A történelem a nagy események mellett rengeteg érdekességgel tud szolgálni. Én most az 1789-es francia forradalomhoz kapcsolható történeteket hoztam el nektek. A rendelkezésre álló források száma végtelen: találunk közöttük nevetséges, különleges, hihetetlen, hátborzongató, sőt, még úttörő jelentőséggel bíró történéseket is.
Gimnáziumi éveink során mindannyian tanultunk az 1789-es nagy francia forradalomról. Az olyan személyek, mint XVI. Lajos, Marie-Antoinette, Danton, Robespierre, Marat, Saint-Just, La Fayette, Bonaparte és még a többi, e korszakhoz kötődő történelmi személyiség neve ismerősen cseng.
Szintén feledhetetlen a forradalom nagy jelmondata: „Szabadság, Egyenlőség és Testvériség!”. A gimnáziumi történelmi tankönyvek általában meg is állnak a triász említésénél, kihagyva a jelmondat utolsó részének fordítását. Érdekesnek találom, hogy a tankönyvekben az alábbi kép vagy ehhez hasonló szerepel, amelyen olvasható a jelmondat vége. Ugyanakkor a képleírásban nem kapjuk meg a teljes fordítást. Amit láthatunk a képen: „Unité, Indivisibilité de la Rébuplique Liberté, Égalité, Fraternité ou la mort!”. Lefordítva:
„A Köztársaság Egysége, Oszthatatlansága Szabadság, Egyenlőség, Testvériség vagy a halál!”
Ezt a jelmondatot a forradalmárok akként értelmezték, hogy inkább a halált választanák, sem hogy eme három értéket magában foglaló mottó nélkül éljenek tovább. A kezdeti mészárlást túlélő nemesség válaszút elé kényszerült abban a tekintetben, hogy képviselői megtagadják önmagukat és beolvadnak a forradalmi eszméket valló társadalomba vagy az emigrációt választják, ezáltal elkerülve, hogy Madame Guillotine alatt végezzék.
1. Már mind hallottunk a Labdaházi esküről, de vajon miért választottak a Nemzetgyűlés tagjai június 20-i gyűlésük helyszínéül egy labdatermet?
1789. június 20-án a harmadik rend küldöttjei újabb tanácskozásra érkeztek a Menus Plaisirs-palotába, ahol 1789 tavasza óta ülésezett a XVI. Lajos által összehívott országgyűlés. A palota országgyűlési üléstermének ajtaját zárva találták. Máig vitatatott kérdés, hogy mindez tudatos döntés vagy véletlen műve volt-e XVI. Lajos oldaláról nézve. A szándékos cselekedet mellett érvelők azt hangoztatják, hogy e mögött a harmadik rend reformok ügyében tartott ülésezésének megakadályozása állt. A véletlen egybeesést előnyben részesítők tábora szerint a termet éppen tatarozták, ami elve alkalmatlanná tette bármilyen ülés megtartására. Ez okból kifolyólag siettek felkészíteni az üléstermet a pár napon belüli újabb, előzetesen megbeszélt gyűlésre. Melyik volt a valódi ok már soha nem tudjuk meg.
A Nemzetgyűlés tagjai korántsem örültek, hogy „koppantak” az ajtón. Ugyanis ők ezt a Király ellenséges szándékaként értelmezték. Végül arra a döntésre jutottak, hogy mindenképpen megtartják az ülést. Nagyon hosszú idő óta ez volt az első nyílt ellenszegülése a harmadik rendnek királya ellen. Bailly korelnök javaslatára egy olyan hely felkutatására indultak, amely alkalmas a Nemzetgyűlés tagjainak befogadására. Első állomásuk a közeli Récollets monostor volt. A monostort vezető apát megtagadta, hogy a templomot a Nemzetgyűlés ülésteremnek használja.
Az egyedüli, a célnak megfelelő nagyságú és nyitva álló hely a Saint-François és a Vieux-Versailles utak találkozásánál lévő labdaház volt.
A terem, ahol az udvar tagjai a tenisz korai elődjének tekintett játékot játszották, ma is megtekinthető Versailles-ban.
Így vált az egyszerű labdaház a francia forradalom kirobbanásához vezető egyik fontos esemény tanújává. A labdaházi eskün jelenlévő küldöttek megfogadták, hogy addig nem oszlatják fel gyűlésüket, míg alkotmányt nem hoznak Franciaország számára.
2. Bastille elfoglalása a forradalom jelképévé vállt. De vajon ismered-e az alábbi tényeket a híres börtönről?
V. Károly francia király 1370-ben tetette le a Bastille első alapkövét. Az építmény a korai Párizs védelmére rendezkedett be. XI. Lajos francia király használja előszőr börtönként 1475-ben Luxembourgi Lajos fogva tartására. Ahogy teltek az évek, több, mint 12.000 rab fordult meg a király hivatalos börtöneként számontartott Bastille falai között.
