Festői szerelmek – Egy kis titkos bizalmaskodás a festészet könnyedebb megértéséért

nyary-krisztan-festoi-szerelmek01-head

A laikus számára egy művészeti alkotás úgy válik befogadhatóbbá és értelmezhetőbbé, minél jobban ismeri a történetét. A keletkezés körülményei, az éra jellegzetességei, a művész személyisége mind-mind olyan tényező, amelyeket művészettörténet-, azaz rajzórán megtanulhattunk. Ennél sokkalta furfangosabb megközelítésnek tartom, ha az ábrázolt múzsa szemszögéből vágunk bele egy mű tanulmányozásába. Miért rá esett a választás, egyáltalán ki is volt ő?

Három remekbeszabott magyar alkotáson keresztül szeretném megmutatni az olvasónak ezt a művészetélvezeti technikát. Remélem, néhányak hasznára fog válni, és kellemetlen értetlenkedésben eltöltött, hosszú perceket spórolok meg a számukra – vagy épp ellenkezőleg.

A lilaruhás nő

szinyei

Probstner Zsófiát nővérén keresztül ismerte meg Szinyei Merse Pál. Az idősebbik testvér Szinyei Majális című képéhez állt modellt. A találkákra Máriát, kinek házassága miatt a Probstner lányokra ferde szemmel nézett az arisztokrácia – férje, a különc festő Gundelfinger Münchenben élt együtt két gyámleányával, akik közül az idősebbiket feleségül vette –, húga is elkísérte, és mire elkészült a Majális, a szerelem is szárba szökkent.

A lilaruhás nő megfestésekor Zsófia várandósan ült modellt férjének, később ezzel magyarázta az arcán megjelenő szenvedő kifejezést, a ruha ugyanis rettentően szűk volt, a gyermek pedig gyorsabban fejlődött, mint ahogy a kép készült. A kép csupa fanyalgó kritikát kapott a sötét tónusok és műtermi árnyékok miatt. Mára azonban elnyerte méltó helyét a művészettörténetben, a magyar Mona Lisaként a legtöbb hazai reprodukcióval rendelkező festmény.

Szinyei és Zsófia később elváltak, ám évente egy alkalommal találkoztak, és pár órán át illedelmesen diskuráltak, majd egy újabb esztendőig nem érdeklődtek a másik iránt. A nő 101 éves korában az idős színészek otthonában halt meg. Élete végéig fogadta a hazai és külföldi műértő vendégeket, kik többek között arra voltak kíváncsiak, ki is a híres fekvő akt, a Pacsirta nőalakja. „Az is én voltam, lelkem” – mondta a fáma szerint az idős asszony.

Juliska

egry

Egry József 1916-ban tüdőgyulladással került a badacsonyi ideiglenes kórházba. Itt ismerte meg Pauler Juliskát, aki egy magas rangú katonatiszt felesége volt ekkor. Hogy pontosan mi történt, azt a mai napig nem tudjuk. Lényeg, hogy az ezredesné elvált, a családja kiközösítette, és ’18 nyarán már új férj feszített az oldalán. A jószándékú barátok óva intették mondván, két ennyire különböző ember nem maradhat együtt sokáig. Az aggály meglehetősen megalapozottnak tűnt. Egry iskolázatlan, zárkózott, néha kellemetlen figura volt, Juliska pedig mindezek ellentéte, a dualizmus elitjéből származott, művelt és társaságot kedvelő asszony volt. A férfi később nyíltan beszélt arról, hogy eleinte nem is gondolt házasságra, nem hitt benne, hogy a fellángolásból valódi, boldog kapcsolat lehet. Juliska azonban egy percig sem kételkedett szerelmükben, minden különbözőség ellenére kitartott az egykoron – és talán lélekben a későbbiekben is – nincstelen közlegény mellett. Rendkívüli kapcsolatuk bizonyítékául álljon ez a beszélgetés, amely Egry betegségének kiújulása után, halála előtt kevéssel zajlott:

Juliska így emlékezett vissza: „Amikor a homlokát megcsókoltam, hideg, áttetsző szemének ellentéteként az érzelmes értelem hangján megkérdezte: – (…) Hát nem fél a haláltól?… Nem fél a tbc-től?… – Nem!… Harminc éven át nem féltem tőle, Jóska.”

Csellózó nő

berény1

Breuer Etelka csellóművész Berény Róbert második felesége volt, az 1928-ban készült Csellózó nő című festmény modellje. A képen szinte ölelkezik a csellóval a muzsikálásban elmélyülő, piros ruhás nő, aki a valóságban ekkor már jó ideje nem szólaltatta meg hangszerét. Tudniillik, a két művész élete e téren is összefonódott. A férfi, miután elvált első feleségétől, nem nyúlt ecsethez, felhagyott a festészettel. Eta ezzel szemben megismerkedésük után, máról-holnapra hagyta abba örökre a zenélést, csak Róbertnek élt. (Egyesek szerint nemes egyszerűséggel lusta volt, de a romantika kedvéért maradjunk az első változatnál.)

Berény 1937-ben festette meg a Csellózó nő második változatát. A nő ezen már nem játszik, csupán magához öleli elnémult hangszerét.

Eta mégsem ezzel a képpel tette világhírűvé a férjét. Berény későbbi képe, az Alvő nő fekete vázával évekkel később díszletként kelt el Amerikában mindössze pár száz dollárért. Szomorkodhatnánk, de ne tegyük! A Jóistennek is van humora, hiszen 2008 karácsonyán Berény monográfusa kislányával a Stuart Little kisegér című filmet nézve fedezte fel az alvó Etát egy amerikai kandalló fölött. A fordulatos történet bejárta a világsajtót, és újra reflektorfénybe helyezte Berény művészetét.

berény2

Az írás megírásában Nyáry Krisztián Festői szerelmek című művét hívtam segítségül. A könyvet azoknak ajánlom, akik egy kis kulturális feltöltődésre vágynak szappanopera hangulattal megfűszerezve.

 Borítóképünkön a már említett kiadvány borítójának részlete látható.

http://cultura.hu/wp-content/uploads/2016/10/nyary-krisztan-festoi-szerelmek01-head.jpg

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Szabó Lilla

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.