Sosem voltam az az újévkor nagy, hangzatos fogadalmakat tevő típus. Nem hinném, hogy bármilyen realitása van annak, hogy csak azért tartsam magam egy magasztos gondolathoz, mert szilveszter éjjelén, a konfettifelhőtől megvakulva, pezsgőmámorban úszva arra valakinek ígéretet tettem.
Merőben más a helyzet azokkal az elhatározásokkal, amiket abban a már-már amnéziás állapotban szoktam hozni, amikor nagyvonalúan megfeledkezem a korábbi tanév traumatikus megpróbáltatásairól és gyötrelmeiről, és egy első osztályos kisiskolás lelkesedésével vetem bele magam az új szemeszter sodrásába.
Az elmúlt négy év alatt volt szerencsém válogatott önámításokkal találkozni. Vannak nagyszabásúak, mint az ötös átlag vagy a tudományos diákköri munka, és kisebbek, mint a heti kétszeri sportolás beiktatása és az egészséges étkezés. Mindent összevetve arra jutottam, hogy van néhány örökérvényű darab, amelybe minden ÁJK-s hallgató belefut az öt plusz x év alatt.
1. Minden órára bejárok, még arra is, ahol nincs katalógus.
A legnagyobb hazugság, amit az Egyetem tér valaha hallott. Általában az első kari buli másnapjáig tart, amikor is az ártatlan huszonéves rálép az előadás-lejtőre, magát ámítja, mondván, egy hiányzás úgysem számít, majd elkéri valakinek a jegyzetét, és bepótolja a lemaradást. A következő héten esik az eső, majd egy újabb migrén, és októberre a kör be is zárul, három hiányzás után már teljesen értelmetlen lenne mások elől elszívni a levegőt. A szeptemberi ártatlan egyetemistánk így legközelebb az első zárthelyi dolgozatról szóló Neptun-értesítéskor találkozik az óra nevével.
2. Időben elkezdem az évfolyamdolgozat/szakdolgozat írását, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen összecsapnom azt.
Ismerős az érzés, amikor a mögötted/előtted/melletted ülő – vagy bárki más a teremben, aki rettentő büszke a szorgalmas személyiségére – már a második héten azzal büszkélkedik, hogy valamelyik kötelező iromány elkészítésében neki már csak a tartalomjegyzék hiányzik? Általában ebben a pillanatban dönti el az átlag földi halandó – például én –, hogy a hétvégén első teendője lesz témát választani, majd szakirodalmat keresni, a konzulens oktatóval eszmét cserélni, és akkor talán október végén neki is állhat a konkrét írásnak.
Ez az elhamarkodott fogadalom nagyjából ennek a gondolatmenetnek a végigvezetéséig szokott tartani.
3. Idén normális karácsonyom lesz.
Tedd szívedre a kezedet, és vallj színt: hány olyan karácsonyra emlékszel az elmúlt évekből, amikor nem az ünnepi asztal felett ecsetelted a családnak, hogy neked éppen ebben a pillanatban is annyit kéne tanulnod, amit ép ésszel igazából fel sem lehet fogni, és ne is próbálják azt meg, hiszen annak megpróbálása is már-már lehetetlen. Egyébként is, te azt vennéd a legszívesebben, ha most leszakadna a világtörténelem valaha volt legnagyobb hava, mivel nincs az a természetfeletti erő, aminek a segítségével te a két ünnep közötti vizsgát abszolválnád.
Majd néhány nap múlva bekúszik a százmillió dolláros kérdés az elmédbe: vajon belefér a szilveszteri buli vagy sem? A válasz: NEM.
Na de egy pohár pezsgő kinek árthat?
4. Nem jegyzetből tanulok, sőt mi több, még a könyveket is megveszem.
Mindannyian tudjuk, a Kálvin téri másolók ezen önámításból élnek az idők kezdete óta.
Első lépésként jön a felismerés, miszerint a jogi tankönyvek egy kisebb vagyonba kerülnek, és gyakran hatálytalanok is. A második stációban rájössz, hogy rettentő fárasztó az előadásokon jegyzetelni, figyelni, és szociális életet élni. A harmadik szakaszban ráébredsz, mennyire nehéz aktívan részt venni a szemináriumi munkában, jó pontokat szerezni a tanárnál, ha mindeközben a folyamatos jegyzetelésre kell koncentrálnod. Ami úgysem megy rendesen, így csak felidegesíted magad, majd végül passzív rezisztenciába csapsz át. Íme, a kör ismét bezárult, és te megint a Copyguruban állsz december idusán.
5. Maximum heti egyszer megyek el szórakozni, akkor is moderálom magamat, hiszen már most a felelősségteljes és példamutató jogászi pályára koncentrálok, amibe nem fér bele a tivornya.
Voltál már valaha úgy Budapesten szórakozni, télen-nyáron, A38-on, Instantban, Aurórában, Budapest Parkban, bárhol, hogy nem találkoztál egy, az átlagnál éppen csak egy hajszálnyival hangosabb joghallgató társaddal? Na, ugye.
+1. Megelőzvén a vizsgaidőszaki káoszt, idén összeszedett és proaktív leszek.
Nincs több elvesztegetni való időm, a jövőm a küszöbön áll. A tavalyi év volt az utolsó, amit szerelmi drámákra, bulizásra és hasonló infantilis dolgokra pazaroltam.
Ez az „all in” típusú fogadalom, ami a totális kétségbeesést próbálja helyrehozni a teljes megújulás ígéretével. Néha összejön, néha nem, többtényezős képlet ez, ami túlmutat ezen írás tartalmi keretein.
Az elmúlt négy év alatt arra is sikerült rájönnöm, hogy néha nem árt magunkat figyelmeztetni: a húszas évek a legjobb évek, és nem dől össze a világ, ha egy-két hónap nem párosul száz százalékos szakmai produktivitással. Természetesen nem cél a félévek ellébecolása, meg persze a professzionális jövő korai építése is nagyon fontos, de azért adj magadnak egy kis mozgásteret, és ne vedd ezeket az éveket annyira komolyan.
