Még öt híresség, akiről nem gondoltad volna, hogy az ÁJK-ra járt

Az év manökene, a Balaton szépe, Jászai-díjas színész és népszerű író… Elsőre kevesen gondolnák, hogy mindannyiukban van egy közös: elvégezték a jogi egyetemet. A cikkből többek között az is kiderül, mennyien maradtak végül a jogászi hivatásnál!

Sütő Enikő az év manökeneként kezdte meg jogi tanulmányait a hetvenes évek második felében. Értelmiségi családban nevelkedett, szülei ezért eleinte hallani sem akartak lányuk esetleges modellkarrierjéről, ám Fenyő János sikeresen rábeszélte őket egy fotósorozat elkészítésére. Így született meg a híres Fabulon-reklám, amely országszerte ismertté tette a gimnazista lányt. Pályája folyamatosan ívelt felfelé, szülei is egyre elfogadóbbak lettek lányuk szépségipari szerepvállalását illetően, de Enikő sohasem akart igazán modell lenni, gyermekkori dédelgetett álma ugyanis az ügyvédkedés volt.

Egyetemi évei alatt mindvégig előítéletekkel küzdött, próbálta bizonyítani, hogy igenis helye van ott egy fotómodellnek is.

Nem sokkal maradt le a summa cum laude minősítésről, de időközben pánikbetegség jeleit kezdte észlelni magán. A diploma megszerzését követően szellemi alkotások jogi védelmével foglalkozott, mellette pedig az amerikai Lauren Elle kozmetikai cég társtulajdonosa és jogásza volt, valamint 1989-ben modelliskolát is indított.

Azonban a hármas terhelést egyre nehezebben bírta, ráadásul a jogi pályán sem érezte teljesen otthonosan magát, ezért az ügyvédi karrierjének befejezése mellett döntött. A kilencvenes években zsűrizett szépségversenyeken, 2006-ban Magyar Orvosi Wellness és Prevenciós Társaságtól egészségügyi médiadíjat kapott. Modelliskolája manapság is működik, időnként feltűnik a képernyőkön is egy-egy műsorban, valamint pánikbetegségben szenvedők számára ad tanácsokat.

Szervét Tibor, a Thália Színház művésze már végzős gimnazistaként is színész szeretett volna lenni, de akkor még nem volt elég bátor ahhoz, hogy jelentkezzen a Színművészeti Főiskolára. Kedvenc tárgyai a magyar és a történelem voltak, és mivel a jogi karra pont ebből a kettőből kellett felvételizni, az ÁJK-ra esett a választása.

„Bár becsülettel elvégeztem az egyetemet, sehogy sem tudtam magam elképzelni sem a védő, sem a vádló, de még a bíró szerepében sem” – vallotta később a jogiforum.hu-nak adott interjújában. A színművészetire harmadik próbálkozásra, huszonhat évesen került be. Diplomája megszerzését követően 1988-ban Szegedre szerződött, később játszott Miskolcon is (ahol nívódíjjal jutalmazták), majd a kilencvenes évek közepétől a Vígszínház hívására Budapestre került. 1994-ben Jászai Mari-díjat kapott, négy évvel később a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át.

A már középiskolás korában publikáló Vámos Miklóst politikai okokból nem vették fel a bölcsészettudományi karra, ezért előbb elszegődött kéziszedő ipari tanulónak az Egyetemi Nyomdába (ebbéli élményeit később felhasználta egyik regényében), majd beadta jelentkezését az ÁJK-ra. A BTK-tól sem szakadt el, a Jelenkor című kari irodalmi folyóirat szerkesztője volt.

Jogi diplomáját 1975-ben szerezte meg, de sohasem dolgozott jogászként. A kilencvenes évek elejéig az Objektív filmstúdió dramaturgja volt, majd a köztévénél vezetett különféle beszélgetős műsorokat. Első regénye 1976-ban jelent meg, azóta 34 kötetét adták ki, legutóbbi a Dunapest címet viseli. Készített színdarabot, írt novellákat, forgatókönyveket és verseket. Szépirodalmi tevékenységét 1984-ben József Attila-díjjal ismerték el.

A Unique együttes frontembereként ismert Völgyesi Gabriella 2006-ban diplomázott az ELTE-ÁJK-n. Az énekesnő tehetségére már fiatalkorában felfigyeltek, tizenöt évesen megnyerte a Tinisztár kerestetik című verseny szólóénekesi kategóriáját. Végzős gimnazistaként édesapja a rossz átlaga miatt le akarta beszélni arról, hogy a jogra jelentkezzen, lányát azonban nem sikerült meggyőznie, aki végül a kilencedik legjobb felvételi eredményt produkálta.

Az egyetemen eleinte négy egész feletti átlaga volt, harmadévben ez némiképp csökkent, mivel egyre több időt töltött a zenekarával, és inkább a fontosabb és érdekesebb tárgyakra koncentrált. Az ismertsége időnként különleges szituációkat eredményez a tárgyalóteremben: „Egy polgári ügyben az alperest képviseltem, ahogy kell, az ellenérdekelt fél ügyvédjével szépen nekifeszültünk egymásnak a tárgyaláson. Nem kis vita volt, kemény érvelések innen is, onnan is. Aztán a tárgyalás végén odajött a felperes hölgy édesanyja, s kedvesen mosolyogva autogramot kért tőlem” – mesélte 2013-ban a jogaszvilag.hu-nak a jogászi hivatását ma is aktívan gyakorló énekes.

Az instagram-oldalán magát „sarcastic lawyer”-ként aposztrofáló Zimány Linda tizenöt éves korában, 2001-ben nyert először szépségversenyt, a Miss Cyberspace Hungary Gála szépének választották. A kétezres években megkapta többek között a Miss Balaton, a Miss Teen Bikini World és a Miss Teen Hungary címeket. A modellkedésre azonban mindig egyfajta hobbiként tekintett, Sütő Enikőhöz hasonlóan neki is a jogi pálya volt a valódi álma.

Diplomáját a Károli Gáspár Református Egyetem Jogi Karán szerezte meg, viszont szakjogász képzését már az ELTE-n töltötte. Ügyvédként leginkább személyiségi jogi perekkel szeretne foglalkozni, valamint létrehozna egy orvoskozmetológiai központot, melyhez a megfelelő jogi hátteret is ő biztosítaná, így ugyanis nem szakadna el a hobbijától (szépségipar) és a hivatásától sem.  A korábbi szépségkirálynő reméli, hogy eljön majd az az időszak, amikor a neve hallatán az embereknek az ügyvédi tevékenysége fog először eszébe jutni.

Ahogy a cikksorozatban bemutatott személyek életútja is mutatja: joghallgatóként sem szabad lemondani a hobbikról, érdeklődési körökről, mert könnyen elképzelhető, hogy végül azzal fogunk foglalkozni!

Források: 1, 2, 3, 4, 5

Mozgó Világ, 2000. 9. szám

Képek forrásai: 1, 2, 3, 4, 5


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Jakus Barnabás

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.