2012. november 16-án a Balkán-félsziget feszülten figyelte a Hágai Nemzetközi Bíróság ítélethirdetését, ugyanis a harminc évvel ezelőtt zajló délszláv háború egyik kulcsfigurája, Ante Gotovina tábornok ügyében hozott döntést. Cikkünkben a horvát katonai vezető fordulatokban gazdag életútját mutatjuk be.
I. Halászfaluból az idegenlégióba
Ante Gotovina 1955. október 12-én látta meg a napvilágot a Zadartól körülbelül harminc kilométerre fekvő Tkon községben. Már fiatalon különcnek számított, a középiskola padjának koptatása helyett matróznak szegődött, majd 1973-ban hamis papírokkal csatlakozott a francia idegenlégióhoz. Elitalakulatával afrikai bevetéseken vett részt, öt évvel később tábornoki rangban szerelt le, immáron francia állampolgárként.
A nyolcvanas éveket Franciaországban töltötte, különféle biztonságtechnikai cégeknél dolgozott. Munkája során számos magas rangú hivatalnokot védett, egy időben még Jean-Marie Le Pen szélsőjobboldali politikus személyes biztonságáért is felelt. A hatóságokkal több alkalommal összetűzésbe keveredett, le is tartóztatták, azonban valódi okmányok hiányában azóta sem tudni pontosan, hogy mennyi időt töltött a rácsok mögött. Az viszont biztos, hogy kapcsolatai révén többször járt kiképzésen Argentínában, ahol ismeretséget kötött a második világháború idején emigrált horvátokkal, akik felélesztették benne a nemzeti öntudatot.
II. Hazatérés a honvédő háborúba
1991. június 25-én Horvátország kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviával szemben, amit a helyi szerb kisebbség fegyveres felkeléssel fogadott. A szakadár Krajinai Szerb Köztársaság megmozdulásait a Jugoszláv Néphadsereg is támogatta, aminek következtében évekig elhúzódó háború alakult ki a felek között.
Ante Gotovina a konfliktus hatására még ’91-ben hazatért Horvátországba, és csatlakozott a Nemzeti Gárdához (ez a fegyveres szervezet a horvát hadsereg elődje volt). Katonai karrierje hamar felfelé kezdett ívelni, egy évvel később már a spliti körzet parancsnoka volt, 1993-ban tábornokká avatták. Nevéhez két kiemelkedő akció fűződik: az Olajbogyó hadművelet részeként visszafoglalták Zadar városát, míg ’95 nyarán a Vihar keretében boszniai muzulmán erőkkel szövetségre lépve felszámolták a Krajinai Szerb Köztársaságot.
III. A Hágába vezető út
Gotovina már a háború éveiben nagy népszerűségre tett szert a horvátok körében. Közeli kapcsolatban volt Franjo Tuđman elnökkel (aki a Vihar előtt vezérezredessé léptette elő), Gojko Šušak védelmi miniszterrel, valamint hercegovinai lobbistákkal is. Életrajzi regénye egy ideig vezette a könyveladási listát, számos dal és plakát készült a tiszteletére, azonban az ezredfordulótól kezdve bujkálnia kellett a felelősségre vonás elől.
1998-ban a hágai Nemzetközi Törvényszék két ízben is elrendelte a kihallgatását, de Gotovina ezekről állítása szerint nem tudott, őt nem keresték. „Meggyőződésem, hogy sohasem emeltek volna vádat ellenem, ha akkor lehetőségem lett volna vallomástételre” – mondta 2003-ban a Nacional nevű horvát lapnak. Ugyanebben az évben jelezte azt is, hogy bizonyos feltételekkel hajlandó lenne vallomást tenni, például hogy az eljárás mindvégig Horvátországban marad, Carla del Ponte főügyésztől pedig elvárta, hogy a részére megküldött összes iratot nézze át. Magát nem tartotta bűnösnek, szerinte a magatartása összhangban állt a genfi egyezményekkel, és a bíróság elé állítása politikai per lett volna.
Időközben Horvátország uniós csatlakozását is az elfogásától és kiadatásától tették függővé, mígnem 2005. december 8-án a Kanári-szigeteken egy szálloda luxuséttermében letartóztatták az ott hamis útlevéllel tartózkodó egykori tábornokot. Madridon keresztül Hágába szállították, hazájában már aznap szimpátiatüntetéseket tartottak a támogatására.
