Szakdolgozatvédés és záróvizsgák másképp – Utolsó félév a veszélyhelyzet alatt

A különleges helyzetek különleges megoldásokat követelnek, és ez nem volt máshogy a szakdolgozatokvédések során sem a veszélyhelyzet kihirdetését követően. Bár a tavaszi félévben záróvizsgázó hallgatók nagyobb része még személyesen tudta megvédeni diplomamunkáját, jócskán akadtak olyanok is, akiknek az egyetem bezárására tekintettel már elektronikus úton kellett ezt megtenniük.

Milyen érzés volt otthonról szakdolgozatot védeni? Milyen felületet használtak, és hogyan zajlott le az egész folyamat? A tapasztalat után támogatják vagy inkább elvetnék az online védés lehetőségét? Ezeket a kérdéseket tettük fel hallgatótársainknak, mely alapján a következő kép rajzolódott ki:

Az általunk megkérdezett hallgatók a helyzet abszurditásához képest pozitív élményekkel tudták megugrani ezt az akadályt is, melyhez az oktatók méltányos és támogató hozzáállása is hozzájárult.

A lebonyolításhoz vizsgabizottságonként és tanszékenként más-más felületet használtak, egyesek Microsoft Teamsen, mások Zoomon, de volt olyan is, aki FaceTime-on keresztül vizsgázott. A Microsoft Teamsen és a Zoomon vizsgázó hallgatók egyetlen furcsaságként azt emelték ki, hogy a vizsga során mindenkinek bent kellett lenni a rendszerben, így mindenki a másik előtt vizsgázott, nem úgy, mint a személyes védések során.

„Mindenkit időben tájékoztattak az online védésre való átállással kapcsolatban, mellyel a felesleges stressz nagy részét levették a vállunkról. Bár a végső felület kiválasztásával kapcsolatban több változtatás is volt, időben tudtak arról mindenkinek szólni. A védés során a vizsgáztatók nagyon emberségesen álltak hozzá az adott helyzethez, hiszen nekik is teljesen újak voltak ezek a körülmények. Szerencsére technikai akadályok nem merültek fel, és a Zoomba egyszerre bejelentkezett hallgatók sem zavarták egymást. Összeségében szerintem egy igazán pörgősen és jól levezényelt védésen vehettünk részt.” – foglalta össze élményeit Lili.

design-desk-display-eyewear-313690

A hallgatók kiemelték, hogy bár megvan a személyes védés élményének a maga varázsa, szükség esetén akár a továbbiakban is alkalmazható lehet ez a módszer – tekintettel arra, hogy a védések során otthoni vizsga esetén sincs igazán lehetőség csalásra –, sőt akár fölösleges stressztől is megkímélhet egyeseket.

Ezzel szemben a záróvizsgák átszervezése sokkal döcögősebben halad, és negatívabbak a hallgatói visszajelzések is. A záróvizsgázókra a legnagyobb stresszt az helyezi, hogy szinte mindenről nagyon későn kapnak tájékoztatást, és azok sem elég részletesek. Bár az egyetem a helyzetre tekintettel meghosszabbította a záróvizsga-időszakot, illetve azon hallgatóknak, akik nem tudnak online záróvizsgán részt venni, minden további retorzió nélkül lehetővé teszi az őszi időszakban történő személyes vizsgázást, nem lett kevésbé kaotikus a szituáció. A zűrzavart tetézi még a kar április 10-én kiadott 101/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet 13. §-ára vonatkozó tájékoztatása is, mely alapján ismét lehetőség nyílt a személyes záróvizsgáztatásra, de a hallgatókhoz arról, hogy a tanszékek élnek-e a lehetőséggel, információ még mindig nem érkezett.

Probléma még, hogy a záróvizsga-előkészítők több tantárgy esetében is kimerülnek annyiban, hogy egy vázlatos diasort vagy jegyzetet töltenek fel az oktatók, melyekhez kapcsolódóan konkrét kérdéseket lehet feltenni egy erre kialakított fórumon. Mivel a záróvizsgáztató tanszékek nem állapodtak meg egyetlen, közös felület használatában, így a jegyzetek felkutatására folyamatos keresgélés zajlik a Canvas–Moodle–Neptun Meet Street triumvirátusban, ami szintén nem könnyíti meg senki dolgát.

Emiatt többen is megjegyezték, hogy az ilyen formájú online felkészítést akár az őszi szorgalmi időszakban is meg lehetne valósítani, tehát nincs értelme az előkészítők teljes eltörlésének. 

Összességében a rövid időt és a helyzetet figyelembe véve a kar az online átállásból felemás eredménnyel vizsgázott. Amennyire jól sikerült az online szakdolgozatvédések lebonyolítása, annyira nehezen alakul ki az online (vagy offline?) záróvizsgáztatás rendje. Bár rendkívüli időket élünk, reméljük ezen a nehezített pályán is mindenki sikeresen fogja venni az akadályokat.

Mi szurkolunk Nektek!

Írta: Nyári Éva Sarolta


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

admin

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.