„Ius est ars boni et aequi”, azaz „a jog a jó és a méltányos művészete”, ebből az idézetből az következik, hogy akár a negyedik művészeti ágnak is tekinthetjük a jogtudományt. Példának okáért a „Franz Liszt” nevet hallva nemcsak a nagy romantikus zeneszerzőre, hanem jogászra is asszociálhatunk, de vajon azonos személyről van szó vagy két különböző emberről? Fazekas Barbara írása.
Német nyelvterületeken a Franz Liszt név két személyazonossággal rendelkezik. A világszerte ismert Franz az, akitől olyan művek származnak, mint a Les Préludes vagy az Orpheus szimfonikus költemények, a Faust-szimfónia vagy az Esz-dúr zongoraverseny, ugyanakkor a Franz nevet viselte az a személy is, aki A német és külföldi büntetőjog összehasonlító ábrázolása című munka társszerkesztője, illetve A célgondolat a büntetőjogban című írás alkotója. Nem csak a nevük, hanem a gyökerük is közös: a zeneszerző Liszt Ferenc (1811–1886) Három hangversenyetűdjét (S.144) – franciául: Trois études de concert – Eduard von Lisztnek ajánlotta, azaz unokatestvérének, aki egyben annak a Liszt Ferencnek (1851–1919) volt az édesapja, aki 1899 és 1916 között büntetőjogot tanított a berlini Humboldt Egyetem professzoraként, illetve akinek a nevéhez fűződik a büntetőjogi közvetítő iskola megalapítása.
Az előző szemléletes példa is mutatja, hogy a zenetörténetben számos helyen figyelhetünk meg kapcsolódási pontokat más diszciplínákkal, többek között a jogtudománnyal. A kapcsolat nem lehet véletlen, ugyanis Publius Iuventus Celsus római jogász már a II. század derekán leírta, hogy „ius est ars boni et aequi”, azaz „a jog a jó és a méltányos művészete”, ebből kifolyólag tehát művészet a zene és eme kontextusban a jog is. Ebben az esszében néhány olyan kiváló zeneszerző portréját mutatjuk be, aki mindkét „művészeti ágat” képviselte élete során.
Johann Kuhnau (1660-1722) német származású polihisztorként egyben volt zeneszerző, regényíró, műfordító és ügyvéd. Huszonkét éves korától a lipcsei egyetemen jogot hallgatott, emellett szabadidejét olyan tantárgyak tanulmányázásának szentelte, mint a matematika, a görög és a héber nyelvek. A hangszeres programzene kezdeteit a többtételes Bibliai szonátáitól számítjuk, hiszen a triószonáta itáliai műfaját billentyűs hangszerekre alkalmazva elsőként írt többtételes szonátákat csembalóra. A Bibliai szonáták keretében billentyűs hangszerre bibliai történeteket igyekszik átültetni például a Dávid és Góliát harca (1700).
Néhány századdal később, bár egyetemi órái helyett szívesebben komponált zenét vagy hallgatott meg koncerteket, Robert Schumann (1810–1856) 1828-tól Lipcsében mégis joghallgató lett édesanyja hatására. Zeneművészetében Schumann a hangulatok árnyalt megjelenítésének irányát fejlesztette. A szonátaforma is ciklusokká kiteljesedő romantikus karakterdarabok sorozatává formálódik életművében, ennek nagyszerű példái a Carneval, a Kinderszenen, a Waldszenen, a Kreisleriana vagy a Papillons. A dalokat is ciklusokba öntötte, amelyek közül a legismertebbek az Asszonyszerelem, asszonysors vagy A költő szerelme. Többek között Goethe, Heine, Byron verseit zenésítette meg, miközben a zongorának önálló, hangsúlyozottan lírai szerepet adott. Egyetlen operája a Genoveva, oratóriuma a Das Paradies und die Peri címet viseli. Érdekesség, hogy bár jogi tanulmányait nem fejezte be, de éveken keresztül udvarolt zongoratanára lányának, Clara Wiecknek, akit végül bírósági engedéllyel vett feleségül. Életének utolsó éveit sajnos már elmegyógyintézetben töltötte, de az egyik jegyzetfüzetében egy bölcs tanácsot hagyott az utókorra, mikor azt írta: „A művésznek vigyázni kell, nehogy elveszítse kapcsolatát a társadalommal, különben összeroppan, mint én.”
