Szép Vanessa, Buda Zolta, Bazsó Gábor, Koncsik Marcell, dr. Kajtár Gábor, dr. Sulyok Katalin, dr. Pap Dániel. Ez az a névsor és ez az a csapat, amely történelmet írt 2019 április 7-én Washington D.C.-ben. A Philip. C. Jessup Nemzetközi Perbeszédverseny magyar világbajnokainak teljesítményét a hazai tudományos élet és a jogásztársadalom mellett a külföldi szakmai közösség is emlegeti.
Szép Vanessával, Bazsó Gáborral és egyik felkészítőjükkel, dr. Kajtár Gábor tanár úrral volt szerencsénk egy nagyon inspiráló beszélgetést folytatni.
Ha egy gondolatot, mondatot lehet csupán mondani, ami beugrik az élményről, az egész teljesítményről, mi lenne az?
B. G.: Hihetetlen. Felfoghatatlan. Többször álmodtam utólag, hogy valamiért mégse sikerül megnyernünk. Álmodni se mertünk volna erről az eredményről.
Sz. V.: Hihetetlen. Folyamatosan érkeznek a gratulációk, és még egyszerűen nem volt időnk feldolgozni.
K. G.: Na ugye, meg tudjuk csinálni, meg tudja csinálni az ELTE jogi kara!
Sportteljesítménynek is tekintendő tudományos sikereredmény, beleértve a rengeteg munkát és önfeláldozást szellemileg, lelkileg, fizikailag. Mikortól és hogyan zajlott a felkészülés és a kvalifikáció a washingtoni döntőre?
Sz. V.: Szeptember elején jön ki a jogeset, addigra összeállt a csapatunk. Ezután készítettük el az írásbeli anyagokat, melyeket januárban kellett leadnunk végleges formában, mind a felperesi, mind az alperesi beadványt. Ez mindennapos rendszeres kutatást feltételezett, napi négy-öt óra munkát legalább. Januártól a szóbeli gyakorlás következett, mindemellett azonban kutattunk tovább folyamatosan. Valahol nemzeti fordulókat is rendeznek, ahol több csapat indul, hiszen tíz jogi karonként juthat ki egy a nemzetközi döntőre.
Ebben az eredményben milyen szerepe van az egyetemünknek?
K. G.: Harminc éve indultunk először a versenyen. Akkor Valki László volt a tanszékvezető. Ő már a hatvanas években az Európai Közösségekről írt, és az ő felfogása nagyban meghatározta a Nemzetközi Jogi Tanszék modern, nyugati, kompetitív szemléletmódját. Egy tanszékvezető amúgy is évtizedekre meghatározza a tanszéket. Ő veszi fel az új embereket, és így a jövő tanárainak személyi körét, látásmódját is meghatározza egyben. Az új nézőponthoz tartozott a frissesség, a kreatív diákközpontúság is.
Én személyesen tíz éve foglalkozom ezzel a perbeszédversennyel Sonnevend tanár úr megbízásából – akkor történt egyben tempóváltás is, új célokat tűztünk ki magunk elé. Kardos Gábor tanár úr jóvoltából született meg az a döntés, hogy külön Jessup-, Telders- és TDK-szobát biztosítson a Nemzetközi Jogi Tanszék a készülő diákok számára, ahol nyugodtan készülhetnek vagy tölthetik idejüket. Ez máig egyedülálló a Karon.
A Kar évek óta támogat minket, Király Miklós dékán úr óta a mindenkori dékán mellettünk áll. A különböző kivételes tanulmányi rendekkel sosem volt probléma, bármelyik tanszékről legyen is szó, mindenki segíti a munkánkat. A ELTE részéről a Tehetséggondozó Tanács pályázata és a kari HÖK által kapunk anyagi segítséget, így a siker is minden szempontból közös, nagy csapatmunkának tekinthető.
Fontos azonban megemlíteni a többi szponzorunkat is, akik hosszú évek óta hisznek bennünk: az Igazságügyi Minisztériumot, a Réczicza Dentons Ügyvédi Irodát, a Lengyel Allen & Overy Ügyvédi Irodát, a Hegymegi-Barakonyi és Társa – Baker & McKenzie Ügyvédi Irodát, a Nagy & Trócsányi Ügyvédi Irodát, a DLA Piper Hungaryt, az Oppenheim Ügyvédi Irodát, a Germus és Társai Ügyvédi Irodát, valamint a Frank Ignác Alapítványt.
Mi az, ami kifejezetten a felkészítő tanárok és a tagok erőfeszítéseinek köszönhető?
