Kétrészes interjúnk második részében karunk Közigazgatási Jogi Tanszékének oktatóját, Dr. Fazekas Jánost egyéb izgalmas kérdések mellett a közelmúltban elnyert Bibó igazgatói tisztségéről kérdeztük. Többek között arra kerestük a választ, hogy milyen ambíciókkal pályázta meg a lehetőséget és milyen új kihívások elé állítja a szakkollégiumot a jelenlegi pandémiás helyzet.
Jurátus: Nem titkolt apropója az interjúnak, hogy nem régen megválasztották a Bibó István Szakkollégium igazgatójának. Mi motiválta abban, hogy megpályázza a lehetőséget?
Ebben az esetben is több minden találkozott, egyrészt én is bibós voltam annak idején, tehát van egy ilyen kötődésem az intézményhez. Ráadásul azóta is kisebb-nagyobb intenzitással, hol erősebben, hol kevésbé, különböző sapkákkal a fejemen, de mindig valahogy ott volt az életemben a Bibó. Tartottam kurzust, benne voltam a Bibó Jogi és Politikatudományi Szemle szerkesztőségében, műhelyvezetőségi tagként tevékenykedtem, és személyes kapcsolataim is fűztek az intézményhez, ami adott egy jó alapot.
Másrészt valahogy most érett meg erre a helyzet. Nehéz ezt jól megfogalmazni, mert már felvetődött korábban is egyszer vagy kétszer, hogy igazgató legyek, de akkor elhárítottam. Mostanra azonban úgy éreztem – részint azért is, mert többen rágták a fülemet miatta –, hogy életkorban, illetve a pályám szempontjából is elértem arra a pontra – már van annyi tág értelemben vett szakmai tapasztalatom –, hogy már tényleg jó szívvel el tudtam vállalni. Láttam is benne fantáziát, hogy nekem itt lehet dolgom igazgatóként, amit korábban így, intenzíven nem éreztem, mikor megkerestek.
Konkrétan milyen feladatokról van szó, hogyan érti, hogy most „van dolga” a szakkollégium életében igazgatóként?
Úgy gondolom – amit már többször is hangsúlyoztam –, hogy a Bibó egy igazán jó lehetőség a karon belül a tehetséggondozásra és a közösségépítésre is. Arra, hogy az emberek maguknak szervezzék meg és találják ki a saját szakmai előrejutásukat, egyfajta önkormányzatiságban. Nálunk nagyon jól megtanulható azt is, hogyan kell közösségi szinten döntéseket hozni. Én pedig mindig is úgy gondoltam, hogy ennek akkor van értelme, ha a kollégiumi közösség szerves része az egyetemi és kari közösségnek is, oda-vissza hat a nagyobb és a kisebb egymásra.
Ez egy nagyon izgalmas kapcsolat, nem írható le – ha már a közigazgatási jog is téma volt – hagyományos hierarchikus kapcsolatként, alá-fölé rendeltségben, hogy van a kar és azon belül egy kis szakkollégium, amit irányítanak, vezetnek, felügyelnek és ellenőriznek.
Nyilvánvalóan a szabályzatainkban vannak ilyen kifejezések, és ez így is van rendjén, de ez ennél szofisztikáltabb viszony. A Bibó mégiscsak egy önkormányzat, tehát az igazgatót a Bibó választja, azután a rektor kinevezi, ami egy szép összjáték, de ez is azt mutatja, hogy a Bibó akkor tud kiteljesedni, ha szerves része az őt körülvevő kari és egyetemi közösségnek.
A két közeg, úgy gondolom, kölcsönösen profitálni tud egymásból: a kar a Bibóból és fordítva ugyanúgy. Én pedig azt láttam és látom, hogy ezen a területen van még mit tenni. Nagyon jó lépések történtek az elmúlt években, de ezt a kapcsolatot folyamatosan újra kell definiálni, mint ahogyan a Bibónak saját magát is folyamatosan újra meg kell határoznia. Ez így van már a nyolcvanas évek óta, meglepően ugyanazok a szavak, szófordulatok szerepelnek a különböző bibós dokumentumokban, mintha valaki ezt másolná az ősalapító generáció óta. Úgy gondolom, nekem van annyi egyetemi és kari tapasztalatom, hogy jól tudjam szolgálni ezt a folyamatot, sőt nekem is egy izgalmas feladat ebben a legjobb megoldásokat megtalálni.
