Akár szereti valaki Tarantino munkásságát, akár nem, annyi bizonyos, hogy aki látta valamely filmjét, arra erős benyomást tett. Mi is áll valójában korunk kétségkívül egyik legsikeresebb, egyesek szerint zseni, mások szerint őrült filmrendezőjének népszerűsége és egyben megosztó mivolta mögött?
Quentin Tarantino nevéhez kilenc film kötődik szorosabban, ezeket a filmeket ő rendezte egyedül. Mellettük számos társproduceri és szövegkönyvírói munkája is akad az elmúlt három évtizedből. Az alábbi kilenc megállapítás megmutathatja, hogy miért is emlegetik a filmművészet legnagyobbjai közt, és miért is válnak alkotásai kultikus filmekké.
I.: Nemcsak filmet forgat, hanem új világot is teremt:
A művészet fogalmát sokféleképpen lehet körülírni, de vitathatatlanul lételeme a mindenkori közönségben való gondolatébresztés és emellett a szórakoztatás. A mai tömegfilmek kritikájaként említhető a sablonos témaválasztás vagy éppen a kiszámítható, így nem feltétlen a legszórakoztatóbb történetvezetés. Tarantino filmjeivel eddig kiaknázatlan sémákra épít, előre nem sejthető,de felfogható történetépítéssel. Felhozható legújabb filmjének tér-, időválasztása, (1960-as évek Hollywoodja), ami eddig szinte érintetlen terület volt, de ilyen még a Django elszabadul rabszolgatartó Amerikája is.
II.: Filmmel együtt műfajt, stílust is alkot:
Gondoljunk csak a Kill Bill vagy a Ponyvaregény című klasszikussá vált filmjeire; ezekről senki nem tudja behatárolni, mi is a pontos műfajuk. Előbbi leírása lehetne egy általa nagyra tisztelt japán kultúrára építő akcióthriller animációs betétekkel, amihez a nem megszokott szatíra hangulat párosul, de ez csak egy megfogalmazás a sok közül. A formai határokat lebontva, magára a hangulatra figyel a néző, és ezáltal elfelejti a mű klisék által okozott zártságát. Sok helyről szed össze zenét, jeleneteket, akár párbeszédeket is, és ezeket egyszerűen átemeli a saját filmjeibe.
III.: Akár a feldolgozásairól, akár a filmjeiről van szó, mind magukban hordozzák azokat a bizonyos stílusjegyeket:
Többek közt az egyenes, szókimondó monológok vagy épp párbeszédek, vérrel teli konfliktus feloldások, szokatlan helyzetkomikumokkal vagy épp az aláfestő zeneválasztásokkal teszik Tarantino-szerűvé bármelyik műve jellegét. Azonban mindegyik alkotása, az a pár filmje is, amely adaptációra épül, mint a Jackie Brown, vagy a társrendezőként jegyzett Sin City, mutat valami újat. Ezek nem csupán újraforgatásuk az eredeti műveknek,hanem plusz kontextusba is helyezi el őket az előbbi jellemzők kíséretében. A történetek körítése és hangulatvilága lett újragondolva. Ennek példája az utóbbi képvilága, az ikonikussá vált fekete-fehér színvilág helyenként erős színek játékosságával kiegészülve.
IV.: Zenei aláfestés:
A film jó filmzenék nélkül hiányérzetet kelt és ennek az összhatás is kárát látja. A zene a rendező által preferált érzelmi hatásokat próbálja kiváltani a nézőkből, megteremteni magának a külön világnak a hangulatát. Új filmjének véleményem szerint az egyik legjobb a soundtrackje, de a kultfilmekké vált Kill Bill 1.,2. és a Ponyvaregény dallamaiból ki ne tudna legalább egyet visszaidézni? Általában innen-onnan összeszedett hangulatfokozó zenéket használ. Hogy másik műveket is említsek, a Becstelen Brigantyk vagy az Aljas nyolcas című filmekhez tőle kivételes módon felkérte Ennio Morriconét egyedi dallamok készítésére. A XX. század egyik legnevesebb zeneszerzője utóbbi filmzenéért kapta élete első Oscar-szobrát, 87 évesen.
