A Séta a napfényben sorozat folytatása és befejező része „A lemenő nap sugarai” címre hallgat. Ide olyan képeket válogattam össze, amelyek azt a néhány percet mutatják be, míg egy forró nyári estén lenyugszik a Nap.
Ezek olyan pillanatok, amiket nem tudsz lefényképezni, nem tudsz leírni. Az egyetlen, amit tehetsz, hogy megfested. Mikor elkezdtem ezeket a képeket, nyár vége volt, de csak később fejeztem be őket. Így igyekeztem minden részletet felidézni, aminek eredményeképpen ez az album végül elkészült.
Már két napja úton voltunk, a rádióból countryzene szólt. Mindenki csak egy hátizsákot hozott és egyikünk sem tudta hová tartunk pontosan. Azt mondtuk, megnézünk mindent.
Néztük a naplementét, szinte szurkoltunk neki, hogy egyszer csak eltűnjön a hegyek mögött. Közben valaki gitározni kezdett a távolban. Ropogott a tűz és a többiek már arról beszéltek, hogy ki, milyen kísértethistóriát hallott az erdőről és a táborról, de nem tudtam figyelni rájuk, az ég színei vörös, egy kis citrom és levendula.
Mint később kiderült, a zene nem is gitár volt, hanem egy vurstli hangjai. Olyan volt ez, mint a 60-as évek Amerikája. Vonattal utazó társulat, vattacukor, jósnő, célbadobós és óriáskerék.
Mintha tényleg mindenhol jártunk volna azon a hétvégén. Valahol útközben a perzselő Afrika délibábjait láthattuk talán, két zsiráf sétált a pusztában, mintha ők mindig is oda tartoztak volna. Másnap a hírekben bemondták, hogy két zsiráf elszökött a helyi állatkertből.
Csak mi fogtuk rá, hogy ez az este olyan volt, mintha a sarki fényt is láttuk volna, igazából csak furcsa színekben játszott aznap este az ég. A Nap már lement, már látszódtak a csillagok és a zöld minden árnyalata keveredett a lemenő nap sárga sugaraival.
A nyár utolsó estéjén ültünk kint a parton, ezután pedig mintha csak hatalmasat pislogott volna a világ, mintha ez az egész nyári kaland meg sem történt volna, és végül ősz lett.
A festményeket és a hozzájuk tartozó leírást Tárnok Gabriella tagunk készítette.
