A kötelmi jog megfogta, a polgári jogban biztos volt, de azt, hogy mi szeretne lenni, még ötödévesen sem tudta. Szeret tanítani is, de hosszú utat járt be hozzá. Egyetemünk óraadó tanárával, a Harmincas Ügyvédi Iroda vezetőjével beszélgettünk az ügyvéddé válásról és magáról az ügyvédkedésről.
Jurátus: Mindenekelőtt egy bemutatkozó kérdéssel kezdenénk: mesélj arról, hogyan lettél jogász?
Fodor András Péter: A szüleim jogászok, ezért már gyerekkorom óta meg volt rá az esély, hogy én is joggal fogok foglalkozni, aztán középiskolában is végig humán érdeklődésű voltam, úgyhogy ezt a tipikus okot is kipipálhattuk, innentől azonban már semmi sem volt magától értetődő. Az, hogy a jogon belül mivel foglalkozom, az fokozatosan alakult ki. Gólyaként még fogalmam sem volt róla, hogy mi is az a polgári jog, majd a római jogból eljutottunk a dologi jogig, és akkor hirtelen az nagyon megtetszett, elkezdtem máshogy látni a világot, aztán a második félévben a kötelmi jog még inkább megfogott, ettől kezdve pedig már vártam, hogy ezeket a hatályos jogban is tanulhassam. A polgári jog tehát így biztos volt, viszont azt, hogy bíró szeretnék lenni vagy ügyvéd azt még ötödévben sem tudtam. A kötelező gyakorlatomat bíróságon töltöttem, ami segített letisztázni a kérdést, úgyhogy végül az ügyvédi pálya mellett döntöttem. Először egy háromfordulós felvételi keretében jutottam be egy nagy, nemzetközi ügyvédi irodába, azon belül is az ingatlancsoportba, ahol főként bérleti szerződésekkel foglalkoztunk, sokszor angol nyelven. Egy év után azonban úgy döntöttem, hogy szeretnék más jogterületeket is megismerni, szerettem volna bíróságra járni és peres tapasztalatot szerezni. Ekkor csatlakoztam édesapámhoz a Harmincas Ügyvédi Irodában, itt pedig van mindenféle ügy és nagyon sokféle ügyféllel is találkozom. Nekem ez a sokoldalúság nagyon tetszik, illetve így a magam ura is vagyok.
Jurátus:…és emellett óraadó is vagy az ÁJK-n. Ez a szál hogyan került a tevékenységi körödbe?
F.A.: Ez úgy indult, hogy egyetem alatt azt vettem észre, hogy szeretek tanítani. Például emlékszem, hogy harmadév második félévében, az első órán PP2-ből a tanár kihívott a táblához, hogy illusztráljam, hogy működik egy per. Elkezdtem felrajzolni egy folyamat ábrában, aztán hátrafordultam és azt láttam, hogy mindenki nagy bőszen jegyzetel, és akkor az jólesett. A későbbi években pedig gyakran kerestek meg a többiek azzal a céllal – miután látták, hogy a vizsgám már megvan –, hogy el tudnék-e magyarázni nekik néhány dolgot, amit én nagyon szívesen meg is tettem. Ez azért még nem jelentette azt, hogy akkor mégsem a gyakorlattal foglalkoznék, azt viszont szerettem volna, ha megmarad a kapcsolatom az egyetemmel. Így adta magát, hogy munka mellett elkezdjem a PhD-t, Fuglinszky Tanár Úrnál, akihez az egyetemi évek során több órára is jártam és a szakdolgozatomat is nála írtam. Ekkor még pontosan a PhD-vel sem voltam tisztában, csak hirtelen ötlettől vezérelve egyszer utána futottam a folyosón, hogy majd a záróvizsgák után szeretném elkezdeni nála a PhD-t. Elsőként a vizsgák javításába segítettem be, az elmúlt tíz évben pedig több ezret biztos, hogy kijavítottam… és emellett elkezdtem órákat helyettesíteni. A PhD-ben alapvetően mindenki mást szeret: valaki publikálni, valaki konferenciákra járni, míg én a tanítást szerettem. Végül néhány év helyettesítés után szerettem volna saját szemináriumi csoportot, amelynek az ideje 2020-ban jött el, amikor megkaptam az első csoportomat megbízott óraadóként kötelmi jog általános részből. Azóta minden ősszel kapok egy csoportot és ezt nagyon szeretem csinálni.
