Az ELTE Nobel-díjas alumnusai

Hevesy György

A történelem során eddig már több mint tíz magyar személyt tüntettek ki a világ egyik legrégebbi és legismertebb tudományos elismerésével, a Nobel-díjjal. Közülük öten voltak rövidebb vagy hosszabb ideig az ELTE polgárai. Egyikük kerek születési évfordulója alkalmából ebben a cikkben emlékezünk rájuk.

Ha Kertész Imre irodalmi Nobel-díját nem számoljuk, akkor eddig pont egy tucatnyi magyar tudós vehette át az Alfred Nobelről elnevezett, 1895-ben alapított díjat. Őközülük öten végezték egyetemi tanulmányikat – vagy legalább annak néhány évét – Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az általuk hallgatott szakok többségét ma valószínűleg a Természettudományi Karon lehetne megtalálni, de ezek korábban még mind a bölcsésztudományokkal közösen egy kar alá tartoztak.

1. Lénárd Fülöp (1862-1947)

A pozsonyi születésű fizikus az akadémikus Than Károlytól tanult fizikát és kémiát a budapesti egyetemen. Később Berlinben és Heidelbergben folytatta tanulmányait, és bár Eötvös Loránd mellett is dolgozott Budapesten, doktorátusát már Heidelbergben szerezte. Fő kutatási területei a katódsugarak és a foszforencia jelenségei voltak. Elméletei később Albert Einstein és Ernest Rutherford téziseit alapozták meg. 1905-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat a katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelljéért, a dinamidáért. 1907-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta. Noha később elhagyta az országot, kapcsolata a magyar tudományos élettel sosem szakadt meg. Hetvenhárom évvel ezelőtt éppen ebben a hónapban, 1947 májusában hunyt el.

2. Hevesy György (1885-1966)

Miután a budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, Hevesy az ELTE elődjének számító Budapesti Tudományegyetemen kezdte meg egyetemi éveit. Egy év után azonban Németországban folytatta tanulmányait, és ott is diplomázott, majd Zürichben doktorált. Szoros munkakapcsolata volt korának híres tudósaival, köztük Konrad Lorenzzel és Ernest Rutherforddal. 1918-tól a Tanácsköztársaság bukásáig tanított ismét egyetemünkön, ám a diktatúra megszűnése után végleg elhagyta az országot.

Hevesy György

Hevesy György

Legfőbb kutatásai a radioaktivitásról szóltak: felfedezte a radioaktív nyomjelzés módszerét, emellett egy új kémiai elemet, a hafniumot (Hf). Később orvosi, biológiai és biokémiai kutatásokat is végzett. Az izotópok mesterséges előállítása után elkezdte ezeket alkalmazni az emberi szervezet vizsgálatára. 1943-ban ismerték el munkásságát a kémiai Nobel-díjjal a radioaktív izotópok indikátorként való alkalmazásáért a kémiai kutatásban, miután 1924 és 1936 között már hétszer is javasolták a díjra. Stockholmban hunyt el.

3. Szent-Györgyi Albert (1893-1986)

1917-ben diplomázott orvosként a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán – ez a Kar 1951-ig tartozott az egyetemhez. Diplomája megszerzése után több külföldi egyetemen folytatott még vendégtanulmányokat, mielőtt Klebelsberg Kunó kultuszminiszter meghívta a szegedi egyetemre, ahol 1930 és 1945 között tanított. Itteni kutatásai során foglalkozott a biológiai oxidációval, amely során felfedezte a C4 dikarbonsav-katalízist és azt a redukáló ágenst, amely aszkorbinsav néven vált ismertté, és amelynek összetétele megegyezik a hexuronsavval, és a legtöbben csak úgy ismerik: C-vitamin. (Ennek a koncentrációja pedig kimondottan magas volt a szegedi zöldpaprikában, ezért kezdetben Szent-Györgyi ebből nyerte ki.)

Szent-Györgyi Albert

Szent-Györgyi Albert

Már 1934-ben kémiai Nobel-díjra jelölték, de ez a jelölése érvénytelennek számított, mert vele együtt még három további tudóst is jelöltek, azonban a Nobel-díj szabályai szerint háromnál több részre nem lehet osztani egy jelölést. Végül 1937-ben kapta meg a kitüntető elismerést a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársav-katalízis szerepének terén elért felfedezéseiért. 1938-tól a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1947-ben Svájcba emigrált, de ő sem szakította meg hazájával a kapcsolatot, gyakran hazalátogatott az 1960-as évektől. Az USA-ban halt meg.

4. Békésy György (1899-1972)

Mivel Békésy édesapja diplomata volt, ő középiskolai és egyetemi tanulmányait több országban is végezte, de végül a magyar fővárosban, a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett doktorátust 1923-ban. (Nem tévedés: az ELTE 1921 és 1950 között alapítója nevét viselte!) Ezután 1941-ig a Postakísérleti Állomáson kutatott, itt kezdett el foglalkozni az akusztikával és a belső fül mechanikájával. Az orvostudományi ismereteit autodidaktaként sajátította el. Kutatásai során egy önműködő hallásvizsgáló berendezést szerkesztett, ez volt a Békésy-féle audiométer.

1933-tól tanított is az egyetemen. 1947-ben hagyta el az országot, 1948-tól a Harvard Egyetemen, majd 1966-tól a honolului egyetemen oktatott tanszékvezetőként – Hawaiin is hunyt el. 1961-ben vehette át az élettani (orvosi) Nobel-díjat a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért, mely munkájának alapját még Budapesten végezte el.

5. Harsányi János (1920-2000)

Kereken száz éve ebben a hónapban, 1920. május 29-én született Budapesten. A Fasori Evangélikus Gimnáziumban tanult, majd a Budapesti Tudományegyetemen; 1942-ben gyógyszerészi oklevelet, 1947-ben pedig filozófiai doktorátust is szerzett. Sok más sorstársához hasonlóan 1950-ben hagyta el az országot Ausztria felé. Ezt követően Sydney-ben diplomázott közgazdásznak.

1961-től kutatott és oktatott az amerikai Berkeley Egyetemen. Mindezek mellett morálfilozófiai munkássága is jelentősnek mondható, mely az utilitarista etikán alapul. A közgazdaságtanban fő kutatási területe a világszerte ismertté vált játékelmélet volt, kidolgozta a korlátozott információjú játékelméletet – amit diplomáciai tárgyalásokon is gyakran használnak. 1994-ben tüntették ki közgazdasági Nobel-díjjal a nem kooperatív játékok elméletében az egyensúlyelemzés terén végzett úttörő munkásságáért az elmélet másik két meghatározó kutatójával, John Nash-sel és Reinhard Seltennel közösen.

ELTE-logo-300x300

Visszatekintve a múltra, minden nemzetet büszkeséggel tölthet el, ha felidézi Nobel-díjas tudósait. Olyat alkottak ők, amely nem pusztán tudományos fejtegetés, hanem amit a mindennapi élet különböző részein azóta is használunk. Sokszor tűnhet úgy kutatásaikat olvasva, hogy ezek az elmék valamilyen módon a hétköznapi problémák felett jártak egy szinttel, de valójában ők is ugyanolyan emberek voltak, mint mi – ezt mutatja többük hányattatott élete, melybe beleszólt a huszadik század történelme. Emlékükön túl azonban megmaradt örökségük, melyet nemcsak csodálhatunk, de az élet különböző területein alkalmazunk, és tanulhatunk is belőlük.

Források: 1, 2


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Gömbös-Pamper Zsolt

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.