb fenti képen a Jupiter láthatjuk. A képeket a James Webb teleszkóp készítette.
Na, de mi a probléma? Mi az oka annak, hogy ha nem megfelelő szemüveggel nézzük, úgy tűnhet, rendkívül lassan fejlődik és igazából semmilyen irányba sem halad a világegyetem, a Naprendszer kutatása?
Nos, sok esetben a megfelelő technológia hiánya a nehézség. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy bizonyos távlatok és technológiák elérésére képtelen jelenleg az emberiség, (bár, ha nagyobb léptékben gondolkodunk, akkor ez is igaz lehet) csak a jelenlegi tudásunk szerinti kivitelezési módok nem nyújtanak számunkra kellően hatékony megoldást.
Ehhez társul az a hatalmas mennyiségű pénz, amely szükséges ahhoz, hogy egy rakéta indításra készen álljon. Az emberiségnek az űrkutatás területén végzett tevékenysége túlnyomórészt űreszközök világűrbe juttatásában áll. Ehhez jelenleg hordozórakétákat alkalmaznak. A SpaceX hordozórakétájának egy része többször is használható, ami azért forradalmi, mert az esetek többségében ezek az alkotórészek az óceánokba és a tengerekbe hullanak A ráfordított költségek mértékét kitűnően példázza az Ariena-5 űrobjektum indításához szükséges 140-180 millió dollár.
Emellett, nagy befolyást gyakorol az űrkutatásban részt vevő államok egymáshoz való viszonya is. Példa erre manapság Oroszország, aki már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy nem vesz részt a később említett Artemis program kivitelezésében.
Nehezítő körülményként jelentkezik a bolygó – bolygó közötti távolság. Kis kitérőt tennék, hogy erről megosszak pár érdekességet.
A világűrben való könnyebb eligazodás érdekében ismernünk kell egy mértékegységet, a fényévet. Ez a szám mutatja meg nekünk, hogy a fény légüres térben egy év alatt mekkora távolságot tesz meg. (Einstein szerint ennél nagyobb sebességet – másodpercenként 300 000 kilométert – lehetetlen elérni.) Míg a Nap-Föld távolság kb. 8 fényperc, addig a legközelebbi csillag, a Proxima Centauri 4,24 fényév, a Tejútrendszer és a legközelebb lévő nagyobb galaxis, az Androméda-köd 2,5 millió fényév távolságra helyezkedik el egymástól.
Tudom mit gondoltok, ezek a számok szinte nem is elképzelhetőek vagy felfoghatóak számunkra.
Jelenlegi ismereteink és a rendelkezésre álló technológia alapján az ember nem képes érdemben megközelíteni a fénysebességet, ennek értelmében a „közelinek” mondható égitestek „meghódítása” is hiú ábránd. (Megjegyzendő, hogy a hatályos világűrjogi szabályozás szintén kizárja a szó szoros értelmében vett „meghódítást”.)
Ennek ellenére napjainkban az Artemis program az egyik legjelentősebb projekt a NASA (National Aeronautics and Space Administration) és az űrkutatás fejlődéstörténetében. Az előirányzott cél szerint 2024 – re terveznék az első nő és az első színesbőrű Holdra történő eljuttatását. A program 2017-ben született meg, amikor Donald Trump egykori amerikai elnök azt az utasítást adta, hogy ismét embereket kell küldeni a Holdra.
A megvalósításra 2019-ben 5 éves határidőt kapott a NASA. Az Artemis program Apollón ikertestvéréről kapta nevét. (Hiszen a holdraszállás egy Apollo misszió része volt). Azonban ennek a megvalósítása rendkívül sok technikai megoldás „feltalálását” és tesztelését is jelenti.
Az Artemis I 2022 novemberben indult útjára az SLS rakéta (space launch system – ez egy új hordozórakéta) és az Orion űrhajó (ez az ember szállításra alkalmas kapszula) tesztelése gyanánt. Várhatóan a személyzettel rendelkező űrhajó 2024-ben fogja elhagyni a Földet (Artemis II), a holdraszállás pedig 2025-re várható.
