A Pénzügyi Jogi Tanszék adjunktusa, emellett az Alkotmánybíróságon is dolgozik. Dr. Kecső Gáborral az egyetemről és az egyetemi lehetőségekről beszélgettünk, a könnyedebb témák mellett azonban napjaink pénzügyi kihívásai is szóba kerültek.
Jurátus: Miként döntött a jogi pálya mellett? Miért a jogászi hivatást választotta?
Dr. Kecső Gábor: Talán meglepő, de ez csak részben volt tudatos elhatározás. Azt szoktam mondani egy gimnáziumi fizikatanárom nyomán, hogy a diák, illetve a hallgató olyan, mint az elektron: a könnyebb ellenállás felé vándorol. Az én időmben még külön egyetemi felvételi volt az érettségi után. Szóbeli rész ugyan már nem volt, de az írásbeli felvételit meg kellett írni. A jogra magyar irodalomból és történelemből kellett felvételizni. Ez a két tantárgy nagyon kedves volt nekem, egyszerűen rám ragadtak, nem kellett különösebb erőfeszítés ahhoz, hogy az ide vonatkozó tananyagot megtanuljam. Jogász nincs a családban, ezzel szemben orvos igen, ez volt a konkuráló szakma. Azzal szemben, hogy orvosi egyetemre menjek, már nehezebb volt az ellenállás; a biológia ugyanúgy rám ragadt, mint a magyar vagy a történelem, de a kémiára vagy a fizikára több időt és energiát kellett volna szánnom. Valahogy gimnazistaként adta magát bennem a felismerés, hogy akkor a jogot válasszam. Nem is tudtam, hogy valójában ez mit jelent, és mi mindenre nyílhat lehetőségem az egyetem elvégzése után. De egyszerűen egy nagyon vonzó szakmának tűnt, ahova a felvételit úgy gondoltam, hogy jól tudom teljesíteni.
Jurátus: A jogon belül mi vonzotta a pénzügyi jogban, hogy ez lett a szakterülete?
K.G.: Az egyetemen én kerestem a helyemet. Az első két évben mindenképp ez volt a helyzet, aztán a harmadik évem egy átmeneti időszak volt, és végül a negyedik évben találtam meg azt, ami nekem való. Ez pedig akkor jött el, amikor elkezdtünk pénzügyi jogot tanulni.
A nagyelőadáson, az első pár óra alkalmával azt ismertem fel, hogy ez a téma teljesen más, mint az eddigiek, borzasztóan érdekel, és igazából nem is értem, miről van benne szó. Ezért igény jelent meg bennem, hogy jobban megértsem.
Ez amolyan „szerelem első hallásra” volt, még a mai napig emlékszem, ahogy Simon István tanszékvezető úr nyitóelőadásán ülök a hátsó sorok egyikében a VI-os vagy talán a VII-es tanteremben, és azon gondolkodom, hogy: „Most miről is van szó? Jól értem én ezt?” Nagyon inspiráló volt a tananyag, és mivel addig kerestem és nem találtam meg a helyem sok joghallgatóval ellentétben, akik már a korábbi években a büntetőtudományok vagy a civilisztika irányába indultak, így én szabad voltam. Ez a „szerelem” pedig bejött, teljesen esetlegesen.
Jurátus: Miért döntött a diploma megszerzése után akként, hogy oktasson az Egyetemen? Milyen érzés oktatóként visszatérni az ÁJK-ra?
K.G.: 2007-ben végeztem, és ottmaradtam ösztöndíjas PhD-hallgatónak. Akkor nekem nem lehetett más munkahelyem. Később volt más lehetőségem, hogy egy nagyobb adótanácsadó céghez menjek, de nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy mit válasszak, mert előbbire vágytam. Élethivatás-szerűen készültem a doktori fokozat megszerzésére és hogy oktató lehessek. Valójában sosem hagytam ott az ELTE-t, az alma materemet, és ezt a jövőben sem tervezem. A folyamatosság volt bennem, mert részben hallgató maradtam, de már az első félévben fakultatív órát tartottam, a pénzügyi jogi repetitóriumot, majd a második félévben már szemináriumi csoportot kaptam. Tehát én úgy kezdtem el tanítani, hogy a hallgatói mivoltom és az oktatói státuszom nagyon közel állt egymáshoz. A hallgatókkal a korkülönbségem se volt meg, mert aki például csúszott a tanulmányai során, azok akár korábban évfolyamtársaim is voltak, és utánam tanulták a pénzügyi jogot és vizsgáztak belőle – adott esetben nálam is. Arra kellett figyelnem, hogy a távolságot azért megtartsam.