Jurátus: Főként gyakorló jogászi szemszögből nézve, mit látsz a hallgatók legnagyobb nehézségeinek?
F.A.: Két fő nehézséget látok: A megtanulandó anyag terjedelme nagyon nagy, és aztmeg is kell érteni, -bár ezzel újat nem mondok. Az előbbi általában sikerül, legfeljebb pontatlanul, a probléma inkább az utóbbival van. A szemináriumom keretében is igyekszem minden szabályt úgy elmagyarázni, hogy azt a gyakorlatban is tudják alkalmazni a hallgatók, viszont a szeminárium ideje mindenre nem elegendő. Ugyanakkor azt is látom, hogy sokan nem mernek kérdezni, vagy azért nem teszik, mert azt hiszik, hogy értik. Aztán a vizsgán előkerül egy jogeset, ahol meg kiderül, hogy annyira mégsem sikerült mindent elsajátítani. A megértésnek is vannak persze fokozatai: az élet néha produkál olyan helyzetet, amikor én is azt hiszem, hogy értek valamit, aztán kiderül, hogy mégsem. De erről szól a joggyakorlat: mindig vannak esetek, amikor egy jogász szétteszi a kezét, hiszen lehet, hogy így kell valamit értelmezni, de lehet, hogy úgy.
Jurátus: A joggyakorlatnál maradva, mennyire mély víz egy friss diplomásnak a munkája során először jogesetekkel találkozni? Szükség van olyan készségekre is, amiket az egyetemen nem tanulnak a hallgatók?
F.A.: Személy szerint én nagyon a mély vízben éreztem magam. Az, hogy valaki az egyetemen megtanulja, az anyagot, még nem jelenti azt, hogy alkalmazni is tudni fogja. A gyakorlati munka során ugyanis ahhoz, hogy tényleg készségszintűvé váljon folyamatosan újra kell tanulni a szabályokat, jobban el kell mélyülni bennük, mint az egyetemen. Fontos készség a munka során egyébként a pszichológiai érzék is, mivel az ügyek nagy része a mindennapok során nem olyan mély jogi probléma, hogy tudományos cikket lehessen belőle írni- igazából az olyanok szinte üdítő kivételek. Hanem a valóságban ez úgy néz ki, hogy jön az ügyfél, aki laikusként előadja a problémáját, illetve letesz az ügyvéd elé két zsák dokumentumot és papírt, ami a problémájával kapcsolatban az elmúlt húsz évben felgyülemlett… És ilyenkor tudni kell kiszűrni ebből a jogilag releváns lényeget, valamint a kérdéseket úgy feltenni, hogy az ügyfél arról beszéljen, ami jogilag fontos. Emellett el is kell tudni magyarázni az ügyet olyan módon az ügyfélnek, hogy megértse, háttérbe szorítván a jogi tudásodat, hiszen szakszavakat ekkor nem használhatsz.
Jurátus: Látsz hasonlóságot aközött, ahogy egy ügyet egy laikus ügyfélnek és egy tanulmányai elején járó hallgatónak kell elmagyarázni?
F.A.: Ez nagyon érdekes, ezt még így fejben sosem kapcsoltam össze, de igen, abszolút látok hasonlóságot. Mindkét esetben elindulunk a nulláról és szép lassan építkezünk.
Jurátus: Nagyon sokaktól hallani már az egyetemi évek alatt, hogy az ügyvédi hivatást választanák legszívesebben, mondhatni egy népszerű pályáról van szó. Mi okozhatja a népszerűségét? Vannak olyan elképzelések erről a pályáról, amit aztán a valóság megcáfol?
F.A.: Ezzel megleptél, hogy most népszerű dolog ügyvédnek menni! Amikor én jártam egyetemre, sokkal többen szerettek volna például bírónak menni, vagy a közigazgatásban elhelyezkedni, mint ügyvédkedni. Még régebben viszont valóban nagyon menő pálya volt az ügyvédi, édesapám, amikor kezdte a pályáját, évente Budapesten tíz ügyvédjelöltet lehetett felvenni, ma már ezzel szemben van tizenkétezer ügyvéd.
Ami engem nagyon vonzott az ügyvédségben és általánosságban is népszerűvé teheti a pályát az az, hogy itt tényleg az ember a maga ura. Az ügyvédek tulajdonképpen vállalkozók.
