Ismét forr(t) a Közel-Kelet — Ha lemaradtál volna az események forgatagában

22749581653_359d20c381_o

Olyan jelen történelmi színfoltok kerülnek porondra, mint az észak-szíriai kurdok ellen indított török offenzíva, önrendelkezési jog meglétének kételye, valamint az amerikai-iráni kapcsolat perzselése. Nyugalom, az oroszokat sem szeretnénk kihagyni a buliból.

„Ha belegondolunk, sosem volt ez egy békés térség” – vezette fel a témát a Nemzetközi Jogi TDK november 6-ai ülésén dr. Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, aki emellett a Budapesti Corvinus Egyetem tanársegédje is.

Másik nagyszerű előadónk dr. Valki László, az ELTE ÁJK professor emeritusa kicsit később ragadta magához a szót elsősorban az ún. „iráni atomalku” felmondását és annak lehetséges következményeit kifejtve.

Sosem volt igazi egység e földön, még magában a hírhedt Oszmán Birodalomban sem lehetett ezt megtalálni. Az amúgy is lemaradt térség (most mellőzzük azt a költői kérdést, hogy mi nem maradt le a „fenséges” Nyugat-Európától) tökéletes jellemzője három szó: cirkuláris hatalmi versengések. Tehát nem nagyon alakulhatott itt ki a „nemzeti idill”.

A cikkben hanyagoljuk a vallási diverzitás kérdését, de nem gond természetesen, ha egy néma másodpercre megemlékezünk róla.

46565574862_4ce7ce7a2a_o

A kurdokból szükséges kiindulnunk, hiszen lényegében az összes mozzanat körülöttük forog jelenleg. Feltehetőleg negyven milliós létszámukkal – többségük négy országban szétszóródva – ők a világ legnagyobb állam nélküli etnikuma, akik a harmadik évezredben kívánják érvényesíteni önrendelkezési jogukat. Megtehetik? Nincs egységesen beszélt nyelvük, de még politikailag egységes elképzelésük sincs: egyeseknek elég az autonómia, míg mások egy szuverén Kurdisztánt (mely jelenleg még csak egy geográfiai fogalom) akarnak. A kurdokat csupán az egymás iránt érzett szolidaritás tartja össze.

Hogyan válhatott ilyen elnyomott néppé a kurd? Már a törökök, arabok is későn kezdték meg a nemzeti ébredést, de ők felébredtek, míg a kurdok aludtak. Az első igazi kurd megmozdulások csak az 1920-as években kezdődtek meg. És a slusszpoén: a nép még akkor sem önmagáért kezdett ébredezni. Az első világégésben szétmarcangolt Oszmán Birodalom felélesztéséért küzdöttek vallásos és konzervatív nézeteik miatt. Török és kurd között egészen addig nem nagyon volt különbség.

A sikertelen taktikázások és a következő világháború sem tudta meghiúsítani a török nemzetállam kialakulását. A kurdok többsége így török uralom alá szorult. A török fennhatóság alatt azonban nemcsak ők, hanem a baloldali pártok és szakszervezetek is elnyomásban éltek. A konfliktus azonban a török és a kurd nemzetiség között a PKK (Kurdisztáni Munkáspárt) 1978-as megalakulásával éleződött ki. A szervezetet egyébként az USA és az EU is marxista terrorszervezetként tartja számon.

A PKK létét egy független, társadalmi osztályok nélküli kurd állam létrehozására tette fel. A ’90-es évek legvéresebb küzdelmei negyvenezer áldozatot követeltek. A vérengzések után nézeteik valamelyest mérséklődtek, egyesek már az autonómia és a „csupán csak antikapitalizmus” gondolatával is megbékültek. Ők építették fel egyébként a szír polgárháború káoszában azt az autonómiát is, amely ellen Erdoğan megindította az offenzívát október 9-én.

A XXI. század nagy kihívása eldönteni, hogy a kurdoknak van-e önrendelkezési joguk.

A nép továbbra sem egységes: tudnak egymásról és fennáll közöttük a szolidaritás, azonban ennél nem több.

Lehet-e egyértelműen népirtásnak nevezni, amit a törökök a kurdokkal művelnek? Dr. Valki László szerint nem ilyen egyszerű a kérdés, mindenesetre az biztos, hogy a török offenzíva beleütközik az ENSZ Alapokmányába. A professzor szerint az önrendelkezési jog kérdése a hatalmi-politikai súlyok játszmáinak „jóindulatú realitásán” fog múlni.

A kurdok mögött ott áll a szír és az orosz hadsereg is. Ne felejtsük el az orosz hagyományt, miszerint mindenhova bevonulnak, ahonnan az amerikaiak távoznak, de kétségtelen, hogy Oroszország szemében él egy „hasznos Szíria” is. Kérdéses, hogy Erdoğan mennyire meri felvállalni a konfliktust az oroszokkal, azonban az már bizonyos, hogy Trumptól nem fél.

