Diplomamentés! – Hogyan készüljünk, és melyik nyelvvizsgát válasszuk?

Közel az egyetemi tanulmányai vége felé jó néhány hallgató szembesül azzal, hogy szüksége lenne egy nyelvvizsgára, azonban a korábbi félévek alatt mit sem törődött vele vagy éppen nem jutott rá elég ideje. Ilyenkor felmerül az emberben a kérdés, hogy hol és hogyan fogjon hozzá a nyelvi felkészüléshez.

A középiskolában mindenkinek kötelező legalább egy idegen nyelvet tanulnia, így leggyakrabban az angol, a német, vagy egyéb választott nyelvet sajátítjuk el, a saját szintünknek megfelelően, ezután lehetőségünk van  sikeres nyelvvizsgát tenni. A gimnázium kapuját átlépve pedig egyre kevesebbet foglalkozunk a megszerzett tudás ápolásával, és a nyelvtanulás helyét átveszik más, fontosabbnak tartott dolgok. Ez a szomorú tény. Akik jó nyelvérzékkel vannak megáldva, könnyen megoldják a helyzetet, azonban akadnak kevésbé szerencsés hallgatók is, akiknek csak nagy erőfeszítés árán adatik meg, hogy végre sikerüljön egy nagyobb idegen nyelvi kihívás megoldása.

A jogi diploma megszerzéséhez legalább egy élő idegen nyelvből államilag elismert középfokú, B-komplex, (régebben „C” típusú) vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga szükséges. Aki ezt a típusú vizsgát nem teljesíti az utolsó félévig, annak sajnos szembe kell néznie az ún. „Diplomamentő programok” kipróbálásának lehetőségével, de vannak, akik a probléma leküzdéseként magántanárhoz mennek vagy megpróbálják a nyelviskolákat. Sokan dicsérik az utóbb említett nyelvi intézeteket, többen viszont kifejezetten negatívan ítélik meg őket, és inkább más utat választanak: autodidakta módon tanulnak vagy egy nyelvi szakembert, oktatót fogadnak maguk mellé. Nem lehet azonban pálcát törni egyetlen megoldás felett sem, és megmondani, ki melyik módszert válassza, ugyanis egyik esetben sem tudjuk elkerülni, hogy ne befolyásoljanak minket, hiszen mindenhol találkozunk reklámokkal, hirdetésekkel, amelyek azt próbálják elhitetni velünk, hogy amennyiben az adott cég mellett határozzuk el magunkat, olcsón, gyorsan, a legjobbaktól tanulhatunk, és így biztos lesz a siker.

A többség nincs jó véleménnyel a Diplomamentő programokról,

habár a képzés teljes költségét az OFA (Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.) állja akkor, ha már csak egy nyelvvizsga hiányzik a diploma megszerzéséhes. Fontos viszont tudni, hogy a tapasztalatok alapján az OFA kevés óraszámmal keveset nyújt az érdeklődők számára. Mi, ELTE hallgatók járhatunk az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központjába is, amit tömérdek hallgató próbált már ki, és ahol a legtöbben  és pozitív élményeket szereztek a képzésekkel kapcsolatban. Szerencsére többféle nyelviskola közül lehet választani attól függően, hogy a szóbeli vagy éppen az írásbeli-e az erősségünk. Ha kikérjük ismerőseink, barátaink véleményét, akik már valamely vizsgatípusból tapasztalatot szereztek, kaphatunk olyan információkat, hogy „az Origo és BME esetében a magnóhallgatás és az írásbeli rész könnyebb”, „ha TELC-et választod, biztos sikerülni fog”, vagy éppen az „ECL és Euroexam vizsgán a legnehezebb a magnóhallgatás”. Ezeken kívül még választhatjuk az LCCI vagy az EURO nyelvvizsgát is, amelyekről hasonló módon hallhatunk pozitív és negatív információkat. Örülünk, hogy segítséget kapunk ahhoz, hogy melyiket ne válasszuk, de sajnos a feladatok nehézsége az évek során változik. Valóban számtalanszor hallani rémhíreket, ám érdemes több embert is meghallgatni, és esetleg egy próbanyelvvizsgát is ki lehet próbálni annak érdekében, hogy magunk tapasztalhassuk meg, vajon az adott vizsgatípus megfelelő-e számunkra.

