A „trauma” kifejezés olyannyira a köznapi szóhasználatunk részévé vált, hogy félő: súlya lassan elvész. Az élet mindenkit kellemetlen szituációk sora elé állít. Ki ne találkozott volna végtelen mennyiségű iskolai teendővel, esetleg negatív munkahelyi légkörrel? A hétköznapi életben megélt stresszt a traumától az alapján lehet megkülönböztetni, hogy az előbbit kiváltó helyzet hátrahagyásával ez a felfokozott állapot elmúlik, viszont az utóbbi lezárultával nem ér véget: testünk, elménk óhatatlanul újra át fogja élni a történteket, ha nem teszünk ellene. A következőkben önfejlesztés, traumafeldolgozás céljából szeretnék ajánlani két művet Dr. Edith Eva Eger magyar származású pszichológustól.
A trauma kifejezés definiálása
A kifejezés eredeti tartalma a szomatikus orvosláshoz köthető, külső behatásokra keletkező testi sérülést értettek alatta. Az orvostudomány a mai napig alkalmazza ebben a kontextusban, a traumatológia szó is ebből a jelentésből ered. Szintén e területről vette át a pszichológia és a pszichiátria terminust, viszont definiálása szempontjából olyan heves életeseményt határozott meg, ami a szervezet egészét érinti, feldolgozása az egyén kapacitásán általában túlmutat. Az egyén testi-lelki integritása súlyosan fenyegetett, továbbá a személy az adott szituációban szélsőségesen kiszolgáltatott és kontrollvesztett. Természetesen lehetséges, hogy lélektani traumatizáció is bekövetkezik testi sérülést követően (például autóbaleset vagy természeti katasztrófák elszenvedése után). Juliet Mitchell, híres pszichoanalitikus a következőképpen definiálta a trauma fogalmát:
„A trauma – legyen fizikai vagy pszichikai természetű – valamely védőréteg olyan mérvű sérülése, hogy az már nem kezelhető azokkal a mechanizmusokkal, amelyekkel a fájdalmat és a veszteséget általában kezelni szoktuk. A sérülés annyira súlyos, hogy még ha számítunk is az esemény bekövetkezésére, a hatást akkor sem lehet megjósolni.”
Előfordulása
A trauma a modern élet gyakori jelensége. Az Amerikai Egyesült Államok Veteránügyi Minisztériumának (U.S. Department of Veteran Affairs) PTSD-ért felelős Országos Központja (National Center for PTSD) kutatása alapján az Amerikai Egyesült Államokban tíz férfiből megközelítőleg hat, tíz nőből pedig öt él át efféle eseményt élete során.
A trauma feldolgozása
„Minden Egész eltörött, Minden láng csak részekben lobban.” Ady Endre Kocsi-út az éjszakában című művének sorai hitelesen idézik a traumatizált egyén megrendült világképét, illetve azt, ahogyan az én, a kapcsolatok és a világ egység-élménye szétesik, felbomlik. Hogyan lehet újra egész, ami eltörött?
Az ilyem meghatározó életesemények hosszú távú hatásaival foglalkozó kutatások bizonyítékai szerint az interperszonális, vagyis a másik ember által okozott traumatizációból a legnehezebb a felépülés, hiszen ezeknek az átélése Judith Herman, magyar származású traumaterapeuta megfogalmazása szerint elpusztítja az ember azon hitét, hogy önmaga lehet, miközben másokhoz kapcsolódik.
A feldolgozásnak több útja is van. Abban az esetben, ha feldolgozatlan múltbeli eseményekkel küzd az egyén, idővel elkerülhetetlen lesz a segítségkérés. A kognitív viselkedésterápiától kezdve az ún. EMDR-terápián át a művészetterápiáig sok módszer létezik arra, hogy újra kapcsolódni tudjunk magunkhoz, egésznek érezhessük magunkat. Elengedhetetlen a gyógyuláshoz az, hogy az egyén megtalálja a számára leginkább megfelelő módszert. Mielőtt nekikezd az ember foglalkozni a múlt sebeinek gyógyításával, fontos kiemelni, hogy ez egy „kettő lépés előre, egy hátra”-folyamat, emiatt mindig megértéssel és türelemmel kell fordulnunk önmagunkhoz.
