Január elején azonos nemű párok tucatjai házasodtak össze Ausztráliában azt követően, hogy lejárt a december elején elfogadott törvényre vonatkozó egy hónapos várakozási időszak. Ennek apropóján ismét érdemes elővenni a témát, és tisztázni néhány dolgot a melegházasság kapcsán.
Ausztrália a világ huszonhatodik országa, ahol engedélyezték a melegházasságot. A többiek sorban:
Hollandia (2000), Belgium (2003), Kanada (2005), Spanyolország (2005), Dél-afrikai Köztársaság (2006), Norvégia (2008), Svédország (2009), Izland (2010), Portugália (2010), Argentína (2010), Dánia (2012), Uruguay (2013),Új-Zéland (2013), Franciaország (2013), Brazília (2013), Egyesült Királyság (2013), Skócia (2014), Luxemburg (2014), Finnország (2015), Írország (2015), Grönland (2015), Egyesült Államok (2015), Kolumbia (2016), Németország (2017), Málta (2017), Ausztrália (2017)
A melegházassággal kapcsolatban valójában nincs, vagy csak legfeljebb elméleti síkon, esetleg generált módon létezhet jogi vita. Azoknak az államoknak ugyanis, melyek magukra nézve kötelezőnek ismerik el a jogállamiság és az emberi jogok védelméből fakadó kötelezettségeket, előbb vagy utóbb engedélyezniük kell az azonos neműek házasságát.
Európa azon országainak többségében, amelyekben még nem legalizálták a melegházasságot, az élettársi kapcsolat lehetősége adott (Magyarországon 2009 óta). Ugyanakkor Szlovákiában, Lengyelországban, illetve tőlünk keletebbre még erre sincs jogi lehetőség. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban egyre több és több ország dönt úgy, hogy engedélyezi a házasságot az azonos neműek számára is.
A hazai jogszabályi környezet elutasító jellege a többi államéhoz hasonlóan folyamatosan lazult.
Ennek első jelei már 1992-ben megjelentek, majd a 37/2002. (IX. 4.) AB határozatban, később a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvényben (Békmtv.), illetve az ahhoz kapcsolódó 32/2010. (III. 25.) AB határozatban kerültek elő újra, és természetesen napjainkban sem merültek feledésbe, ezt mutatja például a Fővárosi Törvényszék idei, február 7-i döntése is, melyről később lesz szó.
Az Alkotmánybíróság a 22/1992. (IV. 10.) AB határozatában kifejtette, hogy a házasságkötéshez való jog – ami ugyan nem volt nevesítve sem az Alkotmányban, sem a mostani Alaptörvényben – az emberi méltósághoz való jogból levezethető, így alkotmányos védelemben kell részesülnie.
Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a házasságkötés joga a fogvatartottak esetében sem vonható el, még akkor sem, ha az elítélt a volt házastársának megöléséért tölti szabadságvesztését.
A házasságkötéshez való jog alapvető jogként való elismerése azzal a következménnyel jár, hogy korlátozni kizárólag más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával lehetséges.
Mivel a heteroszexuális, illetve a homoszexuális irányultság egyaránt az emberi méltóság lényegéhez tartozik, és szétválasztásukra, az érintett személyek méltóságának nem egyenlő kezelésére kivételes indokok szükségesek [37/2002. (IX. 4.) AB határozat], ezért azt kell megvizsgálni, hogy miben tér el a különböző és az azonos neműek házassága, vagyis van-e eltérés házasság és házasság (bejegyzett élettársi kapcsolat) között, és ha van, ezen eltérések elegendők-e az azonos neműek házasságkötésből való kizárására.
2009. július 1-jétől csupán a házassághoz igen közel álló jogintézmény, a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőségét adta meg a jogalkotó az azonos neműek számára (azaz fel sem merült a házasságkötéshez való jog azonos neműekre történő kiterjesztése).