Az oktatói pálya választása az én esetemben úgy történt, hogy ötödév végén azt éreztem, hogy nem tudok eleget, és többet szeretnék tudni a jogról, különösen a pénzügyi jogról és a helyi önkormányzatok finanszírozásáról, ami az OTDK-dolgozatom témája is volt. Ezt szerettem volna folytatni, elmélyülve ezekben az ismeretanyagokban. Megtehettem azt, hogy ezt nappali tagozatos PhD-képzésben folytattam, tanszékvezető úr ajánlotta fel a lehetőséget, amit én örömmel elfogadtam. Ez egy hároméves képzés volt, ösztöndíjas formában.
Jurátus: Az egyetem mellett máshol is dolgozott már, jelenleg az Alkotmánybíróságon tevékenykedik. Milyen gyakorlati tapasztalattal rendelkezik?
K.G.: A Karon 2008-tól lettem közalkalmazott tanársegédként. Amíg a doktorimat meg nem védtem, nem volt máshol munkahelyem. Ezt követően az egyetemi oktatói státuszom mellett 2015-ben a Kúrián kezdtem dolgozni, ahol főtanácsadó voltam a pénzügyi joggal foglalkozó tanácsok mellett. Ott nagyon kevés főtanácsadó jutott nagyon sok bíróra, én pedig mindegyik olyan bíróval szakmai kapcsolatban álltam, aki adóügyeket tárgyalt. Alapvetően a Kfv. I. tanács munkáját segítettem, de más adóügyeket tárgyaló tanács eljárásába is betekinthettem – ahogy az önkormányzati tanács ügyeibe is. Ezután 2017-ben, bolondok napján váltottam, és átjöttem az Alkotmánybíróságra, ahol jelenleg is főtanácsadóként tevékenykedem. Nem csak olyan ügyekkel foglalkozom, amiknek az alapja az adójog, de elsősorban olyanokkal.
Jurátus: Milyen lehetőségeket rejtenek az ÁJK-n elvégezhető, nemzetközi adójogi képzések?
K. G.: A ELTE-n a Jogi Továbbképző Intézet immár három angol nyelvű mesterképzést is biztosít. A Business Law után a második akkreditált képzés az International and European Taxation volt, a harmadik pedig a Human Rights. Engem akkoriban arra kért fel a Kar és a JOTOKI vezetése, hogy a nemzetközi és európai adójogi képzés akkreditációjában vezető oktatóként működjek közre. 2017-ben indultak a képzések, melyek egyaránt szólnak jogászoknak és közgazdászoknak. Emellett a JOTOKI-ban magyar nyelvű szakjogászi képzés is zajlik adójogból – ők magyar nyelven magyar jogot tanulnak. A kettő között a különbség az oktatás nyelvén túl az oktatott tananyagban is megmutatkozik. Az International and European Taxation a nemzetközi és európai adójog forrásait tanítja, tehát a vámrendeleteket, az irányelveket és az Európai Unió Bíróságának döntéseit, miután az első félévben az OECD Modellegyezménnyel, annak gyakorlatával és a transzferárazás (transfer pricing guidelines) gyakorlatával ismerkedtek meg a hallgatók.
Úgy gondolom, hogy ez vonzó lehet azoknak, akik nemrég fejezték be a jogi egyetemet és ilyen munkahelyen terveznek elhelyezkedni: ahol nemzetközi környezetben kell tanácsot adni és képviselni multinacionális ügyfeleket, és az ilyen jogi kérdéseknek nemzetközi és EU-s szintű szabályainak alkalmazásával kell foglalkozniuk.
Továbbá azoknak is hasznos lehet, akik ilyen területen már több évnyi tapasztalattal rendelkeznek, viszont nincsen átfogó rálátásuk, rendszerismeretük, mert mondjuk elhelyezkedtek egy konkrét adójogi területen, és bár a napi munkájuk erről szól, de nem nyertek kitekintést más területekre. Ez a képzés alkalmas arra is, hogy rendszerismeretet nyújtson a hallgatóknak amellett, hogy bizonyos területeken mély, analitikus ismereteket is elvárunk tőlük, miután ezeket átadtuk nekik.
