Sokszor mondjuk, hogy a világ megváltozott, de az elemi összetevői még mindig ugyanazok, mint régen. Az embereket, így a nemzeteket is a birtoklás- és a hatalomvágy hajtja. Miközben a koronavírus és az afgán összeütközések okozta helyzet tematizálja a közbeszédet, addig a háttérben élesítésre kész bombaként tűnik fel Kína és Tajvan viszonya. Na, de ez esetben mit tartogat számunkra a szerencsesüti: háborút vagy békét?
Tajvan kapcsán egy rendkívül fiatal fejlesztőállamra kell asszociálnunk, melyet mára már a demokrácia jellemez, erős középosztállyal és feminista mozgalommal. Rövid fennállása során többször került konfliktusba különböző országokkal, mint például a patriarchális Japánnal és a területelvű, globális elsőségre törekvő Kínával. A következő bekezdésekben arra keressük a választ, hogy miért tölt be ilyen meghatározó szerepet egy ilyen kicsi ország.
Történelmi gyorstalpaló
A sziget már az 1600-as évektől kezdődően kínai fennhatóság alá tartozott. 1895-től japán megszállás alatt állt a második világháború végig, melyet követően az USA segítségével ismét kínai territórium lett. 1949-ben tört ki a kínai polgárháború, amelynek során a Kínai Kommunista Párttal szemben vereséget szenvedett az addig regnáló Koumintang. Az esemény hatására a leváltott párt – megközelítőleg kétmillió állampolgár és az ország vagyona jórészének a társaságában vonult át Tajvan szigetére. Azt állították magukról, hogy ők a Kínai Köztársaság folytatólagos képviselői, ami valójában egy jobboldali (nacionalista) diktatúrát jelentett – fennállását elsősorban kegyetlen represszióval és terrorral jellemezhetnénk. A Kommunista Párt ugyanakkor megszűntnek nyilvánította a korábbi köztársaságot, és kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot. Ez utóbbi esetében az egyetlen Kína elvére kell gondolnunk, amelynek területi egységébe a kommunisták szerint Tajvan is beletartozik.
Előbbieket figyelembe véve kettő, egymásnak ellentmondó paradigmát fogalmazhatunk meg. Egyrészt megnevezhetünk egy független Tajvant, amely saját kultúrával és demokratikus berendezkedéssel bír. Másrészt a szigetállam hovatartozását – a kínai nézőpontot alapul véve, amihez az óriási ország a mai napig ragaszkodik is – meghatározhatjuk úgy is, mint az „Egy Kína” része. Ez utóbbi esetében nem tekinthetünk rá szuverén entitásként.
Nemzetközi szempontból láthatjuk, hogy Tajvan az államiság ismérveinek jórészt eleget tesz, egyedül a nemzetközi kapcsolatok vitele képez kivételt. Ennek fényében elmondhatjuk, hogy rendelkezik területtel, lakossággal, önálló kormánnyal, továbbá robosztus gazdasággal és hadsereggel – mely Kínának is képes ellenállni egy darabig –, mégsem ismerték el az államok szuverénként.
A helyzet súlyossága
A probléma gyökere a szigetállam függetlenségének kérdésében található. A mielőbbi konszenzusos megoldást egyértelműen Tajvan szorgalmazza. 1999-ben elkészített egy javaslatot azzal a céllal, hogy az egyenlőség elve mentén mind a két állam megőrizhesse az önállóságát, valamint megteremtsék és fenntartsák a békés együttélés feltételeit. Nem meglepő módon ezt a Kínai Népköztársaság határozottan elutasította, és azóta sem mutatta jelét flexibilitásnak. A meglévő feszültséget még tovább tetézi, hogy az Amerikai Egyesült Államok már a kezdetek óta aktívan kiáll Tajvan szuverenitása mellett.
Konfliktussal találkozhatunk gazdasági kérdésekben is. Köztudott ugyanis, hogy Tajvan neve összefonódott a chip gyártással, ez pedig azért lényeges, mert a chipek mára a modern technológiai iparág nélkülözhetetlen elemei. A vállalatláncok meglehetősen befolyásos cégekkel – például az Apple-lel – állnak szerződésben, de ami még ennél is fontosabb, hogy a szigetország Kína másik nagy riválisával, Indiával szövetkezve hajtja végre a fejlesztési folyamatokat. Ezzel párhuzamosan pedig látható, hogy a Kínai Népköztársaság kezd egyre inkább lemaradni ebben a versenyben, illetve több más problémával is szembe kellett néznie az elmúlt években – például a koronavírus miatti recesszióval, a szénhiánnyal, az egekbe szökkenő nyersanyagárakkal. Azt pedig hiba volna feltételezni, hogy Kína ilyen volumenű kérdésekben hosszú távon beletörődne a tajvani függésbe.
