Van, aki ha teheti, eljár, és van, aki ritkán veszi rá magát. Van, akinek volt egy rossz élménye, és emiatt nem jár, van, akinek nincs ideje ilyesmire, és van, aki szenvedélyesen szereti. A színházba járás a kultúránk olyan máig meghatározó része, ami csodával határos módon évszázadok alatt sem porosodott be vagy veszett ki végleg. De hogyan lehetséges ez?
Sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy rajtam kívül mennyien gondolják még úgy, hogy a színház egyike a legértékesebb szórakozási lehetőségeknek, és hogy nem vagyok-e ódivatú, amikor esténként a hétköznapok rohanásából kilépve kiöltözöm, és színházba megyek. Egyáltalán mennek-e még az emberek színházba, érdekel-e ez még valakit? És ha igen, miért? Miért éri meg kiöltözni, kimozdulni, egy egész estét rááldozni, és néha kifejezetten sok pénzt fizetni azért, hogy az ember megnézzen egy színdarabot, amikor otthon, a kényelmes, meleg szobában, a kanapén ülve is lehet olvasni vagy tévét, filmet nézni? Mi vonz minket a vele járó hercehurca ellenére mégis a színházba? Mit ad a színház, amit máshol nem tudunk megkapni?
Az első kérdés vonatkozásában megkönnyebbülve tapasztalom újra és újra, hogy igenis rengetegen vagyunk színházrajongók. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a legnépszerűbb színházak teltházas estéire már jegyet szerezni is külön kihívás.
Mégis fennáll a kérdés, hogy
vajon mi vonzza az embereket az ókortól kezdve annyira a színházba, hogy ez egy napjainkig létező és gyümölcsöző kulturális intézménnyé válhatott.
Bár nincs egzakt válaszom, laikus, de nagyon lelkes színházkedvelőként mégis megpróbálom összefoglalni, szerintem miért érdemes színházba járni, akár magamfajta budapesti fiatalként is. Annak például, aki vidékről költözik a fővárosba, és kicsit is érdeklődik a színház iránt, Budapest a lehetőségek tárházát, a kulturális csemegék dzsungelét jelentheti. Érkezzen bár az ember kultúrakedvelő, nagy színházzal rendelkező vidéki városból, amikor Budapesten elkezdi megismerni a színházi palettát, olyan, mintha kitárulna előtte a világ.
Már az is meglepő, hogy mennyi nagy és nívós kőszínháza van a városnak, de emellett alternatív színházi társulatok, lakásszínházak, mozgásszínházak, állandó helyszín nélkül működő színtársulatok és produkciós irodák várják a nézőket, és jobbnál jobb előadások futnak párhuzamosan. Nehéz lépést tartani az egymást követő premierekkel, főleg ha az ember igyekszik képben lenni az aktualitásokkal.
Budapest magyarországi viszonylatban színházi Kánaánnak tekinthető.
Szinte mindenki megtalálhatja a neki legszimpatikusabb műfajt akár a színházak, akár az előadások tekintetében. Aki például a zenés darabok szerelmese, a Madách Színházban, illetve a Budapesti Operettszínházban biztosan talál kedvére való előadásokat, de ez a műfaj a Vígszínháztól sem áll távol, hiszen ez a színház ad otthont az olyan híres musicaleknek, mint A padlás vagy A dzsungel könyve. A három játszóhellyel is rendelkező Vígszínház repertoárjában emellett gyerekeknek szóló előadásoktól kezdve monodrámákon át igazi klasszikus darabok is szerepelnek.
A Katona József Színházba, az Örkény Színházba, illetve a Radnóti Színházba is érdemes ellátogatniuk azoknak, akik komolyabb kérdéseket érintő, mélyebbre ható előadásokat kívánnak látni. A gyakran aktuális társadalmi problémákra, kérdésekre is reflektáló előadások képesek mélyen megmozgatni, elgondolkodtatni.
A teljesség igénye nélkül ugyan, de a felsorolásból nem hagyható ki a Nemzeti Színház sem, illetve az olyan kisebb színpadú színházak, mint a Játékszín, a Centrál vagy a Thália Színház, ahol többek között a vígjátékokat kedvelők bukkanhatnak könnyfakasztó gyöngyszemekre. A Belvárosi Színházat az Orali Produkciós Iroda előadásai teszik igazán különlegessé, míg az Ódry Színpadon, a Színház- és Filmművészeti Egyetem saját színpadán a legfiatalabb, legfrissebb alkotók munkáit láthatjuk.
A színházlátogatás másik nagy előnye, hogy az ember, főleg itt Budapesten, a magyar színjátszás krémjét ismerheti meg és láthatja estéről estére a legkülönfélébb szerepekbe bújva. Igazi tehetségeket figyelni játék közben a néző számára is különleges élmény. Az idősebb generációk színészlegendáitól kezdve a fiatalabb tehetségeken át egészen a legifjabb színészpalántákig mindenkit láthatunk színpadon.
A színészek mellett a színházi szakma más kiválóságainak, rendezőknek, íróknak, dramaturgoknak, jelmez- és díszlettervezőknek, zeneszerzőknek és koreográfusoknak a munkásságára is felfigyelhetünk.
Már csak azért is érdemes színházba menni, mert az ember testközelből figyelheti ezeknek a tehetségeknek a kibontakozását.
A legkevésbé kézzelfogható, mégis a legvonzóbb sajátja a színháznak az a fajta különleges, meghatározhatatlan érzés, ami egyik pillanatról a másikra mozdulatlanná dermeszti a levegőt, és a székéhez láncolja a nézőt, amit általában katarzisnak hívunk. Az igazán jó előadásokban (márpedig ezekből szerencsére sokat találunk) a néző szinte a semmiből azt érzi, hogy most valami igazán fontos dolog történik a szeme láttára, valami olyasmi, amiről lehet, hogy soha nem beszélünk, mert nem jutna eszünkbe, hogy fontos lehet, valami, amit adott esetben meg sem tudunk fogalmazni. Akkor egyszer csak ott van az ember előtt, de mégsem olyan komolyan, hiszen az egész végtére is csak játék.
A színház kérdéseket vet fel, ami elindítja a gondolkodásunkat, megmozgatja a fantáziánkat, vagy a lelkünk mélyére hatol. Ezek olyan élmények, amikről elkezdhetünk beszélgetni, amik miatt elkezdünk máshogy gondolkodni, akár csak egy kis időre is, vagy amik egész egyszerűen csak kikapcsolódást jelentenek a hétköznapok mókuskerekéből.
Egy színházban töltött este tehát, ha az ember jól választ, és nyitottan ül be a nézőtérre, különleges hatással tud lenni ránk, ami után az érezhetjük, hogy igen, még mindig érdemes színházba járni.