A törvénnyel kapcsolatban összesen kilenc indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz, ezek amellett érveltek, hogy az Alkotmánynak a házasság védelmére vonatkozó rendelkezésével nem egyeztethető össze egy olyan jogintézmény, amely a házassághoz a megtévesztésig hasonlít, továbbá hogy a házasság férfi és nő életközössége, így alkotmányellenes az azonos neműek számára egy olyan regisztrált kapcsolat lehetővé tétele, amelynek a joghatásai lényegében azonosak a házasságéval.
Az Alkotmánybíróság 32/2010. (III. 25.) AB határozatában adott választ az indítványokra. A testület amellett érvelt, hogy mivel az azonos neműek az Alkotmány alapján házasságot nem köthetnek, a jogalkotónak biztosítania kell számukra a házastársakéhoz hasonló olyan jogállást, amely egyenlő méltóságú személyként való kezelésüket garantálja. Az AB szerint egy ilyen új jogintézmény nem sérti sem a házasság jogintézményét, sem a különböző neműeknek szintén az emberi méltóságból levezetett házasságkötéshez való jogát.
A házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat joghatásait tekintve szinte semmiben nem különbözik egymástól.
A „majdnem házasság” és a házasság közti különbségeket a Békmtv. 3. § (2)-(4) bekezdései rögzítik:
1. A bejegyzett élettársakra a házastársak által történő közös gyermekké fogadásra vonatkozó szabályok nem alkalmazhatóak. A bejegyzett élettársi kapcsolat apasági vélelmet nem keletkeztet.
2. A házastársak névviselésére vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatóak a bejegyzett élettársakra.
3. Az emberi reprodukcióra irányuló, külön törvény szerinti eljárásoknak a házastársakra vonatkozó rendelkezései a bejegyzett élettársakra nem alkalmazhatóak.
A különbségek bírálata
1. Az AB fentebb említett határozatában a következőt olvashatjuk: „Az indítványozók a homoszexualitást erkölcsileg elítélendőnek tartják, és lényegében azt kérik az Alkotmánybíróságtól, hogy mondja ki: a még nem fixálódott nemi identitású, szerepet nem választott fiatalok pszichoszexuális fejlődését a homoszexuális párkapcsolatok értékként tételezése káros irányba befolyásolhatja.”
Az Alkotmánybíróság e kérdésben tartotta magát a korábbi határozataiban foglaltakhoz, és kimondta, hogy nem minősíti a homoszexualitást erkölcsi szempontból. És mivel magáról a homoszexualitásról sem formálhat erkölcsi ítéletet, így nem értelmezheti úgy a szabályozást, mintha a gyermek erkölcsi fejlődését a homoszexuálissá válás lehetősége veszélyeztetné.
Sőt az Alkotmánybíróság megítélése szerint „az a tény, hogy a kiskorúak szocializációjuk során a homoszexualitás elfogadását tükröző jogi szabályozással és várhatóan ennek megfelelő társadalmi magatartással találkoznak, semmiképpen sem minősíthető egész személyiségüket, testi, szellemi vagy erkölcsi fejlődésüket negatívan érintő, jövőjüket meghatározó kárnak vagy veszélynek.”
A jövő zenéje, hogy a közös gyermekké fogadás jogát is ki tudják-e harcolni az azonos neműek házasságát támogatók,
mindenesetre az megfontolandó, hogy mennyiben segíti egy gyermek Alaptörvényben biztosított jogát (minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz) az, ha örökbefogadása révén csak az egyik bejegyzett élettárs lehet a törvényes szülője – azaz ha az örökbefogadó meghal, élettársának nincs törvényes felügyeleti joga az örökbefogadott gyermek felett, hiába nevelték őt közösen.
2. Mivel már tisztáztuk, hogy a házasságkötéshez való jog alapvető jog, mely az emberi méltósághoz való jogból vezethető le, egyértelmű, hogy ennek egyik részét, a névváltoztatás (házassági név) jogának gyakorlását akadályozó szabályozás – mivel nélkülöz minden alkotmányos indokot – sérti az emberi méltósághoz való jogot.