Viszont ehhez kapcsolódik talán az egyik legfőbb tévhit is, vagyis az, hogy az ügyvédek mind milyen jól keresnek. Természetesen lehet jól keresni ügyvédként, de itt felhívnám a figyelmet két cikkre, az egyik, ha jól emlékszem 2020-ban jelent meg, amiben nagyon sok statisztika és adatgyűjtés után felrajzolták a magyar jogászt: az átlag magyar jogász negyvenegy éves férfi, akinek a bérigénye nettó háromszázötvenhétezer forint… Tehát negyvenegy évesen ilyen bérnek már örülne. Emellett van a nagyon szűk felső réteg, aki nyelveket beszél, de olyan szinten, hogy szerződést ír és tárgyal idegen nyelven, nagyobb cégeknél dolgozik, ők ennek a kétszereséért váltanának munkahelyet. A másik cikk pedig tavaly készült, amiből kiderült, hogy a KATA megszüntetése az ügyvédek közel felét érintette, tehát az ügyvédek felének bevétele nem haladta meg a havi egymillió forintot. És ez a bevétel! Amiből fedezni kell az iroda fenntartásának költségeit, a kamarai tagdíjat, a kötelező felelősségbiztosítást, az alkalmazottat (ha van), majd, ami megmarad, azt viheted haza. Összességében elmondható, hogy ma az ügyvédek nagy része inkább átlagos színvonalon él.
A másik nagy tévhit, hogy milyen nagy presztízse van az ügyvédeknek. Ma már ez sem igaz feltétlenül. Közhelyszámba megy az az ügyfél, aki úgy gondolja, a munkát ő is meg tudná csinálni, hiszen csak össze kell ollózni az internetről a szerződésmintát, és ő meg is írja, én meg csak pecsételjem le. Még ha igaz is lenne – amúgy nem igaz – hogy nekem „csak egy szerződésmintát kell kitölteni”, az én gyorsan kitölthető mintám mögött ott van az öt év egyetem, a három év gyakorlat és sok-sok küzdelem. Mindez azzal függ össze, hogy ma már rengeteg ügyvéd van, régen pedig ez a kör egy elitebb, szűkebb kör volt, akik magasabb díjazásért dolgoztak, így nehéz is volt ügyvédet szerezni. Édesapám idejében majdnem naponta volt ügyfélfogadás, az emberek az utcáról jöttek be és álltak sorban, ez mostanra már történelem, hiszen jószerint mindenkinek van egy ügyvéd ismerőse. Nehéz kitűnni ma már, speciális szakismeret vagy idegen nyelv ismerete, vagy jó marketing kell hozzá.
Jurátus: Az, ha a magad ura vagy, nem jár valahol magányos munkavégzéssel?
F.A.: Természetesen de. Viszont erre jók a nagy létszámot foglalkoztató irodák, aki nehezen viseli a „magányt” annak az az ideális választás. Ugyanakkor a közösség szempontjából sosem lesz már olyan, mint az egyetemi évek alatt. Minden nehézség ellenére lennék újra egyetemista.
Jurátus: Megemlítetted a többek közül való kitűnést. Mennyiben befolyásolja a diploma után a sikeres felvétel esélyét egy irodához, ha valaki az egyetem alatt dolgozott gyakornokként?
F.A.: Ez függ attól is, hogy van-e jogász családtag vagy ismerős, akinél legvégső esetben el lehet helyezkedni, ha más netalántán nem sikerülne. Alapvetően természetesen jó dolog kapcsolatot építeni és bedolgozni magad egy helyre még a tanulmányok alatt. Ilyen esetben szinte magától értetődő, hogy hol fogsz elhelyezkedni a diploma után is, ugyanakkor nem mondanám feltétlenül szükségesnek. Én is teljesen ismeretlenül mentem egy irodába felvételizni, ahova mindenféle kapcsolat nélkül nyertem felvételt. Sok minden más is növelheti a sikeres felvétel esélyét. Egy példa a sok közül, ami a munkáltatóknak imponáló lehet az az Erasmus–ami szerintem az öt évem fénypontja is volt –, mivel az azt jelzi, hogy ismeretlen, idegennyelvű környezetben is feltalálod magad, mindemellett külföldi kapcsolatokra ugyancsak szert lehet tenni.
Jurátus: Az ügyvéddé váláshoz elengedhetetlen a szakvizsga, viszont erről az egyetemen nem nagyon hallani. Hogy is néz ki valójában?