Egyre élesebb szituációkban ölt testet az erőfitogtatás, melyre jó példa lehet a légi harctér igénybevétele. Kínára már korábban is jellemző volt, hogy „meglátogatta” a tajvani légvédelmi zónát, ez év októberében viszont soha nem látott mennyiségű vadászgépet és bombázót vezényelt a tengerszoros fölé.
Tajpej erre már kénytelen volt reagálni, és bevetette saját harci gépeit és a légielhárító rendszereit is. Ez jól mutatja azt, hogy Kína nemcsak a politikai és gazdasági színtéren, hanem hadászati szempontból is nyomást gyakorol Tajvanra. Ez a jelenség viszont elindított egy kvázi fegyverkezési versenyt, mivel az erődemonstráció viszonzásaképpen a szigetország kormánya is a védelmi költségvetés kibővítését indítványozta – közel kilencmilliárd dollárral.
Több olyan szakértői és egyéb dokumentum került a nyilvánosság elé, amely pedzegeti, hogy Kína már részletekbe menően megtervezte a Tajvan elleni invázió lépéseit. Ugyancsak fontos látni, hogy a folyamatos kínai hadászati beruházások és fejlesztések következtében a tajvani hadsereg ereje még az amerikai segítség ellenére sem „rúg labdába” a kínai mellett. A megszállás tényleges végrehajtását viszont a legtöbben valószínűtlennek tartják, hiszen hatalmas mennyiségű hadi és emberi erőforrásra lenne szükség a sikeres leigázáshoz – következményei felett pedig lehetetlen lenne elsiklani.
Amennyiben mégis invázióra kerülne a sor, a sziget stratégiája vélhetően az lenne, hogy kitartanak, ameddig csak lehet, és a lehető legfájóbban sújtanának le a támadókra. Mindazonáltal korántsem lenne olyan lehetetlen visszaverni a kínaiakat, mint elsőre gondolnánk, hiszen a történelem folyamán már többször volt rá precedens, hogy a kisebb, azonban a lokális sajátosságokat érintően tájékozottabb haderő aratott győzelmet egy háborúban.
Megállapítható az is, hogy a konfrontáció már több síkon zajlik – például a kibertérben is –, és nő a benne résztvevő szereplők száma. Az Amerikai Egyesült Államok és a NATO is nyíltan vállalta, hogy megvédenék Tajvant a kínai annektálástól.
Előbbi annyira komolyan gondolja mindezt, hogy növelte a fegyverszállítás mértékét Tajvanba, így egyértelművé vált: a szigetállam fő reménye az USA-ban és a tőlük beszerzett hadieszközökben rejlik.
Kína viszont felismerheti és kegyetlenül ki is használhatja, hogy a jelenlegi amerikai elnök népszerűsége csökken. Továbbá, az Európai Unió is állást foglalat már a kérdésben, ugyanis az Európai Parlamentben elsöprő győzelemmel szavazták meg a tajvani nexusok elősegítését, fokozását. Ennek hátterében az áll, hogy az Unió helyzetét a digitalizáció terén nagyban meghatározza az említett állam.
Ám van, ami mélyen összeköt: a gazdaság
Tajvan a négyéves fejlesztési terveken és a nagy állami projekteken keresztül rengeteg pénzt invesztált az infrastruktúrába, tehát létrehozott számos munkahelyet, miközben ösztönözte a hozzáadott érték és a GDP növekedését. Jól mutatja ezt az, hogy a világelsők közt szerepel a mikroelektronika és a számítógépek gyártása területén, így termékeinek importálói közt a bolygó majdnem összes szuperhatalma megemlíthető – az USA, Kína, az Európai Unió és így tovább.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az Amerikai Egyesült Államok a kínai piac legnagyobb beszerzője. Ez viszont azt jelenti, hogy a háború legfontosabb előfeltételeinek egyike az lenne, hogy Kína gazdaságilag ne legyen kiszolgáltatva az USA és szövetségesei vásárlóerejének. Ennek feloldására vannak törekvések, de a programok eredményei egyelőre kétségesek.
Jól látható tehát, hogy a Távol-Keleten fokozódó konfliktus egy rendkívül komplex folyamat, mivel több ponton is egymásra utaltak az érintett államok – ha megszakadna ez a fajta hálózatosodás, az alapjaiban befolyásolná a világ mai formáját és működését. Ennél, valamint a fentiekben tárgyaltaknál fogva a jelenség jogosan emlékeztethet bennünket egy hidegháborús folyamatra, és felhívja a figyelmet a globális erőviszonyok megváltozására. Hangsúlyozandó, hogy a konfliktusáradat kimenetele jelenleg megjósolhatatlannak bizonyul, a következő évtizedek fogják Tajvan sorsa felett meghozni az ítéletet.