B. G.: A coach-aink új látásmódot adtak nekünk, hogy hogyan tudunk megközelíteni akármilyen jogi problémát. Arra tanítottak meg, hogy egy összetett, de mégis egyszerű, letisztult angol jogi érvelést hogyan tudunk minél professzionálisabban megírni. Az ember azt gondolja, minél keszekuszábban kell ezeket kifejteni, azonban ezzel szemben éppen hogy minél átláthatóbb a beadvány, annál több pontot fog érni a pontozó bíróknál.
Az elmúlt évek eredménylistájának tudatában mik voltak egyrészt a szakmai, másrészt a belső elvárások?
K. G.: Azt kell látni, hogy ha jó a felkészítés, akkor nem kell a végén nyomás alá helyezni a csapatot. Az elején leszögeztük, hogy mindenki mindent – ahogy mondtuk, vérünket és könnyünket – beleadva juttatja el a csapatot a lehető legtovább. Belső motiváció kell a csapattagok részéről, hogy tudatosuljon bennük, hogy mindezt magukért teszik. A lényeg, hogy mindenki kihozza magából a maximumot, magyarul érezhessük azt az attitűdöt, hogy az illető beletett az adott szituációban, adott időben, adott helyen mindent.
Voltak az évek alatt nagy áttörések és csalódások adott eredménytől függetlenül. Ha a szakmai elvárást nézünk, a legjobb tizenhat csapat közé kerülés volt a nagy cél, hogy áttörjük idén ezt a határvonalat. Ez az, ami még nem sikerült, de a csapattagok magukon érezték, és mi is mondtuk nekik kívülről, hogy mennyire ígéretesek, és hogy az ennél is nagyobb siker mennyire bennük van.
A többi egyetem és a közhangulat hogy tekint erre a versenyre, mi ennek a szakmai megítélése?
K. G.: Felesleges összehasonlítgatni a versenyeket. Látni kell, hogy itt több mint hétszáz egyetem indul évről évre. A Harvardról elindulva épp idén hatvanéves múltja van a Jessupnak, a csapatok minden erőforrásukat erre az eseményre allokálják. Ez a perbeszédversenyek Bajnokok Ligája. Ezzel nem a többi versenyt minősítem, csak a Jessupnak van olyan nemzetközi kultúrája, hagyománya, hogy itt az egész világ motiválva van, a Nyugat és a feltörekvő Kelet ugyancsak.
Ez egy óriási kiugrási lehetőség minden résztvevő fiatal számára. Aki bejut a legjobb tizenhat, nyolc közé – azok a diákok „megcsinálták” magukat nemzetközi piacon egy egész életre. A nagy egyetemeket illetően Oxford például sose, de a UCL és a King’s College sem nyert még. Európából összesen három egyetem nyert eddig: a Cambridge, a Sorbonne és legutóbb 2012-ben a moszkvai egyetem tudott nyerni. Az intézmények presztízsét, idegen nyelvű LL.M. programjaik értékét és vonzerejét nagymértékben képes ez a verseny alakítani.
A többi egyetem hogyan tekintett a magyar csapatra a kint tartózkodás alatt, illetve ahogy haladt előre a verseny a legvégéig?
B. G.: Az ELTE-nek volt már egy brandje kint. Viszont ez nem volt mindig így, tíz évvel ezelőtt még nem tudták, hogy ki is valójában ez a magyar csapat. Ahogy teltek az évek, a szóbeli és írásbeli eredménylistái után egyre jobban ismerték meg egyetemünk nevét. Idén, ahogy áttörtük a nagy gátat jelentő, legjobb harminckettő csapatot jelentő fordulót, és továbbjutottunk, elképesztő támogatást tapasztaltunk. Mindezt legfőképp a kelet-közép-európai országoktól, de azok a csapatok, akikkel megmérkőztünk, vagy csak egy-két szót váltottunk; nekünk szurkoltak, hogy nyerjük meg a versenyt mint underdog csapat.
A végjátékban mi voltunk az esélytelenebbek, akit nem vártak feltétlenül oda. Mikor kihirdették a döntőbe jutást a nagy auditóriumban, elsőként Columbia jutott tovább elvárt taps mellett – viszont az ELTE szó kimondása után olyan ovációt kaptunk, amit egyszerűen nem hittünk volna, és ezt az mozzanatot, azt hiszem, sohasem fogjuk elfelejteni.
SZ. V.: Nemcsak a csapatok, hanem a korábbi köreink bírái is mögénk ültek le a döntőn, ezzel is kimutatva támogatásukat. Ez, hogy ők is mellettünk álltak, nagy élmény volt számunkra. A döntőbejutós ováció hangereje már említésre került, a győztes kihirdetését követően mindez a köbre emelődött.
