Látogatás a fiatalkorúak börtönében

chainlink-690503_1920

Nemrég egy nevelőtiszt barátomnak köszönhetően bepillantást nyerhettem az EMMI által fenntartott rákospalotai leánynevelő intézet, más néven a fiatalkorúak börtönének életébe. Ennek a látogatásnak, az ott töltött hosszú óráknak az élményét és a személyes tapasztalataimat szeretném megosztani veletek.

Még javában tél volt. Óriási hó, csontig ható hideg mardosta az ember minden végtagját. Este hat óra volt, ekkorra vártak az intézetbe. Mikor megláttam az épület vaskos falait, a NATO kompatibilis drótot, a hatalmas vaskaput, az járt a fejemben, hogyan bírhatja ki ezen intézmény falain belül egy tizenkét éves gyermek.

Bejutva az intézetbe a nevelőtiszt barátom várt, aki készségesen és odaadással, hatalmas izgalommal vezetett körbe. Megmutatta, hol van a speciális szükségletű gyermekek barakkja, hol van a javítóintézeti részleg, majd bevitt a saját őrhelyére, az előzetes letartóztatottak részlegére, ahol a lányával közösen tartják fenn a rendet.

Az előzetes letartóztatottak részlegébe belépve nem hittem a szememnek: mintha nem is fogvatartottak között lettem volna, hanem pusztán egy gyermekotthonban. Képzeletemet felülmúló fantáziával dekorálták és tették otthonossá ezt a helyet, hogy a fogvatartottak (akik azért mégiscsak gyermekek, és ettől a ténytől nem lehet elvonatoztatni) körülményei, az emberi bánásmódhoz való joga, és talán,

ami a legfontosabb, a gyermeki szellem, a gyermeki lélek világa ne sérüljön még ennél is jobban, ne okozzon nagyobb traumát a bezártság légköre.

A szobák ki-becsukhatók, szabadon elhagyhatók, a korábban éjszakánként funkcionáló zárkalezáró-szekrény, amivel bezárták a gyermekeket, szépen ki van matricázva, az ember meg sem mondaná hajdani funkcióját. Sőt egy héten egyszer együtt főzik meg a lányok azt, amit enni szeretnének, ezzel is a közösségi szellemet, a családias légkört visszahozva, vagy inkább előhozva, hiszen sokaknak ilyenben még sosem volt része.

02

Szigorú rend van. A gyerekek megszabott beosztás szerint élnek. Az ítélethozatalig itt töltik minden idejüket, de közben kint lehetnek a szabadban (a törvényi kötelező minimumot túllépő szabadidőt is biztosítva számukra), iskolába járnak, pszichológus, orvos áll a rendelkezésükre, pontrendszer alapján jutalmakat kapnak. Egyszóval az intézmény mindent megtesz annak érdekében, hogy a büntetés-végrehajtási intézet ne a rendszer represszív, megtorló jellegét erősítse, hanem a reintegrációs törekvéseknek megfelelően próbáljon embert faragni ezekből a gyermekekből.

Ebben az intézetben töltötte előzetes letartóztatásának idejét többek között az ún. „kotyogós gyilkos”, aki egy kávéfőzővel ütötte le anyját, és oltotta ki életét, valamint az a tizennégy éves lány is, aki kilencvenhat késszúrással gyilkolta meg az édesanyját.

Látogatásom alkalmával beszélgetni is lehetőségem nyílt a fogvatartottakkal. Az ártatlanság vélelmének megfelelően az ítélet jogerőre emelkedéséig természetesen élt bennem a jóhiszeműség, azonban azt látni kell, hogy

a bent lévők jelentős része a bűncselekmény elkövetését ha a bíróságnak nem is, de saját magának beismeri.

A több órás beszélgetés alapján és a nevelőtisztek elmondása szerint az elkövetők jelentős része nem érzi át tettének súlyát: bár rendelkeznek belátási képességgel, azonban azt mégsem értik, hogy tettük milyen konzekvenciákat von maga után. Nagyon nagy problémát jelent a mélyszegénység, a szülői hanyagság, a drog, az alkohol és a cigaretta. Ottlétem alatt is többen szenvedtek elvonási tünetektől.

A büntetés-végrehajtási intézet berkein belül mindent megtesznek azért, hogy ezek a gyermekek orvosi ellátáshoz, illetve megfelelő oktatáshoz jussanak, és egyéb, életminőséget javító programokban is részt vehetnek. Az idő pedig szorít: ha ezek a gyermekek kikerülnek az utcára, nagy valószínűséggel visszaesnek abba a szakadékba, ahonnan jöttek. A megélhetési bűnözés, a nincstelenség, a drog, az alkohol és az iskolázatlanság óriási problémát jelent, és a letartóztatottak száma egyre csak nő. A nevelőtisztek szerint szerencsére azért akadnak kirívó esetek és jó példák, amelyek rávilágítanak: mindig van kiút, csak igazán akarni kell.

Annyit bizonyosan elmondhatok:

ha van szociális háló Magyarországon, akkor a gyermekek részére ez az első és utolsó állomása is egyben.

Ha innen továbbzuhannak, akkor vagy börtönbe kerülnek, vagy a drog, az alkohol és az erőszak áldozatává válnak. Azonban az intézmény mindent megtesz – sok esetben az intézményvezető vagy a nevelőtisztek saját keretéből kigazdálkodva –, hogy ezek a lányok, ha elhagyják az intézmény falait, kiegyensúlyozott, teljes életet élhessenek, és visszailleszkedhessenek a társadalomba.


szerző: Körmendi István (ELTE ÁJK harmadéves jog- és elsőéves politológus hallgató)

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

admin

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.