Több híres személyt is „lakói” között tudhatott a Bastille. Nicolas Fouquet XIV. Lajos pénzügyminisztereként sikeresen húzta ki az államcsődből uralkodóját. Ugyanakkor igen jelentős befolyásra tett szert, ezért hamar le is csukatta őt XIV. Lajos. A börtön nyilvántartása szerint 1698-tól 1703-ban bekövetkezett haláláig a Bastille-ban raboskodott egy vasálarcot viselő férfi. A vasálarcos története megihlette Alexandre Dumas-t a Bragelonne Vicomte-ban. Sőt 1998-ban „A vasálarcos” címen készült is egy film a lakó fiktív személyazonosságáról. A 22 éves Voltaire szintén raboskodott a börtön falai között egy pár napig, ugyanis verseivel megbotránkoztatta I. Orélans-i Fülöpöt, aki XV. Lajos kiskorúsága alatt régensként kormányozta Franciaországot, viselve „A Régens” becenevet. 1789 július 14-én már csak 7 rabja volt a börtönnek, köztük a leghíresebb Marquis de Sade. Számtalan erotikus műve a mai napig ismert, sőt, a szadizmus szó eredete az ő nevéből származik.
1789. július 14-én forradalmárok foglalják el a Bastille-t. Na de mi lett a börtönnel?
Már a Bastille elfoglalásának másnapján, július 15-én egy fiatal mérnök, Pierre-François Palloy 800 munkás segítségével nekilátott, hogy kőről kőre lebontsák a Bastille-t.
A munka egészen 1806-ig tartott, bár a börtön épületének jó részét már 1790-re „eltüntették”. A Bastille-ból nyert kőtömbökön – ha Párizs lakosainak és látogatóinak úgy tartja kedve – végigsétálhatnak rajtuk, ugyanis a Szajnán átívelő Concorde híd ezekből a kövekből épült. A hídépítkezés után megmaradt elemekből pedig mementókat alkottak, belevésve a forradalmárok által ostromlott Bastille képét.
3. Bonaparte Napóleon és 1792. augusztus 10.
A 23 éves, már kapitányi rangban szolgáló Napóleon a legjobb időben érkezett Párizsba, a tekintetben, hogy saját szemeivel láthassa a francia történelem egyik nagy fordulópontját jelentő eseményt. 1792. június 20-án tanúja lehetett annak, hogy a megijedt király miként „barátkozik” a palotájába nyomult tüntetőkkel. Ekkor hangzik el a híres mondat:
„Hogyan engedhette be ezt a söpredéket?!” – fakadt ki a király ellen. „Elég lett volna 400– 500 embert elsöpörtetnie az ágyúkkal, a többi megfutott volna.”
Eme kijelentés már új vonást jelez Napóleon portréján. Továbbra is híve a kiváltságok rendszerét felszámoló forradalomnak, de ösztönösen is a hatalom és a rend szemszögéből nézi az eseményeket. A felkelt nép az ő szemében csőcselék, amelyet fegyverrel kell kordában tartani. Vagy ahogy ő maga írta egy értekezésében:
„Az érzelmet az értelemnek kell kormányoznia; aki csak az érzést keresi, az az őrjöngést fogja megtalálni.”
Ez már a „szabályozott” forradalom eszméjének első gondolati csírája. 1792. augusztus 10-ével, a Tuileriák ostroma tovább erősíti benne ezt a gondolatot. Nem sajnálja az ostrom alá vett Tuileriákból letartóztatott királyt, sőt, megveti, ugyanakkor az „arcátlan” felkelőkkel szemben sem mutat rokonszenvet. Lélekben ekkor már egy harmadik megoldás híve, anélkül, hogy ennek igazában tudatában lehetne. De egyelőre ekkor még nem is kell az állam kormányzásával törődnie, csak a katonai ranglétrán hihetetlen gyorsasággal felívelő karrierjével kell foglalkoznia.
4. XVI. Lajost és Marie-Antoinette-t elfogják szökési kísérletük közben. No de ismered-e a legendát, hogyan sikerül a forradalmároknak elfogniuk a királyi párt?
Az álruhát öltő királyi család 1791. június 20-án éjjel szállt be a hintóba, s hagyta el a Tuileriák palotáját, hogy északkelet felé induljon, a számukra biztonságos Montmédy erőd felé. A palotai őrségen gyorsan átjutottak, mert őreik éppen egyik társuk esküvőjének őrömére ünnepeltek. A hangoskodó és már jócskán ittas őrök észre se vették a menekülő családot. Az éjszakai őrséget váltók vették észre reggel hétkor, hogy a királyi család kámforrá vált.
