Hiba volna azt hinnünk, amit látunk, hallunk vagy tapasztalunk az feltétlenül helyes vagy igaz. Ugyancsak hiba volna elkönyvelnünk minden minket ért tanítást vagy információt abszolútnak, érkezzen az másoktól vagy a világtól. Miért? Mert a világ örök körforgásban van. Minden pusztul és épül, percről-percre változik. Aki azt hiszi, hogy ezen változással csak úgy sodródnia kell az embernek, nem feltétlenül tűnik tökéletesen tájékozottnak. Biztosan ennyi lenne az emberi élet? Születés és pusztulás, élvezet és fájdalom, öröm és bánat, siker és kudarc váltakozása? Ennyi lenne maga az ember, avagy többek vagyunk annál, mint ezen változások, melyeket főleg testünkkel fogunk fel? Továbbmenve, nem lehetséges-e, hogy pont az tesz minket emberré, ha valami ezeken túlit produkálunk?
Zsombor barátomat egyszerre tartom kiváló gondolkodónak és művésznek, aki képes arra, hogy olyan útra kalauzolja az olvasót, amelyen talán nagyobb tudatosságra tehet szert. Jelen értekezésében rámutat arra, hogy a szabadság, melyhez az ember oly mód ragaszkodik, felénk talán egy hamis arcát mutatja, amelyből ennek okán előbújhatnak csalóka szavak is. Kívánok hozzá kellemes olvasást!
A következőkben megkísérlem elbizonytalanítani az olvasót saját szabadságának mértékében. Igyekszem röviden bemutatni a huszadik század nyugati kultúrájának fejlődését és a fogyasztói társadalom kialakulását. Kifejtem, hogyan szakadt ránk, látszólag, – a huszadik század tömegeszméin keresztül felemelkedett totalitárius diktatúrák bukása után – a hihetetlen szabadság. Megkísérlek különbséget tenni testi és lelki szabadság között. Megpróbálom bebizonyítani, hogy ugyan testi szabadságunk és önrendelkezésünk mértéke a klasszikus erények és erkölcsök lebontásával úgy tűnik növekedett, lelki feladatunk elvégzésére fordítható időnk és privát szféránk azonban egyre szűkülőben van. A szűkülő privát szférára és a fogyatkozó szabadságra filozófiai szemlélődés útján, valamint köznapi jelenségek felsorolásával igyekszem fényt deríteni. Továbbá bemutatom miként tartja fenn és hajtja a fogyasztói társadalom malmának kerekét, a posztmodern ember elkeseredett szabadságkeresése. Végezetül függőségi viszonyt állítok fel a két szabadságtípus között.
A huszadik század első felében az Európában hatalomra törő tömegmozgalmak és utópisztikus ideológiák jószerével visszaszorították az egyház erkölcsre és kultúrára kiterjedő fennhatóságát, és új, kevésbé isteni kinyilatkoztatáson alapuló rendet igyekeztek teremteni. A világháborúk pusztítása után az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában soha nem látott jólét kezdett kialakulni, révén, hogy a piaci versenytársak ipara gyakorlatilag romokban hevert. A háború után kialakuló, fogyasztáson alapuló társadalom erényei sokkal inkább a gazdaság, mintsem az egyház érdekei köré szerveződtek.
Új nemzedék tűnt fel a történelem színpadán. A baby boom generáció lázadni kezdett a hagyományos társadalmi modell ellen: új elképzeléseik voltak a család jelentőségéről, a munkáról és a vallásról; szembeszegültek szüleik értékeivel és a kibontakozó fogyasztói társadalommal. Az ötvenes években szárnyát bontogató lázadozás a hatvanas évekre ért zenitjére, és valóságos kulturális forradalomként söpört végig a nyugati társadalom egészén, egészen a nyolcvanas évek végéig. Az új generáció szabadságra szomjazott és le akarta vetni magáról a társadalom béklyóit. Mozgalmak alakultak, amelyek különböző társadalmi tabukat akartak ledönteni, és elnyomott társadalmi rétegeket akartak felszabadítani. Megkezdődött az emancipáció, a feminista mozgalmak egyenjogúságot hangoztató jelszavait egyre szélesebb rétegek kezdét befogadni. A hippikorszak fiataljai hevesen tiltakoztak az akkor zajló vietnámi háború ellen, és álltak ki a béke mellett. Emberjogi mozgalmak alakultak az afroamerikai kisebbség elnyomása ellen, illetve a homoszexualitás elfogadása mellett. Kitört a szexuális forradalom, amely elsöpörte a szexualitást addig övező prüdériát, fennen hirdette a test szabadságát, ezáltal annak értékét jelentősen megnövelte. Az új korszakhoz új zene is dukált, amíg beatkorszak zenekarai finomabb formában fejezték ki nemtetszésüket a konvenciók ellen és érveltek az érzékek szabadsága mellett, addig a nyolcvanas évek hiphop korszakának előadói kifejezetten durva szövegekkel támadták a társadalmi egyenlőtlenségeket és kezdték meg tárgyiasítani a szexualitást, bármiféle retorzió nélkül. A baby boom generáció öltözködése is megváltozott, minden ízében a lazulást és a szabadságot hirdette. A nyakkendő – mint klasszikus férfi ruhadarab – egyszerre a kötöttség szimbólumává vált, a fiatalok hosszú hajat növesztettek, és színes, bővebb fazonú ruhákat kezdtek hordani.