Dr. Edith Eva Eger élete, munkássága
Edith Eva Eger 1927 szeptemberében született Kassán, szülei magyar származású zsidók voltak. Edith fiatalkorában balettozott, gimnasztikázott, valamint a Magyar Olimpiai Csapatnak is tagja volt, amiből a zsidóellenes törvények következményeként eltávolították. 1944 márciusában vezényelték családját a kassai gettóba, ahonnan egy hónap után egy téglagyárba helyezték el őket 12 000 másik zsidóval, az auschwitzi deportálásuk előtt. 1944 májusában vagonírozták a családot az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba, ahol családját – a testvéreit leszámítva – elgázosították. A tábort az amerikai hadsereg szabadította fel 1945 májusában. A felszabadításkor Edith mindössze 32 kilogrammot nyomott, törött volt a háta, valamint tífuszos láza, tüdő- és mellhártyagyulladása miatt is szenvedett. Miután az amerikai hadikórházakban a koncentrációs tábor okozta testi kínjaiból nagyrészt felépült, visszatérhetett Kassára. 1949-ben férjhez ment Éger Bélához, aki a háború alatt partizán volt, majd vele és kislányával költöztek az Egyesült Államokba. Az Edith Evával történteket, elszenvedett traumáit csak hosszú idő elteltével tudta elfogadni és feldolgozni. 1978-ban szerzett diplomát klinikai pszichológus szakon a Texasi Egyetemen, majd La Jolla városában, Kaliforniában kezdett el praktizálni, később a Kaliforniai Egyetemen is óraadó lett. Emellett az amerikai hadseregnél, a haditengerészet tanácsadójaként tűrőképességi tréningeket tart, továbbá segíti a katonákat a poszttraumás stressz leküzdésében. Rendszeresen tart előadásokat az Egyesült Államokban és külföldön is. Az első könyvét, A döntés címmel publikálta 2017-ben, 2020-ban adta ki másodikat, ami Az ajándék címet viseli.
A döntés
Közel felfoghatatlan, hogy hogyan lehet az auschwitzi haláltábor embertelen körülményei után visszazökkenni a mindennapokba, és „normális életet” élni. Edith a művén keresztül mutatja be saját gyógyulásának útját és küzdelmeit, ami hatalmas erőt adhat az olvasónak is. A mű első része elbeszéli az átélt tábori borzalmakat, a második a megszabadulás utáni küzdelmeket írja le. Az alkotásában megosztja a sajátján kívül több páciense történetét is, ami tanulságos lehet bárki számára, hiszen az élettörténetek sokasága miatt vélhetően mindenki találhat olyat, amit magára tud vonatkoztatni, saját élethelyzetével tud azonosítani.
A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunkat segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből.
Edith szavaival élve: „Amikor úgy érezzük, nem vagyunk befolyással a körülményeinkre, és amikor azt hisszük, hogy semmit sem tehetünk szenvedéseink enyhítésére vagy az életkörülményeink javításáért, olyankor leteszünk arról, hogy a saját érdekünkben cselekedjünk, mert azt hisszük, úgysincs értelme. Ugyanez történt a táborokban is, amikor az egykori foglyok kimentek ugyan a kapukon, de csakis azért, hogy utána visszatérjenek a börtönbe, és tétlenül üljenek, nem tudva, mihez kezdjenek a szabadsággal most, hogy végre elérkezett.”
Az ajándék
Ez az alkotás lényeglátó, empatikus, humoros stílusával vezeti rá az olvasót, hogy milyen hasonló problémákkal küzdenek az emberek. A könyv rámutat romboló, kártékony mintáinkra és negatív, bénító gondolatainkra; és ahhoz a célhoz vezeti az olvasót, hogy szabadon élvezhesse életét. Segíti felismerni az egyént, hogy olyan érzelmek, mint a düh, a félelem, a gyász, a szégyen, a hárítás vagy a bűntudat milyen módon tartja fogva lelkünket; egyúttal azt is, hogy hogyan oldozhatjuk fel magunkat a béklyók alól. Idézve a könyv szavait:
„A szabadságot egész életünkben gyakoroljuk – olyan döntés, amit naponta újra meg újra meg kell hoznunk. A szabadsághoz remény is kell. Annak tudatosítása, hogy a szenvedés, bármilyen rettenetes is, átmeneti, és kíváncsiság, hogy felfedezzük, mi történik aztán. A remény teszi lehetővé számunkra, hogy a múlt helyett a jelenben éljünk.”
A könyvek példáján keresztül szerintem réeszmélhetünk, hogy a múltbéli sérelmeink feldolgozása kiemelkedően fontos lehet akárkinek. Ez viszont sokszor túlmutat képességeinken. Szeretném felhívni a figyelmet emiatt az ELTE nyújtotta pszichológusi segítségre, amiket az alábbi linkeken lehet elérni: 1, 2
