Egyetemi tankönyvekről – „… Miért e lom? …”

Biztosan sokan teszik fel minden félév elején magukban a következő kérdéseket: Mely tankönyvek kellenek idén? Mikori kiadásra van szükségem? Mégis hol érhető el a megfelelő példány? Minek nekem még ez a könyv is? A következő cikkben az egyetemen fellelhető szakkönyvek világában kívánok egy lehetséges útmutatóval szolgálni.

Mielőtt belekezdünk, fontos tisztázni két alapvető dolgot. Elsősorban azt, hogy csak a jogi szakkönyvekről tudok biztos megállapításokat tenni, mert ennek a piacát figyelem árgus szemekkel minden félévben, így nem feltétlenül lesz igaz valamennyi megállapításom más témájú szakkönyvek esetén. Másodsorban a jogi tankönyvek kínálata gyorsan változik, általában követve az új jogszabályokat és tudományos fejleményeket, így a cikkben található felsorolás sosem képes helyettesíteni az adott félévre vonatkozó tanári tájékoztatásokat, és nem is feltétlenül célja az.

Milyen tankönyvekre lenne szükség a jogi egyetemen?

Alapvetően a jogi egyetemen zajló oktatás nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy tankönyvek nélkül teljesítsük. Hiszen elméletben az előadásokon elhangzottak megértésével, hatékony szemináriumi munkával és az aktuális jogszabályok megjegyzésével is teljesíthető bármilyen kurzus. Az emberek nagy része azonban kis eséllyel menne át a zárthelyi dolgozatain, ha nem olvasna utána annak, amit az oktatók elmondanak. Különösen igaz ez azokra a kurzusokra, ahol a lehetetlenség határát súrolja a jelenlegi óraszámok mellett, hogy minden fontosabb dolgot és apróbb részletet leadjanak a tanórákon. Ennek ellenére a vizsgákon feltehető kérdések mégis mindig a tankönyvek teljes anyagán alapulnak, így mindenkit buzdítok a használatukra.

A tankönyvek beszerzése többféleképpen is megoldható. Van hallgató, aki bemegy az első könyvesboltba amit meglát, és felvásárol minden, a kurzusaihoz kapcsolódó könyvet, akár szüksége van rá, akár nincs. Akad olyan is, aki megkérdezi egy-egy tájékozottabb hallgatótársát a témában, vagy felmegy az internetre, és addig keresi az ELTE ÁJK tanszéki oldalain, hogy miből kell tanulni, amíg megtalálja a néha hatálytalan és hiányos tárgytematikák kötelező irodalom rovatában, amire szüksége van.

2022 februárjában, ha valaki ezen módszerek valamelyikét követve kikeresi, mely tankönyvekre van szüksége a teljes jogászképzés alatt, akkor egy minimum 38 kötetet felsorakoztató listát kap. Sajnos nem lehet pontosan, tételesen felsorolni a könyveket, mert például a „nemsokára megjelenő” műveknek a száma sem ismert. Ebbe a kategóriába tartoznak például a híres polgári eljárásjogról vagy a büntetőeljárásjogról készülő könyvek, amelyeket megközelítőleg 5 éve korrigálgatnak, megjelenésre várva.

Az olvasók életét megkönnyítendő, a cikkben található illusztrációkon elolvasható a teljes listája a jelenleg az ELTE jogász szakon alkalmazott tankönyveknek. Ezek azok a kötetek, amelyek még remélhetőleg sok diákot fognak bevezetni az adott jogág mélyebb értelmezésébe, így érdemes őket használni. A felsorolásban jelen van többek között a Varga István-féle A polgári nemperes eljárások joga is, ami a kar talán leghosszabb egyedülálló kötelező kötete a maga 1096 oldalával, ezzel is nyomatékosan jelezve mindenkinek; bőségesen van miből felkészülni az órákra.

Mégis hol érhetőek el ezek a könyvek számomra?

A kérdés megválaszolása elég nehéz, ugyanis háromféle út áll mindenki előtt: a bolti megvásárlás, a hallgatók közötti alkudozás és a könyvtári kölcsönzés.

A legegyszerűbb, ha valaki az első módszernek megfelelően megvásárolja a könyveket saját felhasználásra. Ilyenképpen egy példány bármikor rendelkezésünkre áll, bármilyen jelenléti, hibrid vagy online oktatás is van éppen az egyetemen. Igaz, az ELTE szakkönyvei leginkább csak lokálisan vásárolhatóak meg Budapesten, ami a vidéki hallgatóknak  okozhat némi gondot. A Ronni könyvkereskedésnek, az Eötvös kiadó könyvesboltjának, a 48-as könyvesboltnak, a Novissima kiadó könyvesboltjának, a HVG-ORAC kiadó boltjainak vagy a Wolters Kluwer kiadó boltjainak kínálata ugyanakkor mindig tartalmazza a megfelelő kötetet, vagy általában a forgalmazó egy hét alatt be tudja szerezni azt számunkra.

Ráadásul ma már a legtöbb boltnak van online webshopja, ahol a teljes kínálatuk fellelhető, akár kedvezményes áron is. Szóval lakjál bárhol az országban, valamelyik bolt képes lesz neked kiszállítani a könyvet, amely kifejezetten kényelmes az elintézés szempontjából.

Igaz, ezen módszer hátulütője, hogy ebben az esetben félévenként 20-30 ezer forintot kell könyvekre költenie egy olyan diáknak, aki emellett esetleg albérletet fizet, vagy éppen az anyagi helyzete miatt került kollégiumba.

