8 dolog, amit gólyaként bárcsak tudtam volna

Gólyaként az egyetemi élet hajnalán némi félelemmel vegyes izgalom járhatja át az embert. Minden új és merőben más, mint korábban, és csak elképzeléseink lehetnek arról, hogy mi vár ránk az elkövetkező évek során. Ezért összegyűjtöttünk néhány gondolatot arról, amit az évek során tapasztaltunk, de jó lett volna, ha korábban tudatosulnak bennünk.

1. Az aktív egyetemi élet jó

Az egyetemen fennáll a veszélye annak, hogy valaki magányosnak érzi magát, amit csak megnehezíthet a sok tanulnivaló már a szorgalmi időszakban. Természetesen minden gólyának van egy gólya-csoportja, de ez a csoport csak az első évben létezik. Hogy ezt elkerüljük, érdemes valamilyen egyetemi életben tevékenykedő csoporthoz csatlakozni, erre pedig szép számmal van lehetőség az ÁJK-n, illetve az ELTE-n belül és kívül is.

A különböző szakkollégiumoktól kezdve (pl.: JÖSZ, Bibó István Szakkollégium, MCC) a különféle diákszervezeteken át (pl.: ELSA, HÖK, Jurátus) a „szabadidős” csoportokig (pl.: ELTE Bartók Béla Énekkar, Perjátszó Kör) széles a választék, amelyből mindenki megtalálhatja a neki szimpatikust.

Egy-egy ilyen közösség az „egyetem melletti életben” is támpontot és élményeket adhat.

2. A római jog csak egy kis ízelítő abból, ami még hátra van.

Főleg a laikusok szokták a joghallgatóknak szegezni a bűvös kérdést: „A római jog megvan? Ó, akkor már sínen vagy.” Persze ők nem ismerhetik a közel kilencszáz oldalas nemzetközi jog könyvet, aminek az apróbetűjére kérdeznek rá a szigorlaton, vagy a nyolcszázhetvenkilenc szakaszos büntetőeljárási törvényt, amelynek fele egy telefonkönyv érdekességi szintjével vetekszik. Így tőlük nem is várható a követelményrendszer pontos vagy akárcsak megközelítőleges ismerete. Joghallgatóként viszont érdemes tisztában lenni ezzel. A római jognak ugyanakkor valóban fontos szerepe van, mert ad egy képet: az anyagmennyiségről, a vizsgák nehézségéről és a jogi könyvek nyelvezetéről. És ha már a könyveknél tartunk:

3. Nem kell megijedni a tankönyvek hosszától.

Nem nehéz megrettenni az egyetemi könyvek akár puszta látványától is – azok ugyanis teljesen másak, mint amikhez egy gimnazista szokott. A középiskolához képest az egyetem egy magasabb szintre lépés, és ez már a tankönyveken is megmutatkozik: nemcsak tartalmukban és nyelvezetükben, hanem terjedelmükben is sokkal nagyobb kihívást jelentenek elsőre. Egyes művek kifejezetten nem esnek a „sétagalopp-kategóriába”, de ijedtségre semmi ok. Az évek során egyre könnyebbé válik, „begyakorlódik” a jogi tankönyvekből való tanulás módszere.

4. Nem kell elhinni mindent, amit a felsőbbévesek mondanak.

„A római jog dönti el, hogy jogász leszel-e, a polgári perjog pedig azt, hogy mikor” – vésték alaposan az agyunkba már az Orientációs Napokon az oktató- és hallgatómentorok. Jópofa mondás, csak a mentális egészségre rettentően káros. Még a mondat nyelvtani szerkezete is azt a téves érzést kelti az emberben, hogy valami rajta kívül álló tényező befolyásolja teljes mértékben az életét, tanulmányait, melyre ő aligha lehet hatással. Persze világos, hogy a teleológiai (azaz cél szerinti) értelmezés alapján mindössze arra utal ez a mondat, hogy két meglehetősen nehéz tárgyról van szó. Azt viszont ne felejtsük el, hogy mindannyian különbözőek vagyunk: így más-más tárgyakat is fogunk nehéznek találni.

A markmyprofessor-ra véleményeket írnak a hallgatók, nem vitathatatlan tényeket. Sajnos nem egyszer kaptam már gyomorgörcsöt szóbeli vizsgáim előestéjén mások internetre hányt tapasztalatai miatt, melyek aztán köszönőviszonyban sem voltak az enyémekkel.  

