Sajtótájékoztató és Médiaklub a Fővárosi Ítélőtáblán

„Az OBH elnöke 2019. évre is meghirdette a „Fenntartható Fejlődés Program 3.”, amelynek keretében a Fővárosi Ítélőtábla sikeresen pályázott, a programban vállalt célkitűzéseket maradéktalanul teljesítette.”

2019. november 21-én megtartotta éves sajtótájékoztató és médiaklubját a Fővárosi Ítélőtábla. Az esemény a 2019. január 1. és 2019. október 31. közötti ügyforgalmi adatok ismertetésével kezdődött. A szervezet idén is eredményes évet zárt, ugyanis a befejezett ügyek száma meghaladta az érkezett ügyek számát. Az első- és másodfokon meghozott ítéletek megalapozottságának javulását mutatja, hogy a beérkező ügyek száma csökkenő tendenciát mutat. Nem utolsó sorban pedig a bíróság hatékonyságát szemlélteti, hogy a peres ügyek átlagosan több mint 95%-a fejeződött be egy éven belül.

„A Fővárosi Ítélőtábla az öt ítélőtábla közül a legnagyobb az ügyek számát, a bírák és igazságügyi alkalmazottak létszámát tekintve. Ez a kiemelt hely kötelezi a magas színvonalú és hatékony ítélkezési tevékenységének megtartására és erősítésére. Ennek érdekében nagy hangsúlyt helyeztünk a képzésre, az oktatásra, de különösen az ügyfelek számára leginkább fontos időszerű ítélkezésre. Az ezzel kapcsolatos intézkedések meghozták az eredményt, amely a csökkenő ügyhátralékban mutatkozik meg.“ – fejtette ki dr. Ribai Csilla elnök köszöntőjében.

2.kep_forras_fovarosi_itelotabla

A sajtótájékoztatót követően dr. Ujvári Ákos szóvivő, a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetője egy médiaklub keretében tartott előadást a kóros elmeállapot értékeléséről a büntetőeljárásban. Olyan, a közérdeklődésre számot tartó kérdéseken keresztül vizsgálta a témát mint hogy „a kényszergyógykezelés jelenthet-e menekülési útvonalat az elkövető számára, vagy reális szankciónak tekinthető”, illetve hogy „a különböző időpontokban – elkövetéskor, eljárás- vagy végrehajtás alatt – fennálló kóros elmeállapot milyen következményekkel jár”. Többek között szó esett a szimulációról is, amely – mint megtudhattuk – nem túl szerencsés választás, mivel ezen elkövetők elhelyezése is börtönkörülmények között történik, ráadásul a téves megállapítás szinte teljesen kizárt a többlépcsős ellenőrző tesztek miatt.

Végül – Egriné dr. Salamon Emma tolmácsolásában – a Nyitott Bíróságokról esett szó, amely program az Országos Bírósági Hivatal gondozásában a felnövekvő generáció jogtudatos állampolgárrá válása, a bíróságok iránti bizalom erősítése és az igazságügyi pályaorientáció elősegítése érdekében indult útjára 2012-ben. A program célközönsége az általános iskolásoktól egészen a felsőoktatásban tanulókig terjed, tehát elsősorban a fiatalabb generációt célozza meg.

boritokep_forras_fovarosi_itelotabla

Többféle programmodul is elérhető az érdeklődők számára: előadásokat hallgathatnak számukra releváns jogi témákban, nyilvános tárgyalásokon vehetnek részt, valamint történeti jelentőségű bírósági épületeket vagy büntetés-végrehajtási intézményeket látogathatnak meg. A kezdeményezés külön figyelmet fordít a jogi- és igazságügyi képzésekben résztvevőkre pályaorientációs rendezvényein keresztül.

Amellett, hogy a résztvevő bíróságok önállóan határozzák meg az egyes programokat, nem zárkóznak el a közreműködők ötleteitől sem: jogtörténeti színdarabok előadása, esszépályázatok, perszimulációs versenyek, sőt gyermekjogi roadshow-k is megvalósultak már a program keretein belül.

A program nyújtotta jövőbeni lehetőségekről a legközelebbi törvényszék vagy ítélőtábla kapcsolattartójától lehet érdeklődni.

Köszönjük a meghívást a Fővárosi Ítélőtáblának!

források: https://birosag.hu/nyitott-birosag

FÍT Sajtóközleménye


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Egri Kitti

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.