Az árakat tekintve jelentős eltéréseket figyelhetünk meg:

a legolcsóbb (ECL) és a legdrágább (LCCI) komplex vizsga között 7500 Ft különbség van. A költségek azonban területenként is eltérhetnek, így  érdemes utánanézni a pontos adatoknak az adott vizsgatípus honlapján. Az alábbi táblázatban a német és angol középfokú nyelvvizsgák budapesti ára van összefoglalva:

Nyelvvizsga típusok Szóbeli Írásbeli Komplex
LCCI 18.000 16.000 32.000
EURO 19.000 21.900 28.500
ECL 15.000 15.000 25.000
TELC 22.250 22.250 32.500
Origo 13.000 15.000 28.000
BME 13.000 17.000 26.900

A vizsgákra való felkészülésre nyelviskolák rengetegéből választhatunk aszerint, mennyi időnk van, mennyi pénzt szánunk rá és hogy milyen szintű felkészítést igénylünk. A Katedra például négy, nyolc, tizenkét fős csoportoknak is tart tanfolyamokat minimum harminc órában, amiért több mint  70.000  forintot kell kifizetni. Ehhez hasonló árban mozog  a Peregrinus is, kivéve, ha éppen akció van, és szinte feléért kínálják a különböző intenzitású tanfolyamokat. De elhatározhatjuk magunkat a BeHappy mellett is, ahol egy hatvan perces órát 1490 és 2490 Ft közötti árért kínálnak, vagy a lehetőségek között találhatjuk a Cosmopolitan- vagy az EURO Nyelviskolát is, ahol száz órás oktatást kaphatunk 76.650 Ft-ért.

Érdemes azonban a különböző tanfolyamok elkezdése előtt érdeklődni az esetleges kedvezményekről, amelyeket az iskolák időközönként kínálnak.

Abban az esetben, ha sem időnk, sem elég pénzünk nincs az előbb felsorolt kurzusokhoz,  igénybe vehetjük az interneten található  ingyenes programokat. A vizsgaoldalakon több tesztet is  ki lehet tölteni gyakorlásképpen, ezen kívül számtalan honlap nyújt segítséget a tanuláshoz és a fejlődéshez. Ilyen többek között a Speaky (https://www.gospeaky.com/) és a Conversation Exchange (http://www.conversationexchange.com/), amelyek a legkönnyebben használható nyelvoktató oldalak az angol esetében. Természetesen más nyelvekben is segítséget nyújtanak a különféle portálok, németben például a Deutsch Interaktiv (http://www.deutsch-interaktiv.info/hu/) spanyol esetében pedig az Unlimited Spanish (http://www.unlimitedspanish.com/).

Az egyetemen tárgyfelvételkor többféle nyelv közül választhatunk jóval olcsóbban, azaz 6000 Ft-ért egy fél évre. Az idegennyelvek között találhatjuk az angolt, a franciát, a németet, az olaszt, az oroszt és a spanyolt is. Érdemes kikérni olyan ismerős véleményét, aki már kipróbálta valamelyiket, mindenesetre az eddigi visszajelzések alapján az előadások érdekesnek és hasznosnak bizonyultak, bár érdemes a létszámot is figyelembe venni

Mindegy mit választunk, ha úgy érezzük, megfelel, akkor szorgalmasan végig kell csinálnunk. Jobb minél hamarabb sikeres nyelvvizsgát tenni, de ha esetleg nem jól teljesítjük, akkor is az a legjobb recept, hogy minél nagyobb erőfeszítéssel és odaadással megküzdjünk, hogy végül bár fáradtan, de elégedetten és boldogan vehessük át a megérdemelt diplománkat.

A nyelvvizsgára többféleképpen készülhetünk fel tehát, de talán a legjobb tanács az, hogy áldozzunk fel minél több szabadidőt a tanulásra, feladatok megoldására, és az sem árthat, ha idegen nyelvű videókat és filmeket nézünk, mert leginkább ezek segítik elő a haladást.

 

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Mikó Krisztina

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.