28137509939_200cb09dd4_5k

Hogyan minősül tehát nemzetközi jogilag ez az offenzíva? Dr. Valki László szerint semmi sem várható az ENSZ BT-től, hiszen az USA valószínűleg vétót emelne az állandó tagok közül. Noha az amerikaiak legtöbbje árulásnak tekinti Trump illedelmes távozását a közel-keleti színtérről, miután a kurdok és mások (oroszok, törökök, iraki és szír hírszerzők) segítségével kiiktatta az ISIS vezetőjét, Abu Bakr al-Bagdadit. (Érdekesség: a végső rajtaütés előtt a kalifa személyazonosságát az alsónadrágjáról vett DNS-mintából azonosították.)

Trump a napokban hivatalosan is kijelentette rajongását a „strongman” Erdoğan irányában, bár lehet, hogy csak a levegőben lógó konfliktust igyekszik feloldani hízelgő megjegyzésével.

A legnagyobb veszteség azonban minket, európaiakat érhet.

Nem sok beavatkozási lehetőségünk van az eseményekbe, ugyanakkor a menekültkérdés újabb pofonját kaphatjuk, ha Erdoğan tényleg Európa felé irányítja a Törökországban várakozó több millió menekültet.

Annak érdekében, hogy az eseményeket kicsit átfogóbban tudjuk értelmezni, és belelássunk a néhány bekezdéssel feljebb említett realitásba, beszélnünk kell Trump külkapcsolati lépéseiről. Az újabb színtér középpontjában a szeptember 9-én hivatalosan is újraindított iráni nukleáris fejlesztések állnak. Az út, habár rögösen, de ide vezetett annak ellenére, hogy már a hidegháború közepén igényelték a nagyhatalmak a további nukleáris fejlesztések szüneteltetését, e célból kötötték meg 1968-ban az atomsorompó-egyezményt, melyhez Irán csatlakozását is követelték.

Irán a csatlakozás ellenére nem tett eleget az egyezményben foglaltaknak. A többi tag gazdasági szankciókat kezdett alkalmazni ellene. Az ENSZ, az USA és az EU szorítása között kényszerült bele Irán a 2015-ös atomalkuba, melyet sokan Obama volt amerikai elnök legnagyobb külpolitikai sikereként tartanak számon.

A paktum értelmében Irán felhagy a nukleáris fejlesztésekkel, cserébe viszont feloldják az ellene irányuló szankciókat.

Trump tehát e hírhedt atomalkut mondta fel egyoldalúan, és állította vissza a szankciókat Irán ellen a republikánusok és a világ legnagyobb megbotránkozására. Trump szerint az atomalku ide vagy oda, az uránsűrítés ugyanúgy zajlott Irán részéről a térségben, tehát megérdemelt a retorzió. A felmondás időzítésében még az is szerepet játszott, hogy Donald Trump külügyminisztere, Mike Pompeo ellenezte a szerződést, és nem riad vissza a „maximum pressure” alkalmazásától – jegyezte meg dr. Valki László.

Mi Irán lépése? Vagy fenntartják az alkut a többi részes állam felé (UK, Oroszország, Franciaország, Németország, Kína), vagy megmakacsolják magukat, és még inkább elmélyülnek nukleáris programjukban. Egyik opció sem nyugtató. Legnagyobb félelemmel talán Izrael szemléli az eseményeket, de kétségkívül eredményezheti az USA és az EU egymásnak ugrását is. Egyelőre Irán is kíváncsian várja a 2020-as amerikai elnökválasztásokat és az impeachment fejleményeit.

Amerika tettei tehát szerves mozgatói az eseményeknek. Vajon marad-e Trump elnök 2020-ban? Mi lesz az elnökválasztás függvényében Irán elhatározása? Milyen mértékű félelmet ébreszt Irán a világban? A török offenzíva legitimálhatja-e a kurd önrendelkezési jogot, és megszülethet-e egy új állam?

Végül fel kell tennünk a kérdést: hol helyezkedik el hazánk e játszmák között?

Orbán Viktor májusban találkozott Trump elnökkel, továbbá jó kapcsolatba került az izraeli miniszterelnökkel, Netanjahuval is. Egyébként az izraeli miniszterelnök fia nemrég látogatott hazánkba, és sajtótájékoztatón fejtette ki, hogy szerinte a nemzetállamiság iránti elköteleződés hozta közelebb a két országot…

A kurdok melletti budapesti szolidaritástüntetés és a nyilvános Facebook esemény résztvevőinek blokádja sem ijesztette el hazánk kormányfőjét az Erdoğannal való találkozástól. Bár felvetődhet az is, hogy Magyarország megint csak hű maradt saját történelmi fordulataihoz, és ismét két tűz között kénytelen magára találni, lavírozni Európa „közepén”. Mindenesetre kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Források:
NJ TDK ülésen elhangzottak, X, X

Gavra Gábor (2019): Erdogan háborúja, Hetek Közéleti Hetilap, 23. évfolyam/ 45. szám: 6-8.o.
Kulifai Máté, Surjányi Dávid (2019): Közös ellenséggel viaskodunk, Hetek Közéleti Hetilap, 23. évfolyam/ 44. szám: 4-6.o.
Kulifai Máté (2019): Egyik kutya, másik eb, Hetek Közéleti Hetilap, 23. évfolyam/ 44. szám: 7-9.o.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Szalai Laura

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.