5. Érdemes esélyt adni a programoknak.

Az első évben még viszonylag sok programot szerveznek a gólyáknak, ezeket érdemes kipróbálni. Akár nappali, akár éjszakai rendezvényről legyen szó, még ha nem is tűnik elsőre vonzónak, egy esélyt mindenképp megérdemelnek. Gólya évben még sok az újdonságnak ható dolog az egyetemen, de ezek mind-mind hozzátartoznak az ÁJK-s élethez. Főleg, hogy egy-egy ilyen bevállalós helyzetből alakulhatnak ki életre szóló élmények, és köttethetnek igazán jó barátságok.

6. Nem „halál ciki”, ha nem végezzük el az egyetemet öt év alatt.

Legyen bármi is a csúszás oka: külföldi tanulmányút, egy sikertelen vizsga, vagy szimplán csak az, hogy az embernek szüksége van egy passzív félévre. Hogy az alkotmányjog szemináriumvezetőmet idézzem: „El lehet végezni ezt az egyetemet öt év alatt. De minek?”. Az egyetem nem sprint, hanem maraton. Fontos a célba érés, de legalább annyira fontos az is, hogy útközben az ember ne veszítse el az ép elméjét. Bár a joghallgatók életének meglehetősen nagy részét tölti ki az egyetem, nem az az egyetlen, és bizony nem is mindig a legfontosabb.

A vizsgák nehezek, és még nehezebb optimálisan elosztani őket a – hosszúnak csak tűnő – vizsgaidőszak heteiben. Van, hogy valamiért nem úgy jön ki a lépés. A túléléshez viszont elengedhetetlen, hogy ne süllyedjünk el a szomorúságban vagy önutálatban egy-egy esetleges kudarc után.

7. Az oktatók tényleg segítőkészek.

Gólya évem hajnalán a római jog repetitóriumon ülve hallottam meg fél füllel egy másodéves hallgatótársam beszámolóját a „kicsiknek” a római jog kollokviumról. A tájékoztatás arról szólt, hogy az oktatók szemében a hallgatók nem többek pusztán egy szám- és betűkombinációnál (a Neptun kódnál, ugyebár). Az ilyen baljós rémhíreket az ember hajlamosabb elhinni, mint megkérdőjelezni. Ez az állítás azonban egyszerűen nem igaz. Tény, hogy rengeteg oktató van az egyetemen. Tény az is, hogy nem teljesen ugyanúgy állnak az oktatáshoz: vannak, akik kicsit szigorúbbak, és vannak, akik – a tipikus szóhasználattal élve – hallgatóbarátabbak, elnézőbbek, segítőkészebbek. Továbbá vannak olyanok, akikről egyenesen úgy érezzük, a Jóisten küldte őket. Mindegyik típussal fogunk találkozni az évek alatt.

Sokszor elfoghat az az érzés is bennünket, hogy az oktatók és a hallgatók között egy hatalmas válaszfal húzódik, két teljes mértékben különálló közösséget alkotunk, eltérőek a céljaink. Valahol ez így igaz is, hiszen van közöttünk egy egészséges, tisztes távolság. Azonban mégiscsak együtt alkotjuk az universitast. Ha kellő tisztelettel és észszerű problémával, kérdéssel / kéréssel fordulunk hozzájuk, nagy valószínűséggel értő fülekre (és érző szívekre) találunk. 

8. Ráérek.

Talán ez az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam az elmúlt pár év során, mégis ezt volt a legnehezebb tudatosítani. Nem baj, ha elsőévesen nem tartozom még igazán egy közösséghez, egyetemi szervezethez sem, és nem dől össze a világ, ha harmadév végén sem tudom, mit akarok kezdeni majd a jogász diplomámmal. Vannak, akik már első évben elkezdenek gyakornokoskodni, felvételt nyernek egy szakkollégiumba, versenyekre mennek, pontosan tudják, mi érdekli őket és részletes jövőképük van az egyetemi és azutáni éveikről. Ez mind dicséretes, és valahol irigylésre méltóan tudatos. Ugyanakkor azzal sincsen semmi gond, ha valaki félénkebb, vagy még keresi önmagát és az Ő útját. Nincs kettő ugyanolyan. És ez így van jól.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Gömbös-Pamper Zsolt

Koncos Laura Enikő

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.