Nincs korán érkezés, nincs éjszakába nyúló dolgozás – határt kell állítani az élet és a munka közé. Így kevésbé lesz érzékelhető a leterheltség, egészségesebb viszonyban lesz a magánélet és az egyén kapcsolata, egyúttal nyugodtabbak lesznek a munka utáni délutánok. De ezt bárki meg tudja tenni? A munka az életünknek ama mozgatórugója lett, amely megköveteli az energiaráfordítást, hogy a nap végén a saját ambícióinkkal kelljen elszámolnunk.
Mi is az a quiet quitting?
A quiet quitting egy angol kifejezés, amit a 2010-es évek vége óta rendszeresen használ a közösségi média. Olyan munkaerőt értünk ez alatt, amely nem dolgozik túlórában, nem vállal pluszfeladatokat. Szigorúan betartja azt, amit a munkaszerződése előír számára – nem hagy alább, de nem is veti fel a túlzott ambíció. Olyan ember tehát, aki megfordítja a rohanó és önpusztító dolgozók túlhajszolását, a munkát pedig a saját hasznára és korlátainak megfelelően használja fel.
Számos munkakörben, ha alkalmazzuk a quiet quitting fenomenont, akkor magunknak nehezíthetjük meg az előrejutást, főképp olyan pályákon, ahol rendkívül nagy a verseny. Nem véletlenül olyan gyakori, hogy sokáig maradnak az emberek az irodákban, majd mennek másnap a munkaidő kezdeténél akár korábban is dolgozni. Több ok közül megemlíthető példaként az ezért járó, fizetésben megjelenő kompenzáció, valamint az ambíció, hogy az illető előrébb jusson a ranglétrán. Vagy épp a lecsúszástól való félelem is állhat a dolog mögött, hiszen, ha az adott munkavállaló nem teszi bele a munkanapjába mindig a tőle várható legtöbbet, akkor számíthat rá, hogy hamarosan valaki más fogja átvenni a helyét. Így a pozíció megtartása érdekében, a pénz és a hatalom motivációja által a quiet quitting számos esetben valószínűleg fel sem fog merülni.
Milyen arányban találkozhatunk ezzel a mindennapokban?
Érdekes, hogy bár első ránézésre talán ennek a fenti gondolatok gyakorlati megvalósulását várhatnánk, a felmérések szerint az amerikai munkavállalók körének mintegy 50 százaléka mégis követi ama munkamorált, amitől a munkáltatók általában rettegnek. Miért is van ez? Hisz’ egy ilyen munkaerő ugyanúgy elvégzi, amiért fizetik, azonban a feladatokat várhatóan lassabban, és a határidőket lazábban betartva, késésekkel tűzdelve hajtja végre.
Mint projektmenedzser, bizonyára rémálom, mint csapattag, kifizetődő.
Szerepe a munkahelyen
Alapvetően munkaerőt elküldeni azért, mert nem tartja magát azokhoz a hagyományokhoz, melyek évtizedek alatt alakultak ki, reális fellépés lehet? Vajon számolhatunk-e ezzel a jövőben, vagy ez csak egy lángoló példa, amely a szemünk előtt történik? Netán a munkavállalók új hulláma és a mentális válság ide juttat, ahol nemcsak a magánéletben ütik fel a fejüket az egyre kórosabb pszichés és fizikai problémák, hanem a munkaerőpiacot is nagyban befolyásolják?
Noha néhány munkáltató nehéznek érezheti az ilyen és az ehhez hasonló kaliberű emberekkel történő munkavégzést, mégis be kell látnunk, hogy a fenomenon nem tévedésből terjedt el. Bár a munkavállaló nem érzi magáénak a szokásos munkamorált, viszont amikor dolgozik, a felmérések szerint átlagosan többet és magasabb minőségben teszi azt. Mindezt az egészséges mentális állapotának köszönhetően. Az, hogy szabadságot adunk magunknak, hogy azt érezzük, megtehetünk olyat, amelyre addig nem volt példa; és a tény, miszerint mindezt irányíthatjuk, felszabadító. Ugyanis, ha egy irányba néz a felelősség, a munkáltató kérésére való reagálás és a saját életünknek, akár csak az ily csekély, bár annál nagyobb kontrollálása, könnyebbé teheti mindennapjainkat, ahogy a környezetünkét is.
Mit tehetnek a munkáltatók?
Sokak a feletteseket, esetleg a cég vezetését teszik felelőssé, ha elterjed a munkahelyen a quiet quitters száma. A munkamorálon mindenképpen lehet javítani, például a személyes kommunikációval, egyesek azonban a keményebb vezetésre (míg mások éppen annak ellenkezőjére) esküsznek. Továbbá, ha a leterheltséggel vagy a kiégéssel nem egyedül kellene megbirkózni, hanem esetleg a cég által biztosított segítség igénybevételére is lehetőség lenne, akkor talán nem kellene olyan sok munkavállalónak ehhez az eszközhöz nyúlnia.
E helyzet feloldására a megoldást magunkban kell keresnünk. Olyan munkahelyen, olyan környezetben, ahol nem félünk segítséget kérni, nem félünk elmondani bántalmainkat. Fontos, nem az első megoldás a végső, mindig lehet változtatni. A munka és a szabadidő között pedig határt kell állítani, úgy, ahogyan azt a lehetőségeink engedik.
A képek forrása: 1; 2; 3; 4; 5; 6
