Címke - külföld

Beszámoló az ELSA nyári egyeteméről

Tavasszal az intenzív tanulásban szünetet tartva görgettem a Facebookot, és feltűnt egy tájékoztató esemény, amelyet az ELSA hirdetett meg. Fellelkesedve bejelöltem, hogy „ott leszek”, és ez így is történt, amit nem bántam meg. Bemutatták a nyári egyetemeket, amelyekre Európa-szerte bármely joghallgató jelentkezhet. Még a szorgalmi időszakban beadtam a pályázatomat, és két héten belül értesítettek, hogy felvettek az egyik helyre, így ettől a hírtől feldobva vágtam neki a vizsgaidőszaknak. Tovább

Jogászok külföldön — munkavállalás

Manapság a fiatal egyetemisták jelentős részének megfordul a fejében, hogy talán külföldön érdemesebb lenne szerencsét próbálni. Ennek az oka lehet többek között a kalandvágy vagy az anyagi jólét reménye, de az szinte biztos, hogy sokak szerint kevés röghöz kötöttebb diplomás van a joghallgatónál. Cikkemben a jogászok Európai Unión belüli elhelyezkedési lehetőségeiről írok. Tovább

Erasmus Svédországban

A negyedév őszi szemeszterét Lundban, Svédországban töltöttem. Tizenkét éves korom óta álmodtam arról, hogy külföldön tanuljak legalább egy félévet, a skandináv államok pedig mindig is vonzottak ebből a szempontból az oktatási rendszeren túl a természet miatt is, és azért, mert ez a térség nem tipikus magyar célpont a vakációzásra, én azonban mindenképp látni szerettem volna. Végül részben az egyetem miatt, részben azért döntöttem Lund mellett, mert eléggé központi a fekvése, és innen a többi északi országot is bejárhattam.
Tovább

Gyakornoki munka az EU-ban

Az Európai Unió szervezetei számos gyakornoki állást biztosítanak azok számára, akik nemzetközi tapasztalatokat szeretnének gyűjteni diplomájuk megszerzését követően, közelebbről meg akarnak ismerkedni az EU világával, esetleg szakdolgozatukhoz lenne szükségük némi információra, személyes élményre. Ám nemcsak diplomások tölthetnek el néhány hónapot valamelyik alegységnél: a harmad-, negyed- és ötödévesek, sőt a még csak érettségivel rendelkezők is találhatnak maguknak állást. Tovább

Öt ok, amiért kihagyhatatlan az Erasmus

Az Erasmus az Európai Unió legnagyobb külföldi ösztöndíjprogramja, ami az elmúlt évtizedben egyre több magyar egyetemistát elvarázsolt, ám sajnálatos módon még közel sem olyan népszerű nálunk, mint kontinensünk nyugati országaiban. Frissen, élményekkel hazaérkezve a spanyolországi tanulmányútról szeretném összefoglalni a legfőbb okokat, amiért fontos, hogy minél többen megtapasztalják, hogy mi is az az „Erasmus-spirit”.

Tovább

Öt hét a déli féltekén – Önkéntes munka Indonéziában

Nagyon sokat lehetne a Padangban eltöltött öthétnyi önkéntes munkáról írni. A következő rövid élménybeszámoló csak egy kis kedvcsináló, étvágygerjesztő falat egy kalandról, amely arra ösztönözheti az embert, hogy a nyári vakációt hasznosan és egyúttal élvezetesen töltse el, miközben idegen kultúrákról tanulhat és tapasztalatot szerezhet.

Tovább