Vámpírkultúra a populáris médiában – Lugosi Bélától az Alkonyat-sorozatig

vampire-626369_960_720

Az óra éjfélt üt. Évszázadokon át tartotta magát a legenda, hogy a vámpírok, akikben izzik a pokoli tűz, ilyenkor kelnek fel és indulnak hátborzongató útjukra. Tetteiket a szájhagyomány hagyta a modern korra. Az első leírt vagy megfilmesített vámpírtörténetek még ragaszkodtak is a tradíciókhoz, de az elmúlt években eljutottunk a napfényben csillogó testű vámpírokig is.

Mielőtt belemélyesztenénk fogainkat a témába, tisztáznunk kell, kik is azok a vámpírok. Felszínesen megközelítve arra juthatunk, hogy a vámpírok olyan emberszerű lények, akik a szúnyogokkal és a vérellátó szolgálatokkal karöltve oligopolisztikus módon osztják fel a vér piacát, a versenykorlátozó megállapodásokat teljes mértékben zárójelbe téve. Az említettekben közös, hogy a vér a mindenük, viszont van egy jelentős különbség: csak a vámpírok csapolnak le több liter vért egy emberből, ezzel halált okozva. Gyakran társítanak a vérplazma fogyasztásához való gusztuson túl különleges képességeket is a vámpírokhoz: repülés, emberfeletti erő, alakváltás, örök élet vagy hipnotizálás. Az ok, amiért a vámpírok életpályamodellje kevésbé vonzó nagyobb tömegek számára az az, hogy valamennyi legenda szerint a napfényben rövid úton ropogósra sülnek, ezért csak éjszaka mozoghatnak.

Az emberiség történetében mindig is jelen voltak a misztikus lények: farkasemberek, boszorkányok, trollok, szellemek és természetesen a vámpírok is. A korai, fejletlen orvostudomány helyett a vámpírokkal próbáltak megmagyarázni különböző, akkoriban kérdéses tényeket, ráadásul már akkor is jól lehetett velük ijesztgetni a tábortűz körül. Az első kapcsolódó irodalmi mű 1819-ből származik, John William Polidori tollából, A vámpír címmel. Sokkal híresebb lett azonban Bram Stoker horrorja, az 1897-es Drakula, amit csak nagyon kevesen nem ismernek legalább címről. Főszereplője Drakula gróf, akit részben valós személyről, Vlad Țepeș havasalföldi vajdáról mintáztak. Mozgóképek tekintetében úttörő volt egy 1922-es német némafilm, a Nosferatu, aminek a főhőse megegyezik egy 1931-es amerikai horrorfilm címadó főszereplőjével is: Drakula. Utóbbiban egy magyar emigráns, bizonyos Lugosi Béla játszotta a Kárpátok vérszívó grófját.

A klasszikus vámpírfilmekben vagy az azokhoz visszanyúló, azokra reflektáló alkotásokban közös, hogy a saját vámpírjaiknak erős erdélyi kötődést adnak, akár magyar név által, akár helyszínként használva Erdélyt.

A vámpírkultusz a populáris médiában az 1990-2015 közötti időszakban érte el a csúcsát mind könyvek, mind filmek tekintetében. Rengeteg író és filmstúdió megérezte a vérszagot, ami a levegőben terjengett, és fordista tömegtermelési módszerekkel kezdték meg a különböző, változatos színvonalú művek létrehozását. A megvásárolható, vámpírokhoz kapcsolódó termékek köre nem szűkül(t) le csak a fentiekre: a jelmezektől a zenén át, érintve a színházakat is, egészen a számítógépes játékokig majdnem minden formában hozzá lehet jutni a vérszívókhoz. Könyvekből, amelyek feldolgozzák vagy eszközül használják a vérszipolyozókat, majdnem több van, mint vámpírból a köpenyboltban.

vampire-warning-sign

Adja magát a kérdés, hogy mitől olyan népszerűek a vámpírok. A válasz valószínűleg a titokzatosságukban keresendő. Adott egy ember, aki mégsem ember, hanem kicsit több; aki élő, de egyszerre halott is.  Ránézésre a fizikumuk egy kólásüveg kinyitására sem predesztinálja őket, ennek ellenére misztikus erővel rendelkeznek. Életről és halálról is hatalmukban áll dönteni, választásuk alapján pedig az örök élettel megajándékozhatják azt, akit erre érdemesnek gondolnak. Miután az emberekben természetszerűleg megvan az a vágy, hogy ne öregedjenek meg túl gyorsan, fiatalok maradhassanak vagy legalább sokáig élhessenek, rögtön érthetővé válik az, hogy miért vonzó egy olyan entitás, aki örökké él. (Persze utóbbi érdekében a vámpírnak érdemes elkerülnie a Makó környékén lévő hagymaültetvényeket, de biztos közöttük is akadhatnak Darwin-díjasok.)

Külön kasztot képeznek a témában a romantikus vámpírfilmek. Talán kijelenthető, hogy az utóbbi évtizedekben ezek voltak azok az alkotások, amik dominálták a piacot, és ha valaki kiejtette azt a szót a száján, hogy „vámpír”, akkor inkább asszociáltak már az emberek a napfénytől csillogó testű Edward Cullenre, mintsem Lugosi Bélára. A műfaj célközönségét többnyire a nők jelentik (tinédzserkortól kezdve), ennek megfelelően ezekben a filmekben is úgy vannak kiválasztva a főszereplők, hogy a vámpírságuk csupán eszköz, egy álca, és a felszín alatt a romantika legyen a lényegi elem. A főszereplő még fel sem nyitotta először a koporsó fedelét, de már megvan benne az izgalmas vonzerő, innentől a történet sem lesz feltétlenül „vérszegény”. A titokzatos, előnyös külsejű vámpír, aki egyszerre közveszélyes is, a szexualitással és az erotikával letagadhatatlanul kéz a kézben jár.

IMG_1129

A romantikán túl mindenképp említést érdemelnek azok a filmek, amik humor forrásaként tekintenek a vámpírokra, és kicsit kikacsintanak a vámpíruniverzumból. Gondolhatunk a Hétköznapi vámpírok című alkotásra, ahol a modern korban élő új-zélandi vámpírok életébe nyerhetünk betekintést egy áldokumentarista film tekintetében vagy az Éjsötét árnyékra. Előbbi filmnek mostanában készült egy spin-off sorozata is, ami szintén a mindennapi életét mutatja be négy vámpírnak, akik New Yorkban élnek (nem toronyházban, így a „Vampire State Building” szóviccben rejlő lehetőséget nem aknázhatták ki az alkotók).

Záró gondolatként tegyük azt, amiért egy vámpír csigavért iszik: lassuljunk le, élvezzük egy kicsit azt az időt, amit kényszerűen szabadon tudunk eltölteni, és nézzünk meg egy izgalmas, jó filmet, tele tehetséges színészekkel és lebilincselő történettel. Vagy az Alkonyatot.

Források: 1, 2, 3


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



                           

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Haragh Péter Balázs

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.