F.A.: Azért nem nagyon hallani róla, mert a hallgatókat általában legfeljebb a záróvizsga érdekli, mondván a szakvizsga még messze van. Viszont nekem is, és akikkel beszéltem róla azoknak is a szakvizsga egy kellemes csalódás volt, hiszen ott gyakorló jogászok vizsgáztatnak. Tisztában vannak vele, hogy lehetetlen mindent tudni, ezért meg is szokták kérdezni, hogy eddig mivel foglalkoztál és a többség abba az irányba szokott menni a kérdéseivel. Valóban hatalmas anyag, de nem kell azért annyira félni tőle.
Jurátus: És azalatt a három év gyakorlat alatt, aminek el kell telnie a szakvizsgáig, fel lehet rá készülni? Mennyiben járul hozzá a vizsga abszolválásához?
F.A.: Ez teljes mértékben attól függ, hogy valaki hova megy gyakorlatra. Nekem pont az volt az egyik problémám azzal az irodával, ahol egy évet töltöttem, hogy úgy, hogy csak egy területtel találkoztam, nehezen készültem volna fel a szakvizsgára. Ha olyan helyen telik ez a három év, ahol sokféle üggyel lehet foglalkozni, akkor határozottan nagy segítség a gyakorlat a szakvizsgához, mert amikor tanulsz egy jogszabályhelyet, tudod egy olyan ügyhöz kötni, amin már dolgoztál és ezáltal, kevésbé absztrakt a törvényszöveg. Ugyanakkor a jog eközben folyamatosan változik. Van, amikor komolyan el kell mélyülni újfent egy témában, erre példa az új polgári perrendtartás, ami olyan mértékben változott, hogy az ügyvédek nem kis része ki is esett a peres képviseleti munkákból. Szerintem egyébként az új polgári perrendtartás a formalitását tekintve a római jogi legisactiós eljárásokra hasonlít, ahol, ha egy szó is rosszul hangzott el, pervesztést vont maga után. Ezenfelül a jövőben, ami szerintem még csökkenteni fogja az adott területen dolgozó ügyvédek számát, az elektronikus ingatlan-nyilvántartás megjelenése lesz, amit csak olyan ügyvédek használhatnak majd, akik levizsgáztak belőle, és rendelkeznek az alapvető felelősségbiztosításon felül egy extra felelősségbiztosítással.
Jurátus: Összegezve, sem a jogi tanulmányok, sem a jogi pálya nem könnyű. Mit javasolsz azoknak, akik mélyponton érzik magukat?
F.A.: Én volt, hogy annyira váltani akartam, hogy tanultam svédül is már ügyvédként, voltak ilyen nehezebb időszakaim. (nevetve) Viccet félre téve, a fontos az, hogy az ember megtalálja a jogban a célját. Mi az, amiben jó, mi az, ami érdekli. Ez nem is feltétlenül egy szűken vett jogterület. Engem például az is nagyon motivál, hogy felfuttassam az ügyvédi irodánkat. És ez aztán le tud kötni annyira, hogy ezeken a pontokon, amikor esetleg azt érzi az ember, hogy váltani akar, túl tudjon lendülni.
Vigyázni kell azért arra is, hogy ne váljunk szakbarbárrá. Az nagyon be tud szívni. Ezért fontos a széles érdeklődési kör megléte is a jog mellett.
Így néha ki tudsz lépni a jog világából, aztán feltöltődve visszamenni. A jogban nekem az érdeklődést az időről időre felbukkanó érdekes ügyek tudják fenntartani, a munka nagy része mechanikus, jogilag nem érdekes, esetleg az emberi oldala lehet az… Aztán amikor jön egy érdekes ügy, én például először nehezen tudom magam rávenni, hiszen azokban el kell mélyedni, kutatni kell. Általában ezzel hétvégén tudok foglalkozni, amikor nem csörög a telefon. Elkezdeni tehát nehéz, de amikor benne vagyok és érzem, hogy nyomon járok, a fejemben lassan összeáll a beadvány, amit ezzel kapcsolatban írnom kell. Amikor már írom, az már jó érzés, és amikor kész vagyok, akkor pedig azt érzem, hogy „most nagyon jogász voltam”! Ez pedig egy kicsike szakmai sikerecske. Az már más kérdés, hogy a bíró majd hogyan fogadja, de az ügyfélnek és magadnak meg tudod mutatni, hogy képes vagy rá!
Köszönjük az interjút dr. Fodor András Péternek és további sok sikert kívánunk munkásságához!
