…együtt harcol, s issza borát. Ezt a mondást bizonyára sokan ismerik mindkét országban. De vajon honnan ered a két nemzet közötti barátság, és hogyan alakultak a kapcsolatok az elmúlt évszázadok során? Kétrészes cikksorozatunk második fejezetében a XX. század történéseit mutatjuk be.
1900–1921: Harc a függetlenségért
A századforduló idején körülbelül ötvenezer lengyel élt Magyarországon, ők jellemzően gyári munkások voltak. A kulturális kapcsolatokat új egyletek erősítették, ilyen volt az 1910-es alapítású Lengyel–Magyar Egyesület, mely az első világháború kitörését követően önkénteseket toborzott a Piłsudski vezette, független Lengyelországért harcoló Légió számára.
A légiósok küzdelmeit siker koronázta, 1918. november 11-én kikiáltották a második Lengyel Köztársaságot. A versailles-i békék azonban nem rendezték a lengyel–orosz határokat, ami újabb – két éven át tartó – háborúskodáshoz vezetett. Magyarország ebben az időben lőszerekkel és katonákkal is segítette a lengyeleket (ez volt az úgynevezett Polónia-hadisegély, melyért később Horthy Miklós és Sztójay Döme kitüntetést kapott). Egyes források szerint e támogatások nélkül nem sikerült volna megőrizni a frissen visszanyert önállóságot.
A húszas években különféle társaságok élénkítették tovább a lengyel–magyar együttműködéseket a kultúra és a gazdaság terén is. Chopinről szóló operát mutattak be Budapesten, míg több magyar futballedző vállalt munkát a lengyel labdarúgásban. Ebben a korszakban játszódik a Vabank című közkedvelt bűnügyi filmvígjáték, melynek egyes mondatai, beszólásai azóta beépültek a lengyel köznyelvbe. A régi, háború előtti Varsó egy magyar filmben, az 1939 augusztusában forgatott Áll a bál című alkotásban látható utoljára.
1939–1945: Segítő kezek a háborúban
A második világháború során a két nép közötti kapcsolatok még erősebbek lettek. Kárpátalja megszállását követően újra létrejött a közvetlen határ, amin keresztül 1939 szeptemberétől becslések szerint több mint százezer lengyel érkezett Magyarországra az akkor már német támadás alatt álló Lengyelországból. Az ő sorsukat mutatja be a Magyar Szívcímű dokumentumfilm, melyben megszólalnak egykori menekültek, katonák, hozzátartozók és befogadóik is.
1944 augusztusában a németek által megszállt Varsóban a Honi Hadsereg vezetésével felkelés robbant ki azért, hogy még a szovjetek érkezése előtt felszabadítsák a várost. A lázadást a németek a Don-kanyarból visszatérő második magyar hadsereg maradékával (amely mintegy harmincezer főt tett ki) szándékoztak leveretni. Ezzel szemben katonáink inkább kötszereket, lőszereket adományoztak a szabadságukért harcoló lengyeleknek, esetenként közös templomi miséken is részt vettek. Magyar korridor címen dokumentumfilm is készült a felkelők és honfitársaink kapcsolatáról.
1945–1990: A szocializmus évtizedei
A második világháborút követően mindkét állam határai megváltoztak, Magyarország elveszítette területi szerzeményeit, míg Lengyelországot „nyugatabbra tolták”, így például a jelentős lengyel lakossággal és múlttal bíró Vilnius és Lemberg is a Szovjetunió részévé vált. A negyvenes évek második felében beköszöntött a kommunizmus, ami egyben a két ország közötti kapcsolatok átalakulását is magával hozta. A gazdasági és a katonai együttműködéseket 1955-től a Varsói szerződés erősítette meg.
A rendszer hibái mindkét államban felkeléshez vezettek. 1956. június 28-án reggel Poznanban a fémművek dolgozói sztrájkba kezdtek, majd délelőtt százezres tüntetésen követelték a munkakörülmények javítását, bérük emelését és az élelmiszerárak csökkentését. A rendfenntartásra kivezényelt katonák közül sokan inkább átálltak a tüntetőkhöz, ezért még aznap délután orosz tisztek érkeztek a városba, és átvették a parancsnokságot. Másnapra leverték a felkelést, melynek a magyarhoz hasonló véres megtorlására nem került sor, összesen huszonkét embert állítottak bíróság elé, többségüket felmentették.
Budapesten 1956. október 23-án a felkelő lengyelek melletti szimpátiatüntetést tartottak a Bem téren. A demonstráción olyan rigmusok is felhangzottak, mint „Függetlenség, szabadság, lengyel–magyar barátság!” vagy „Minden magyar együtt halad, követjük a lengyel utat!”. Az eseményekről beszámoltak a jelentős lengyel napilapok, melynek hatására Lengyelország-szerte nagygyűléseket tartottak, önkénteseket toboroztak vagy vért adtak.
A hatvanas években Magyarországon magasabb volt az életszínvonal, a lengyelek ezzel szemben nagyobb szellemi szabadságot élvezhettek. Elterjedt mondás volt, hogy „a lengyelek Magyarországra bevásárolni, a magyarok Lengyelországba pedig nyaralni és moziba járnak.” A nyolcvanas évtizedben jelentek meg nagyvárosainkban a lengyel piacok, ahol szó szerint mindent lehetett kapni. A vevők alkudozhattak, akár a bolti ár harmadáért is hozzáférhettek bizonyos termékekhez, nem is beszélve azokról, melyeket kereskedelmi fogalomban nem is lehetett kapni.
A rendszer megdöntésének folyamata Lengyelországban tíz éven keresztül zajlott. A Lech Wałesa vezette Szolidaritás mozgalom jó példával szolgált a kibontakozó magyar politikai ellenzék számára. A köztük lévő együttműködést mutatja be Mitrovics Miklós Tiltott kapcsolatok című könyve.
1990– A rendszerváltástól napjainkig
Az 1990-es évektől kezdve politikai szinten is közeledett egymáshoz a két állam. Újra életre hívták a visegrádi kapcsolatokat, emlékműveket avattak, újabb egyesületek és kulturális intézmények alakultak. 2007-től kezdve március 23-a lett a lengyel–magyar barátság napja.
Ennek a barátságnak az egyik legaktívabb hordozói a futballszurkolók. Magyar ünnepek idején rendre kiírásokkal üzennek a lengyel drukkerek, míg tavaly nyáron a Dunaszerdahely–Cracovia mérkőzésen a magyar lelátó fehér-piros, a vendégszektor piros-fehér-zöld színekbe borult.
Olvastad már a cikksorozat első részét?
