Öt híresség, akiről nem gondoltad volna, hogy az ÁJK-ra járt

Karunk fennállása óta számtalan elismert jogtudóst, jogászt, politikust és politológust nevelt ki. Róluk a Jurátus több alkalommal is megemlékezett. Ezúttal viszont olyanokról lesz szó, akik ugyan az ELTE-ÁJK hallgatói voltak, de végül egészen más vizekre eveztek és tettek szert széleskörű ismertségre. Kétrészes cikksorozatunk első része következik!

A kilencvenes évek egyik legnépszerűbb showműsorának házigazdája, a Pulitzer-díjas Friderikusz Sándor 1984-ben szerzett jogi diplomát. Már kamaszkorában élénken érdeklődött az újságírás iránt, tizenhat éves korától a Magyar Rádió heti politikai magazinjánál, a 168 Óránál dolgozott oknyomozó riporterként. Tényfeltáró tudósításait kendőzetlen őszinteség jellemezte, emiatt mozgástere fokozatosan szűkült, mígnem 1986-ban kitiltották a rádióból. Ezt követően inkább beszélgetős műsorokat vezetett.

1992 januárjában startolt a nevével fémjelzett Friderikusz show, ahol olyan világsztárok tették tiszteletüket, mint Bud Spencer vagy Antonio Banderas. Műsora rendre milliókat ültetett a képernyők elé, két évvel később pedig beválasztották a világ legnézettebb showman-jeit tömörítő nemzetközi televíziós szövetségbe. Napjainkban Életünk története – sztárpárok jövőutazása címmel vezet talkshow-t az egyik kereskedelmi csatornán.

Lapite Oludayu egy Ibadan nevű kis nigériai városban született. Hat testvérével szerény, egyszerű körülmények között nevelkedett, édesapja ügyvéd és politikus volt. Az ifjú Lapite szeretett volna apja nyomdokába lépni, de közben vágyott valami izgalmasra is, ezért 1994-ben egy ösztöndíjprogram keretében Magyarországra érkezett, hogy nemzetközi jogot hallgasson az ELTE-ÁJK-n. Az első szemesztere leginkább a magyar nyelv elsajátításával telt. Egyetemi tanulmányai közben pénzkeresési célból tagja lett egy kongás bandának.

A muzsika világa nagy hatást gyakorolt rá (és jobban fizetett), ezért harmadévesen abbahagyta az iskolát, inkább a zenei- és szórakoztatóipar felé vette az irányt, immár Fekete Pákó művésznéven. Barátaival „Csokoládé party night” néven különleges műsorszámmal járta a fővárosi diszkókat: kongán játszott, miközben két színes bőrű lány táncolt, időnként pedig égő fáklyás látványelemekkel teremtettek igazi afrikai hangulatot. A produkció sikeres volt, de Pákó még többre vágyott. Az akkoriban futó Dáridó műsor hatására mulatós slágereket kezdett feldolgozni,  majd szerepelt különféle tévéműsorokban is. Máig aktívan foglalkozik a zenéléssel: legújabb, Karácsony című száma november végén debütált a YouTube-on.

A Karinthy-gyűrűs humorista, Kovács András Péter gimnazista korában előbb pap, aztán latintanár szeretett volna lenni, végül tizenhét évesen a jogi pálya mellett döntött. „Úgy gondoltam, ez a szakma nekem való, majd a bíróságon hosszasan beszélhetek, mondhatom az okosságaimat, szórakoztathatom a megjelenteket. 2001-ben végeztem az ELTE jogtudományi karán, néhány évet dolgoztam ügyvédjelöltként, majd tanársegédként az egyetemen, ám úgy ítéltem meg, inkább humorzsákként szeretném keresni kenyeremet” – mesélte egy interjúban még 2008-ban.

Szülei büszkék rá, bár KAP elmondása szerint nem örültek neki, amikor tehetséges ügyvédként és kedvelt oktatóként bejelentette, hogy inkább más megélhetés után néz. 2004-ben csatlakozott a Dumaszínház csapatához, két évvel később pedig megnyerte a Humorfesztivált. Több könyvet írt, készített forgatókönyvet, és önálló estjei is nagy népszerűségnek örvendenek. Időnként meghívott vendégként visszatér az ÁJK-ra, 2013-ban például Az egy gyűrű a magyar alkotmányfejlődésben címmel tartott előadást a VI. tanteremben.

