Jogász végzettségű amerikai elnökök

Az Egyesült Államok eddigi elnökei különböző előélettel érkeztek a Fehér Házba. Volt közöttük háborús hős, színész vagy épp üzletember. Néhányan azonban jogászként diplomáztak fiatalkorukban, és ezt a hivatást gyakorolták politikai pályájuk előtt is. Ők kerülnek most bemutatásra.

Az USA alkotmányában az elnöki posztot életkori és állampolgársági szempontok alapján határozták meg, az iskolai végzettség vagy szakmai gyakorlat nem számít választhatósági előfeltételnek. Ebben a cikkben azok az államfők kerülnek – időrendben – bemutatásra, akik jogi diplomát szereztek mielőtt elnyerték a tisztséget. Az ő karrierjeik is egyedi esetek, nem egy különleges „rekordot” felmutatva.

Rutherford B. Hayes (1877-1881):

Hayes Ohio államban született 1822-ben, a Harvard Law School diákjaként diplomázott 1845-ben. Politikai pályája előtt Cincinnatiben dolgozott ügyvédként, majd a polgárháborúban is harcolt. A „ranglétrát végigjárva” volt előbb a Képviselőház tagja, majd Ohio állam kormányzója, végül a Republikánus Párt elnöknek jelölte. Megválasztása nagyon szoros verseny eredménye volt, mindössze egyetlen elektori szavazattal múlta felül demokrata ellenfelét, a végeredményt pedig egy külön erre a célra felállított szövetségi bizottság állapította meg. Elnöki ciklusának meghatározó vonulata a polgárháború utáni helyreállítás volt, mely során Hayes megerősítette a fekete lakosság jogait. Emellett mindig a méltóságteljes, méltányos politizálást képviselte. Előre kijelentette, hogy csak egy ciklust fog elnökként teljesíteni, így nem is indult az újraválasztásért. 1893-ban hunyt el.

William H. Taft (1909-1913):

A sokak által „a valaha volt legkövérebb amerikai elnökként” is emlegetett Taft 1857-ben született Ohióban, 1878-ban szerzett jogi diplomát a Yale-en. Ezután különböző igazságszolgáltatási hivatalokat töltött be Ohio államban, leginkább nagyszerű bíróként emlékeztek rá. Nem tervezte, hogy politikus lesz, de Theodore Roosevelt elnöksége alatt már államtitkár volt, majd Roosevelt őt nevezte meg utódjának a republikánusok között. Elnökként kevésbé követte elődje progresszív politikáját, sokkal konzervatívabb módon, a jog eszközeivel vitte keresztül akaratát – aminek következtében saját pártjának egy részével is szembekerült. Így a következő választáson gyengén szerepelt: a legrosszabb eredményt mutatta fel, amit egy hivatalban lévő, újraválasztást megcélzó elnök valaha elért. Elnöksége után professzorként visszatért a Yale-re, végül 1921 és 1930 között a Legfelsőbb Bíróság főbírája volt: az egyetlen személy, aki mind az elnöki, mind a főbírói posztot betöltötte! Abban az évben halt meg, amikor a főbírói posztról is lemondott.

Richard M. Nixon (1969-1974)

Bár Nixon Kaliforniában született 1913-ban, az észak-karolinai Duke Universityn szerzett jogi diplomát. Jogi praxisban dolgozott, míg a hadsereghez nem csatlakozott a második világháborúban, hogy a Csendes-óceán térségében harcoljon. A háború után indult politikai pályája, Dwight D. Eisenhower elnök helyettese is volt, majd nagyon szoros eredménnyel elvesztette a választásokat John F. Kennedyvel szemben. Ezután visszavonult a politizálástól, és New Yorkban dolgozott ügyvédként. 1968-ban azonban visszatért, elindult az elnöki székért és győzött a választásokon. Politikáját antikommunista beállítottság jellemezte, a szovjet és kínai kapcsolatokat hazájának kedvező irányba terelte, 1973-ban pedig kivonta Vietnámból az amerikai csapatokat. Népszerűségének köszönhetően 1972-ben elsöprő sikerrel újraválasztották, azonban egy évvel később a híres-hírhedt Watergate-botrány nyomán, az impeachment-eljárást elkerülendő, lemondott posztjáról. Az egyetlen elnök, aki lemondott tisztségéről, 1994-ben hunyt el.

