Címke - művészsarok

Séta a napfényben I. – Úti könyvem széljegyzetei

2017-ben vásároltam meg az első igazi festőkészletemet, akkoriban azt gondoltam, inkább rajzolni szeretek, de egy próbát megér, hátha tetszik majd ez is. Mondanom sem kell, hogy magával ragadott a festés, a színek és az, hogy minden papírlapnak vagy vászonnak különböző fázisai vannak egy kép elkészülte során. Először ott a lehetőség, hogy egy üres vásznon egész világokat lehet megálmodni, később pedig egy újabb réteg festék bármilyen hibát ki tud javítani, aztán megszületik a táj.

Tovább

Két hét nyaralás az „E” épületben

Miután befejeztem panaszaim részletezését, az eddig nyugodt, barátságos főorvos tekintete megváltozott, jéghideg pillantása szinte rémisztő volt. Egy mély sóhajtást követően komoran közölte a lehető legrosszabb kimenetelt: kórházban kell maradnom megfigyelésre. Ez nem is lenne olyan helyzet, amely bárkinek gondot okozna vagy félelemre adna okot, de teljesen más képet fest annak fényében az ítélet, hogy a szóban forgó főorvos pszichiáter. Az arcom elsápadt, a frissen meszelt falnál is fehérebb árnyalatot vett fel, a mellkasom összeszorult, minden egyes lélegzetvétel emberfeletti erőt igényelt. A főorvos, miután hagyta, hogy konstatáljam a tényt, elmondta az instrukciókat, hogyan történik a betegfelvétel, kit keressek. Mielőtt a téglákkal tarkított ,,E’’ épület felé vettem volna az irányt, felhívtam édesapámat és megkértem, hogy hozzon nekem ruhát több napra, ugyanis sokáig nem megyek haza.

A betegfelvétel után egy fiatal ápolóval beszéltem, ő mutatott be új szobatársaimnak, akiktől először kicsit féltem. Szerencsére az emeleten kaptam ideiglenes szállást, utólag belátva nagyon örülök ennek. Az ápoló mondta, hogy adnak nyugtatót, injekció formájában, de ezt a lehetőséget visszautasítottam és inkább tablettaként vettem be. A srác elmondása szerint ki kell hogy üssön, vicceskedve hozzátette: „jó cucc”. Két órával a Rivotril elfogyasztása után meglátogattam az ápolói pihenőt, beszélgettem a gyógyszert adó ápolóval és mondtam, hogy nem ütött ki egyáltalán, de a szorongásomon javított, könnyebben össze tudtam barátkozni sorstársaimmal.

Az első éjszaka utáni reggel gyógyszerosztás volt. Ekkor egy számomra ismeretlen, fehér kapszulát kaptam a reggeli Rivotril mellé. Utólag kiderült, hogy kariprazin, ami egy antipszichotikum. Akkoriban még nem voltam tisztában ennek hatásaival. Szokásom utánanézni azoknak a gyógyszereknek, amiket szedek. Nagyon elővigyázatos és érdeklődő vagyok ebben a tekintetben.

Nagyjából 4. nap. Folyamatos vizsgálatok, vizitek. Vért is vettek tőlem. A vérképem egészséges. Különböző teszteket kellett kitölteni. Ezek között volt egy 500 pontos kérdéssor is. Eredménye kimutatta, nem vagyok pszichopata, csodás. Találkoztam néhány földszintivel is. Ők a durvább arcok. Köztük volt Gyuri. Mérnök, fizikus, zseni, őrült. Figyelmeztettek, óvatosan bánjak vele. Ingerlékeny, agresszív néha. Én nagyon jókat beszéltem vele.

Egy hét eltelt. A napok összemosódnak. A gyógyszeradag emelkedik. Még mindig vizsgálnak. Látogatás csak napi 1 óra. Rájöttem, mozognom kell. A körfolyosón keringek. Zenét hallgatok. Nehéz épeszűnek maradni. A cigi jó barát. Értek a technológiához. Betegtársaimnak segítek. Ők hálásak. Nagyon jól esik. Szeretek segíteni. Cigizéskor beszélgetünk. Megismerem mások sorsát. Nagyon szomorú történetek. Hasonlítanak rám. Nagyon sok okos ember.

9. nap. Kánikula. Nem akarom! Engedjenek ki! Kezelőorvosom. Könyörgöm. Makacs. Nem enged. „Bírd ki!” -mondja. Gyógyszer. Több. Elviselhetetlen. Rosszullét. Lemosdatnak. Jobb. Felfrissülés.

11. nap. Nagy. Zaj. Földszint. Üvegcsörömpölés. Főorvos. Rohan. Elszabadult. Ápoló. Megtámadták. Másnap. Ablak. Lent. Bejárat. Betörve. Rettegés.