A manapság fitneszguruként ismert Schobert Norbertet édesanyja ügyvédnek szánta, ezért a középiskola után a csopaki Rendőrségi Oktatási és Kiképzőközpontba küldte, mert tudta, hogy fia onnan be tud majd jutni a jogi egyetemre. Norbi be is iratkozott az esti tagozatra, de nem édesanyja kívánságát akarta teljesíteni, hanem a főkapitányi tisztségről álmodott, amihez jogi végzettség kellett.

Időközben a munka és a tanulás mellett aerobik oktatóvideók gyártásába kezdett. Ennek köszönhetően 1998-ban meghívták a Jó reggelt, Magyarország! nevű műsorba, ahol tévétornát tartott. Hivatását, egyetemi kötelezettségeit és új szenvedélyét egyre nehezebben tudta összeegyeztetni, délelőttönként egyenesen a TV2 stúdiójából járt át a Kerepesi úti laktanyába szolgálni. Egy kollégája – aki egyben legjobb barátja volt – öngyilkossága miatt döntött a leszerelés mellett, valamint három év után az egyetemet is otthagyta.

2001-ben miniszteri elismerő oklevelet vehetett át Deutsch Tamás (szintén az ELTE ÁJK egykori hallgatója) sport- és ifjúságügyi minisztertől. Legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy hadat üzent kritikusainak és riválisainak: „Büntető- és polgári peres eljárásra is számíthatnak, százmilliókat fognak nekem fizetni! Odáig elmentek, hogy az otthonunknál áttúrták a szemetet, hogy miket eszünk és posztolták, de a termékeimbe is tettek kukacot, úgy fényképezték le” – nyilatkozta a Blikknek, majd jelezte, hogy a GVH-nál is bejelentést tesz.

Somló Tamás, az LGT együttes tagja 2004-ben diplomázott az ELTE jogi karán. Arra a kérdésre, hogy ismert zenészként, ötvenéves fejjel miért iratkozott be, többféle magyarázatot adott. Egyrészt kíváncsi volt az igazságra és az igazságtalanságra, másrészt az apja ugyan elkezdte, de befejezni nem tudta a jogi egyetemet, ami szálka maradt a lelkében.

Az Omega együttessel az egyetemi klubban játszottak két évig. Ott addig mondogatták neki, hogy felvételizzen, míg meg nem próbálta, ám akkor nem jött össze neki. Később húga kérte meg, hogy kísérje el a beiratkozásra, ahol megkérdezték, ő miért nem jelentkezik. Bár túlzottan nem bízott magában, mégis megpróbálta: belefogott egyetemi tanulmányaiba. Később kezdte volna feladni, de a fiai elkezdték húzni, hogy „Mi van fater, megbuktál? De ciki!” Aztán egyszerre azon vette észre magát, hogy jönnek az államvizsgák.

Az egyetem elvégzését követően is maradt a zene világában: 2007-ben Egy adag somlói címmel szólóalbuma jelent meg, később zsűriként részt vett az egyik tehetségkutatóban. Hosszú, súlyos betegség után 2016. július 19-én hunyt el. Zenekari társai néhány hónappal később bejelentették, hogy egykori társuk nélkül az LGT többet nem lép fel. 2020-ban posztumusz Emberi Hang díjat kapott.

A következő részben szó lesz többek között egy modellről, akit pánikbeteggé tettek az egyetemi megpróbáltatások, valamint egy színészről, aki becsülettel elvégezte a jogot, de egyetlen szerepben sem tudta magát elképzelni.

Források: X

Mozgó Világ folyóirat (arcanum) 1985 / 5. szám
Népszabadság 2003-06-07 / 132. szám (arcanum)
Vas Népe: 2003-08-26 / 198. szám
Vas Népe 2005-07-22 / 170. szám
Vas Népe 2008-10-10 / 238. szám (arcanum)
Hajdú-Bihari Napló 2011-05-10 / 108. szám (arcanum)
Magyar Nemzet 2017-02-25 / 48. szám (arcanum)
Kisalföld 2010-11-09 / 260. szám (arcanum)

Képek forrásai: 1, 2, 3, 4, 5


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Jakus Barnabás

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.