A projektben egy állandó állomás megvalósítása egyaránt szerepel. A Lunar Gateway névre keresztelt űrállomás a Hold körüli pályán fog keringeni és lakómodullal is rendelkezni fog.
Az USA tevékenysége a legkiterjedtebb és számos vonatkozásban a legfejlettebb is.
Fontos hangsúlyozni, hogy a fejlesztés mögött részben magánvállalatok állnak, akik új szereplőnek számítanak az űrkutatás területén. A NASA 2020-ban szerződött le a SpaceX-szel és még kilenc kisebb tech céggel.
Mint említettem, Oroszország megerősítette, hogy nem akar részt vállalni a projekt elkészítésében. Viszont, részt vesz a projektben az Európai Űrügynökség, amely egy nemzetközi szervezet, amelynek hazánk is a tagja.
Mindemellett ez a program jelenti az első lépést a Mars „meghódítására” és a holdraszállás lenne az oda tartó missziók „kistestvére”, amely új technológiák tesztelésére egyaránt lehetőséget kínál. A Mars felszínén egyelőre csak távirányítású roverek gyűjtenek adatot, ugyanakkor a 2030-as évekre vonatkozó tervek szerint ekkorra embereket akarnak küldeni a „vörös bolygóra”. Az expedíció átlagosan 7-8 hónapot vesz igénybe és az oda utazóknak 15 hónapot kell a Mars felszínén élni, annak érdekében, hogy a Mars és a Föld elhelyezkedése a visszaút megkezdéséhez megfelelő legyen.
Az Artemis I a floridai Kennedy Űrközpontból indult 2022. november 16-án hajnali 1:47-kor. A NASA és a CSA (Canadian Space Agency) egy április 3-i sajtótájékoztatón fogja bejelenteni annak a 4 űrhajósnak a nevét, aki felszállhat az Orion űrhajóra.
De mi is az a jogi környezet, amelyben megvalósulhatnak ezek a missziók? A kérdések rendezésére elsősorban a nemzetközi jog ad válaszokat. Viszont a világűrjog, űrtevékenység fogalmának a nemzetközi jogban nem létezik egyetemesen elfogadott meghatározása.
Ha a szabályozás tárgya felől nézzük, a világűrjog azoknak a jogszabályoknak az összessége, amelyek a világűr kutatásával, illetve a világűr és az égitestek felhasználására vonatkozó állami és államközi viszonyokat és az egyes személyek jogait érintő hatásait szabályozzák.
Az államok szuverenitása ott ér véget, ahol a légtér a világűrrel találkozik, mindez 80-160 kilométer közötti magasságot jelent. Ez azért jelentős, mert a világűr nem vonható szuverenitás alá. Kérdéses azonban a magasság, ugyanis több elmélet közül a Kármán-vonal (80-100 km magasság) a legelterjedtebb, de vannak államok, amelyek magunknak határozzák meg a választóvonal helyét.
Az első és legfontosabb jogforrás a Világűrszerződés (OST, Szerződés az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat és más égitesteket, 1967). Ez alapdokumentumnak számít, mely leszögezi, hogy a világűr békés felhasználása, kutatása az egész emberiség közös érdeke, így törekedni kell a tudományos és jogi együttműködés kialakítására, előmozdítva ezzel az ENSZ Alapokmány elveinek fenntartását és előmozdítását.
A szerződés rögzíti a kutatás és felhasználás szabadságát, vagyis e területekből minden államnak joga van részt vállalni. Az égitestek felszínén történő közvetlen tartózkodás teljesen szabad, egyúttal a természeti erőforrások felmérése és későbbi kiaknázása is megengedett, azonban e szabadságokat a szerződések keretek közé szorítják.
Ilyen például a következő rendelkezés:
„A világűrt, beleértve a Holdat és más égitesteket, sem a szuverenitás igényével, sem használat vagy foglalás útján, sem bármilyen más módon egyetlen nemzet sem sajátíthatja ki.”