Mivel az imént felsoroltak a hagyományos kultúra értékeinek tagadásaként jelentek meg, így joggal nevezhetjük ezen jelenségek összességét ellenkultúrának. Az ellenkultúra egészen addig áll fenn, ameddig létezik egy hagyományos kultúra. A két ellentét úgy feltételezi egymást, mint Hérakleitosz íjhasonlatában az íj váza és az íj húrja. Egészen addig, amíg a két tényező egyformán feszít ellen egymásnak, a szerkezet működőképes. Abban a pillanatban viszont, amikor az egyik tényező erősebben feszít ellen a másik tényezőnél, a gyengébb tényező vagy szétroppan vagy elszakad. A szerkezet egyben maradt faktora ugyan épen marad, de épségével önmagában nem tud mit kezdeni, ezért feleslegessé válik és értelme megkérdőjeleződik. Ezen analógiából kiindulva úgy tűnik, hogy a két ellentét harcában nem az egyik győzelme esetén valósul meg a harc célja, hanem a harc maga a cél és a működés mibenléte. Egyikőjük győzelme azonban végső soron mindkettőjük számára bukást jelent.
Valami hasonló történt a hagyományos kultúra és az ellenkultúra harcában is. A baby boom nemzedék forradalmának okai, a konvenciók, és azok fogyasztással való összefonódásai voltak. Az ellenkultúra ugyan felülkerekedett és átírta a hagyományos kultúra erkölcseit és erényeit, de ebben a pillanatban ő maga is kultúrává vált, és a rügyeit bontogató fogyasztói társadalom bekebelezte azt. A folyamat végére az erények teljesen megváltoztak, az új, fogyasztáson alapuló társadalom pedig betonbiztos alapokra került.
Hogy miért voltak a megváltozott erkölcsök ideálisak a fogyasztói kultúra számára? Ennek megválaszolásához mindenekelőtt különbséget kell tennünk kétféle szabadság között.
Véleményem szerint egyrészt létezik testi szabadság, amely testünk és érzékeink vágyai beteljesülésekor valósul meg, legyen az egy nyaralás, egy finom étel, szexuális aktus vagy épp a hatalom. Másrészt beszélhetünk lelki szabadságról, amely teljességgel igénytelen, és nem hagyatkozik semmilyen érzékre. Önmagát tételezi. Ez a szabadságra szomjazó nemzedék pedig olyan formátumú szabadságot választott magának, amely történetesen pont kedvező volt a fogyasztói társadalom önfenntartására és az emberek motiválására nézve: nevezetesen a testi szabadságot. A fogyasztáson alapuló társadalomnak tehát nem volt más dolga, mint jól megadóztatni az immáron teljesen széttiport, régi erények romjain táncoló, új nemzedéket, akik jól adóztatható erényeket választottak maguknak.
Mi ezzel a baj? Hiszen sosem voltunk ennyire szabadok. A társadalom egyre nagyobb fokú toleranciát mutat, érzéseinket és vágyainkat látszólag szabadon kiélhetjük, azokat nem kell elnyomnunk. Az emberek szabadon felvállalhatják a szexualitásukat, a kisebbségek kultúráját egyre inkább elfogadja a többség; egyre könnyebben és gyorsabban tudunk utazni; az ételek fölött már nem kell hosszú órákat állni a konyhában, a gyorséttermek pár perc alatt elkészülő ételeit helyben, de akár házhoz rendelve is csaknem azonnal fogyaszthatjuk; szinte semmilyen erőfeszítést nem kell tennünk, hogy bármiről informálódjunk.
