Egy idegen bolygón kékbőrű humanoid lények élnek, akik az embereknél jóval nagyobbak, hosszabb életűek és egy igen különleges életmódot folytatnak, elméjükkel pedig rá tudnak kapcsolódni a természetre. Ez mind ismerős lehet a filmkedvelők számára; nyilván mindenki tudja, hogy az 1973-as, francia-csehszlovák koprodukcióban készült A vad bolygó (La Planète Sauvage) című filmről van szó, amit ma ötven éve mutattak be Cannes-ban.
TovábbCímke - Jurátus
A jogbiztonság olyan komplex fogalom, amely többek között a normák előreláthatóságát, a lezárt jogviszonyok védelmét és a visszamenőleges hatály tilalmát foglalja magában. Mennyire teljesülnek ezek a feltételek a jogi karunkon? A jogi egyetemnek is meg kell-e felelnie ezeknek a kritériumoknak azért, hogy az alkotmányos kultúra fejlődhessen? Cikkemben a felsorolt kérdésekre szándékozom megtalálni a választ.
TovábbAz alábbi vendégcikk rövid áttekintést nyújt a „Pszichológia jogászoknak II.” nevű alternatív kurzuson megszerezhető tapasztalatokat illetően. Fogadjátok nagy szeretettel!
TovábbA Jurátus szerkesztőségét az a megtiszteltetés érte, hogy április 11-én, kedden a korai esti órákban betekintést nyerhetett a Telex működésébe, annak szépségeibe és nehézségeibe. Az alkalomról most egy beszámoló cikkel emlékezünk meg, egyúttal visszaidézve a kellemes beszélgetést Dull Szabolccsal, a Telex főszerkesztőjével.
TovábbA Dékáni Hivatal közreműködésével ezúton szeretnénk beszámolni azokról a kari eseményekről, aktualitásokról a soron következő időszakra nézve, amelyek számot tarthatnak a hallgatók érdeklődésére.
TovábbA klímaválság egyre nagyobb fenyegetést jelent a bolygónkra és az emberekre nézve, nem meglepő tehát, hogy a kérdés nemcsak a politikai párbeszédben, hanem a művészetben is gyakran napirendre kerül. Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első nagyjátékfilmjükben egy olyan jövőképet festenek le, ahol az emberek szörnyű árat fizetnek a fennmaradásukért, mindezt igen sajátos látványvilággal és narratív eszközökkel mutatják be.
TovábbA szakma, a család, a barátok, a párunk, a környezetünkből bárki, egyszóval a földi élet, követeli, hogy beszéljünk. Ám ennek mindenképpen eleget kell tenni? Ki tanítja meg nekünk, mikor kell beszélni, illetve, hogy mikor kell hallgatni? Napjainkban ha valaki a “becsület szavát adja”, szinte semmire sem számítunk. Hiba volna felülvizsgálat nélkül hagyni a cselekedeteinket, – így akár a beszédszokásainkat – hiszen ösztönösségük okán gyakran hatnak vissza negatívan ránk. Ugyancsak hiba volna azt hinnünk, hogy a korunk oly egyedi, hogy semmilyen más időszakból ránk maradt tudás nem veheti fel vele a versenyt. Azonban nem maradtunk tanács nélkül: íme az útmutató olyanoktól, akiket bölcsnek nevezünk:
TovábbA kitolódott, nyári évszak felét uraló vizsgaidőszakot követően többünk fejében fordulhat meg az a gondolat, hogy a megerőltető heteket magunk mögött hagynánk egy kellemes kirándulással. Látványosan emelkedtek azonban az árak a tavalyi évhez képest is, így nagyobb körültekintés vált indokolttá a szervezésben, hogy a nyár végére a vállunk mellett, a bankszámlánk se égjen le.
TovábbKannabisz, marihuána, fű, hasish, ganja: néhány elnevezés, amelyen elhíresült a zöld levelekből álló növény, mely ősidők óta jelen van a Földön. Bár először jótékony hatásáról volt híres, mára a világon rendkívül változatos jogi szabályozások vonatkoznak rá. Az államok többségében így illegálisá vált a terjesztése, és a kikapcsolódásra szánt használata.
Tovább