Jurátus: Meglátása szerint egy hallgatónak mire kell igazán figyelmet fordítania az egyetemi évek alatt a saját érdekében? Mit tanácsolna az egyetemistáknak?
K. G.: Most viccesen mondhatnám, hogy természetesen a pénzügyi jogra kell a legjobban figyelni a tanulmányok vége felé, már csak azért is, mert „a pénzügyi jog a világ egyik csodája”, ahogy én azt Nagy Tibor professzor úrtól tanultam. De komolyra fordítva a szót, én csak a saját példámból tudok kiindulni. Ha a személyes tapasztalataimat megoszthatom Önökkel, akkor ez hasznos lehet azoknak, akik hozzám hasonló helyzetben kezdték el a jogi kart. A lényeg, hogy az egyetemtől ne várjuk azt el, hogy helyzetbe fog hozni minket. Az oktatóktól ne azt várjuk, hogy úgy viselkednek majd, mint a középiskolai tanárok, akik fülön csípik a diákokat, felismerik bennük a tehetséget, vezetik a kezüket és odateszik, illetve olyan helyzetbe hozzák őket, ahol tudnak teljesíteni és ami érdekli őket. Az egyetem rengeteg lehetőséget kínál, de ezek után a hallgatónak kell mennie. Neki kell felismernie, hogy miben jó, eldöntenie, hogy mire szeretne időt és energiát fordítani.
A legfontosabb üzenet az, amit a kari tanévnyitón dékán úr is elmondott: keressék a tudást. Akarják megvalósítani önmagukat, a bennük rejlő kiválóságot! A lényeg, hogy egy olyan mentalitás uralkodjon bennük, hogy nem elvárják azt, hogy majd mások segítenek abban, hogy jók és eredményesek legyenek, hanem egy olyan elvárás fogalmazódjon meg bennük, a saját irányukban is, hogy bennük legyen a drive, vagyis bennük legyen a kiválóságra való törekvés, és tegyenek ezért. Ezek most üres szavaknak hathatnak. Annak idején ezt én sem hittem el vagy nem tudtam volna teljesen felfogni, mert ez a mindennapokban testesül meg: hogy felkelek-e a jelenléti órákra, ott vagyok-e, elolvasom-e, kérdezek-e. Tegyék meg ezeket; ismerjék meg a TDK-kat, jelentkezzenek oda, ami rendelkezésre áll. Ez lehet perbeszédverseny vagy csereszeminárium is. Szóval egyfajta proaktivitás az, ami ahhoz kell, hogy a hallgatók legtöbbje úgy érezze, hogy az egyetemen, az ELTE jogi karán jó tanulni. Proaktivitás nélkül elképzelhető, hogy túl üresnek és személytelennek fogják ezt találni.
Jurátus: Véleménye szerint mik lesznek az állami pénzügyi politika kihívásai a következő egy-két évben? Milyen válaszok adhatók a koronavírus, majd a háború miatt bekövetkező válságra, illetve inflációra?
K. G.: Rendkívüli időket élünk, olyan dolgokat tapasztalunk meg, amelyeket a II. világháborús generáció óta szerencsére senkinek sem kellett Európában átélnie. A világjárványt követően a szomszédunkban egy nagy és elhúzódó háború zajlik, ami a reálgazdaságra is nagy hatást fejtett ki. Mielőtt az adható válaszokra tekintenék, érdemes azt felidézni, hogy a Covid-19 előtt véleményem szerint egy nagy trend volt kimutatható: ez pedig a környezeti fenntarthatóság megjelenése a legtöbb jogterületen. Így volt ez a pénzügyi politikában is, onnan pedig átültetésre került a jogszabályokba Európa-szerte – gondoljunk a taxanómia-rendeletre –, de az amerikai törekvéseket is ide sorolhatjuk. Magyarországon is ez volt a helyzet, a monetáris politikától kezdve a költségvetésen át a pénzügyi piacokig mind-mind abba az irányba hatott, hogy a bolygónk élhető legyen még akár ötven év múlva is olyan minőségben, mint amit megszoktunk. Én elfogadom azt a szakmai álláspontot, mely szerint az emberi tevékenység hozzájárul a globális felmelegedéshez, és úgy gondolom, hogy a szakpolitikának és a szakjognak tennie kell annak érdekében, hogy a környezeti célok, így a karbonsemlegesség vagy a 2030-as vállalások megvalósuljanak. Ez volt a fő irány, de jött a „Covid-válság”, majd a háború okozta problémák, és elhomályosították a fenntarthatóság kérdését. Sokkal fontosabb, hogy jelenleg túléljünk, a kialakult és elért vívmányainkat megőrizzük rövid távon az életszínvonalban és a társadalmi működésben. Úgy gondolom, hogy jelenleg a környezeti fenntarthatóságot fel nem áldozva, de olyan intézkedéseket kell hozzunk, amelyek a kibontakozó recessziót megelőzik vagy annak a mértékét enyhítik. Hogy melyek ezek, azt nagyon nehéz megmondani. Olyan makrogazdasági kérdésekről van szó alapvetően, amelyekben nehéz két olyan közgazdászt találni, akik egyetértenének egymással úgy, hogy az egyik nem főnöke a másiknak.
