Grosvenor Square – 1813
Nyájas Olvasó!
Az idei londoni társasági szezon a végéhez közelít, ám e sorok írója azért még most is szeretné kimutatni a foga fehérjét. Mint az év ezen időszakában mindig, azok a bizonyos ambiciózus anyák városszerte szorgalmasan látogatják a szalonokat kedves virágszálaikkal és minden tőlük telhetőt megtesznek és talán még annál is többet, hogy megtalálják azt a varázslatos estélyi ruhát, amelyről biztosan tudják, hogy a házasságot jelentheti a végtelen bálok egyikén.
Idén is nagy figyelem övezi a Bridgerton özvegy vikomtesz szárnyai alatt nevelkedő szépséges csemetéket, de ez nem meglepő, hiszen a botrányok nagyrésze körülöttük zajlik. Talán az idény kedves elsőbálózói jobban tennék, ha más családból választanának maguknak férjet, illetve feleséget.
Azt mondják nem a ruha teszi az embert, de a kellemetlen megjelenés meglehetősen nagy ellensége lehet a szezon üdvöskéinek. Az elegancia, a finomság és természetesen a gyémánt a hölgyek legjobb barátja, azonban 1813. nyarán a hölgyek viseleteiken kénytelenek voltak nélkülözni a csillogó strasszokat, hiszen az ilyesfajta díszítések nem passzolnak az idei társasági divathoz. Ezek a kiegészítők először 1934-ben jelennek meg a díszes estélyiken.
Ah, micsoda perpatvar! Ezt már szinte szégyen is ezen írás soraiban említeni, nem csak a csinos ruhák külleme szenved tökéletlenségtől, hanem Miss Daphne Bridgerton (most már Hastings Hercegnéje) esküvői ruhája is. Oh, minő kellemetlenség, a társadalom krémje körében tudni illendő, hogy az idei divat szerint a hölgyek színes ruhákban mondják ki a boldogító igent, igaz nem is mindenki Hastings hercegének.
A fehér menyasszonyi ruha viselete elhamarkodottnak tekinthető, hiszen ez nem válik szokássá egészen 1840-ig, mikor is imádott Viktória királynőnk ebben megy férjhez. Miss Bridgerton csinosabb lett volna egy szőrmével és aranyhímzéssel díszített ruhában. Még hogy a szezon ékköve!! De ugyanitt említhetjük Miss Sharma Kisaszonyt is.
Ugyanakkor e sorok írója soha nem hagyhatná figyelmen kívül uralkodónkat sem, Charlotte királynét. A társasági események nagyrészén királynénk hatalmas parókákban jelenik meg, mellyel mesés külsőt varázsoltak számára az öltöztetőnői. Azonban ezen hajkorona nem illik a szezon vezető személyiségéhez, sőt e korban senkihez sem.
Természetesen e sorok írója is szemet vet a társasági élet legsármosabb ifjaira és nem meglepő módon kivetnivalót is talál bennük. Az ivóban, a kaszinóban az urak mostanság nem dohányoznak, ha esetleg mégis, akkor szivaroznak, nem úgy, mint Mr. Benedict Bridgerton tette a minap. Felháborító, hogy a fiatalember fittyet hány a kisasszonyok véleményére arról, hogy a cigaretta illata a ruhákon rendkívül kellemetlen módon érezhető napokig.
Ettől is hallatlanabb Hastings hercegének megjelenése a klubban. Szemtanúk állítása szerint a herceg elfelejtette, hogy London városában minden szem rá szegeződik. A herceg borostás arcával a társaság hölgy tagjai számára rebellis szépfiúnak tűnhet, de az urak társaságában elfogathatatlan ez a viselet.
Nyájas Olvasó, szorítkozzanak csak a szokásos viselethez, ahol az arcon az ifjak, sőt a hercegek sem viselnek semmiféle szőrzetet.
E sorok írójának mindenről írnia kell, nem csak a botrány és a szégyen árnyékáról. Sok a suttogó hang arról, hogy az előkelő körök ily modern időkben sem fogadnak be színes bőrű elitet, s azt, hogy ily csoport nem is létezik korunkban. Így e nemes társaságnak be kell mutassam Dido Elisabeth Belle-t, kit Mansfield első grófja vett szárnyai alá, majd nagy vagyont hagyott az örökösnőre így már ő is előkelőség, színes bőrszíne ellenére. Bár meg kell hagyni, a társaság színes bőrű tagokban nem bővelkedik.
A házassági piac hölgyei számára valóban az év ezen szakasza szolgál alkalmakkal arra, hogy megtalálhassák jövendőbelijüket, elkerülvén ezzel ama rettegett, utálatos állapotot, amelyet úgy hívnak: vénlányság.
Az előkelő hölgyek feladatuknak tekintik, hogy férjet találjanak maguknak a szezon során, hiszen, ha enélkül zárul a társasági szezon, az hatalmas szégyen a hölgyek számára. Bár manapság a hölgyeknek maguknak is lehet jövedelme s munkája, de ettől jóval kényelmesebb egy előkelő, rangos, gazdag úr kegyeit elnyerni.
Jó hír kíváncsi olvasóim számára, legyen az szégyen vagy rágalom, csábítás vagy a becsületen esett folt, egy dolog van, mely a mi drága elitünk legtekintélyesebb tagjait is térdre kényszerítheti: a botrány.
S bár, szerény személyem kiléte már néhány olvasó számára nem titok, elődöm a hölgy, aki mindent tud, Mrs. Crackenthorpe, a 18. századi pletykák valódi uralkodója, kinek személye soha nem került napvilágra.
De ha van valaki, aki felfedheti ezen cselszövések és botrányok titkait, az én vagyok:
Őszinte hívük,
Lady Whsitledown
Források: 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9
Az első kép montázsfotó, melynek forrásai: 1; 1; 1; 1; 1; 1; 1
A további képek forrása: 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