XVI. Lajos cellájában megtalálták a 16 oldalas, kézzel írt „politikai testamentumát”, ebben a király nem utasította el sem az egyenlőséget, sem a rendek eltörlését.
Nem is csoda, hogy a király későbbi halálos ítéletét meghozó személyek nem akarták a testamentum tartalmát a nép elé tárni. Reggel nyolc órára már szinte egész Párizs tudott a király szökéséről.
A menekülés kudarcba fulladt. Alig ötven kilométerre a céljuktól, június 22-én őrizetbe vették a királyi családot és bezárták őket a Tuileriák palotájába. Miért bukott el a menekülés? A legenda úgy szól, hogy az utazás alatt XVI. Lajos sokszor kitekintgetett a lovaskocsiból és egy ilyen alkalom során egy Jean-Baptiste Drouet nevezetű postamester felismerte a királyt, méghozzá az egész országban forgalmazott pénzérmének köszönhetően, amin rajta volt XVI. Lajos portréja.
5. A guillotine-ról mindenki hallott, de jöjjön egy pár kevésbé ismert érdekesség róla.
Dr. Guillotin 1789-ben a Nemzetgyűlés elé állva egy olyan masináról prezentál, ami „szempillantás alatt leugrasztja a fejet a nyakról.” Valójában a guillotine-t nem a francia forradalom és „feltalálója” Joseph-Ignace Guillotin orvosdoktor hozta létre. A jó doktor maga is kettő – már régóta halált osztó – masinától kapta az ihletet. A középkori Olaszországból ismert „mannaiai” egyfajta bárd, amely két függőleges faoszlop közötti résben csúszik le az elítélt nemes nyakára. Ez a kivégzési mód „lehetőségként” csak a nemesek számára állt nyitva. A másik inspirációt adó eszköz a Skóciából származó, már 1565 óta nyakakat vágó „maiden” elnevezést kapó nyaktiló volt. A Grande Terreur (1793-1794) alatt több mint 17.000 ember halt guillotine általi halált, köztük a terror vezetője Robespierre is.
A guillotine számos becenevet kapott, mint Madame Guillotine, Nemzeti Borotva és Fekete Özvegy.
A Nemzet Borotvája nagyon sokáig űzhette mesterségét. 1939. június 17-ének reggelén a versailles-i Szent Péter-börtön terén, a guillotine alatt a német születésű bűnöző, Eugen Weidmann várta halálát, a bámészkodó tömeg szeme láttára. Madame Guillotine lesújtott. A tömeg ahelyett, hogy elborzadt volna zsebkendőivel, felitatta Weidmann vérét, hogy emlékként megőrizze az eseményről. Ez volt a Nemzet Borotvájának utolsó nyilvános kivégzése, mivel a tömeg viselkedésén jogosan felháborodott Albert Lebrun köztársasági elnök azonnal betiltotta a nyilvános kivégzéseket. Az utolsó nem nyilvános, de Madame Guillotine általi halálra 1977. szeptember 10-én került sor (Hamida Djandoubi). A halálbüntetés eltörlésére egészen 1981. október 9-ig kellett várni Franciaországban.
6. Mindenki tudja, hogy XVI. Lajost kirakatpere során guillotine általi halára ítélték, ugyanakkor kevesen tudják, hogy az ítéletet hozók között ott volt egyik rokona is.
Ez a rokon nem más volt, mint unokatestvére Orléans-i Lajos Fülöp („A Régens” unokája). A később Philippe d’Égalité (Egyenlőség Fülöpje) néven elhíresült a forradalmat tényleg a kezdeteitől támogató főnemes, ott volt azok között, akik igennel szavaztak XVI. Lajos guillotine általi kivégzésére.
7. Marseillaise-t inkább Strasbourgeoise-nak kellene hívni.
1792 április 24-t írunk, küszöbön áll az első koalíciós háború kezdete. Frédéric de Dietrich, Strasbourg polgármestere felkéri Claude Joseph Rouget de Lisle-t, hogy írjon egy lelkesítő katonai indulót a Rajnánál állomásozó és a koalíciós seregekre váró francia hadseregnek. Ez a dal „Chant de guerre pour l’armée du Rhin” (Csatainduló a Rajnai hadseregnek). Az induló hamar nagy népszerűségnek örvendett Strasbourgban, így hamar másolni is kezdték a kottát és a szöveget. Hamarosan egy Montpellier-i sorozó tiszt már vígan zengi a dallamot a Marseilles-i önkénteseknek, nem sok idő múlva pedig az újonnan besorozott önkéntesek immár az új indulót énekelve érkeztek meg Párizsba.
A dalt a főváros népe hamar elnevezi Marseillaise-nek, amely 1795-re már Franciaország nemzeti énekévé válik.
