Legnagyobb sikerét az Ambrózy báró esetei című detektívregényével érte el, de sokak számára a Gergő-sorozattal vált ismertté, amelyet gyerekeknek írt. Mit tudunk magáról az íróról, és miért örvend töretlen népszerűségnek ez a sorozat? Ha nem egy szokványos, magyar kortárs könyvet keresel, jó helyen jársz.
Böszörményi Gyula 1964. július 23-án Miskolcon látta meg a napvilágot. Egészen kicsi volt, amikor kiderült, hogy izomsorvadásos betegségben szenved, az orvosok nem jósoltak neki tíz évnél többet. Szülei házassága megromlott, édesapja nyolcéves korában elhagyta őket. Apa és fia végül kibékültek, és az apa haláláig jó kapcsolatban maradtak.
Az író hihetetlen őszinteséggel, kendőzetlenül beszél az életéről, lelki vívódásairól, betegségéről, korábbi alkohol- és drogproblémáiról. Rendszeresen jelennek meg karcai, melyekben rokonairól, illetve gyermekkoráról régi képeket oszt meg, és elmeséli a mögöttük megbújó történeteket. Korábban álnéven is jelentek meg művei, ezekre azonban egyáltalán nem büszke: ha ezekről érdeklődnek nála, kérve kéri rajongóit, hogy eszükbe se jusson felkutatni vagy elolvasni bármelyiket az első alkotásai közül.
Az Ambrózy báró esetei, mely a legújabb műve, öt fő kötetből és két kiegészítő kötetből áll: Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok, Beretva és tőr, Ármány és kézfogó, Bitó és borostyán, Nász és téboly, valamint a Szer’usz világ. Érdekesség, hogy az író nem bízott a regény sikerében, az első kötet kézirata két évig pihent egyik fiókjában. Legnagyobb meglepetésére nagyot tévedett, a rajongók egyszerűen nem tudtak betelni a történettel. Ezért történt, hogy a sorozat befejezése után Böszörményi kiadott egy újabb részt, amelyben tovább vezette a cselekményt, elvarrva az addig nyitva hagyott szálak többségét.
A cselekmény az első három kötetben alapvetően egy fő esemény köré fonódik, de egyszerre több idősíkon és több szálon fut. A központban az egyik főszereplő, Hangay Emília nővérének rejtélyes eltűnése áll. A fiatal lány azért érkezik a századfordulón a székesfővárosba, hogy nyomokat kutasson fel tragikus sorsú testvéréről. Eközben botlik bele (majdnem szó szerint) a híres, tehetséges, meglehetősen modortalan magándetektívbe, báró Ambrózy Richárdba, akivel közös nyomozásba kezdenek, és számos hátborzongató ügyet oldanak meg együtt.
Valójában krimiről van szó, melynek az a különlegessége, hogy miközben egy hihetetlenül izgalmas, fordulatokban és meglepetésekben gazdag történetet olvasunk, megelevenedik előttünk a századfordulós főváros a maga elképesztő nyüzsgésével, pompájával és árnyoldalával együtt.
Természetesen elmaradhatatlan a romantikus szál, de ez is közhelymentesen, kifordítva, jól megcsavarva, hogy véletlenül se tudjuk letenni a kötetet, míg a végére nem érünk.
Említésre méltó és a korhű ábrázolás ékes bizonyítéka, hogy a mű elkészítését hosszas kutatómunka előzte meg. Ez teszi hitelessé a korrajz szempontjából, eredetivé pedig a könnyed, humoros stílus, a nyelvezet és a szereplők kidolgozottsága. Még a legjelentéktelenebbnek tűnő figurákat is életre kelti, alapvető jellemzőjük, hogy igazán színes egyéniséggel bírnak, az olvasó számára mégis könnyen megragadhatóak, mert a jellemük teljesen emberi, nem mesterkélt.
Ezt a hatást fokozza, hogy gyakran akkor élt valós személyeket is megformáz a történetekben. Az életük, sorsuk képkockái egyszer csak pörögni kezdenek előttünk, noha nem feltétlenül úgy, ahogyan a valóságban is zajlottak, de nem is ez volt a cél. Izgalmas és ajánlott ezért elolvasni a lábjegyzeteket is, ott ugyanis érdekes utalásokat találunk ezeknek az embereknek az életére, valamint egyes helyszínekkel, eseményekkel, régies kifejezésekkel kapcsolatban is kapunk ízelítőt, útmutatást. Az utóbbi azért is hasznos, mert nem kell minden egyes oldal után egy régi szótárt is felütnünk, hogy a korabeli tolvajnyelv minden titkát megfejtsük.
A könyvben szereplő Rudnay-gyilkosságok például valóban megtörténtek, de Böszörményi számos más bűntényről is beszámol nekünk, melyek elkövetőit vagy az író maga találja ki, vagy a valódi gyilkos személyazonosságát fedi fel, ha arra már akkoriban is fény derült. A címadó főszereplő, báró Ambrózy Richárd családja például létezett, ő maga viszont kitalált személy.
Egészen fergeteges az is, ahogyan az argót (tolvajnyelv) és más régi kifejezéseket beépíti a történetbe.
Azon kívül, hogy szórakoztat, valójában észrevétlenül tanít bennünket.
Megismertet a szokásokkal, beleláthatunk az akkori polgárság, arisztokrácia, sőt a mélyszegénységben élő tabáni alvilág legmélyebb bugyraiba is. Szemnyitogató és elgondolkodtató, mégsem letargikus.
A történetből egyébként a hírek szerint színdarab is készül. A szerző maga jelentette be, hogy írt egy forgatókönyvet, ám addig sajnos semmit sem lehet tudni róla, amíg nincs meg a színház, ahol aztán megelevenedhet a történet. Sőt az egyik legfrissebb interjújában azt is elmondta, hogy az Ambrózy-sorozathoz elkészült egy vadonatúj kötet, továbbá tervben van egy nyolcrészes tévésorozat is.