IV. Vádak és ítéletek
Az ügyészség vádja alapján a horvát honvédő erők a Vihar hadművelet során etnikai tisztogatást hajtottak végre, a későbbi szerb államfő,
Boris Tadić szervezett bűnözésnek és népirtásnak nevezte a támadássorozatot.
Az akció civil áldozatainak számáról eltérő megállapítást tett a szerb Veritas Intézet (1078), a zágrábi Helsinki Bizottság (677) és a hágai törvényszék (44).
Ellentmondásos Gotovina szerepe is, Antun Tus katonai vezető szerint csak harmadosztályú tábornok volt, aki azt a feladatot kapta, hogy zászlóaljat irányítson egy elterelő hadművelet során. Egyesek a támadás levezetőjeként hivatkoztak rá, mások azzal vádolták, hogy csapataival végeztek százötven idős, lakását elhagyni nem szándékozó szerbbel, míg több mint húszezer család otthonát felgyújtották, hogy oda már ne tudjanak visszatérni.
Az elsőfokú ítélet kihirdetésére 2011. április 16-án került sor. Az ügyészség huszonhét év börtönt kért, a bíróság huszonnégyet szabott ki. Az ENSZ-törvényszék megállapította, hogy Gotovina a spliti műveleti övezet főparancsnokaként részese volt annak az 1995-ös hadműveletnek, amely miatt kétszázezer szerb kényszerült elmenekülni horvátországi lakhelyéről, Krajinából. A vádpontok között szerepelt gyilkosság, deportálás, embertelen cselekedetek, fosztogatás és közvagyon szándékos rongálása, de az etnikai tisztogatás vádját a bíróság nem tartotta megalapozottnak.
Gotovina ügyvédje jelezte, hogy fellebbeznek az ítélet ellen, Horvátország-szerte pedig többezres demonstrációkat tartottak. Megszólalt Ivo Josipović államfő is: „Mi nem kérdőjelezzük meg a honvédő háború és az Oluja (Vihar) elnevezésű akció legitimitását és legalitását”. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy az ítélet szerint a horvát extábornokokat bűnszövetkezetben elkövetett cselekmények miatt ítélték el, leszögezte, hogy „a Horvát Köztársaság tiszteli és tisztelni is fogja a hőseit”.
2012. november 16-án került sor az újabb, immár jogerős ítélet kihirdetésére. A 3:2 arányban meghozott határozatban Ante Gotovinát felmentették. A fellebbviteli tanács nem látta minden észszerű kétséget kizáróan bizonyítottnak a szerb települések ellen indított tüzérségi támadás jogellenességét, sőt azt sem, hogy az kifejezetten a polgári lakosokra irányult volna. Az a vád sem volt megalapozott, hogy a tábornok elmulasztotta olyan intézkedések megtételét, amelyekkel meg tudta volna akadályozni a menekülő szerbek sérelmére elkövetett bűncselekményeket.
V. Utóélet
A fellebbviteli tanács döntését később sokan bírálták: egy szerb ügyész szerint „a két horvát tábornok esetében a hágai ügyészség súlyos mulasztást követett el azzal, hogy nem kérette be azokat a dokumentumokat, amelyekben fel vannak tüntetve a horvát tüzérség célpontjai”.
Egy hágai főügyész 2013 januárjában azt állította, hogy „Elég bizonyíték állt a hágai Nemzetközi Törvényszék rendelkezésére ahhoz, hogy egyhangúlag elítélje Ante Gotovina és Mladen Markac horvát tábornokokat”, míg Carla Del Ponte hágai főügyész korábbi szóvivője, Florence Hartmann úgy vélekedett, hogy „a döntés mögött a világ nagyhatalmai állnak, amelyek ezzel a felmentő ítélettel gyártanak alibit, hogy elkerüljék a felelősséget a különböző beavatkozásokért szerte a világban”.
Gotovina napjainkban Dalmáciában él, választások idején a sajtó rendre politikai szerepvállalását jósolja, de eddig egyszer sem mérettette meg magát. Jelenleg tengeri halak tenyésztésével és értékesítésével foglalkozik.
Források: x, x, x, x, x, x, x, x, x, x
Sz. Remete Péter: A Gotovina-ügy In: Magyar Szó 2003-06-14 / 139. szám
Gotovina nem adja meg magát In: Magyar Szó 2003-07-08 / 159. szám
