Mielőtt elkezdődött volna az első szemeszterem itt, a jogi Karon, igyekeztem feltérképezni, mi várhat rám az elkövetkezendő legalább öt évben. Szétnéztem az ÁJK Memes Facebook-oldalon is, ahol a képeket végiglapozva meglepődtem egy kicsit.
Végzős gimnazistaként az egyetemi világra egyfajta földi paradicsomként tekintettem. Azt fogom tanulni, ami igazán érdekel, magamnak állítom össze az órarendem, nem kötelező bejárni, nincs házi feladat, csak a zárthelyikre kell esetleg készülni év közben stb. Nem is értettem, miért vannak ilyen rossz véleménnyel a hallgatók az intézményről.
Első negatív érzést, bosszúságot kiváltó élményként a tárgyfelvételt érdemes kiemelni. Vérre menő harcok zajlanak egy-egy népszerű tanár órájáért, egy nembejárós faktért vagy egy könnyen abszolválható différt. A rangsorolásos felvétel okozhat kellemetlen meglepetéseket, főleg ha a lezárás előtt nem sokkal szervezik át az időpontokat. Az „aki kapja, marja” jellegű versenyjelentkezés iránt sem rajonganak a diákok, bár ehhez kétségtelenül hozzájárul az elektronikus tanulmányi rendszer stabilnak nem mondható működése.
A hallgatók év közbeni hangulatának alakulásában jelentős szerepet játszanak az oktatók. Sokkal szívesebben járok be olyan órára, ahol a tanáron azt látom, hogy élvezi és érti, amit épp csinál, és tesz azért, hogy lehetőség szerint mindenki megértse, elsajátítsa az anyagot. Értelemszerűen kevéssé lesz látogatott az az óra, amit az előadó jobban un, mint a diákok, ő is csak túl akar lenni az egészen, elmotyogja, ami elő van írva, aztán a többi nem érdekli, nem az ő dolga.
Azt viszont hasznosnak és korrektnek tartom, hogy nincs katalógus az előadásokon. Így valóban csak olyanok fognak részt venni, akiknek ez valamiért az érdekük, például úgy könnyebben boldogulnak a tananyaggal, vagy félnek attól, hogy elhangzik valami olyan információ, ami nincs benne a tankönyvben.
Baráti, ismerősi körben hallom, hogy más egyetemeken kötelező az előadások látogatása. Így ugyan elérik, hogy megteljenek a széksorok, de kérdés, hogy mennyien vannak ott lélekben is, és ez mennyire előnyös az oktató vagy azon diákok számára, akik oda akarnak figyelni, nem csak azért mentek be, mert muszáj.
A félévet a vizsgaidőszak zárja le és koronázza meg. Előtte van azonban a vizsgajelentkezés, ami még nagyobb stresszel jár, mint a tantárgyfelvétel. Elsősként remegő gyomorral ültem a gép előtt a kezdést három órával megelőzően, és azon idegeskedtem, hogy vajon beférek-e római jogra a jó időpontra, vagy borul minden, mert a tanulmányi rendszer 17:59:59-kor adja épp meg magát… Nem kellett fél óra sem, hogy bosszús kommenteket lehessen olvasni a Facebook-csoportokban.
Tapasztalataim szerint maga a vizsgáztatás nagyon szubjektív, ott aztán tényleg sok múlik azon, hogy milyen napja van a hallgatónak és a tanárnak. A vizsgázási rendszerekben csak a változtatások állandóak, mivel a tanszékek jó része azért törekszik minél egyenlőbb, igazságosabb módszert bevezetni, és többnyire az értékelés során figyelembe veszik a tantárgy fontosságát.
Apróbb súlyú dolgok, de szerintem tevékenyen hozzájárulnak az egyetemmel kapcsolatos érzésekhez a következők: a harmadik vizsgafelvételért vagy az utóvizsgáért járó extra büntetés annak összegétől függetlenül (nem elég, hogy kétszer megbuktam, még fizessek is), de ide tartozik az időnkét elmaradó tájékoztatás például arról, hogy valamilyen tárgy mégse indul, vagy hogy fizikailag nincs elég hely mindenkinek a két évfolyam számára összevontan megtartott előadásokon… Megemlítendő még, hogy egy elhúzódó téli vizsgaidőszak után mindössze egy hét jut a regenerálódásra, utána kezdődik minden elölről.
Ahogy telnek-múlnak a szemeszterek, úgy kezdem egyre jobban megérteni és átérezni a bevezetőben említett mémeket és az alattuk lévő kommenteket.
Szerző: Anonim