Ráadásul egy egészen sajátságos helyzetben került a vezetői székbe. Milyen új kihívásokkal kell megküzdenie a pandémia alatt a szakkollégiumnak, és mi ebben az Ön szerepe?
Tulajdonképpen minden szinten kihívások vannak. Egyrészt tanulmányilag, szakmailag, ami eléggé hasonlít az egyetemi dilemmához, hogy a szakmai munkát a személyes jelenlét megvalósulása nélkül kell megszervezni. Nem tudunk például kurzusokat, konferenciákat jelenléttel rendezni, hanem nálunk is minden átköltözött az online térbe, a kurzusok így mennek, az azonban sajnos nem mindig evidens, hogy ez jól is működik. Olyan értelemben, hogy egy szakmai, mondjuk jogesetmegoldó kurzust nagyobb megrázkódtatások nélkül meg lehet tartani az online térben, de például egy retorika kurzust már nem biztos, hogy annyira könnyen.
Tehát vannak olyan részei a szakmai munkánknak – például a konferenciák –, amik korábban kifejezetten jók és sikeresek voltak, azonban 2020-ban praktikusan elmaradtak. Habár ezek főleg még az én igazgatóságom előtt lettek volna, de el kellett ezeket halasztani a járványügyi helyzet miatt.
Másrészt, ami még óriási érvágás, az a közösségi élet, mivel ez mégiscsak egy együtt lakó, kollégiumi közösség. A kormány bezárta a felsőoktatási kollégiumokat, habár vannak még bibósok, akik méltányossági kérelem alapján bent laknak, de az nem ugyanaz. Ráadásul nem is csak a bentlakókról van szó, hanem az összes bibósról.
A közösségépítő programok: táborok, különböző testületi ülések, bulik, összejövetelek, amik a kollégiumot összetartják, most nem tudnak megvalósulni. Nyilván van, amit az online térbe át tudtunk ültetni, például online bulit is lehet tartani. Ez egy létező műfaj, mint számomra kiderült. (nevet)
Azt hiszem, hogy összességében a közösségi része a legnehezebb, ami ráadásul visszahat a szakmai részére is. Viszont amennyire tudjuk csináljuk, a láng nem aludt ki, és nem hagyjuk kialudni, csak nehezebb.
Instagramon megkérdeztük az olvasóinkat, hogy mit kérdeznének Öntől. Azon túl, hogy milyen belsős tippeket ajánl a záróvizsgára, illetve hogy melyik napokon lesz a tanár úr, még érkezett egy olyan kérdés is hozzánk, hogy Ön szerint mi történt Tony Sopranóval?
Bizonyos szempontokból talán fontosabb, hogy melyik napokon leszek a záróvizsgán. (nevet) Hogy Tony Sopranóval mi történt? Nem tudom. Ugyebár a Sopranos maffiózósorozatból vétetett ez a kérdés, és lehet, hogy nem mindenki óriási rajongója, ezért nagyon röviden talán érdemes vázolni a helyzetet. Egy amerikai keleti parti, New Jersey-i maffiafőnökről szól a sorozat. A záró epizód utolsó jelenetében egy dinerben ül a családjával, és ekkor már folyamatosan Damoklész kardjaként lebeg a feje felett az, hogy merényletet követnek el ellene. A sorozat utolsó epizódjának az utolsó képkockája pedig, hogy valaki belép a dinerbe, mire ő felnéz, és azután vége.
Erről pedig internetes fórumok, Facebook-csoportok, fan page-ek és mindenféle ilyen képződmények késhegyig menő vitákat folytatnak, hogy vajon a vágókép utáni másodpercben lelövik-e Tony Sopranót, vagy a jól megérdemelt nyugdíjas éveit még el tudja tölteni a családja szerető körében. Nekem fogalmam sincs, mi történik Tony Sopranóval, de őszintén nagyon remélem, hogy soha nem fog kiderülni, mert ez a kérdőjel, a nyitott mondat a sorozat végén. Ez szerintem óriási értéke is, úgyhogy bizakodom benne, hogy egyik alkotó sem fogja „utó-spoilerezni”, és elmondani a saját verzióját. Lehet, hogy már megtették, és valamelyikük már nyilatkozott, de én nem tudom a választ, és nem is akarom tudni.