12. nap. Soha. Nem. Ér. Véget. Reménytelenség. Megőrülök.

14. nap. Édesapám. Jön. Szabadság. Ez. A. Valóság?

Borítókép forrása: 1


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


Három alvó gyermek

Emlékszem a termékenységi szorongással telt

10 fullasztó évre,

mikor is arról próbáltak meggyőzni engem

Nekem sosem lehet gyermekem,

hogy csak egy nő vagyok

bennem egy hervadó

lassan kopaszodó

akácfával,

akin hajtás

nem rügyezhet

se termés

nem érhet be

csak áll és ágait lógatja:

magányosan

A gally meg-megrepedezik

majd két félre görnyed

-sóhaja reccsenés-

s apránként töredezik

míg a kíntól megszakadva

a föld felé zuhan

s hull alá álmoknak, egészségnek

a kopár talajra:

hogy a becsapódás pillanatában

a fájdalom ilyenkor

mindig gyermekkor

 ízű legyen

Mindössze 23 éves voltam,

mikortól már

csak olyan akácként

tavaszodhattam,

akinek minden szerdán a rendelőben

újabb és újabb faága ekként hasadt meg,

hogy a szenvedés

vörösen sirassa el magát:

végül a lepedőbe törölve könnyeit

S amelyet majd utánam 100 Celsiuson

folyton mossanak-vasaljanak

-bánatom centrifugájában-

de belőlem a folt mégsem távozik

helyette:

bennem dörzsölődik

kényelmetlenkedve felgyűrődik

méhembe beleakadva.

S bár lelkem kiteregetett

a megszáradása már mégis elmarad

És még oly fiatal

és friss házas

nő-feleség-anya lakott nálam

és színültig reménnyel teli

egy új kezdetre:

az életre

s Rá is,

kitől hiányzó családjára vágyott.

S akivel otthonukat

az eleget kért biztonsággal berendezték

díszítésül pedig az ígéretük ragyogott mindenütt,

hogy nemcsak fellángolás, hanem élő szerelmük

s hozzá nemcsak kellék, hanem tartós a szeretetük

hogy soha nem hagyják el Egymást

Nem hagyják el,

úgy

mint engem apám 7 évesen

s édesanyám 32­-őn,

egy pillanatnyilag

szebb-csinosabb-megfelelőbb nőért,

kinek -egyelőre- egyetlen előnye

a gyermektelensége,

s aki mellett apám nyugodtan lehet ismét az a kisfiú,

akit egy szülő kellő figyelemmel gondoz:

mikor még lehet a Minden és Egyetlen

s nem nő fel a világ terheivel együtt

Engem felnőtté tettél, s magad gyerekké lettél

Apa,

s, lám én így,

helyetted is

nagy lettem

érett nő

és túlélőd:

aki vágyaid és szeszélyeid

önző uralkodásában

nőtt

egy világban

fel,

-míg Te le-

ahol a viselkedésed megvetett undor volt

S amely miatt mégis engem

támadtak-bántottak

szüntelen-rendületlen,

s melyekről Te

megfeledkezve,

éltél magadnak

sikeresen-kényelmesen,

de örök csecsemőként,

kit folyton ringatni kell:

elhagyott utódaid

hiánnyal bevetett bölcsőjében,

ahol az emlék volt a takaró

és a párna a hirtelen távozásod

Sírásod pedig

még most is,

ide hallom

Apa,

egy egésznyi gyerekkori élet után

s további 10 év múltán

úgy is,

hogy karomban mégis lányom az,

aki csendesen szenderül

alig másfél hónaposan:

s parányi kis kezeivel

most ujjaim morzsolja

Pisze orra ilyenkor

aprókat tüsszentve

álmában mozdul meg bájosan,

szemhéján a vékony erezet

akácfám egykori gyökérzete

s hozzá puha bőre

a törzse

alján évgyűrűjével,

amely 11-est vés

épp kérgünk

vékony kanyarjaiba

kifaragva már belőle

családunkat,

amely Veled-Általad  és édesapáddal születhetett meg:

alvó gyermekem

egyetlen Kislányunk

Utószó

Így pillantok bóbiskoló kicsimre le,

búcsúztatva ezzel el

a termékenységi szorongással telt

10 fullasztó évet,

mikor is arról próbáltak meggyőzni engem

Nekem sosem lehet gyermekem,

hogy csak egy nő vagyok

hervadó

s lassan kopaszodó,

akin hajtás mégis rügyezhetett

termés beérhetett,

aki most áll

s ágain a lombjaival

a 11. évben nem is tavaszodhatna

-anyával-papával-babával-

három alvó gyermekként

boldogabban

A borítókép forrása: 1


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS