Címke - jogtörténet

„Gyökérzet nélkül nem lehet érteni a fát” – Interjú Dr. Kisteleki Károly tanár úrral I.

kisteleki

Jogtörténész, akadémiai dolgozó, színház szervező és egyetemi oktató? Felkerestük Kisteleki Károly professzor urat a Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék adjunktusát, akiről kétrészes interjúsorozatunk első felében kiderül: miért választotta a tanári pályát, és mit gondol a Magyar Tudományos Akadémián végzett tevékenységéről.

Tovább

2021-es OTDK rezümék VII. rész

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciához kapcsolódó cikksorozatunkban az ELTE ÁJK döntős dolgozatainak rezüméit osztjuk meg veletek. Az idei évben egyetemünkről összesen negyvenen jutottak tovább az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójába. Az országos fordulót április 12 és 14 között rendezi meg a Debreceni Egyetem, a járványhelyzetre való tekintettel online formában. A szóbeli védésekbe bárki bekapcsolódhat a szervezők honlapján elérhető linkeken keresztül.

Tovább

Budapest főpolgármestert választ

Október 13-án tartják az önkormányzati választásokat, melynek keretében a budapestiek a főpolgármesterre is voksolhatnak. Nem volt ez mindig így, eleinte a király, majd a kormányzó jelölte ki a tisztség betöltőit, majd jött a tanácsi rendszer, az első közvetlen választásra pedig 1994-ig kellett várni. Nézzük, hogyan alakult e különleges pozíció története az elmúlt közel százötven évben!

Tovább

Angol biztosítási jogtörténeti előadás a Római Jogi TDK-n

Mikor alakult ki az angol biztosítási jog? Milyen követelményeket támasztottak az angol biztosítók tengeri, élet- és tűzkárra vonatkozó biztosítás esetén? Eltérhetett-e például egy hajós az előre tervezett útvonaltól, a testi fogyatékosság meghiúsíthatta-e a biztosítást, fontos volt-e, hogy van-e kályha a házban? Többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ a Római Jogi TDK november 12-i ülésén Sinem Ogistól, az Augsburgi Egyetem PhD hallgatójától. Tovább