Zárásként visszatérve a komolyabb kérdések irányába. Milyen további tervei, céljai vannak akár a szakkollégium, akár egyéni karrier szempontjából?
A szakkollégium szintjén nagyon szeretném, ha a járványügyi helyzet normalizálódna, és fel tudnánk venni a fonalat olyan értelemben, hogy újra tudnánk szakmai és közösségi életet élni úgy, ahogyan korábban. Nyilvánvalóan rengeteg dolog meg fog változni a szakkollégium belső életében, ugyanúgy ahogyan az egyetem és a kar működésében is. Elég valószínűnek tűnik, hogy az élet már soha nem fog visszaállni a régi keretek közé teljes mértékben, ami nyilván a szakkollégiumra is hatással lesz. Viszont azt, hogy lehessen tartani egy jelenléti közgyűlést, vagy választmányi ülést, egy sörözést, egy bulit, egy kurzust, egy konferenciát vagy egy tábort, már nagyon várjuk.
Talán ez nagyobb feladat is lesz, mint most gondoljuk, megtalálni az új kereteket: mi az, amiben vissza lehet állni, és mi az, amiben nem, mert biztos lesz, ami már nem lesz olyan, mint régen. Én pedig arra tippelek – és ez nem a Bibó sajátossága, hanem valószínűleg az egyetemen is így fog zajlani –, hogy ez nem lesz egy konfliktusmentes folyamat.
Szóval szerintem ez egy nagyon nagy kihívás lesz mindannyiunknak a Bibóban és az egyetemen is. Nyilván nekem igazgatóként ebben fontos szerepem lesz, ugyanakkor egy szakkollégiumi igazgató nem olyan szempontból vezető, hogy minden helyzetben megmondja, hogy merre kell menni, de ilyen helyzetek is adódhatnak. A Bibó igazgatója – párhuzamban a mentorprogrammal – sokszor inkább facilitátor, aki „kimasszírozza” a szakkollégistákból a válaszokat. Direkt nem azt mondtam, hogy „kinyomja” a válaszokat vagy „kikényszeríti”, hanem a közösség találja meg a válaszokat, az igazgató ebben segít és inspirál, néha nyomja is egy picit, de alapvetően facilitálja ezeket a folyamatokat.
Tehát úgy gondolom, nekem a Bibó igazgatójaként a jövőben ezzel lesz feladatom, ha a járványnak a mostani, eléggé borzalmas szakasza lezajlik, és valódi esély lesz arra, hogy a helyzet normalizálódik. Addig pedig ki kell ezt bírni, össze kell szorítani a fogainkat, és lehetőleg minél kevesebb megbetegedéssel, de a közösséget összetartva.
A személyes része jóval könnyebb vagy egyszerűbb kérdés: jelenleg a habilitációs dolgozatomnak nagyjából a közepénél tartok. A habilitált doktori cím a PhD utáni tudományos fokozat, a következő szint, amihez szintén írni kell egy disszertációt. Ezt már elkezdtem és nagyjából a feléig el is jutottam a tavalyi év során, azután azonban elsodortak az események: beleértve a Bibót, a járványt, az oktatást, a vizsgáztatást és mindent.
Mostanság próbálom megkeresni az időbeosztásomban azokat az időszakokat, amikor vissza tudok ülni a disszertációm elé. Itt van a gépemen ezeregy helyre lementve ez a dédelgetett Word-dokumentum, amit néha megnyitok és egy kicsit átlapozgatok, hogy milyen szép, és milyen jó lenne megint írni hozzá. Néha hozzáírok a vázlathoz, lementek cikkeket, anyagokat, amiket majd szeretnék elolvasni és beleírni. Besárgázom, bepirosozom, bezöldezem, más színnel, más betűtípussal kiemelem, már egészen szürreálisan néz ki a szöveg. Amint lesz egybefüggő, sok időm, akkor visszaülök és megírom. Az én előmenetelemben tehát ez a következő, amit idén mindenképpen meg szeretnék csinálni, aztán meg zajlik tovább az élet.
Köszönjük az interjút Dr. Fazekas Jánosnak, és sok sikert kívánunk a továbbiakban!
Képek: Bibó István Szakkollégium