Kelet-Európában ugyancsak volt egy kiváló szerző, akinek személyében ugyancsak ötvöződött a jogi és a muzsikus személyiség. Mint ahogy Paróczi Csenge „Jogász végzettségű művészek, művészlelkek a nagyvilágban” c. cikkéből már megtudhattuk, két évig az igazságügyi minisztériumban is dolgozott, ugyanis Szentpéterváron jogi tanulmányokat folytatott, mialatt államhivatalnoki pályára készült, de egy idő után egyre erősödött a zene és a zongora iránti kötődése, ezért a zongorához menekült. Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) orosz származása ellenére szorosan kapcsolódott felfogásában a nyugati zene formavilágához. Jellegzetesen orosz, a folklór elemeit is magába olvasztó zenei nyelve ötvözi a lírai és drámai elemeket, amit gazdagon áramló dallamosság és hangsúlyozott személyesség, olykor nagyfokú érzelmesség jellemez. A legjelentősebb XIX. századi orosz szimfonikus szerző, amit olyan művek tükröznek, mint a Patetikus jelzőt viselő VI., h-moll szimfónia vagy a Rómeó és Júlia című nyitányfantázia. Operáiban Puskin műveiből is dolgozott fel, illetve nyúl az orosz mondavilághoz is példaként szolgál a Mazeppa. Balettjei pedig a klasszikus táncművészet legrangosabb alkotásai közé tartoznak, mint a Hattyúk tava, Csipkerózsika vagy a Diótörő.
Nem csupán a zenetörténetben a jogtudománnyal, hanem a jogtörténetben is megfigyelhetők kapcsolódási pontok a zenével.
A tübingeni római jogász és egyéb jogász professzorok közül például többen is magas színvonalon zongoráznak, illetve zongoráztak, ilyen volt Robert Miller (1930–1981), aki a Columbia Egyetemen jogot tanult. Itt 1957-ben diplomázott, ugyanebben az évben debütált zongoristaként a Carnegie Hallban. Kiváló hegedűs hírében állt ugyanakkor Dieter Nörr (1931–2017) müncheni professzor. Egykor házi muzsika keretében triókat adtak elő Christoph Paulus nevű tanítványával, aki amellett, hogy berlini professzor volt, csellón is játszott, édesanyja pedig a trió keretében zongorázott.
Kortársaink között olyan emberek életútjában fonódik össze e két tudományterület, mint Dr. habil. Grad-Gyenge Anikó, aki 2003-ban fejezte be tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakán, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott 2004-ben, ahol 2010-ben PhD fokozatot szerzett szerzői jogból. Szintén 2010-től a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért tanácsadója, számos szakmai elismerésben részesült. Érdemes megemlíteni még a pécsi miséken, oratóriumi koncerteken éneklő Kuti Ágnes szoprán hangjával egykor megszólaló tenorista, Dr. Benke József polgári és római jogászt, aki 2006-ban végzett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskolájában, jelenleg is a PTE jogi karán tart előadásokat a polgári jog teljes anyagából, valamint számos monográfia, tanulmány és recenzió szerzője.
A zeneszerző Liszt Ferenc szavai is hűen tükrözik a tudomány és a zeneművészet kapcsolatát: „A művészet az emberben és a természetben megnyilvánuló rejtelmesnek, isteninek érzéki visszaadása. Fantázia nélkül nincs művészet, nincs tudomány és kritika sem.”
Csajkovszkij Diótörő c. balettjének Pas de deux részlete:
A cikk szerzője: Fazekas Barbara