Nem csoda tehát, hogy a második módszer választásával pont ezt a magas könyvkereskedelmi árat szokás kikerülni. A használt tankönyvek vásárlása közben ráadásul az adott tárgyat már teljesítő felsőbb évesek akár értékes tapasztalatot is megoszthatnak veled vásárlás közben. Mindemellett ezzel a módszerrel környezetbarát megoldást is választunk. Egyetlen újrafelhasznált könyv több száz fát menthet meg a kivágástól, érdemes lehet tehát márcsak ezért is kinézni a mostanában a kar Hallgatói Önkormányzata által évente tartott Tankönyvbörzére, amin használt, de általában jó állapotú könyvekhez juthatunk, viszonylag olcsón. Emellett a Facebookon elérhető bármely ELTE-s diák számára az ELTE ÁJK – Könyvesbolt nevű csoport, amelyben az ÁJK hallgatói szabadon kínálják fel akár már évközben is a szükségtelenné vált tankönyveiket.

Ennek a módszernek a hátulütője azonban, hogy elég komoly verseny megy az ilyen példányokért a hallgatók között. Néha szinte amint kirakják a könyveket, akár azonnal el is fogynak. Ráadásul nagyon könnyen beleszaladhatunk olyan, egyébként jó szándékú felsőbb évesbe is, aki nem tud arról, hogy a tankönyvet, amit elad nekünk már nem lehet használni, és mi emiatt dobjuk ki az ablakon a pénzünket. Emellett pedig a kihúzás mentes és nagyon jó állapotú könyvek szerelmesei sem fogják élvezni a sok használattól megsárgult példányokat.

Az utolsó módszer talán a legköltséghatékonyabb és legkiszámíthatóbb mindközül. Az ELTE ÁJK könyvtárának tankönyvekre vonatkozó részlege nemrégiben teljesen átalakult, így számos tankönyv már nemcsak helyben olvasható, hanem a zöld szalaggal megjelöltek haza is vihetőek egy hétre. A könyvtárosok nagyon jól tájékozottak az aktuális tankönyveket illetően, ráadásul még a legújabb kiadások is rendre több példányban vannak jelen a könyvtár polcain, így nem kell feltétlenül azon aggódnunk, hogy nem lesz elérhető számunkra egy darab sem.

A könyvtár nagy előnye a többi módszerrel szemben, hogy nehezen hozzáférhető könyveket tesz ingyenesen elérhetővé. Kevesen olvashatnák a nemrég megjelent Siklósi Iván: Római magánjog című hihetetlen vaskos (jelenleg 19.900 Ft-ba kerülő) művét, ha nem mehetnének be a könyvtárba és vehetnék le a polcról. Emellett a könyvtár több olyan könyvet is tartalmaz, amely felhasználásával jelentősen mélyebb tudásra tehetünk szert egyes területeken, így kifejezetten ajánlott kihasználni ingyenességét.

A könyvtár hátrányai akkor jönnek elő, ha elkezdünk a vidékiek fejével gondolkodni. Az országban egyedül az ELTE ÁJK Könyvtára rendelkezik kellő állománnyal a budapesti jogi képzés tankönyveiből. A más vidéki egyetemek, vagy a nagyvárosok könyvtárai csak néha-néha rendelkeznek kóbor példányokkal az ELTE kiadványaiból, ami a hallgató számára hosszú utazásokat jelent, ha hozzá akar jutni a tananyagához.

A könyvtárhasználat legnagyobb problémájának az utóbbi időben azonban a járványhelyzet bizonyult, a könyvtárakat ugyanis emiatt többször bezárták, így nem lehetett hozzáférni egy kötethez sem. A koronavírus esetleges velünk maradása esetén így nem biztos, hogy a jövőben mindenkinek lehetősége lesz a kölcsönzésre vagy a szabadpolcos olvasásra, de reméljük a legjobbakat. (Az ÁJK könyvtára egyébként a jelen félév kezdetén szabadon látogatható az online oktatás ellenére is.)

Hasznos tansegédlet vagy egyszerű papírnehezék?

Amikor az ember már tudja, hogy milyen könyv kell neki, és valamilyen úton sikerült is beszereznie, azért elgondolkodik egy pillanatra. Biztosan megérte nekem ezt és nem a jegyzetet használni? Kellenek a tankönyvek egyáltalán? Mit tud egy papírköteg, ami segítségével elvileg könnyebb átmenni egy tantárgyon, mint nélküle?

Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban című művének egy remek kérdése is ezt feszegeti. „Miért e lom?”. Minek a könyv az ember számára? Az ő válasza kicsit hosszan, mint mind megtanultuk az, hogy a hasznos tudás nem abban van, amit leírtak, hanem az emberek fejében és lelkében található. Ezt a gondolatot pedig érdemes értelmezni.

A könyvek nagyszerűek, de nem szabad azt gondolnunk, hogy hasznos tudás birtokába kerülünk attól, hogy van nekünk belőle egy. A rendeltetése az egyes köteteknek a tudás közvetítése generációk között. Egy egyetemen akár az oktató és hallgatója között is, mert sokszor már olyan sokan vagyunk az intézményben, hogy nem is találkozhatunk oktatóinkkal, vagy akár ténylegesen hasznos tudással, de az érdekesebb lexikális tudás átadásával is akadhatnak gondok. A könyvek abban tudnak segíteni, hogy minden információ eljuthasson akárkihez, aki át akar menni a zárthelyi dolgozatán, vizsgáján, vagy egyszerűen csak bővíteni akarja az ismereteit.

A tankönyvek beszerzése nem mindig a legegyszerűbb dolog. Nehéz rálelni, mely példányokra van szükség, és milyen forrásból juthatunk hozzájuk, de amikor végre a megfelelő kötetek a birtokunkba kerülnek, azt kívánom mindenkinek, hogy mohó tudásvággyal ismerjük meg a bennük rejlő ismereteket.

Felhasznált irodalom: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése Szerző weboldala

Csomós Ákos

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.