A leírtakat összefoglalva megállapítást nyer: számos feladatot elvégeznek helyettünk a gépek; az életünk sokkal kényelmesebb, mint a régi idők embereié. Ez pedig úgy tűnik, maga a szabadság. Vagy mégsem?
Az ókori Athénban a démosz ügyeiben való részvételre csak a szabad, 20. életévüket betöltött, athéni, férfi polgárok voltak jogosultak. Ki szorult ki a szabad emberek közül? Tamás Gáspár Miklós szerint minden olyan ember, akinek dolgoznia kellett a megélhetésért. Nem volt szabad ember az, aki a legfontosabb élettevékenységében, azaz egyfajta életfeladatában vagy hivatásában másoktól függött és mások parancsai szerint egy közös cél érdekében végezte munkáját; az ilyen ember nem rendelkezett szavazati joggal. Így esett meg, hogy a neves szobrásznak, Praxitelésznek sem volt szavazati joga, mert pénzért árulta a szobrait. Szókratész és Platón egyaránt megvetette és a „szofista” jelzővel illette azokat a gondolkodókat, akik pénzért tanítottak. Gondoljunk bele,ezen elv szerint ma vajon hányan minősülnének szabad embernek?
Vegyünk most egy példát a „sötét” középkorból. A jobbágyságot, mint ismeretes, sokrétű jobbágyi terhekkel sújtották. Önfenntartásuk terhe mellett még robottal is tartoztak a földesúrnak. Egy angol paraszt ebben az időben körülbelül évi 1620 munkaórát dolgozott; ezzel szemben OECD statisztikája azt mutatja, hogy 2021-ben az átlag amerikai munkavállaló 1791 órát töltött munkával. A jobbágy számára ráadásul sokszor csaknem fél év szabadság állt rendelkezésre; példának okáért telente szinte egyáltalán nem dolgoztak. Ugyanakkor ma Magyarországon mindössze 20 szabadnap áll rendelkezésére alapszinten minden munkavállalónak.
Ezekből megállapítható, hogy napjainkban sokkal többet dolgozik egy átlagos amerikai polgár, mint a középkor legszegényebb rétegéhez, a jobbágysághoz tartozó személy. Ráadásul ugyanezen amerikai személy az ókori Athénban (eltekintve az athéni állampolgárság feltételétől), nagy valószínűséggel még szavazati joggal sem rendelkezne.
Úgy tűnik tehát, hogy munkánk vagy hivatásunk terén csökkent az önrendelkezésünk, hiszen mások céljain munkálkodunk egyre több munkaórában, nem saját terveinket hajtjuk végre, egyre kevésbé járulva hozzá lelki feladatunk elvégzéséhez. Úgy gondolom, minden ember feladattal és hivatással születik a földre, életének célja pedig annak végrehajtása. Ezen feladat megtervezője a lélek, amely ugyan testet használ feladatai elvégzésére, de az csak, mint eszköz vesz részt a folyamatban. A feladat el nem végzése az eszközt ugyan nem érinti, ellenben az eszközt mozgató érdekeit nagyon is sérti. Akárcsak egy mesterember és a kalapácsa. A kalapács számára ugyan közömbös, hogy a feladat el van-e végezve, a mesterember számára azonban korántsem. Bátran kijelenthetem, életfeladatunk elvégzésének terén, szabadságunk fogyóban van. Vajon hogy áll a dolog a privát szféránkkal és a szabadidőnkkel?
2001. szeptember 11-én terrortámadást követtek el az Egyesült Államok ellen. A New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba két, míg a Pentagonba egy eltérített utasszállító gép csapódott be. A történtek az egész világot sokkolták. Az Egyesült Államok Szenátusa a terrorveszélyre hivatkozva új törvénycsomagot fogadott el. Ennek értelmében az Egyesült Államok rendfenntartó szerveinek terrorgyanúra történő hivatkozásakor önmagában az utólagos bírósági engedély elegendőnek bizonyult a lehallgatások engedélyeztetéséhez, illetve ezek jogszerűségének igazolásához.