Gerald R. Ford (1974-1977)

Ford Szintén 1913-as születésű, Nebraska államban látta meg a napvilágot. A Yale Egyetem jogi karának elvégzése közben még az egyetemi futballcsapat másodedzője is volt, 1941-ben diplomázott. A második világháború után Michigan államban kezdett praktizálni, mindeközben pedig politikai karrierje is elindult. 1973-ban Nixon a Huszonötödik Alkotmánykiegészítéssel élve Fordot nevezte ki lemondott alelnöke, Spiro T. Angew helyére, majd miután Nixon lemondott, Ford lett az elnök; ezzel ő az egyetlen, aki nem választással került sem az alelnöki, sem az elnöki pozícióba! Elnöksége alatt „megbocsátott” Nixonnak, az exelnök az ellene felhozott vádak tekintetében kegyelmet kapott, a legkomolyabb kihívást azonban a ’70-es évek gazdasági válsága jelentette számára, amely következtében az Államok is recesszióba sodródott. Emellett a közmegítélése sem erősödött egyes balul elsült megnyilvánulásai miatt, és 1976-ban elvesztette a választásokat Jimmy Carter ellen. Ezután nyugdíjba vonult, 2006-ban halt meg.

Bill J. Clinton (1993-2001)

A cikkben szereplő első demokrata elnök 1946-ban született William Jefferson Blythe III néven, Arkansas államban. (Születése után nem sokkal édesapja meghalt, és később édesanyja második férjének vezetéknevét vette fel.) Ő is a Yale Universityn szerzett jogi diplomát 1973-ban, egyetemi évei alatt Oxfordban is tanult ösztöndíjjal. Mellesleg felesége, a Demokrata Párt 2016-os elnökjelöltje, Hillary is a Yale-en végzett jogászként. A diploma megszerzése után Clinton a University of Arkansas School of Law katedráján tanított 1976-ig, amikor Arkansas államügyészének választották. 1993-ban örök „bajtársával”, Al Gore-ral közösen egy tizenkét évig tartó republikánus elnöki időszaknak vetettek véget választási győzelmükkel. Elnökségét gazdasági növekedéssel és jóléttel, továbbá társadalmi köznyugalommal jellemzik. Franklin D. Roosevelt óta ő volt az első elnök, akit újraválasztottak, ekkor a demokraták is többséget szereztek a törvényhozás mindkét házában. 1998-ban azonban addigi munkáját beárnyékolta a Monica Lewinksy-botrány, aminek következében impeachment-eljárás indult ellene. Bár bebizonyosodott, hogy Clintonnak szexuális viszonya volt nála jóval fiatalabb alkalmazottjával, neki mégsem kellett elhagynia a Fehér Házat. Elnöki ciklusa után is aktív közéleti és politikai szereplő maradt, 2009-ben például az ENSZ különleges megbízottja lett Haitin.

Barack Obama (2009-2017)

Teljes nevén Barack Hussein Obama II 1961-ben született Hawaiin, amerikai anyától és kenyai apától. A Harward Egyetemen szerzett jogi diplomát 1991-ben, emellett ő volt az első afroamerikai elnöke a Harward Law Review nevű újságnak. Az egyetem elvégzése után a University of Chicagón tanított jogot, emellett ügyvédként is dolgozott az északi városban. Felesége, Michelle szintén jogász. 2008-ban az USA első színes bőrű elnökévé választották – alelnöke pedig a jelenlegi elnök, Joe Biden volt. 2009-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki „a nemzetközi diplomácia és a népek közötti együttműködés erősítése érdekében tett rendkívüli erőfeszítéseiért”, bár akadtak, akik kritizálták külpolitikáját. 2010-ben valósította meg egészségügyi reformját, mely Obamacare néven vált ismertté. 2013-ban őt is újraválasztották elnöknek. A második ciklusa után egy ideig visszavonult, azonban az utóbbi időben egyre többször tűnik fel különböző műsorokban és szólal fel közéleti ügyekben.

Források: 1, 2, 3


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Gömbös-Pamper Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.