3. A korlátozás indokolatlan. Az első pontban foglaltakon túl a leszbikus párok kizárása azért aggályos, mert adott esetben azt eredményezheti, hogy a homoszexuális nőnek az őt megillető önrendelkezési joga és párválasztás szabadságához fűződő joga között kell választania, mivel ha a reprodukciós eljárás kezdetén nem állna bejegyzett élettársi kapcsolatban, akkor részt vehetne az eljárásban.
Látható, hogy az eltérések mindegyike megkérdőjelezhető. Ezek nélkül pedig az egyetlen eltérés a bejegyzett élettársi kapcsolat és a házasság között az intézmény elnevezése. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy még lényegi különbségek hiányában sem lesz a két jogintézmény megítélése ugyanolyan, mivel
a névbeli megkülönböztetés valójában bebetonozza a házasságkötésből kizárt csoportok társadalmi egyenlőtlenségét.
Emlékezzünk vissza a 37/2002. (IX. 4.) AB határozatra. Érzelmi és – ami még fontosabb – jogi szempontból házasság és házasság [bejegyzett élettársi kapcsolat] között nem lehet és nem szabad különbséget tenni, mert hiába generáljuk és rögzítjük jogszabályokban ezen eltéréseket, folyamatosan önellentmondásba ütközünk.
Az egyház és az állam elválasztása óta a vallási megfontolásokhoz kapcsolódó érvek egy tollvonással kizárhatók, így a színtiszta jogi megközelítés marad. Márpedig nem létezik olyan jogi érvelés, mely a melegházasság ellen lép fel, és közben sikeresen feloldja az alapvető jogokkal kapcsolatos ellentmondásokat – már amennyiben komolyan vesszük az alapvető emberi jogokat és a témában született alkotmánybírósági határozatokat.
Az Alaptörvény L) cikk (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy „Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget.”
A végső cél egyértelműen ennek a mondatnak a módosítása, és a melegek házasságkötéshez való jogának Alaptörvényben történő elismertetése lenne. Ehhez azonban még hosszú út vezet, aminek kitaposásában nekünk, leendő jogászoknak is közre kell működnünk.
Ez a hozzáállás érhető tetten a Fővárosi Törvényszék február 7-én hozott határozata kapcsán.
Korábban ha egy azonos nemű pár külföldön házasságot kötött, azt a magyar hatóságok még bejegyzett élettársi kapcsolatként sem ismerték el. Ez ellen lépett fel egy pár, akik közigazgatási pert indítottak a házasságuk hazai anyakönyvezését megtagadó hatósági döntés ellen. Az ügyben előbb a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, majd a Fővárosi Törvényszék is döntést hozott, amiben kimondták, hogy a hatóságoknak az azonos neműek által külföldön kötött házasságot itthon a tartalmilag legközelebb álló jogintézményként, bejegyzett élettársi kapcsolatként kell elismerniük.
Fun facts
Bermuda az első olyan ország, amely legalizálta az azonos neműek házasságát, majd elvonta ezt a jogot.
Ennél is érdekesebb azonban, hogy az MTI legfrissebb hírei szerint január 26-án először ismertek el hivatalosan egy melegházasságot Oroszországban – igaz, véletlenül.
Jevgenyij Vojcehovszkij és Pavel Sztocko január 4-én Koppenhágában lépett frigyre. A házastársak a lefordított és közjegyző által hitelesített házassági okiratukat benyújtották egy moszkvai okmányirodába, ahol a személyi igazolványukba minden akadékoskodás nélkül beütötték a „házas” pecsétet. A törvénysértő tisztségviselőt és közvetlen felettesét a történtek miatt elbocsátják, közölte a Lenta.ru hírportál a belügyminisztérium honlapjára hivatkozva.
Irina Volk, az orosz belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a két férfi személyi igazolványát érvénytelennek nyilvánították.
