Címke - politika

Európa szeme Törökországon- Rövid választási összefoglaló a közelmúltbeli török parlamenti- és elnökválasztásról

Május 14-én, vasárnap este ért véget a török elnökválasztás, melynek során a szavazók 87%-a voksolt. A most húsz éve regnáló Recep Tayyip Erdogan az AKP (Igazság és fejlődés pártja) vezetője 49,51%-ot szerzett, míg ezzel szemben fő ellenfele Kemal Kiricdaroglu, a CHP (Köztársasági Néppárt) vezetője 44,88%-ot. Ugyanakkor egyik jelölt sem érte el az első fordulóban a szavazatok 50%-át, így a török választási rendszer szerint második fordulót kellett tartani.

Tovább

„Most újra itt vagyunk az egyetemen, újra itt vagyunk testközelben” – interjú a Politológus Műhely szakmai elnökével, Morris Kristóffal

Szeptember elején tartották meg egyetemünkön az Orientációs Napok keretében a diákszervezetek szokásos éves kitelepülését, amely idén is kiváló alkalomként szolgált arra, hogy az ember gyorsan és egyszerűen ismerhesse meg a karunkon működő számtalan szervezetet. Az eseményre lapunk is kilátogatott, hogy átfogó képet alkothasson ezen szervezetekről, illetve hogy megtudja, mivel is készülnek az első Covid-mentes félévre. Ezen a héten az itt készült beszélgetéseket olvashatjátok a Jurátus hasábjain a diákszervezetek képviselőivel.

Tovább

A végén “kommunista szívvel” csapjuk a külvilágra az ajtót – Kritika a KENYA Alkotóműhely Csendes többség című előadásáról

A nemrégiben alakult Kelet-Nyugati Alkotóműhely legújabb előadása családi drámaként ábrázolva tesz kísérletet a rendszerváltás óta eltelt harminc év magyar politikájának, illetve az azóta létrejött politikai rendszernek a megértésére. A darab, bár analógiái többször félrecsúsznak, látványvilágával, szórakoztató gegjeivel feledtetni tudja hibáit, és közben meglepően frappáns módon gondolkodtatja el a nézőt.

Tovább

Április elseje

Április elseje van, vagyis bolondok napja, és ilyenkor meg kell viccelni az embereket, nincs mit tenni. Fura hagyomány ez a nap, egyesek a keltáknak tulajdonítják, mások vérben forgó szemmel bizonygatják, hogy a humornak és a mókának márpedig nincs nemzetisége. Ám ez a cikk nem kívánja körüljárni a bolondok napi hagyományokat és furmányos csőbehúzásokat.

Tovább

A férfias politika

„(…) mikor az első magyar ügyvédnő, Ungár Margit letette az utolsó vizsgáját a vizsgálóbizottság elnöke azzal dicsérte meg, hogy » férfiasan beszélt«. Myra Bradwellt pedig, a világ első női ügyvédjét azzal szabotálták amikor önálló praxist szeretett volna indítani, hogy nem tud észszerűen ítélkezni – hisz, mint tudjuk, a nőket csak az érzelmeik vezérlik.” Noha több évtizede vannak jelen nők a férfiak dominálta szakmákban, még mindig sok nehézséggel kell szembenézniük a nemük miatt. Az alábbi cikkben a nők helyzetéről lesz szó a politika területén.

Tovább

Miről szól a jogállamiság?

A Jurádió harmadik évadának első epizódjában a jogállamiság került terítékre. Mit is jelent ez a fogalom, mi számít jogállamnak, miről vitázik Magyarország és az Európai Unió? Adásunkban többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptunk Dr. Fábián Árontól, a Jog- és Társadalomelméleti Tanszék meghívott oktatójától. 

Készítették:
Műsorvezető: Jakus Barnabás
Beszélgetőtársai: Dr. Fábián Áron, Mató János 
Felelős szerkesztő: Hajzer Anna
Vágó: Kurunczi József


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A Mozaik Kör formabontó – Interjú a Mozaik Kör alapító tagjaival

Egy évvel ezelőtt novemberben mutatkozott be oldalunkon a Mozaik Kör diákszervezet, amikor két elnökségi taggal, Vincze Mátyással és Tomka Joellel beszélgettünk a szervezet megalakulásáról. Azóta eltelt egy év, és lehetőséget kaptunk, hogy megtudhassuk, mi minden változott  ez idő alatt. A Mozaik Kör két alapító tagját, Dálnoki Dorottyát,  alelnököt és Faragó Brunót,  média- és kommunikációért felelős elnökségi tagot kérdeztük.

Tovább

Elfogyhat a levegő Lengyelország körül?

A különböző konteók már sokszor felvetettek egy esetleges Polexitet. Mostanára már tényleg csak egy hajszál választja el a lengyeleket a kilépéstől. Jól érzékelhető, hogy az Európai Unió komoly erő-demonstrációba és regulázási kísérletbe kezdett a lengyel kormánnyal és alkotmánybírósággal szemben. Érdemes megvizsgálni, hogy mégis miért került Lengyelország reflektorfénybe az uniós színtéren, és meddig tudja még feszíteni a húrt.

Tovább