Bal középen John F. Kennedy elnök mond beszédet 1961-ben az ENSZ közgyűlésén, utalt arra, hogy szükség lenne a világűr jogi szabályozására. Ezt a képet a Világűrszerződés 1966-os tárgyalásának, vitájának fényképei veszik körül.
A szerződés azt is kimondja, hogy a világűrben is alkalmazandóak a nemzetközi jog szabályai.
„A nemzetközi béke és biztonság fenntartása, valamint a nemzetközi együttműködés és megértés előmozdítása érdekében a Szerződésben részes államok a nemzetközi joggal, így az Egyesült Nemzetek Alapokmányával is összhangban folytatják tevékenységüket a világűr kutatásában és felhasználásában, beleértve a Holdat és más égitesteket.”
A katonai célú jelenlét a világűrben és a Föld körüli pályán szintén korlátozott. Az előbbiekkel összhangban sorolható ide legfőképpen az atomcsend-szerződés és a biológiai és toxinfegyverek tilalmáról szóló egyezmény.
Érdekesség, hogy a szerződés kinyilvánítja, hogy az emberiség „idegen” a világűrben, emellett pedig az „emberiség földi követei” státusszal illeti őket.
Az űrtevékenység fokozott veszéllyel járó tevékenység, különös felelősségi és kárfelelősségi szabályok vonatkoznak rá, amelyek lex specialis jellegűek, ezáltal megelőzik az általános nemzetközi jog ilyen tárgyú szabályait.
Kötelezettségként támasztja továbbá az űrobjektumok nyilvántartásba vételét, mellyel együtt jár az is, hogy az objektum és annak személyzete felett joghatóságot és ellenőrzési jogot ugyancsak ez az állam gyakorol. A lajstromozás egyúttal az alkalmazandó jogot is meghatározza.
A Hold-megállapodás (az Egyezmény az államok tevékenységéről a Holdon és más égitesteken) szintén egy igen jelentős dokumentum a témában, amelynek furcsasága, hogy a Földet leszámítva a Naprendszerben lévő minden égitestre alkalmazni kell. A világűrszerződésnek megfelelően ez a szerződés megerősíti a nemzetek közötti együttműködés szükségességét, és azt, hogy a nemzetközi jog alapelveit itt is alkalmazni kell.
Nukleáris – és más tömegpusztító fegyverek a Holdon sem helyezhetőek el, viszont mind a felszínen, mind az alatt is végezhető kutatás. Az űrobjektumok a Holdon bárhol leszállhatnak és bárhonnan felbocsáthatók lesznek, ugyanúgy az állomások elhelyezésére szintén bárhol sor kerülhet. De ne felejtsük el, hogy a Hold sem lehet nemzeti kisajátítás tárgya.
Az előbbieken túl kiemelést érdemel a mentési egyezmény (Egyezmény az űrhajósok mentéséről, az űrhajósok hazaküldéséről és a világűrbe felbocsátott objektumok visszaszolgáltatásáról), valamint a kárfelelősségi egyezmény (Egyezmény az űrobjektumok által okozott károkért való nemzetközi felelősségről).
Összességében nagyon izgalmasnak ígérkeznek az elkövetkezendő évek. Az első holdraszállás is nagy mérföldkő volt és talán most is hasonló történelmi pillanatoknak lehetünk majd szemtanúi.
Aki érdeklődik, a Nemzetközi Űrállomás folyamatosan készít felvételt a Földről, ezek a felvételek élőben nézhetőek itt.
Felhasznált irodalom:
Világűrjog – Szerk.: Bartóki – Gönczy Balázs, Sulyok Gábor, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Egyetemi Kiadó, Budapest, 2022 21- 39.o., 117 – 131. o.
A képek forrása: 1; 2; 3; 4; 5; 6
A kép collage-ok forrásai: 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
A borítókép forrása: X