Azért is nehéz, mert nagyon magas az infláció, Magyarország külkereskedelmi mérlege romlik, az államháztartási mutatók is rosszabbak, mint valaha voltak, ezért az anticiklikus gazdaságpolitikát nehéz úgy vinni, hogy ne gerjesszen inflációt, emellett a GDP-t növelje, és még az államháztartás egyensúlyára is figyeljen.
Tehát egymással ellentétes intézkedések alkalmazásának a feltételei vannak jelen meglátásom szerint. Ezeknek a helyes kombinációjára, a megfelelő alkalmazásukra, egyensúlyban tartására lesz szükség. Láthatjuk, hogy az aktorok is eltérő döntéseket hoznak. Így lehet, hogy a Magyar Nemzeti Bank vagy épp a Kormány olyan lépéseket fog tenni, amik önmagukban ellentétesnek tűnnek, de összességében a célok elérését szolgálják. Senkinek sincs varázsgömbje, így nekem sem. Ha tudnám a helyes válaszokat, akkor lehet, hogy most nem itt beszélgetnénk, hanem én máshol lennék és épp más feladatokat oldanék meg. Okoskodni nem szeretnék, és ebben a helyzetben okosnak lenni nehéz. Úgyhogy a konkrét válaszok szintjével nem terhelném az Olvasókat, mert nem biztos, hogy amit mondanék, az helyes.
Jurátus: Szabadidejében mit szeret csinálni? Van hobbija?
K. G.: Az elmúlt években komoly változások történtek a családomban, és most már tudom, hogy a gyereknevelés milyen örömökkel és kihívásokkal jár együtt. Másfél éve már erre több időt fordítok, mint azelőtt. Ez vezetett ahhoz a felismerésemhez, hogy korábban szinte minden a munkáról szólt számomra, hogy oktatóként is megfeleljek és a gyakorlatban is ellássam a feladataimat. A szabadidő tehát korábban nem okozott nagy kihívást, mert nem állt olyan sok a rendelkezésemre. De amikor volt, akkor megragadtam az alkalmat, hogy sportoljak. Volt egy komolyabb térdsérülésem, de most is szeretek futni, úszni, pingpongozni – amit az Alkotmánybíróságon is űzünk néhány kollégával – vagy épp edzőterembe járni. Úgy gondolom a mentális egészség mellett a fizikai is fontos, és ezért tenni kell. Még egyetemistaként nem is gondoltam, hogy ez ennyire fontos lesz. Emellett szeretem a filmeket, mostanában a sorozatokat is, mert jobban integrálható a napirendbe esténként egy 20-30 perces rész, mint egy hosszabb mű. Végül a kulináris élvezeteket is szeretem kiélvezni, így a jó ételek fogyasztása mellett most már a készítésük is foglalkoztat, de ez még gyerekcipőben jár. Egy étel pedig akkor tudja megmutatni a jó ízvilágát, ha megfelelő bort fogyasztunk hozzá. Úgyhogy az igazán jó, száraz vörösborok analízisét is szeretem magam elvégezni, amivel már csak a whiskyk tudnak konkurálni. De ezeket természetesen csak az ízük kedvéért kóstolom. A kalóriák ledolgozása mellett a bevitelük élvezete is fontos számomra. Alkalmanként pedig a túrázásra, a természetjárásra is jut idő – hegyekben, nyugodt környezetben sokat segít a kikapcsolódásban.
Köszönjük szépen tanár úrnak ezt a tartalmas beszéletést és további sok sikert kívánunk neki oktatói munkája során!
