Címke - kultúra

Különleges Nobel-díjak

A Nobel-díj az egyik legrangosabb nemzetközi elismerés, melyet minden évben azok kaphatnak, akik a fizika, a kémia, az irodalom, az orvostudomány és a közgazdaságtan területén alkottak maradandót, vagy a békéért tett erőfeszítéseik számítanak kiemelkedőnek. Legtöbbször a Nobel-díjak kitüntetettjei a papírformát követik, azonban sok esetben előfordult már, hogy meglepő eredmény született a díjazottak kiválasztása során. Tovább

Textúra – Képzőművészet, irodalom és színház találkozása egyazon térben s időben

Budapest éhezik az újhullámos, kreatív és interaktív művészeti programokra. Felismerve és kihasználva ezt évről-évre egyre több ilyesfajta rendezvény jelenik meg a magyar piacon. Ezek közül az egyik kiemelkedő – számomra a legkedvesebb – a Textúra, amely immáron harmadik alkalommal invitálja egyestés kulturálódásra a Nagyérdeműt. Tovább

164 életet 70 ezerért – A Terror, a Katona József Színház új darabja

Alapjogi tanulmányaink során mind találkozunk azzal a kérdéssel, melyet Ferdinand von Schirach ügyvéd és drámaíró a Terror című darabja körbejár, hiszen a téma kiemelkedő példája az állam védelmi funkciója problematikusságának. Egy terrorista szervezet repülőgépet akar belevezetni egy teli stadionba, tehát szembe találkozunk a kérdéssel, hogy melyik ér többet, 164 vagy 70 ezer emberi élet.

Tovább

Az Olvasás Éjszakája – Könyvbemutatók, meseolvasás és még ennél is több

Manapság komoly probléma, hogy már egészen fiatal korban sem fordítunk elég időt arra, hogy irodalmi műveltségünket gyarapítsuk, pedig közismert tény, hogy az olvasásnak megannyi pozitív hatása van, nemcsak a fantázia élénkítésére szolgál, hanem az alapvető szókincs bővítésére és a gondolkodás fejlesztésére is.

Tovább

Öt hét a déli féltekén – Önkéntes munka Indonéziában

Nagyon sokat lehetne a Padangban eltöltött öthétnyi önkéntes munkáról írni. A következő rövid élménybeszámoló csak egy kis kedvcsináló, étvágygerjesztő falat egy kalandról, amely arra ösztönözheti az embert, hogy a nyári vakációt hasznosan és egyúttal élvezetesen töltse el, miközben idegen kultúrákról tanulhat és tapasztalatot szerezhet.

Tovább

Pee Jay – Útban a világhír felé – Interjú a Polgári Jogi TDK hivatalos zenekarával

Minden bizonnyal mindenki ismeri Karunk leghíresebb bandáját, a Pee Jay rockformációt, ami mindezidáig menthetetlenül és hallhatóan teljes gázzal zakatol a világhírnevet jelentő végeláthatatlan szakadék felé. Az április 28-ai Janis Pubban tartott koncertjük után a fiúk egy exkluzív interjú keretében meséltek nekünk a jövőbeli terveikről és céljaikról. A szerzők nem vállalnak felelősséget a cikk elolvasása után jelentkező látóideg- és hasizom-károsodásokért; olvasása kizárólag saját felelősségre ajánlott! Tovább

Tények és számok a XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról

Április 21-étől 24-éig a Millenáris Park Európa legnagyobb könyvesboltjává vált. A fesztivál az érdeklődőket több mint négyszáz programmal várta, közel ötvenezer kötetet halmoztak fel a kiállítótermekben, és körülbelül huszonöt ország száz alkotótója adott elő a három és fél nap alatt. Az idei év díszvendége Szlovákia volt. Tovább

Ingyenes programok Budapesten

Egyetemistaként sokszor össze kell húznunk a nadrágszíjat, hogy kibírjuk a következő hónapig. A legtöbben éppen ezért azon spórolnak, amit megfizethetetlennek tartanak: a kulturális élvezeteken. Pedig rengeteg lehetőség áll rendelkezésünkre e téren is. Sok esetben kedvezményesen vagy akár teljesen ingyen élvezhetjük a művelődés örömét. Tovább