Ezzel teljesen új korszak kezdődött, amely napjainkban is tart. Ekkoriban kezdtek elterjedni a mobiltelefonok. A készülékeket eleinte még kizárólag bekapcsolt állapotban lehetett lehallgatni, később már kikapcsolt állapotban is. A lehallgatás egyedül akkor hiúsulhatott meg, ha a telefon akkumulátorát eltávolították. Napjainkban a legtöbb mobiltelefon akkumulátorát már nem lehet kivenni. A GPS technológia telefonkészülékekre történő optimalizálásának köszönhetően a telefon helyzete már bármikor meghatározható. A telefon helyzete pedig ott van, ahol a tulajdonosának helyzete. A telefon ugyanis, mint az ember új legjobb barátja, az emberi zseb elengedhetetlen tartozéka, hiszen olyan hihetetlenül sokoldalú segítőtárs, hogy képtelenség nélkülözni. Internethasználatunk során napjainkra nem tudjuk elkerülni az úgynevezett „cookie” technológiát, amelyet mi magunk engedélyezünk minden alkalommal, valamennyiszer egy oldalt meglátogatunk. A cookie-k elfogadásával engedélyezzük, hogy készülékünk megfigyelje érdeklődési köreinket és vizsgálja, milyen tartalmakat fogyasztunk, arra hivatkozva, hogy személyre szabottan tudjon tartalmakat, ezen belül is elsődlegesen megvásárolható termékeket ajánlani. Ezen kívül a különböző felhasználói feltételek elfogadásával engedélyt adunk arra, hogy készülékünk ne csak a meglátogatott weboldalak, hanem privát beszélgetéseink alapján is ajánljon hirdetéseket számunkra, történjenek azok a közösségi médiában vagy a való életben. A telefonunk segítségével bármit megtudhatnak rólunk: bemérhetik tartózkodási helyünket, megfigyelhetik beszélgetéseinket, akár kameránk képét is szemrevételezhetik.
Mindezek mellett a föld kezd túlnépesedni. A városok nagy, régi, polgári lakásait sorra darabolják fel, és szerelik fel galériákkal. A tömegközlekedés túltelített, és gyakran embertelen állapotok uralkodnak. A városi ember egyre inkább elszakad a természettől és nagyobb élettér után vágyódva a város peremterületein található erdőkbe menekül, ahol hatalmas tömegekkel kell osztoznia a kirándulóhelyeken. A vidéki ember megélhetési problémák és a kényelem vonzalmának következtében kénytelen elhagyni a természet közelségét és a városba költözni. Ezen érvek felsorakoztatása után bátran kijelenthetem, hogy személyes életterünk szűkülésével szabadságunk bizony fogyóban van.
A fogyasztói társadalom embere bizonyos időre visszavásárolhatja, gyakorlatilag kikölcsönözheti saját, önként átadott testi szabadságát. Csekély rendelkezésére álló szabadságát és privát szféráját, nagyobb élettérrel és jobb életfeltételekkel pillanatnyilag meg tudja toldani, ezért lelkének földi feladatát és abban rejlő valódi szabadságának kulcsát elfelejtve, szolgaságba vonul, és megkezdi az életfeltételeinek időszakos bérlését és az anyagi javak gyűjtögetését a bérleti díj fedezésére. A folyamat pedig önmagát tartja fent. Madách Imre szavait idézve: „A gép forog, az alkotó pihen.”
Konklúzióképpen arra az eredményre kell jutnom, hogy lelki szabadságunk magában foglalja a testit is. Ha a lelki szabadságra törekszünk, azzal testünket is felszabadítjuk. Ugyanakkor az előbbiekben felsorolt jelenségekből okulva azt látjuk, hogy testünk kizárólagos felszabadításával rabságba küldjük lelkünket. Mindezekből arra következtetek, hogy a valódi szabadságtól távoltartó börtönünk kulcsa a lelkünkben rejlik, minden más kulcs csupán a részszabadság és a részrabság közös cellájának ajtaját nyithatja.
A bevezető szöveg Pintér Bertalan írónk munkáját dícséri.
A tanulmányszöveget Balogh Zsombor írta.
Bibliográfia: 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13
Felhasznált további szakirodalom:
1. G. S. Kirk, J. E. Raven, M. Schofield: A preszókratikus filozófusok,
Atlantisz Könyvkiadó, 1998.
2. Madách Imre: Az ember tragédiája. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1964.
3. Tamás Gáspár Miklós: A forradalom mint Gesamtkunstwerk: Guy Debord, 1968, szituacionizmus és a második avant-garde. (7/1)- című előadása
