Címke - művészsarok
Ma pontosan egy éve indította el offenzíváját Ukrajna ellen az Orosz Föderáció. Az így kitörő ukrajnai háború első évfordulóján Kae Tempest szövegével, Mató János fordításában emlékezünk.
Tovább
A Séta a napfényben sorozat folytatása és befejező része „A lemenő nap sugarai” címre hallgat. Ide olyan képeket válogattam össze, amelyek azt a néhány percet mutatják be, míg egy forró nyári estén lenyugszik a Nap.
Tovább
2017-ben vásároltam meg az első igazi festőkészletemet, akkoriban azt gondoltam, inkább rajzolni szeretek, de egy próbát megér, hátha tetszik majd ez is. Mondanom sem kell, hogy magával ragadott a festés, a színek és az, hogy minden papírlapnak vagy vászonnak különböző fázisai vannak egy kép elkészülte során. Először ott a lehetőség, hogy egy üres vásznon egész világokat lehet megálmodni, később pedig egy újabb réteg festék bármilyen hibát ki tud javítani, aztán megszületik a táj.
Tovább
A Művészsarok rovatunk most Vendégírónk egy hosszabb alkotásnak egyik kiemelkedő epizódjával kedveskedik nektek. Fogadjátok sok szeretettel!
Tovább
Miután befejeztem panaszaim részletezését, az eddig nyugodt, barátságos főorvos tekintete megváltozott, jéghideg pillantása szinte rémisztő volt. Egy mély sóhajtást követően komoran közölte a lehető legrosszabb kimenetelt: kórházban kell maradnom megfigyelésre. Ez nem is lenne olyan helyzet, amely bárkinek gondot okozna vagy félelemre adna okot, de teljesen más képet fest annak fényében az ítélet, hogy a szóban forgó főorvos pszichiáter. Az arcom elsápadt, a frissen meszelt falnál is fehérebb árnyalatot vett fel, a mellkasom összeszorult, minden egyes lélegzetvétel emberfeletti erőt igényelt. A főorvos, miután hagyta, hogy konstatáljam a tényt, elmondta az instrukciókat, hogyan történik a betegfelvétel, kit keressek. Mielőtt a téglákkal tarkított ,,E’’ épület felé vettem volna az irányt, felhívtam édesapámat és megkértem, hogy hozzon nekem ruhát több napra, ugyanis sokáig nem megyek haza.
A betegfelvétel után egy fiatal ápolóval beszéltem, ő mutatott be új szobatársaimnak, akiktől először kicsit féltem. Szerencsére az emeleten kaptam ideiglenes szállást, utólag belátva nagyon örülök ennek. Az ápoló mondta, hogy adnak nyugtatót, injekció formájában, de ezt a lehetőséget visszautasítottam és inkább tablettaként vettem be. A srác elmondása szerint ki kell hogy üssön, vicceskedve hozzátette: „jó cucc”. Két órával a Rivotril elfogyasztása után meglátogattam az ápolói pihenőt, beszélgettem a gyógyszert adó ápolóval és mondtam, hogy nem ütött ki egyáltalán, de a szorongásomon javított, könnyebben össze tudtam barátkozni sorstársaimmal.
Az első éjszaka utáni reggel gyógyszerosztás volt. Ekkor egy számomra ismeretlen, fehér kapszulát kaptam a reggeli Rivotril mellé. Utólag kiderült, hogy kariprazin, ami egy antipszichotikum. Akkoriban még nem voltam tisztában ennek hatásaival. Szokásom utánanézni azoknak a gyógyszereknek, amiket szedek. Nagyon elővigyázatos és érdeklődő vagyok ebben a tekintetben.
Nagyjából 4. nap. Folyamatos vizsgálatok, vizitek. Vért is vettek tőlem. A vérképem egészséges. Különböző teszteket kellett kitölteni. Ezek között volt egy 500 pontos kérdéssor is. Eredménye kimutatta, nem vagyok pszichopata, csodás. Találkoztam néhány földszintivel is. Ők a durvább arcok. Köztük volt Gyuri. Mérnök, fizikus, zseni, őrült. Figyelmeztettek, óvatosan bánjak vele. Ingerlékeny, agresszív néha. Én nagyon jókat beszéltem vele.
Egy hét eltelt. A napok összemosódnak. A gyógyszeradag emelkedik. Még mindig vizsgálnak. Látogatás csak napi 1 óra. Rájöttem, mozognom kell. A körfolyosón keringek. Zenét hallgatok. Nehéz épeszűnek maradni. A cigi jó barát. Értek a technológiához. Betegtársaimnak segítek. Ők hálásak. Nagyon jól esik. Szeretek segíteni. Cigizéskor beszélgetünk. Megismerem mások sorsát. Nagyon szomorú történetek. Hasonlítanak rám. Nagyon sok okos ember.
9. nap. Kánikula. Nem akarom! Engedjenek ki! Kezelőorvosom. Könyörgöm. Makacs. Nem enged. „Bírd ki!” -mondja. Gyógyszer. Több. Elviselhetetlen. Rosszullét. Lemosdatnak. Jobb. Felfrissülés.