A császári Franciaország idején az ének feledésbe merül, mivel Napóleon jobban kedvelte a „La Victoire en chantant” (Győzelem énekelve) katonai indulóját, amit meg is választ a nemzet énekévé uralkodása alatt. XVIII. Lajos uralkodásának éveiben tiltólistára kerül a Marseillaise, majd a Júliusi monarchia alatt visszajön, azonban III. Napóleon uralkodása alatt ismét feledésbe merül. Egészen 1879-ig kellett várni ahhoz, hogy visszatérjen a köztudatba, majd a III. Köztársaság az ország hivatalos himnuszává tegye. 1974-ben Valéry Giscard d’Estaing elnök a dallamot a méltóságteljes himnuszi műfajhoz képest túl gyorsnak találja. Ezért egy kicsit lelassíttatja a dallamot, anélkül, hogy az eredeti szöveghez nyúlna. Ennélfogva a ma ismert Marseillaise egy lassabb ütemű dallam, összehasonlítva azzal, amire az I. Köztársaság katonái vonultak.
8. A nyelvi terror
Az említett 1793-1794 között zajló fizikai terror mellett a nyelvi terror mellett sem lehet elmenni. A tegeződés az Ancien Régime éveiben nagy tiszteletlenségnek számított. Így nem is csoda, hogy az Ancien Régime-től teljesen elszakadni vágyó köztársasági Franciaország a társas interakciók terén 1793 novemberétől a tegező formát írta elő, méghozzá kötelező érvénnyel. Robespierre a tegeződésen keresztül szerette volna közvetíteni az egyetemes testvériséget a polgárok között. A rendelet megszegőit amellett, hogy fel lehetett jelenteni, eleinte súlyos pénzbüntetéssel büntette, majd a terror csúcspontján akár a Fekete Özvegy alatt is végezhette az illető. A kötelezően előírt tegeződés Robespierre bukásával eltűnt.
A „Madame” és „Monsieur” megszólítások helyett a „Polgártárs” és „Polgártársnő” titulust lehetett kizárólag használni.
Szintén Robespierre alatt született egy olyan rendelet, ami az ő bukását is túlélve egy darabig városok számára is új neveket kölcsönzött. Ilyen volt például Versailles új neveként a Szabadság Bölcsője (Berceau de la Liberté).
9. Mindenki hallott már egyszer a francia forradalmi naptárról, de vajon elmondható ugyanez a forradalmi időszámításról?
A francia forradalmi naptár 1793. november 24-től 1805. szeptember 9-ig volt használatban. Mind a 12 hónap új nevet kapott, az adott hónapra illő jellemző függvényében. Például az április, a hónapban tapasztalható kezdeti virágzás következtében a „Virágzás hava” = „mois de Floréal” nevet hordozta magán.
Vessünk egy pillantást az időszámításra. Az idő jelenlegi beosztását nézve 1 nap 24 órából, 1 óra 60 percből, 1 perc pedig 60 másodpercből áll.
1793-1805 között a forradalmi időszámítás szerint 10 órából állt egy nap, 1 óra 100 perc volt, 1 perc pedig 100 másodpercet foglalt magában.
Ez a „különcködés” arra szolgált, hogy a köztársasági Franciaország a szó szoros értelmében gyökeresen szakítson mindennel, ami csak egy kicsit is az Ancien Régime-hez volt köthető, függetlenül attól, hogy egyébként más országokban is uralkodó hagyomány.
10. Tudjátok-e, hol és mikor nyílt az első nyilvános állatkert?
Egykoron az udvar nemeseinek szórakoztatására rengeteg fajta egzotikus állatot tartottak Versailles-ban. Köztük nagy számmal halálukat is lelték, miután a Versailles-i udvartartás megszűnt és a királyi családot felköltöztették Párizsba. 1792 szeptemberében az I. Köztársaság alatt Bernadin de Saint-Pierre-t – egy, a versailles-i terület igazgatójától kapott levélnek köszönhetően – elkezdték foglalkoztatni a Versailles-ban hagyott állatok léte. Addigra már csak egy kvagga (mára már kihalt alföldi zebra alfaja), egy vörös tehénantilop (szintén mára kihalt állat), egy koronásgalamb, egy afrikai oroszlán és egy indiai rinocérosz maradtak életben.
Fáradalmas munkával 1794 december 11-én, Párizsban a La Ménagerie du Jardin des Plantes hivatalosan is megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt.
A versailles-ból mentett öt, életben maradt állat számos máshonan hozott állatfajjal együtt új otthonra lelt. Az állatkert a mai napig látogatható Párizs V. kerületében.
A borítókép forrása: az író kreációja
Képek forrása: 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12;
