A klímaválság egyre nagyobb fenyegetést jelent a bolygónkra és az emberekre nézve, nem meglepő tehát, hogy a kérdés nemcsak a politikai párbeszédben, hanem a művészetben is gyakran napirendre kerül. Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első nagyjátékfilmjükben egy olyan jövőképet festenek le, ahol az emberek szörnyű árat fizetnek a fennmaradásukért, mindezt igen sajátos látványvilággal és narratív eszközökkel mutatják be.
A történet Magyarországon játszódik, napjainktól számítva száz évvel később. A vízkészletünk addigra kiapadt, az élővilág teljesen elpusztult, a megmaradt társadalmak burokkal védett városokban élnek – erre utal a film címe is. Az oxigén és a nyersanyag előállításához egy briliáns tudós, Paulik professzor (Hegedűs D. Géza) kifejlesztett egy „beültetés” nevű módszert, amivel az emberekben növényi magot lehet elhelyezni. A mag gondozása során a beültetett emberek növényekké változnak, lehetővé téve a többiek számára az életben maradást.
Az emberek ötven éves korukig gazdálkodhatnak az életükkel, utána mindenkinek kötelező a beültetés, hiszen a születendő utódoknak nagyobb szükségük van a levegőre. Ezzel meghatározott ideig biztosítható az emberiség túlélése. A cselekmény elején Nóra (Szamosi Zsófia), a mindössze 32 éves nő, önként vállalja a beültetést, amit férje, Stefán (Keresztes Tamás) nem enged neki. Egy sikeres szöktetés után együtt keresik fel az idős Paulikot, hogy a segítségével megpróbálják visszafordítani a beültetési folyamatot.
A sci-fi filmektől már-már megszokott borús jövőkép a jól ismert, keserű magyar valósággal párosul a filmben. A Budapest és Miskolc körüli kietlen vidék, valamint az emberek teljes reményvesztettsége nem lehet ismeretlen a magyar nézők számára, ugyanakkor a Föld teljes lakosságát érintő klímaválság jó eséllyel mindenkiből hasonló kilátástalanságot vált ki. A tudomány fejlődése sokszor embertelen, etikátlan megoldásokat javasolhat a súlyos problémák orvoslására, ehhez remek elképzelés az efféle önfenntartó társadalom, amelyet a film felvázol.
Az egyik legérdekesebb szempontja a filmnek a képi megjelenés.
A rotoszkóp technika olyan egyedi látványvilágot tár a néző elé, amelyhez foghatót eddig nem szokhattunk meg a magyar filmiparban, de még a nagyobb közönségnek gyártott filmeknél is ritka a használata, lévén, hogy meglehetősen drága és időigényes a munkafolyamat. Legismertebbek talán a Jørgen Leth és Lars von Trier rendezőpáros Öt akadály című filmjének egyik szegmense, ami mindössze pár percig tart, valamint Richard Linklater Az élet nyomában és a Kamera által homályosan című alkotásai, amelyek szintén ezzel a technológiával készültek.
Bár a 2D animációban megjelenő színészek könnyen felismerhetőek és a karakterek kidolgozottsága is figyelemre méltó, ezzel szemben a látvány nem igazán alkot egységet a 3D modellekből álló háttérrel és a 2D animációban mozgó színészekkel és kellékekkel, így sokszor nagyon el tudja szakítani a nézőt az élménytől a sűrűn váltakozó animációs stílus. A nem élőszereplős filmeknél sok ügyes megoldást láthattunk arra, hogy a különböző megjelenítések egymásba fonódjanak – ilyen például a 2008-as Libanoni keringő című film, amelyben ugyan nem rotoszkóp animációval dolgoztak, de a Flash animáció és a képekből összerakott mozgókép sorozatok olyan észrevétlenül kapaszkodnak egymásba, hogy a szem teljesen el tudja fogadni. Hasonlót lehetett volna a Műanyag égbolt esetében is alkalmazni.
A film posztapokaliptikus hangulata egy reménnyel teli jövőbe tekintéssel záródik, ami nem az emberiség fennmaradását, hanem annak fejlődését helyezi kilátásba. A fontos érzések, mint a szerelem, a szeretet, a barátság, a kötődés olyan emberi erények, amelyeket meg kell őriznünk a fejlődésünk során. Ezek az erős érzések teszik lehetővé, hogy a legelkeseredettebb helyzetekben is tudjunk a fajtársainkra támaszkodni és képesek vagyunk tovább hagyományozni az életet utódainkra. Ugyanezen érzések vezetik át a két főszereplőt a fél országon és ez is köti össze őket korlátolt életük végéig.
A film első egészestés rendezésként elismerést érdemel, hiszen csupa olyan technikai megoldást és gondolatot vonultat fel, amit eddig nem láthattunk. A színészgárdát is kiválóan válogatták meg, és a két főszereplő mellett mindegyik karakter nagyjából egyenlő játékidőt kap. A rendezőpáros már számos nemzetközi elismerésben részesült, a korábbi rövidfilmjeik megjárták a Sundance filmfesztivált, és további 40 fesztiválon mutatkoztak be világszerte. A Műanyag égbolt remélhetőleg nemzetközi sikereket is hoz majd az alkotóknak, elősegítve a filmográfiájukat is, hiszen jó lenne ehhez hasonló műveket látni a magyar mozikban.
A képek a film honlapjáról vannak.