V.: Szereplők összeválogatása:
Kiváló szemmel válogat színészeket a szerepekhez. Egyesek mellett filmeken át kitart, mint Samuel L. Jackson vagy Tim Roth, egyesek életpályáját újra felpezsdíti, mint John Travoltáét vagy a Billt alakító David Carradine-ét, míg másokét elindítja, mint Uma Thurmanét vagy a Becstelen Brigantyk előtt ismeretlen, viszont azzal egyből szobrocskát nyerő osztrák Christopher Waltzét. Egyszerre szerepeltet már befutott világsztárokat, és választ ki egyes karakterekre kevésbé ismert színészeket. E nyári filmjében is megfigyelhető ez a kettősség, Di Caprio-Brad Pitt duójával szemben a Charles Manson karakterére hajazó Damon Harriman áll.
VI.: Szereplők karakterisztikája:
A filmek saját kis teremtett világában Tarantino egyik fő támasza az emberi jellem. Mindegyik alkotásában megfigyelendő a karakterek néha túl erős személyisége vagy nem mindennapi képessége mellett, a természetes emberi reakciók megléte. Sose látunk olyan döntést vagy fordulatot a művekben, ami ne lenne megmagyarázható azzal, hogy az is egy opció, mert elképzelhető, hogy olyan helyzetben, úgy fog cselekedni az ember. Saját magát is belehelyezi filmjeinek többségébe, ami felerősíti műveinek realizmusát és emberi közelségét.
VII.: Ok, okozat és intertextualitás:
A külvilág felé való nyitottságáról, onnan beszerzett alapanyagok újrahasználásáról már esett szó. Minden egyes művének jellemzője, hogy bármilyen elhúzott, jelentéktelen jelenetnek tűnik valamelyik snittje, annak később biztosan lesz következménye és relevanciája. A filmjeinek bensőséges kapcsolatát a közös stílusjegyeken túl az egymásra való utalások is jelzik, és a művek össze is fonódnak pár helyen, ami azt az érzetet kelti, mintha egy nagy egész egyes darabkái lennének. Ilyen a Vega család két fivérének élettörténete a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény történeteiben vagy az utóbbiban használt és a Volt egyszer egy Hollywoodban is szereplő azonos autó.
VIII.: Ars poetica és a Tarantino-univerzum:
Mindez olyan, mintha mindegyik film tudatosan előre megkomponált lenne a rendező fejében. Ezek egésze pedig (a tervezett tíz) kiadja a szerző életpályáját. „Sose mondd, hogy gondolod, amikor tudod, és sose mondd, hogy tudod, amikor csak gondolod.”
IX.: Közhangulatra, kultúrára kifejtett hatás:
Ő nem csupán újat alkot, az újrafelhasználások, újragondolások miatt kijelenthető, hogy Quentin Tarantino kifejezett reakciórendező. Sosem tapasztaltam teltházas vetítések alatt, hogy a közönség ilyen erős érzelmi hullámvasúton ment volna át a moziteremben, egy helyben ülve. A művész eléri célját, miszerint képes egyszerre elgondolkodtatni és szórakoztatni is a nagyérdeműt.
Filmjeiben úgy érezzük, hogy erősen kimondja, amit gondol, mindenre reagál. Saját maga erőteljes véleményét és karakterét a kulturális elemekre adott reakciókkal képviselteti, legyen szó háborús, western, ázsiai kultúrára épülő, gengszteres vagy éppen hollywoodi témáról. A nézőt, azaz minket, arról győz meg minden alkalommal, hogy bármi is kerüljön velünk szembe, alkossunk róla határozott véleményt önazonosan, ne a klisé, a tömeg hangját hangoztassuk. Ha tehetjük, tegyük is meg, de csak stílusosan.