11. nap. Nagy. Zaj. Földszint. Üvegcsörömpölés. Főorvos. Rohan. Elszabadult. Ápoló. Megtámadták. Másnap. Ablak. Lent. Bejárat. Betörve. Rettegés.
12. nap. Soha. Nem. Ér. Véget. Reménytelenség. Megőrülök.
14. nap. Édesapám. Jön. Szabadság. Ez. A. Valóság?
Borítókép forrása: 1
JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Emlékszem a termékenységi szorongással telt
10 fullasztó évre,
mikor is arról próbáltak meggyőzni engem
Nekem sosem lehet gyermekem,
hogy csak egy nő vagyok
bennem egy hervadó
lassan kopaszodó
akácfával,
akin hajtás
nem rügyezhet
se termés
nem érhet be
csak áll és ágait lógatja:
magányosan
A gally meg-megrepedezik
majd két félre görnyed
-sóhaja reccsenés-
s apránként töredezik
míg a kíntól megszakadva
a föld felé zuhan
s hull alá álmoknak, egészségnek
a kopár talajra:
hogy a becsapódás pillanatában
a fájdalom ilyenkor
mindig gyermekkor
ízű legyen
Mindössze 23 éves voltam,
mikortól már
csak olyan akácként
tavaszodhattam,
akinek minden szerdán a rendelőben
újabb és újabb faága ekként hasadt meg,
hogy a szenvedés
vörösen sirassa el magát:
végül a lepedőbe törölve könnyeit
S amelyet majd utánam 100 Celsiuson
folyton mossanak-vasaljanak
-bánatom centrifugájában-
de belőlem a folt mégsem távozik
helyette:
bennem dörzsölődik
kényelmetlenkedve felgyűrődik
méhembe beleakadva.
S bár lelkem kiteregetett
a megszáradása már mégis elmarad
És még oly fiatal
és friss házas
nő-feleség-anya lakott nálam
és színültig reménnyel teli
egy új kezdetre:
az életre
s Rá is,
kitől hiányzó családjára vágyott.
S akivel otthonukat
az eleget kért biztonsággal berendezték
díszítésül pedig az ígéretük ragyogott mindenütt,
hogy nemcsak fellángolás, hanem élő szerelmük
s hozzá nemcsak kellék, hanem tartós a szeretetük
hogy soha nem hagyják el Egymást
Nem hagyják el,
úgy
mint engem apám 7 évesen
s édesanyám 32-őn,
egy pillanatnyilag
szebb-csinosabb-megfelelőbb nőért,
kinek -egyelőre- egyetlen előnye
a gyermektelensége,
s aki mellett apám nyugodtan lehet ismét az a kisfiú,
akit egy szülő kellő figyelemmel gondoz:
mikor még lehet a Minden és Egyetlen
s nem nő fel a világ terheivel együtt
Engem felnőtté tettél, s magad gyerekké lettél
Apa,
s, lám én így,
helyetted is
nagy lettem
érett nő
és túlélőd:
aki vágyaid és szeszélyeid
önző uralkodásában
nőtt
egy világban
fel,
-míg Te le-
ahol a viselkedésed megvetett undor volt
S amely miatt mégis engem
támadtak-bántottak
szüntelen-rendületlen,
s melyekről Te
megfeledkezve,
éltél magadnak
sikeresen-kényelmesen,
de örök csecsemőként,
kit folyton ringatni kell:
elhagyott utódaid
hiánnyal bevetett bölcsőjében,
ahol az emlék volt a takaró
és a párna a hirtelen távozásod
Sírásod pedig
még most is,
ide hallom
Apa,
egy egésznyi gyerekkori élet után
s további 10 év múltán
úgy is,
hogy karomban mégis lányom az,
aki csendesen szenderül
alig másfél hónaposan:
s parányi kis kezeivel
most ujjaim morzsolja
Pisze orra ilyenkor
aprókat tüsszentve
álmában mozdul meg bájosan,
szemhéján a vékony erezet
akácfám egykori gyökérzete
s hozzá puha bőre
a törzse
alján évgyűrűjével,
amely 11-est vés
épp kérgünk
vékony kanyarjaiba
kifaragva már belőle
családunkat,
amely Veled-Általad és édesapáddal születhetett meg:
alvó gyermekem
egyetlen Kislányunk
Utószó
Így pillantok bóbiskoló kicsimre le,
búcsúztatva ezzel el
a termékenységi szorongással telt
10 fullasztó évet,
mikor is arról próbáltak meggyőzni engem
Nekem sosem lehet gyermekem,
hogy csak egy nő vagyok
hervadó
s lassan kopaszodó,
akin hajtás mégis rügyezhetett
termés beérhetett,
aki most áll
s ágain a lombjaival
a 11. évben nem is tavaszodhatna
-anyával-papával-babával-
három alvó gyermekként
boldogabban
A borítókép forrása: 1