Csapatszinten igyekezetünk tudatosítani magunkban, hogy bármi is történjen, mi már győztesek vagyunk, hiszen magyar csapat sohasem jutott ilyen messzire. Ez a tudat talán csökkentette a stresszt mindannyiunkon.
Volt csapatszinten mélypont? Vagy annyira kiegyensúlyozott volt a csapat, hogy csak csúcspont volt?
B. G.: Február 23–25. között lement a Jessup barátságos mérkőzésünk Lisszabonban, amit sikerült is megnyernünk tizenhét csapat közül. Ezután jó két-három hétig nem találtuk magunkat, hiszen tudtuk, hogy jó úton haladunk, de még nem tartunk ott, hogy a washingtoni döntőn jó eredményt tudjunk elérni.
K. G.: Ez látszódott a coach-i szemszögből is, de én nem aggódtam. A felkészítés során egy ponton túl a felkészítő tanárok kivonják magukat a kérdésekből, csak figyelünk. Ezután a Jessup Friendly után szoktunk a felpörgetés érdekében még alumnikat is meghívni, hogy ők új, kreatív kérdésekkel bombázzák a tagokat. Több szem többet lát elvvel, a kombinációk száma végtelen, de minél többet gyakorlunk, annál nagyobb az esély, hogy krízishelyzetben jobban fogunk tudni teljesíteni. Kaptam azonban a visszajelzést ezekben a hetekben, hogy mintha gyengébb lenne a csapat, de nem aggódtam egyáltalán.
A coachinghoz emberismeret is kell bőven, messze nem csak a nemzetközi jogról szól a felkészítés. Nagyon jól sikerült a csapat kiválasztása. A csapat tagjai idegrendszerileg elképesztően stabilak voltak végig, és nagyon jól bírták a stresszhelyzeteket. Azonban ebben a néhány hétben kicsit regenerálódtak, hiszen nem lehet végig ezen a szinten csúcsformában lenni. A lényeg az volt, hogy lemenjünk egy alacsonyabb szintre azokban a hetekben, amikor ez még megengedett, de amikor kilövünk, egy még magasabb szintre lőjünk fel, és ezt az időpontot éppen a döntőre időzítsük.
Mi volt a legnagyobb szakmai tapasztalatszerzés a versenyzés során? Kerestek meg azóta állásajánlatokkal?
SZ. V.: Rengeteg lehetőséget megnyit ez a verseny, főleg a külföldi ösztöndíjakkal vagy L.L.M képzésekkel kapcsolatban. Illetve bármilyen állásra jelentkezünk, nemcsak az eredmény, hanem azok a képességek is sokat érnek, amelyeket a felkészülés során szereztünk. Az, hogy tudunk érvelni bármilyen pozíció mellett, angolul tudunk beadványokat írni, tapasztalunk van a kutatásban. Illetve a magyar Jessup Alumni csapat is segít a kapcsolati tőkeépítésben.
K. G.: Sikerünkhöz külföldről többek között a Nemzetközi Bíróság volt elnöke, a legfontosabb európai kutatóintézetek, így a heidelbergi Max Planck Intézet és a cambridge-i Lauterpacht Centre vezetője, valamint az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának elnöke is gratulált.
Ezek után mit lehet kitűzni célul, megismételhető lesz ez a siker?
K. G.: A csapattagokat illetően, egyikük kivételével, a csúcson kell abbahagyni. Sulyok Katalin tanárnővel egyeztettünk már a jövőbeni célokról. Egyetértettünk, hogy most az a feladat, hogy beágyazzuk magunkat állandó jelleggel a legjobb tizenhat mezőnyébe, és onnan időnként a csúcsra törjünk. A legfontosabb üzenet, hogy ehhez pedig elengedhetetlenül szükségesek a Kar mindenkori hallgatói. Alig akad év, amikor van elég kiváló jelentkező a csapatba, remélhetőleg ez a siker fellendíti majd a jelentkezést.
Elképesztően sok tehetség van az ELTE-n, de sajnos azt látom, ezeknek legalább fele elvész.
Ennek oka a kényelmesség és az alázatos munkára való képesség hiánya. Sok az olyan eltékozolt tehetség, aki bár rendkívül tehetséges, ezzel megelégszik, mert azt hiszi, ő már készen van, és így nem teljesíti ki a benne rejlő igazi potenciált. Ez a négy fantasztikus fiatal az elvégzendő munka iránt végig alázatos maradt, ami 2019-ben a világ legsikeresebb joghallgatóivá tette őket.
